Kelet-Magyarország, 1999. szeptember (56. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-07 / 208. szám

1999. szeptember 7., kedd 4. oldal □ Tizenegy pályázat A megyei közokta­tási közalapítvány támogatási programtervei között tizenegy pályázati téma szerepel. Köz­ponti forrásból 96, saját, alapítványiból 8 millió forintot szánnak olyan elképzelések megvalósítására, melyek megyénk közokta­tásának korszerűsítését szolgálják. □ Telefonos rendelés Az ibrányi vasútál­lomás telefonkészüléket kapott, így már Ib- rányban is lehet telefonon rendelni jegyet és InterCity pótjegyet. □ Tanterembővítés A Jókai Mór reformá­tus Általános Iskolában befejeződtek a tante­rembővítési munkálatok. A gyerekek szep­tember 7-én veszik birtokba a három új tan­termet. Az ünnepélyes keretek között meg­tartandó hálaadó istentisztelet szeptember 26-án lesz. Ügyfélmentes nap Kisvárda (V R) — A mai naptól a hét minden keddjén ügyfélmentes nap lesz a Kisvárdai Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályának köz­lekedési szakán. Ez azért vált szükségessé — tudtuk meg Belinszky Barna századostól, az osztály vezetőjétől —, mert ezen a napon nyugod­tan fel tudják dolgozni a hét többi napjain elintézett, de további feldolgozást igénylő közlekedési ügyeket. Az elmúlt időben egy- egy gépkocsiátlrás 5-10 perces volt, most az új jogi változások miatt — a törzskönyv, az új forgalmi kiállítása — ez az idő félórá­ra növekedett. A közlekedésigazgatáson Kisvárda város és környékének 60 ezer gépkocsitulajdonos ügyeit intézik, vala­mint idetartozik Záhony és körzetének 30 ezer gépkocsija is. Vezet a szerkezetkész Nyíregyháza (KSH - Malakucziné Póka Mária) — A négy főnél többet foglal­koztató Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei székhelyű építőipari vállalkozá­sok építőipari tevékenységének volu­mene az egy évvel korábbihoz képest igen szerény mértékben bővült 1 999 első hat hónapjában. Az építőipari vállalkozások teljesítménye ágazatonként eltérő. Az építőipari terüle­tek előkészítése ágazat szervezeteinek tel­jesítménye figyelemre méltóan több lett, azonban az ennél lényegesen nagyobb érté­ket képviselőké csak kismértékben növe­kedett, illetve az épületgépészeti szerelés volumene valamelyest mérséklődött is. A termelési érték közel nyolctizedét a szerke­zetkész épület(rész), egyéb építmény építé­se ágazatba sorolt szervezetek adták. Az első félévi építőipari termelés több mint hattizedét az épületek építése jelen­tette. Az építőipari szervezeteknek a fél év végén közel 15 milliárd forint értékű építé­si-szerelési munka végzésére volt szerződé­sünk, ami az első félévi termelés érték há­romszorosa. A szerződésállomány fele épü­letek építésére vonatkozik. Elhagyottak Lefler György Jószerével alig ismerni a már hosszú hó­napok, meglehet évek óta veszteglő autóra — a formájából ítélve egy 850-es Fiat lehet. Az ablakai betörve, a kocsi belseje is ala­posan kifosztva, a karosszérián pedig a négy évszak váltakozása követhető nyo­mon. A román rendszám elárulja, hogy a kocsi egykoron Kolozsvár környékéről in­dult a számára végső útra. Nem tudni mi okból hagyták Nyíregyházán, a Szarvas ut­ca 13. szám előtt. Miként az sem ismert, miért tették ki a Vécsey utca járdájára a lepusztult sezlont. A lába nincs fekvőhelyet úgy kell kerülget­niük a járókelőknek. A szemétszáüítók szí­ve nem esik meg rajta, merthogy most nincs lomtalanítás. Az arra sétáltatott, il­letve kóborló kutyáknak viszont tiszteletet parancsol a sezlon, a tiszteletüket ki is fe­jezik egyik lábuk felemelésével. Háromezer forint egy hónapra Ki védi meg a rokkantak érdekeit? • A leszázalékolt nyugdíjasok bírósághoz fordulnának... HorAnyi Zsuzsa Kemecse (KM) — A SANSZ B Szövetkezetnél történt visz- szaélésekröl már korábban írtunk. Újabb panaszosok je­lentkeztek, akik dokumentu­mokkal igazolták a lehetet­len adatokat. Kemecséről kaptuk a fizetési jegyzéket. Az asszony júliusban 2853 forint bért kapott, augusz­tusban, szeptemberben, október­ben hétezer forintra rúgott a fi­zetése. A számok magukért be­szélnek. S mindezért napi 8 órát dolgozott. Igaz, megváltozott munkaképességű, leszázalékol­ták. A munkaszerződésből az is kiderül, a munkáltató garantálta a minimálbért, ami tavaly 19 ezer 500 forint volt. Azonban a fi­zetési papíron hiába szerepel a besorolási havibér rovatban ez az összeg, 12 ezer forintról indult a bruttó bére, amiből vonták a nyugdíj- és tb-hozzájárulást, a jö­vedelemadó előleget, s a rész­jegy-törlesztést. Mert akár tet­szett, akár nem, mindenkinek kötelező volt a SANSZ B Rehabi­litációs Foglalkoztató és Szolgál­tató Szövetkezetnél részjegyet vásárolni. A szövetkezet azon­ban azt is váUalta, ha megszűnik a munkaviszony, akkor vissza­adja egy összegben a befizetett részjegyek után járó pénzt. Azóta várnak, lehetnek vagy ötvenen. Negyvenezer forint mindannyiuknak óriási pénz. Ti­Szigetelés anyagáron Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — Az Energia Klub a Csehország­ból induló programot valósítja meg Magyarországon, megyénk­ben az E-misszió Egyesület ré­vén. A szociálisan rászorulók­nak önköltségi áron elvégzik az utólagos szigetelést szilikoncsfk- kal, amelynek métere 200 forint. A négy méretben gyártott csík előnye, hogy könnyen felszerel­hető, 15 évig nem avul el, festés­kor könnyedén kiszedhető, majd visszaiUeszthető. Tömöri László, az E-misszió Egyesület vezetője a tegnapi saj­tótájékoztatón elmondta: minda­zok pályázhatnak, akiknek laká­sán fa nyílászárók vannak, egye­di fűtésméréssel rendelkeznek és bizonyíthatóan nehéz az anyagi helyzetük. A pályázati adatlapo­kat az E-misszió Egyesület nyír­egyházi irodájában (Hősök tere 9. 11/234.) lehet átvenni és itt is kell benyújtani szeptember 30-áig. szarádi, kemecsei asszonyok és férfiak gyűltek össze, hogy el­mondhassák panaszaikat. Mind­annyian leszázalékolt nyugdíja­sok, s korábban a SANSZ B-nél dolgoztak. Tiszarádon szőnyege­ket szőttek, golyós üléshuzatokat és szaloncukor-akasztókat készí­tettek. Kemecsén a rongysző­nyeg előkészítésének munkafázi­sát végezték. Egybehangzó a vé­leményük: a szövetkezet nagyon jól kihasználta helyzetüket, ők minden munkának örültek, hi­szen alacsony nyugdíjból nevel­ték gyermekeiket. Azonban már a fizetésnél is gondok merültek fel, 2-3 hónappal is elmaradtak a bérek, előlegként pedig mind­össze 500 forintot vettek fel. Ho­lott az állam jelentős összeggel támogatja azt a munkaadót, aki csökkent munkaképességűt fog­lalkoztat. KM illusztráció Természetesen ügyvédnél is jártak a panaszosok, ahol tájé­koztatták őket, jogosultak a rész­jegyek összegére. Sőt, kamatok­kal együtt kellene fizetni a szö­vetkezetnek. A leszázalékoltaknak óriási szükségük lenne erre a pénzre, bírósághoz fordulnának, csak van egy aprócska bökkenő. Előbb ügyvédet keüene fogadni­uk, amire nincs pénzük. Kopacz Erika diák Kisvárda (KM - K. B.) — A na­pokban már mint nyolcadikos diák koptatja a kisvárdai Vári Emil Általános Iskola padjait Kopacz Erika, aki még az el­múlt tanév végén lett a Varga Tamás országos matematika- verseny 2. helyezettje. Eriká­nak nem ez volt az első tanul­mányi versenyes díja, bár két­ségkívül eddig ez volt minde­gyik közül a legrangosabb elis­merés. — Megyei matematikai ver­senyeken volt már 1. és 2. he­lyezésem, fizikából a megyei vetélkedő megnyerése után az országos versenyen 4. helye­Kopacz Erika A szerző felvétele zést értem el — említi meg si­kereit a kisvárdai diáklány, akinek a tanulás mellett ked­venc időtöltése az olvasás, a görkorizás, az úszás, no meg a számítógépezés. A komputeres hobbin nem is lehet nagyon csodálkozni, hiszen papája a kisvárdai kórház informatikai és dokumentációs osztályveze­tője. — Idén is igyekszem majd minél több szaktárgyi verse­nyen elindulni, de most a legfőbb célom, hogy ebben az évben középfokú nyelvvizsgát tegyek. Nyolcadik után min­denképpen matematika tagoza­tos gimnáziumba szeretnék menni, bár az még nem dőlt el, hogy Nyíregyházán, vagy hely­ben folytatom tanulmányai­mat. Mivel a matematika és a fizika mellett a történelem is kedvenc tantárgyam, felnőtt­ként közgazdász szeretnék majd lenni — avat be távolabbi elképzeléseibe Erika. A diáklány a jövőről szólva sem feledkezik meg azonban a múltról és a jelenről: szeretet­tel gondol azon tanáraira, akiknek sikereit köszönheti. Matematikából Csapó László- né, míg fizikából Szemjánné Jászay Gabriella készítette fel az ifjú hölgyet a szaktárgyi versenyekre. m Ejféli telefon a városvezetőnek Nyíregyháza (KM - Cs. K.) — Továbbra sem nyugszanak a kedélyek a nyíregyházi Lili­om utcán. Mint emlékezetes, az ott lakók még az első ka­pavágás előtt tiltakoztak az ellen, hogy csendes kis utcá­jukban épüljön fel az Inters­par. Az utóbbi időben mintha kicsit csitult volna az eUenkezés, a hét végi, kétnapos rendezvény azon­ban ismét ellenkezést váltott ki. Az utca lakóinak képviseleté­ben ketten keresték fel tegnap szerkesztőségünket panaszuk­kal. (Kérték, nevüket ne írjuk az újságba.) Előrebocsátották: elfo­gadják, hogy igyekszik népszerű­síteni magát a cég, azt is elis­merték, sikeres volt a rendez­vény. Akik a város vagy a megye más részeiről érkeztek, bizonyá­ra jól szórakoztak a szombati ut­cabálon és a vasárnapi Road- Show-n. Az ő ablakaik viszont berezonáltak a zajra, zenére, a gyerekek nem tudtak tanulni, aludni. Ami a legjobban elkeserítette őket: sokan az ő kerítésüket, ka­pualjukat hitték nyilvános WC- nek; házaik előtt idegenek par­koltak le, így saját kocsijukkal nem tudtak beáUni a saját udva­rukra. Végső elkeseredésében egyikük szombat éjjel fél tizen­kettőkor hívta fel telefonon Tu- kacs István alpolgármestert, hogy elpanaszolja bajukat és se­gítségét kérje. Megállapodtak: szerdán délután találkoznak, hogy a lakók elmondhassák sé­relmeiket. A alpolgármester tegnap ér­deklődésünkre elmondta: — Elitélem azt a gyakorlatot, amikor éjszakába nyúló, hangos rendezvényeket tartanak lakott területen. Ennél többet, sajnos, egyelőre nem tehetek: miután nem közterületen zajlott a ren­dezvény, hanem az Interspar sa­ját parkolójában, az önkormány­zattól engedélyt sem keüett kér­ni rá. Nincs ugyanis se csend-, se zajrendeletünk. Remélhetőleg hamarosan megszületik azonban a zajrendeletj a következő köz­gyűlés napirendjén szerepel. Ha elfogadjuk, már lesz eszköz a ke­zünkben az ilyen helyzetek meg­előzésére. A morális felelősséget annak kell viselnie, aki ezt a rendezvényt engedélyezte. Gyöngyösi Márton áruházigaz­gató előrebocsátotta: igyekeznek ezentúl minden tőlük telhetőt megtenni a jószomszédság érde­kében. — Azt viszont nem ígérhetem, hogy mostantól nem lesznek ha­sonló rendezvények — mondta. — A két nap alatt 15-20 ezren for­dultak meg itt. Ez egy kereske­delmi cég: ha a rendezvényt el­visszük máshová, abból nem so­kat profitálunk. A szervezőket (egy dunántúli csapat) még az elején arra kértem: minden szükséges szakhatósági enge­délyt szerezzenek be, csak akkor adunk helyet a rendezvénynek. Igyekeztünk elejétől fogva eleget tenni a lakók kéréseinek. Eltelt egy negyedév, most volt az első ilyen program. Elmondta még: a télen hason­ló rendezvény már nem lesz, bár karácsonykor biztosan szervez­nek valamit. Ő egyébként úgy látja: nem mindenki ellenzi a két utcában (Liliom és Szegfű) jelen­létüket. Diszkó-ügy Újfehértó (KM) — Sajnála­tos elírás következtében a szombati lapunkban megje­lent Nem a bőrszín, a visel­kedés számit című cikkünk alcíme azt sugallja, mintha az újfehértói diszkóban tör­tént volna a romacsalád bántalmazása. Valójában nem ott, hanem az egyik kocsmánál történt az össze­tűzés augusztus 29-én. A diszkó tulajdonosa, Papp Józsefné lapunknak elmondta: a hat éve sikere­sen működő diszkóban rend van, ott nyugodtan és biztonságban szórakozhat­tak és szórakozhatnak a fia­talok. Ez annak is köszönhető, hogy — bőrszíntől függetle­nül — a renitens módon, kultúrálatlanul viselkedő- ket nem engedik be a szóra­kozóhelyre. Aki viszont be­tartja a közösségi normá­kat, akár roma, akár nem, nyugodtan táncolhat, s hall­gathatja a zenét. tgy munKaszerzoaes a sansz ti szovetKezettoi

Next

/
Oldalképek
Tartalom