Kelet-Magyarország, 1999. október (56. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-02 / 230. szám
1999. október 2., szombat 3. oldal Vannak hírek, amelyek fölött gyakorta elsik- lik az ember szeme. Ilyen, bombasztikusnak egyáltalán nem nevezhető információ volt tegnapi lapunkban, hogy az újfehértói Erkel Ferenc Általános Iskola tantestülete és tanulóifjúsága köszönetét fejezi ki a Létminimum Alatt Élők Társasága Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Érdekképviseletének, mert az iskolai könyvtárat több száz értékes könyv odaaján- dékozásával gyarapították. Gondoljuk csak végig! A Létminimum Alatt Élők Társasága siet egy anyagiakban szűkölködő megyebéli iskola segítségére, nyílván azzal a szándékkal, hogy az ott tanuló gyermekek sem szenvedhessenek nagyobb hátrányt a városbéliekkel szemben. Ok is jussanak hozzá a kötelező iskolai olvasmányokhoz, megszerezhessék azokat az ismereteket, amelyek majd későbbi életükben nélkülözhetetlenek lesznek. Van ebben az adományozásban valami jelképszerű: a bajban lévők általában összefognak, megosztják egymás között amijük van, s még akkor is adnak, ha a másik nem kéri. Ide illő a közismert példa: amikor a szegény ember vendéget vár, annak igyekszik megadni a módját és nem azon meditál, hogy ha levág egy tyúkot, milyen veszteség éri. Nem bánja, hogy hány eladható tojással gazdagíthatta volna, hanem arra törekszik, hogy minél jobban érezze magát az őt megtisztelő vendég. Persze, nyomban elhangzik erre a reprika: pontosan ezért nincs neki semmije, mert eljótékonykodja amije van. Ebből aztán következik az ellenérv: tudniillik, akinek viszont sok pénze van, összezárja a markát, sokszor magától is sajnálja a jó ételt és italt, ám a fogát nem kíméli, amikor hozzá kell verni a garast. Olvastam nemrég egy panaszos levelet, amelynek írója azon kesergett, hogy hiába keresett meg tehetős cégeket, közismerten gazdag embereket, hogy bajbajutott családján (víztől szenvedtek) segítsenek, egy választ kapott csupán. írója — egy cég PR-mene- dzsere — sajnálattal közölte, hogy nincs módjuk támogatásra, különben is elárasztják őket ilyen teljesíthetetlen kérésekkel. Mindeközben számolatlanul juttatnak hatalmas összegeket nem éppen a létminimumon élők megsegítésére, hanem sok-sok belterjes, áltudományos társaság soha semmi haszonnal nem járó konferenciájára, külföldi utazgatásokra. Most meg halljuk, hogy hamarosan megszüntetik a fillért, az egy forint lesz a legkisebb pénznemünk. Milyen jó! A jövőben már nem lesznek filléres gondjaink... Leánykérés Soha jobbkor Ferter János karikatúrája □ Szüreti mulatság A Hodász Hátrányos Helyzetű Gyermekekért Alapítvány javára október 2-án vidám szüreti felvonlást tartanak Hodászon. Az egész napos program jó szórakozást kínál az érdeklődőknek, majd a mulatság este szüreti bállal ér véget. □ Küldöttértekezlet A Pedagógiai Társaság Szabolcs Megyei Szervezete a hét közepén tartott küldöttértekezletén beszámolót hallgatott meg az elmúlt két évben végzett munkáról. Megválasztották a novemberi országos tanácskozás megyei küldötteit és előkészületeket tettek az év végi tisztújításra is. Fizetni kötelező, de nincs miből Megyénk kórházaiban is gondot okoz a tizenharmadik havi fizetés előteremtése Az egészségügyben dolgozók munkája felelősségteljes, bérezése már korántsem tekinthető annak Balázs Attila felvétele Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Tönkreteszi a kórházakat, ha dolgozóiknak a törvényben előírt tizenharmadik havi bért ki kell fizetniük. Az igazgatók állítják: pénzük nincs, örülnek, ha nem mennek csődbe kórházaik. a Mi a helyzet valójában, ki felelős a törvényben előírtakért? Séra Gyula, Megyei Jósa András Kórház: — A tizenharmadik havi bér ötlete azokról a területekről származik, amelyekben profit, haszon keletkezik. A vezető ott mond(hat)ja azt, jól dolgoztatok, igy szétoszthatunk a nyereségből. Hazánkban azonban más a helyzet. A rendelkezés megszületett, de a pénzt nekünk kell(ene) kigazdálkodnunk. A forráshiányos kórházaknál ez különösen nehéz. Eddig az OEP megelőlegezte számunkra a pénzt, ennek azonban fél év után vége lett. Ez pedig azt jelenti, hogy a 13. havi bérek kifizetésre nincs meg a fedezet. Megoldást nehéz találni, hiszen a számlavezető bankunk besorolja a fizetnivalókat, így, ha akarnánk se tudnánk a hozzánk érkező pénzekből erre a célra leemelni. Nagyházi Árpád, Mátészalka: — Egyenlőre fogalmam sincs, miből fogjuk a szükséges összeget előteremteni, hiszen még mindig nem tudjuk, megkapjuk- e központi forrásból, vagy kölcsönt kell felvennünk erre a célra. Ha az utóbbi megoldást kell választanunk, végképp ellehetetlenülünk, hiszen a május óta bevezetett új finanszírozási rendszer miatt szinte folyamatosan, hónapról hónapra romlik az anyagi helyzetünk. Bár kifizetetlen számlánk, adósságunk nincs, csak az utolsó pillanatban tudjuk rendezni kötelezettségeinket. További takarékoskodásra már nem gondolhatunk, hiszen a gyógyszerköltségtől a villany- számláig mindent a minimumra csökkentettünk. Üjabb spórolás már csak a létszámleépítéssel lenne elérhető, ehhez a módszerhez azonban nem szeretnénk folyamodni, hiszen akkor nem felelünk meg azoknak a minimum- követelményeknek, amelyek a működésünkhöz, minősítésünkhöz szükségeltetnek. Arról nem is beszélve, hogy az elbocsátás a végkielégítések miatt sem olcsó mulatság. Vadász Mária Szatmár-Beregi Kórház: — Nehéz feladat elé állít bennünket a tizenharmadik havi bér kifizetése, amelynek fedezetét eddig is előre felvett előlegekből folyósítottuk. A mi esetünkben csak ez az egy költség harminc- millió forintos kiadást jelent. Eddig nehéz munkával, önálló, szigorú gazdálkodással talpon tudtunk maradni, most azonban, ezzel az újabb teherrel nehezen fogunk megbirkózni, kezdhetjük ott, ahol abbahagytuk. Ráadásul további spórolásra se igen van módunk, megtettünk e téren mindent, kimerítettük tartalékainkat. Pénzkereseti lehetőségeink szűkösek, szolgáltatási feladatokat csak korlátozott területeken vállalhatunk. Az anyagi gondok mellett súlyos probléma az is, hogy kiszámíthatatlannak tűnik a finanszírozási rendszer. Váratlan intézkedések, előre nem tervezhető kiadások terhelik a kórházak gazdálkodását. Hegyi Henrik, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozási osztályának vezetője: — A megyebeli kórházak helyzetét, gondjait ismerem, azokat meg is értem. Mivel az intézmények költségvetési intézmények, dolgozóik pedig közalkalmazottak, a törvényi kötelezettségként előirt tizenharmadik havi bért meg kell kapniuk. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár erre a célra január végén, illetve február elején finanszírozási előleget biztosított a kórházak igényei alapján. Az előleget — ugyancsak a törvényi előírásoknak megfelelően — kamatmentesen, havi ellátmányukból kell a TB-alapba visszafizetniük. A dolgot tovább nehezíti, hogy ezzel párhuzamosan kell visszafizetniük azt a pénzt is, amit ez év elején, egy jogszabály téves értelmezése miatt jogalap nélkül utaltak ki számukra. Szabolcs-Szat- már-Beregben ez utóbbi összeg kétszázmillió forint, amelyet augusztustól, havi részletekben von le az egészségbiztosítási pénztár. Ez pedig azt jelenti, hogy három hónapig mindkét adósságukat törleszteniük kell az intézményeknek, s ez valóban súlyos teher. Soha nem elég a pénz Csak Szabolcsban havonta kilencszázmillió forintot utal át a MEP a kórházaknak. Az Országos Egészégbiztosítási Pénztártól kapott összegből a kórházak mégsem tudnak minden kiadást lefedni. Tény ugyanakkor, hogy az elvárás, mely szerint a kórházak fenntartásába szánjanak be a tulajdonos önkormányzatok is, nemigen tartható, mivel az ön- kormányzatoknak sincs erre elegendő pénze. Ezért is került nemrég szóba, — s kavart nagy vihart — hogy a csődközeiben lévő egészségügyi intézmények kerüljenek állami tulajdonba, hiszen jelenleg kettős helyzet uralkodik: a gazdálkodás az intézmények felelőssége, a csőd pedig az államé. •álHÍ íláPHX Kártyán nyert ebéd Páll Géza I3öbééknél kártyacsata dúlt, ahol a férje és barátai igy mérték össze volt vagy éppen valós játéktrükkjeiket. De szóba került itt a világ minden nyűge, a kormányválságtól az embereket nyomorító maffiózóig — igazában mégis a kártya maradt a lényeg. A kártya és annak ezer és egy arculata. Csak az a baj, a játékok olykor öt-hat óráig is eltartottak, s Böbe már nem győzte kivárni a végét. Ő volt olykor a mérleg serpenyője is, aki ha lehet, igyekezett igazságot tenni vagy legalább egy-két pohár háziborral enyhíteni a sérelmeket. Mert barátság ide vagy oda, a törvények szerint a vesztesnek fizetnie kellett, bár a tét nem volt ugyan magas, de olykor négy-öt ezer forint is gazdát cserélt. A csata nem akart enyhülni, sőt, ahogyan a poharak tartalma is fogyni kezdett, a kábult játékosok már a szokásos gyanakvástól sem mentesítették magukat. Elhangzottak a bántó szavak: te bizony az előbb csaltál. Valójában lehet, hogy nem csalt senki, de a kártyajátékot egy kis ugratás nélkül aligha lehet élvezni. Legalább ilyenkor mégis felugrik a vesztes, vagy éppen a nyertes. De a csata nem akart befejeződni. Böbe pedig már nagyon unta a folytonos békítgetést, kínálgatást, és az álom is kezdte nehézzé tenni szempilláit. Aludni, pihenni is akart már, hisz az óra már jól túljárt a tizenkét órán. Éjjel. De semmi nem mutatott arra, hogy ezek a férfijátékosok egyszer mégis abba fogják hagyni az ultizást. Mindig az újabb és újabb erőpróba hajtotta őket, meg a borgőz. Ekkor Böbének eszébe jutott valami. Egy szem nem maradt könny nélkül, amikor a résztvevők meghallották, hogy Böbe beáll a játékosok közé. Mindenki a hasát fogta, méghogy Böbe és a kártya. A férfiak játékosan belementek a játékba, kivéve a férjét. Néhány perc alatt a le- kókadt, fáradt játékosok elveszítették minden fillérjüket. Kezdtek is szépen hazaballagni, fáradtan, bénán. Csak a Böbe férje nem szólt semmit, ő tudta a felesége évekig egy kártyakor tagja volt. Akkor tanult meg játszani. Csak eddig titkolta. így meglett a következő hónap konyhapénze. Kerti munkák Ősszel a földeken és hétvégi telkeken kiássák a megtermett zöldségeket, összegyűjtik és elégetik az elszáradt leveleket Martyn Péter felvétele Szegények öröme Angyal Sándor
