Kelet-Magyarország, 1999. szeptember (56. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-03 / 205. szám

1999. szeptember 3., péntek 4. oldal □ Epilepsziások Az epilepsziás megbete­gedésben szenvedőknek és hozzátartozóik­nak jelent majd nagy segítséget az az egye sülét, melynek alakuló közgyűlésére szep­tember 4-én délelőtt 10 órától Nyíregyhá­zán, a Vécsey köz 2. szám alatt kerül sor. □ Rászorulóknak A Rászoruló hallga­tókért Közalapítvány kuratóriumához a kü­lönböző felhívások hatására közel százötve nezer forint érkezett be. A pénzből a tehet­séges főiskolás fiatalokat kívánják segíteni. □ Véradás Nagykállóba, a művelődési ház­ba várják pénteken reggel 8-tól délután 3-ig azokat, akik készek a bajbajutottakon ily mó­don segíteni. Gyorsabb ítélkezés Nyíregyháza (KSH — Malakucziné Póka Mária) — Az ismertté vált bűncselek­mények számának utóbbi évekre jellemző újbóli növekedési trendje az 1999. első félé­vi adatok szerint irányt váltott. 1999. első hat hónapjában a megyében lő 008 bűncse­lekményt követtek el, 13 százalékkal keve­sebbet, mint egy évvel korábban. Ezt első­sorban a bűncselekmények legnagyobb ré­szét, mintegy hattizedét adó vagyon elleni­ek számának nagymértékű (21 százalékos) csökkenése okozta. A vagyon eUeni bűne­setekből 3128 lopás, 1605 betöréses lopás, 427 eset pedig csalás volt. Kevesebb lett a személy elleni és közle­kedési bűncselekmény is. A személy elleni cselekmények kétharmadát a szándékos testi sértések adták. Több lett viszont a közrend eUeni és gazdasági bűncselek­mény. Az utóbbi 1,6-szeresére emelkedett. A bíróságokhoz az első fél évben kevesebb ügy érkezett, mint egy évvel korábban. Legnagyobb mértékben a polgári peres ügyek száma esett vissza 4256-ra, az egy évvel korábbinak nyolctizedére. A büntető ügyek száma (3656) csak kismértékben há­rom százalékkal csökkent, a gazdasági pe­res eseteké (137) viszont harmadával lett kevesebb. A munkaügyi bírósági ügyek száma (261) csupán héttizede volt 1998 azonos időszakáénak. A befejezett ügyek száma is mérséklődött, de minden ügytípusnál több volt, mint a beérkezőké. Ebből adódóan a folyamatban lévő ügyek száma kevesebb lett. Botos páros Közel négy évtizede fe­dezték fel a nagykállói Rostás Pétert, aki azóta lankadatlanul járja a botolót Molnár Károly felvétele Szatyorkapacitás Györke László ^Tem vitatom, a legolcsóbb szatyor is pénzbe kerül. Ha az a reklám- előnevet vi­seli, akkor viszont már az adott (keres­kedelmi) cég hirdetése, tehát akár ingyen is adhatnák a kedves vásárlónak. Adják is. Nyugaton bármelyik szuper(hiper)mar- ketben. Még itt Nyíregyházán is kapunk a legnagyobb áruházban. Már ha az adott pénztárnál nem éppen akkor fogy ki a kedves vevő pechére. No, de sebaj, mert van erősebb, potom harminc forintért! A többi üzletben viszont — legyen az akármi­lyen szuper-hiper — juszt sincs ingyensza­tyor. Kezdem igazán becsülni a sarki fűsze­rest, akarom mondani a szemközti mini­market tulajdonosát, aki bizony ingyen ad nejlontáskát, ha a kedves (törzs)vásárló éppen nem hozott magával, vagy netán többet vett, mint a szatyor kapacitása. Pe­dig neki biztosan többe jön ki, mint egy szuper(hiper)marketnek. Fogorvosi szűrővizsgálat Nyíregyháza (KM) — A fogszu­vasodás népbetegségnek számít hazánkban. A szájhigiénéről ké­szült nemzetközi felmérések sze­rint a fogbetegségek tekinteté­ben Magyarország az európai rangsor utolsó helyeinek egyikét foglalja el. Szinte minden ma­gyar polgárnak van szuvas vagy hiányzó foga. A magyar szájápo­lás nehéz helyzetben van, kiutat csak az jelenthet, ha a felnőt­teket is rendszeres fog- és szájá­polásra, fogorvosi ellenőrzésre ösztönzik. A Colgate szeptemberben Száj­ápolási hónap címmel országos prevenciós programot indít, amellyel elsősorban a fogágybe- tegségek és fogszuvasodás tekin­tetében legveszélyeztetettebb fel­nőttek figyelmét kívánják felkel­teni a szájápolás fontosságára. A program keretében ingyenes fog­orvosi vizsgálatra lehet jelenkez- ni szeptember 30-áig megyénk három városában — Nyírbátor­ban, Mátészalkán és Vásárosna- ményban. Varga Andrea jogász Nyíregyháza (KM — Ny. Zs.) — A szerencsés, könnyen állás­hoz jutó pályakezdők táborát erősíti Nyíregyházán dr. Var­ga Andrea, akinek alig száradt meg a pecsét diplomáján, már­is munkába állt. Jogi tanulmá­nyainak befejeztével most gya­korlatban kell megedződnie, hogy aztán a majdani szakvizs­gával érjen be munkájának gyümölcse. — A nyíregyházi Zrínyi Ilo­na Gimnázium érettségi vizs­gája után egy év gondolkodási, felkészülési időt hagytam ma­gamnak, majd Szegedre felvé­teliztem a JATE Jogtudományi Karára — tudjuk meg a pálya- választás előzményeit a szim­patikus, mosolygós ifjú hölgy­től. E tulajdonságai — termé­Az ügyfelek is mosolyogva adják egymásnak a kilincset nála, s ennek egyszerű a ma­gyarázata: Andrea a Fizetési Kedvezmények Osztályán dol­gozik, ahol érthetően jobb kedvvel keresik fel az emberek az adóhivatalt. Amikor meg­szerezte a jogi diplomáját, And­rea tisztában volt azzal, hogy a szakvizsgához három évet kell dolgozni valamilyen közigazga­tási szervnél, választását nem bánta meg. Középtávon tehát adott a feladat, de a hogyan tovább mi­att még nem fáj a feje. Tanulni is szeretne majd, a közgazda­ság tudománya az újabb célte­rület. Szabad idejében sokat se­gít vőlegényének, a kikapcsoló­dást számára az aktív sport je­lenti. Rendszeresen járnak együtt konditerembe, hetente követik egymást a nagyobb ke­rékpártúrák, diszkóban csak alkalmanként szórakoznak, ha összejön a népes baráti társa­ság. Lekvárfőzés Szatmárban a népi kézműves termékektől a szatmári szilvapálinkáig terjed. A szatmárcsekei futballpályán országos ifjúsági labdarúgótorna színesíti a programot. Szíves vendéglátás Nem ronthatja el a rendezvény sikerét az sem, hogy az idén a szilva korábban érett, mint ta­Elek Emil archív felvétele valy: az alapanyagot hűtőházban tárolják. Az eseményt a falusi tu­rizmus szervezetén népszerűsí­tik, a rendezők nem jönnének za­varba, ha akár 200-300 vendéget egy vagy több éjszakára el kelle­ne helyezni. A programba természetesen bárki bármikor bekapcsolód­hat. Varga Andrea Mán László felvétele szetesen szakmai felkészültsé­ge mellett — minden bizonnyal sokat segítettek elhelyezkedé­sében is. Ezt ő maga sem ta­gadja, amikor munkahelyéről, az Adó- és Pénzügyi Ellen­őrzési Hivatal Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Igazgatósá­gáról beszél. Jó kollektíva, kitűnő hangulat fogadta, min­denki segített a beilleszkedés­ben. A lekvárgyár Csekére költözik Ciberebál, bálszépeválasztás, zsűrizés, díjkiosztás, lekvárkóstolás, -vásárlás Szatmárcseke (KM - M. S) — Az I. Nemzetközi Szilvalek- várfőzö Versenyt, látványos show keretében szeptember 10-1 2-én rendezik Szatmár- csekén. Az esemény hivatalos megnyi­tója szeptember 10-én, pénteken 14 órakor lesz. 19 órától a cibere­főzéssel kapcsolatos régi szoká­sokat mutatják be, az éjszakai program lekvárkavarás lesz. Szatmárban kiváló szilvalekvárt főznek, amelyhez remek az itteni alapanyag, a hagyományos mód­szereket pedig nem felejtették el a helybeliek. Ebből fakadt az öt­let — amelyet a falusi turizmus megyei szervezete karolt fel — legyen szeptember közepén egy látványos idegenforgalmi ren­dezvény. Eddig 18 szatmári tele­pülés csatlakozott a kezdemé­nyezéshez. A helyszín a frissen felújított szatmárcsekei művelő­dési ház udvara. Meglepetések a sátorban Minden település sátort rendez be, amelyben főzik a lekvárt. A községre jellemző tárgyakból, ki­adványokból, fényképekből al­kalmi bemutatót is tartanak, és különféle meglepetésekkel ké­szülnek a látogatók fogadására. Lovasfogattal, kerékpárral A térség turisztikai látványossá­gainak megtekintésével folytató­dik másnap, szombaton a prog­ram: lovasfogatok és kerékpárok várják az érdeklődőket, akiket a túristvándi vízimalomhoz, Mó­ricz Zsigmond tiszacsécsei szülőházához, a szatmárcsekei kopjafás temetőhöz, Kölcsey sír­jához, a tiszakőródi Túr-bukóhoz invitálnak. Délután folklórmű­sor lesz a kultúrházban, majd es­te nyolckor kezdődik a cibere­bál, éjfélkor megválasztják a bál szépét. Vasárnap kilenc órától lesz a zsűrizés, tíztől a díjkiosz­tás, utána a lekvárkóstolás, -vá­sárlás. A rendezvény ideje alatt a tér­ségben termelt agrártermékek bemutatására, kóstolására, vá­sárlására lesz lehetőség; a skála A szilvalekvárfőzés receptje Végy 3 véka szilvát! Mosás után tedd üstbe! Megfelelő hőfokon 24 óra hosszat kavarod - körkörösen! Kb. 3x4 óra múlva rostán törd át ­az eredmény a cibere. A ciberét további 12 óráig kavard! A maradék: egy üst lekvár. Nemzetközi beruházás szabolcsiakkal Nyíregyháza, Temesvár (N. L.) -— A világhírű német cég, a Con­tinental hatalmas üzemcsarno­kokat építtet a romániai város­ban, Temesváron. Egy nemzet­közi pályázaton elért sikeres sze­replés után kivitelező a Nyíregy­házi ÉPKER Kft. Avatás után, az üzemcsarnokokban a Continen­tal ötszáz embert foglalkoztat majd gumigyártásra. A nyíregyházi cég projekt­vezetője, Mudri János elmondta: 650 millió forint értékű munkát végeznek a Nyíregyházához 300 km-re fekvő nagyvárosban. A kft. által épített egyik csarnok nem kevesebb mint 318 méter hosszú lesz, a közelmúltban már tető alá hozták ezt az óriási épü­letet. A nyíregyházi cég nagyvá­radi székhellyel létrehozta az ÉPKER Románia Kft.-t. Az itteni kft. ügyvezetője, a négy nyelven beszélő Vass Gusztáv arról szá­molt be, hogy erdélyi magyarok­nak is munkát ad az építkezés. A németek kéthetente jönnek Te­mesvárra érdeklődni, konzultál­ni. Vass Gusztáv számol be ne­kik az építkezés előrehaladá­sáról. A megrendelők elégedet­tek a magyar kivitelezőkkel. A munkálatok egyik közvet­len irányítója a nyíregyházi Hal­csák György művezető. Érdekes­ségként fedeztük fel a távoli vá­rosban, hogy a nemzetközi beru­házáshoz egy kamion építő­anyagot hozott Justyák József gépkocsivezető, aki Nyirlugoson lakik. Temesvár fejlődő város, most is több építkezés van itt fo­lyamatban. A terv szerint a né­metek később bővítik az új üze­müket, és ez újabb munkát ad­hat a szabolcsiaknak. A hosszú mellé épül a rövidebb csarnok a szerző felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom