Kelet-Magyarország, 1999. szeptember (56. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-20 / 219. szám

1999. szeptember 20., hétfő Kelet« sport 11. oldal Stefáni ezüstje Debrecen (KM) — Stefáni ezüstbabért kapott. Tihanyi nyerte meg az idei sa­lakmotoros magyar bajnokságot. A szombati, debreceni záró fordulóban mindkét bajnokesélyes, a debreceni Tiha­nyi Sándor és nyíregyházi Stefáni Attila is részese volt a legjobbak futamának, kiegé­szülve a szintén cívis városbeli Adorján Zoltánnal és a gyulai színeket képviselő Nagy Róberttel. A rajt előtt Tihanyi csak négy ponttal előzte meg Stefánit, ami a döntő futamban csak két helyezésnyi kü­lönbséget jelent. A fináléban Adorján rajtolt a legjobban, mögötte volt Stefáni, aki egy ideig bajnok­ként motorozott, hiszen ekkor Tihanyi az utolsó helyen haladt. Aztán Tihanyi megelőzte Nagyot és a harmaidk helyezése azt jelentette: húsz év motorozás után vég­re megszerezte a hőn áhított bajnoki cí­met. Stefáni ezüstérme hatalmas bravúr, a fiatal versenyző olyan idényt produkált, amelyet a magyar mezőny bármelyik tagja szívesen tudna magáénak. A bajnokság végeredménye: 1. Tihanyi (Simon and Wolf SC) 82, 2. Stefáni (Nyíregy­házi Speedway Club) 80 3. Adorján (Adorján Team) 77,4. Nagy (Gyulai Speedway Club) 69, 5. Szatmári Róbert (Hajdú Volán) 44, 6. Feke­te Sándor (Miskolci Speedway Club) 40 pont. A 8. forduló hétvégi eredményei Dunakeszi-Szolnok 3-1 (1-1), Érd-Tiszaújvá- ros 0-1 (0-0), Pécs-Matáv Sopron 1-0 (0-0), TFC-Cegléd-BVSC 3-2 (2-1), Csepel-Komló 0-3 (0-2), Kecskemét-Százhalombatta 4-1 (1-0), III. Kerület-BKV Előre 1-3 (1-2), Hajdú- szoboszló-Komárom 5-1 (1-0). A bajnokság állása: 1. Videoton ____________8 7 1 - 20-2 22 2. Matáv Sopron 8 6 í i 21-5 Í9~~ 3. BVSC _______________8 5 12 18-11 16 4. Dunakeszi 8 4 3 1 14-9 15 5. Békéscsaba 8 4 3 1 15-11 15 6. BKV Előre 8 4 2 2 13-8 14 7. Komló _________ 8 4 13 13-9 13 8. Százhalombatta 7 3 3 I 11-7 iT 9. Hajdúszoboszló 8 3 2 3 14-15 11 10. Pécs 8 3 1 4 9-12 10 11. TFC-Cegléd 8 3 I 4 8-11 10 12. Kecskemét ________8 3-5 11-12 9 13. Kaposvár _________8 2 3 3 6-10 9 14. Tiszaújváros _________8 2 2 4 8-118 15. Szolnok 7 2 14 8-12 7 16. III. Kerület 6 2 13 6-13 7 17. Komárom ____________8 2 14 8-19 7 18. Demecser 8 i 2 5 10-16 5~~ ÖTErd 8 í 2 5 6-18 5 20. Csepel 8 1 I 6 6-14 4 Keleti csoport, a 7. forduló további eredményei Borsod Volán-Kiskunfélegyháza 0-0, Jászbe- rény-Miskolci VSC 6-0, Kunszentmárton-Ka- zincbarcika 2-2, Monor-Fót 3-3, REAC- Gyo- maendrőd 5-1, Kiskörös-Gyula 3-1, Kalo- csa-Hatvan 3-1. A bajnokság állása: 1. Kiskőrös 7 6 I - 12-4 19 2. Fót ________________7 5 1 I 14-7 16 3. Kazincbarcika 7 4 12 13-6 13 4. Eger 7 4 12 12-7 13 5. Monor ______________7 3 3 1 15-11 12 6. Kunszentmárton 7 3 3 1 12-10 12 7. Nyírbátor 7 3 2 2 13-10 II 8. B. Volán _____________7 2 4 1 8-6 10 9. Hatvan 7 2 2 3 8-6 8 10. REAC 7 2 14 14-14 7 11. Kalocsa _____________7 2 14 11-16 7 12. Jászberény 7 2 - 5 11-10 6 13. Gyomaendrőd 7 1 3 3 5-11 6 14. Kiskunfélegyháza 7 í 2 4 9^46 5~ 15. Gyula 7 1 2 4 4-13 5 16. Miskolci VSC 7 - 3 4 6-20 3 ____________________ . __________________________ 1. Hertha BSC-Leverkusen 0-0 X 2. Frankfurt-Bayern M. 1-2 2 3. Stuttgart-Duisburg Y2 f~ 4. Ulm—Bielefeld 2-0 I 5. Schalke 04-Unterhaching 1-0 I 6. Wolfsburg-Bremen 2-7 2 7. Kaiserslautern-Hamburg 2-0 1 8. Bologna-Reggina (FÜ Y 9. Bari-Milan M X­10. Juventus-Udinese ~ í4 f~ 11. Lazio-Torino 3-0 1 12. Piacenza-Lecce 1-1 x 13. Venezia-Roma 1-3 2 14. Internazionale-Parma lapzárta után ért véget Tornagyőzelem szettveszteség nélkül Csapó Kupa: Schildkraut megsérült • Leckét kapott a román bajnok • Helytállt a Malév is Nyíregyháza (KM) — A pénte­ki ráhangolódás után szom­baton élesedtek a küzdel­mek a Csapó Kupa nemzet­közi férfi röplabdatornán. A délelőtti nyitányon az megle­petésnek számított, hogy az NB I-es Malév (hat játékossal érke­zett) szettet rabolt a román baj­nok Zilahtól. Az viszont már a papírforma volt, hogy az NYVSC-Szabolcs Gabona olykor magabiztos játékkal verte a nyá­ron megerősödött Barcikát. Az eredmények úgy alakultak, hogy a délutáni meccsek amo­lyan helyosztók voltak. A két ad­dig nyeretlen közül a borsodiak ugyancsak játszmát vesztettek a Maléwal szemben, de azért biz­tosan nyertek. Aztán jött a döntő (még ezelőtt elbúcsúztatták a já­téktól 25 évesen visszavonuló vá­logatott Zádor Zoltánt), ahol — nem túlzás — sziporkázott a Ga­bona. A hazaiak a papíron leg­jobb riválisuk ellen nyerték leg­simábban a meccsüket, a román bajnok egyszer sem jött ki a ti­zenötből. A hazaiak kedvét leg­feljebb csak az lohasztotta le, hogy a meccs vége felé Schild­kraut komolyabbnak tűnő boka­sérülést szenvedett. A szombati eredmények: Zi- lah (román)-Malév 3-1 (19, -19, 15, 13), NYVSC-Szabolcs Gabo- na-Kazincbarcika 3-0 (17, 22, 23), Kazincbarcika-Malév 3-1 (20, -22, 25, 15), NYVSC-Szabolcs Gabona-Zilah 3-0 (15, 15, 13). A torna végeredménye: 1. NYVSC-Szabolcs Gabona 6 pont, 2. Zilah 5, 3. Kazincbarcika 4, 4, Malév 3. Különdíjasok. A legjobb já­tékos: Aurel Vlaicu (Zilah). A legjobb feladó: Schildkraut Krisztián (NYVSC). A legtech­nikásabb játékos: Veres Péter (NYVSC). Martinez (szemben) sokat tett a tornagyőzelemért Martyn Péter felvétele Pont nélküli volt a kaposvári kirándulás NB L: hiába ügyeskedtek ismét a demecseri játékosok • Szünet után bátrabb volt a támadójáték Nyírbátor: félidőnyi focisuli Labdarúgó NB II.: meglepő, de megérdemelt a három pont Eger (S. J.) — A nyírbátori hí­vek féltve engedték el ked­venceiket Egerbe. A botlado­zó Németh-fiúknak kevesen adtak esélyt a harmadik he­lyen posztoló hevesiek ott­honában. Egér-Nyírbátori FC 2-4 (0-4). Eger, 500 néző, v.: Szabó. Eger: Molnár — Fejéregyházi, Holtner, Kovács — Bercsényi, Márton, Béres, Szabó, Telek — Montvai, Hajmási. Edző: Csuhay József. Nyírbátor: Tóth Sz. — Szegedi, Balogh Z., Kosán — Hoszpodár, Bessenyei, Csapos, Erdei, Ban­dies — Lőrincz, Szécsi. Edző: Németh Károly. 4. p.: Szécsi ugratta ki Lőrinczet, aki 8 méterről a bal al­só sarokba lőtt, 0-1. 8. p.: Egy előrevágott labdát a 16-oson kívülre kifutó egri „portás” elvétett, Lőrincz lecsa­pott a golyóbisra, majd Szécsi- hez passzolt, ő pedig az üres ka­puba helyezett, 0-2. 12. p.: Ismét Szécsi szolgálta ki Lőrinczet, aki ezúttal sem hi­bázott, éles szögből, 6 méterről a jobb alsó sarokba suhintott, 0-3. 38. p.: Szécsi viharzott el a jobb szélen, középre adott, az érkező Lőrincz 3 méterről a ka­puba gurított, 0-4. 65. p.: Telekhez került a lab­da, aki 8 méterről a bal sarokba bombázott, 1-4. 80. p.: Telek 18 méteres sza­badrúgása egy védőről Horváth elé került, aki 5 méterről a jobb sarokba passzolt, 2-A. Ragyogóan kezdett a Nyírbá­tor. A vendégek 12 perc alatt há­romszor mattolták az egri védel­met, köszönhetően a Lőrincz- Szécsi duó parádés teljesítmé­nyének! Lendületben maradt a Németh-társulat, emígyen bát­ran állítható: a Bátor az első félidőben lefutballozta ellenfelét a pályáról. A második játékrész­ben egy más szellemű hazai csa­pat futott ki a pályára, több hely­zete is volt, de Tóth kapus reme­kelt, így csak a szépítésre futot­ta. Csuhay József: — Borzalmas első félidő után a szünetben azt kértem a fiúktól, hogy a becsüle­tünkért játsszanak. Összességé­ben megérdemelten nyert az el­lenfél. Németh Károly: — Egy ná­lunk jobb csapatot sikerült le­győzni közel százszázalékos helyzetkihasználással. A tiszaújvárosi, sikeres bajno­ki nyitányt követően Rezák mes­ter győzelemmel debütált a hazai publikum előtt. A nyíregyházi együttes már az első félidőben is végig vezetett, a második félidő elején pedig hamar eldöntötte a meccs sorsát. Ezután akadt né­hány időszak, amikor a védeke­zésben pontatlanok a támadá­soknál pedig pontatlanok voltak a hazaiak, ám igy sem volt gond. A hajrában a fiatalok is lehetőséget kaptak, és helyt áll­tak. Külön említés érdemel az, hogy néhány olyan bravúros egyéni megoldás színesítette a mérkőzést, amelyet joggal hono­ráltak tapssal a nézők. Rezák László: — A kellemet­len stílusú bajaiak ellen a máso­dik félidőre sikerült felvenni azt a ritmust, amire szükség volt. Hosszú István: — Hiányos csapatom ennyire volt képes, ne­gyedóra után nem tudtunk mit kezdeni a hazaiak magassági fö­lényével. Samsung-futás Egy póló és öt kilométer várt várt a szombat délelőtti Samsung-futás résztvevőire. A nyíregyházi helyszínen valamennyi póló elkelt, azaz hatezren teljesítették a távot Martyn Péter felvétele Győztes premier Nyíregyháza (KM - M. L.) — Az idegenbeli győztes premi­er után vasárnap késő délu­tán hazai környezetben is bemutatkozott az NYKE-lso- bau NB l/B-s férfi kosárlab­dacsapata. Nyíregyházi KE-Isobau-Baja 92-76 (53-38). Bujtosi csarnok, 200 néző, v.: Bagi, Porpáczy. NYKE-Isobau: Pavlovics 26/9, Szabó 16/6, Hutás 15/9, Korcsok 8, Gergely 7. Csere: Miilei 2, Herczku 5/3, Lakatos 4, Boczkó 5/3, Zácói 4. Edző: Rezák Lász­ló. Bajai Honvéd: Kovács 12, Rátvay 4, Pálkerti 12/3, Szűcs 13, Mészáros 10/6. Csere: Palád 5, Ács 18, Ében 2. Edző: Hosszú Ist­ván. Az eredmény alakulása, 5. perc: 15-7, 10.: 24-18, 15.: 36-31, 25.: 65-43, 30.: 74-49, 35.: 84-61. Kaposvár (KM) — Az Érd elleni elszalasztott hazai lehetőség után szombaton Kaposváron próbálkoztak az NB l-es demecseri futballis­ták. Kaposvár-Demecseri FC 2-1 (1-0). Kaposvár, ezer néző, v.: Szökrény (László, Sallai). Ka­posvár: Balajcza — Finta, De­rne, Novák, Barna — Tóth G. (Petrák, 71. perc), Meksz, Bány (Tóth B., 71.), Szabó — Rajczi, Pi­ri (Szintai, 78.). Edző: Bőzsöny János. Demecser: Balázsy — Németh S. (Huszti, 57.), Vacsilja, Unchiás, Dudnyik — Minyin, Babjak (Kovács I., 63.), Németh Cs., Marcsek — Madudin, Gomb­kötő S. (Jávor, 63.). Edző: Rozs- nyai Béla. Gól: Finta (38.), Rajczi (49.), Madudin (73.). Sárga lap: Szabó (27.), Né­meth S. (31.). 38. perc: Tóth G. bal oldali szögletét Unchiás fejjel röviden mentette, a labda Finta elé ke­rült, aki az ötös sarkáról a jobb felső sarokba lőtt, 1-0. 49. perc: a hazaiak végezhet­tek el bedobást, amely után Sza­bó iramodott meg a bal oldalon. Laposan középre küldött labdá­ját Rajczi nyolc méterről a jobb alsó sarokba lőtte, 2-0. 73. perc: Madudin kezdett nagy szólóba, amelynek végén a kivetődő kapus mellett 11 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 2-1. A demecseriek a klasszikus idegenbeli játékra rendezkedtek be: kapujuk elé visszahúzódva várták a kaposvári rohamokat. Ezek jöttek is, de kezdetben vala­mennyi lehetőségét elpuskázta a hazai gárda. Mígnem aztán az első játékrész hajrájában meg- rezdült Balázsy hálója, majd alig kezdődött meg a második félidő újabb gólt értek el a hazaiak. Ekkor már változott némileg a képlet: nagy mezőnyfölénybe ke­rültek a demecseriek. Helyzetük viszont kevés volt, így aztán a szépítésen kívül többre nem fu­totta a vendégek erejéből. Bőzsöny János: Nehézzé tet­tük a győzelmünket, amelyet több góllal, tehát szebben harcol­hattunk volna ki. Rozsnyai Béla: Ügyesen ját­szott csapatom, a szünet után már bátran támadtunk, sajnos, a helyzetekeinket rendre kihagy­tuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom