Kelet-Magyarország, 1999. szeptember (56. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-11 / 212. szám

1999. szeptember 11., szombat 9. oldal A festegető múzeumigazgató Közel 1 5 éve igazgatója Kisvárdán a Rétközi Múzeumnak Fehérvári Béla. Nincs könnyű dolga, hisz az intéz­ménynek helyet adó zsinagóga sok mindennek alkalmas lehetne, de nem múzeumnak. Gazdája sincs iga­zán az épületnek, talán ezért is sok helyütt omladozik a fal. A kinevezett múzeumigazgató ennek el­lenére igyekezett sok ötlettel berendezni a templomot, amelyet az évek során munka­társaival fokozatosan bővített. így az uni­kumszámba menő ajaki festett pitvaros háztól a „Polgárosodó Kisvárda” elnevezé­sű kiállításig ma már sok minden találha­tó benne. Ez utóbbi bemutató is figyelem­Fehérvári Béla Martyn Péter felvételei re méltó, hiszen hosszú gyűjtőmunka eredménye az intézményben ma látható anyag. A látogató sokáig böngészheti a dédmamák és szépmamák világának tár­gyi dokumentumait, felidézheti a régi szép, békebeli időket. A múzeum otthont ad némi képzőmű­vészeti életnek is, felvállalja a környék amatőr festőinek és más alkotóinak az is- tápollását. Rendszeresen rendeznek tárla­tokat, jövőre például már a hetedik ilyen tárlatot tartják. Mostanában képzőművé­szeti kört is létrehoztak. Persze, nem véletlen a múzeumigazgató támogatása, hisz ő maga is tehetséges festő. Szakmáját tekintve ez is az érdek­lődési körébe tartozik, magyar-rajz szakos tanár. Gyakran vesz a kezébe ecsetet, ce­ruzát vagy tollat, számtalan alkotása szü­letett már. Mintegy 70 kollektív kiállítá­son vett részt, több önálló tárlaton is lehetősége nyílt a bemutatkozásra. Finn­országba is meghívták egy alkalommal. Könyveket illusztrált, szemléltető rajzokat is készített. Egyik nagy vállalkozása, hogy barátjával, Nagy Pál Bélával megfestették az altamirai barlangban található ősem­ber rajzának a másolatát, az eredetihez hasonló nagyságban. Ez alkotás a múzeum emeletén meg is tekinthető, bár még nem készült el teljesen a másolat, amely része lenne egy nagyobb kiállításnak. A bemu­tató a házkultúra történetét szeretné a lá­togatók elé tárni, megmutatni, hol éltünk mi, európaiak, közép-európaiak az évezre­dek folyamán. A nagy kép díszítené azt a mesterségesen kiképzett barlangfélét, amelynek a falát az emberiség legelső művészeinek festményei, rajzai ékesíte­nek. A lakóhelyeinket felvonultató sorozat időközben tovább bővült, ám jó néhány makett megalkotása még várat magára. Több év, sok idő és nyugodt körülmények A Rétközi Múzeum belülről kellenének ehhez, amelyben jelentős sze­repet szeretne vállalni a múzeumigazgató. Fehérvári Béla sokoldalú egyéniség. A munkáján és a festésen kívül sok minden­nel foglalkozik. Elkészített például egy olyan kisebb hajót, amely Szabolcs község kúriájába került, és megtekinthető. Egy egészen más terület: verseket ^és prózát is ír, különböző antológiákban is szerepeltek már az írásai. Több alkalommal megbíz­ták címerkészítéssel is. Ezt a feladatot is jól oldotta meg. Szívesen ír művészeti szakcikkeket is, amelyek több alkalommal is napvilágot láttak már. Húszéves a múzeumfalu Évente közel 100 ezren keresik fel az ország egyik legszebb skanzenét Sok látogatója volt nyáron a kisdobronyi templomban rendezett hangversenysorozatnak Martyn Péter felvétele Bodnár István Húsz évvel ezelőtt, 1979 szeptemberében nyitotta meg kapuit a Sóstói Múze­umfalu, mely az ország leg­nagyobb regionális szabad­téri néprajzi múzeuma a ma­ga 7,5 hektáros területével. A megnyitáskor három szatmári és két rétközi porta épületegyüt­teseit tekinthették meg a látoga­tók, mely huszonhárom népi ob­jektumot ölelt fel. Azóta kiépült az orsós faluközpont négy nyír­ségi, egy-egy beregi és nyíri mezőségi portával, közösségi épületekkel (templom, harangto­rony, papiak, kocsma és szatócs­bolt, húsbolt, tűzoltószertár). Átörökíteni a kultúrát — A múzeum nem holt múzeum — mondja Páll István, az intéz­mény vezetője. — Ami lehet, működik. A szatócsbolt ajándék­boltként, a kocsma, a búsbolt rendeltetésszerűen, nagyrendez­vényeken kézművesek mutatják be mesterségeik fortélyait. A műhelysorban alkalmanként be­üzemeljük a mézeskalácsos, a suszter és a borbélyműhelyeket. A templomban rendszeresen re­formátus istentiszteletek van­nak, esküvőket, keresztelőket tartanak. A barabási kocsma fe­dett teraszán és a nagyhalászi magtárban nagyobb létszámú csoportokat látunk vendégül, a csarodai papiak fogadószobájá­ban tanácskozásoknak, fogadá­soknak adunk helyet. Hogy a népi kultúrát az újabb nemzedéknek is átörökítsük, nyaranta hagyományőrző és kézművestáborokat szervezünk, iskolai csoportoknak a tana­nyaghoz kapcsolódó előadásokat és gyakorlati bemutatókat tar­tunk. Az itt kiadott könyvek ré­vén az intézmény bekapcsolódik a bel- és külföldi tudományos életbe, nemzetközi kapcsolatokat építettünk ki litván, francia és német szabadtéri múzeumokkal. Rendszeresen részt veszünk nemzetközi konferenciákon is. Hiányos infrastruktúra A múzeumfalu az évek során a megye egyik leglátogatottabb kulturális intézménye lett. A kezdeti 20 ezres éves látogatói létszám az elmúlt évben megkö­zelítette a 90 ezret. Ez az öröm mellett problémákat is okoz. — A tervezéskor az éves láto­gatói létszámot mintegy 30 ezer­ben prognosztizálták, s ehhez tervezték meg az infrastruktúrát is. Feltétlenül szükséges a vi­zesblokk, a bejárati fogadóépület megnagyobbítása, a kulturált vendégfogadás és a biztonság fel­tételeinek megteremtése. — Ami pedig a bővítést illeti, még hiányzik két nagyobb népi épület, a jármi kisnemesi lakó­ház és egy szárazmalom felépíté­se, s néhány portára a még hi­ányzó kisebb gazdasági épületek áttelepítése. Pályázatokon kíván­juk előteremteni az ehhez hiány­zó összeget, hiszen eddig is igen sok pályázatunkra kaptunk ki­sebb-nagyobb összegeket az épí­tés és a programszervezés segíté­sére. Természetesen nem elha­nyagolható a város és a megye rendszeres támogatása sem, s ki- sebb-nagyobb cégek alkalomszerű segítségében is bízhatunk. A tá­mogatások és a befolyt bevételek révén az intézmény dinamikusan fejlődik, évről évre újabb épülete­ket adunk át a közönségnek, s re­mény van arra, hogy a millenni­um alkalmából befejeződjön a né­pi épületek áttelepítése. Az év múzeuma A múzeumfalu munkáját mint a közönség, mind a szakma elisme­ri. Erre utal a látogatói létszám emelkedésén kívül az 1997-ben el­nyert Az év múzeuma kitüntető cím is, ami anyagi és erkölcsi elismerést is hozott az intézmény­nek. A külföldi sikert és ismertsé­getet jelzi, hogy az Európa Sza­badtéri Múzeumok Szervezete 2001-ben Szentendrén és a Sóstón rendezi meg kétévenként szoká­sos konferenciáját. A Múzeumfa­luban a jubileum alkalmából szeptember 11-én az őszi házkörü­li munkák bemutatóját tartják. Czifra huszárok Nyíregyháza (KM) — Hato­dik alkalommal rendezik meg szombaton Nyíregyhá­zán a huszártalálkozót. Nem véletlenül itt, hiszen évekig az ország egyetlen lovashu­szár hadosztályának Nyír­egyházán volt a székhelye. A hajdani katonák közül bizo­nyára ma is sokan részt vesznek a találkozón. De kik is voltak a huszá­rok? Miért váltak híressé, miért ismerték őket egész Európában? Mindez meg­tudható a közelmúltban nap­világot látott Nagy huszár­könyvből, amely a Magyar Könyvklub gondozásában a napokban jelent meg. Nos, a huszár nem egyszerre szüle­tett. Először a 15. században, aztán a török időkben, majd igazából a 18. század hajna­lán. Vagy mindezeknél is ré­gebben? A népvándorlás ko­rában, amint ezt egy újra fel­bukkanó mítosz igyekszik ébren tartani? Hunyadi Má­tyás katonai zsenije és a 15. század közepének közép-eu­rópai hadászati kihívásai kellettek ahhoz, hogy felis­merjék a könnyúlovasság al­kalmazásában rejlő katonai előnyöket. A huszárok törté­netének legfényesebb fejeze­te 1848-49 szabadságharcá­hoz kapcsolódik. Összesen 25 ezren ha voltak ekkor, tisztek köztük magyarok és nem magyarok. Az első vi­lágháború gyilkos csatáiban is ezrek haltak hősi halált. A két világháború közötti ma­gyar hadseregben még vol­tak huszárok, ám a 20 század ötvenes éveitől „az atomkor­szak magyar huszárjai” pe­dig már csak parádéra kel­lettek. A Nagy huszárkönyv szerzője Ságvári György, a gyönyörű színes illusztráció­kat Somogyi Győző rajzolta. Égbőlpottyant Móka Miki Szőke Judit Amikor megszülettem, épp Nyíregyházán volt az első vidéki bábos fellépése, te­hát már javában tanított. Igen, szándékosan nem azt írtam, hogy szórakoztatott. Az ugyanis legfeljebb lát­szat. Mert Levente Péter, ez a nem­zedékek gyermekkorához fűző­dő egyéniség azért érkezett a vüágra, merthogy dolga van. S ezt teszi makacsul — nem fog­ják elhinni — már 56 éve. 1943- ban látta meg a napvilágot Nagyváradon, majd Szekszár- dot említi, mint ifjúkora meg­határozó színhelyét. Egy évvel ezelőttig Budapesten élt, most azonban a Gerecse egyik faluja, Héreg jelenti családja számára az otthont. Az Állami Bábszín­ház, az Operett Színház, a Mik­roszkóp Színpad, majd a Komé- dium (itt igazgató-főrendező volt) jelentette számára a majd­nem mindent. 1965-től 1980-ig volt a Zsebtévé tündéri Móka Miki-je, reggelente a Kossuth Rádió előtt az ország óvodásai várták műsorát, a Ki kopog-ot, amiben ő volt a köszönőember. 1990-től a kicsiket a tévé Döb- rentey Ildikó ötlete alapján szü­letett Égbőlpottyant mesék című tíz percéről „nem lehetett levakarni”. Ami igaz, az igaz, mi szülők is oda-odaragadtunk ilyenkor a képernyő elé. Pihen­tetett az a végtelen nyugalom, ami áradt abból a néhány mo­solygós percből. A szemüveges, lágy arcú, semmit soha nem rejtegető te­kintetű férfi 1995-től szabadú­szó, az utóbbi három évben a tanításnak él, produceri mun­kát végez, rendez. Tanult szí­nészi mestersége mellett báb és a pantomim sajá­tos alkalmazásának híve. Ezek eszkö zök. Méghozzá a viselkedéskultúra átplántálásáé (a viselkedéskultú­ra mint élet- szemlélet Ma­gyar Értel­mező Szó tárba ke- rülését 12 éve szeret­né elérni). Mert a kortalan Leven­te Péternek ez a vi­lág Levente Péter nézetet is magában foglaló élet- szemlélete, amit a gondolkodás- döntés-cselekvés hármasa vezé­rel. Módszere, amit Döbrentey Ildikóval honosított meg, s amiben Gryllus Vilmos jelent új színfoltot, tulajdonképpen egy műfaj. Ez csak nekik válik be, átadhatatlan. Csalódik, aki a kopírozásába kezd. A szemlé­let tanítható, tanulható. — Autodidakta vagyok min­den téren, s a magán, a társasá­gi és a szakmai életben minden nap újrakezdek. Kedvenc szí­nem, a zöld az állandó megúju­lás lehetőségét jelenti számom­ra — vallja. Beszélgetésünk idején egyetlenegyszer kemé­nyedért meg a jól ismert hang. Amikor arra kértem, hatá­rozza meg ma­gát, azaz azt, .mi ő. — Én el­sősorban magyar ál­lampolgár vagyok. Ne vicce­lődjünk, kérem, a polgár szóval! Én a szocia­lizmus­ban is az voltam, s apám sem volt más 56-ban négy évig a börtönben. Polgár az, aki a gondolkodást, a döntést és a cselekvést nem adja át másnak. Családunknak soha nem kellett Európa felé kapaszkodnia. Ahol mi ülünk, állunk, fek­szünk, legyen az szögesdrót vagy feszített víztükör, ott van Európa. Aztán társ is vagyok. 32 éve Döbrentey Ildikó a tár­sam, a szerelmem, gyermekeim anyja, alkotótársam. Sáfár is vagyok, olyan, aki naprakészen igyekszik a talentumaival el­számolni. Nem akarok halálom pillanatában kapkodni... Nem tudott megrögzött életelvekről beszámolni. A polgár,-társ,-sá­fárlét mögött sajátos nézőpont húzódik meg, középpontjában a viselkedéskultúrával, aminek gyakorlása során például a művészet, a pedagógia csak eszközök. Olyan társakat vá­laszt a munkához, akik őrzik természetességüket. Apropó, Természet... Minden szabadide­jét fák, virágok, bokrok, mada­rak, állatok között tölti a gyere­kek kedvence — 1200 öl földet művel a családjával. Hogy mikor jön a nyíregyhá­zi srácok közé? Nagyon hosszú idő után kedden lép fel lelkes szülők meghívására. A Szabad­téri Színpadnak nem nagyon örült. Az intim légkört szereti. Az a tapasztalata, hogy 100-300 főig lehet a nézőkkel valóban találkozni, ő akkor lehet ered­ményes. A sikeresség egy má­sik dolog... A különbségre ha­sonlatot is talált: nem mind­egy, min ül az ember — egylovas törékeny csé- zán vagy hatlovas kocsin, ahol nem elég hajtani, ha- KM-repradukció nem csipkedni is kell a lovat. — Kedves Levente Péter! Ha megkérdezzük majd Öntől, hogy szeretetből sarjadt, fejé­ben érlelődött csodálatos gon­dolatait, mimikáját élvezhet­jük-e máskor is személyesen, ugye, nem azzal a műsorából ismert, már köztudatba ivó­dott, egyedi szóalkotással vála­szol, ádehogyW — Már azért sem válaszol­nám, mert ezt a népszerű szlo­gent a feleségem és a lányunk, Dóra találta ki. Én csak a kö­zönséget és az ő bizalmukat igyekszem megszolgálni. Tehát a válaszom: óigen.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom