Kelet-Magyarország, 1999. augusztus (56. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-09 / 184. szám

1999. augusztus 9., hétfő 3. oldal Csodák nincsenek Balogh József ^Dlvassuk, halljuk a hírt, hogy valami nincs rendben Paszternák körül. Az elnök úr szemére vetették valakik, hogy megvásárol­ta a Vasas Szakszervezet balatonlellei ingat­lanát. Egyesek nem átallották azt is követel­ni: váltsák le. Összeült a Vasas Szakszerve­zet elnöksége és megállapították: mivel tör­vényesen vásárolta meg, szóba sem kerül­het a leváltása. A történet annyi, hogy az ingatlanokat piaci áron (12-13 ezer forin­tért) értékesítették a szakszervezeti szövet­ség központjának dolgozói részére kiírt pá­lyázaton. A nyolc részre osztott területre mindössze négyen pályáztak, az elnök is csak egynyolcad részt vásárolt két felnőtt korú gyermeke nevére. Hol itt a bűn? Hát meghirdették. Igaz, csak szűk kör tudhatott róla, de nyolc telek­ből amúgy sem juthatott volna mindenki­nek. Meg aztán máskor is előfordult már, hogy valaki bányát vett, volt aki székházat, a nagyfőnök, meg a Postabank aligkamato- zású hiteléből kapott, miért pont Paszterná­kon akarják elverni a port? Erről szól a ma­gyar privatizáció teljes története. Ha felele­venítjük a kezdeteket, visszaidézhetjük: kik lettek a korábbi állami (vagy társadalmi?) tu­lajdon új gazdái, könnyű megválaszolni. Azok, akik helyzetben voltak, akiknek ele­gendő információja volt: mit lehet venni, honnan lehet arra egy kis kedvezményes kölcsönt szerezni, aztán hogy lehet csődbe jutni, a vagyont egy másik vállalkozásba át­játszani, vagyis eltüntetni az adósságot, s megtartani a tiszta vagyont. Azt mondják, ez a vadkapitalizmus, min­denki vigye, amit tud. Talán nem is lenne baj, ha mindenkinek megadatott volna a lehetőség. De a hajléktalan nemigen kap­hatott magasabb kamatot betétjére, a létmi­nimumon élő nem kaphat hitelt vagyon­szerzésre, sőt az átlagpolgár sem jut a nagy lehetőségnek még a közelébe sem. Akik pe­dig megszedték magukat, nyugodtan élhet­nek, unokáiktól senki sem kérdezi meg, nagyapjuk honnan szerezte a vagyont. Ak­kor ez már történelem lesz. Voltaire szerint pedig a történelem olyan mese, amiben a politikusok előre megállapodnak. Vagy na­gyon előrelátó volt, vagy az ő korában is így történtek a dolgok. Felkészülten Ferter János karikatúrája [ HÍREK □ Árvízvédelem Kétmilliárd 50 millió fo­rintot költhet fejlesztési célokra idén a Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, amelyből közel 16 kilométer árvízvédelmi töltés bizton­ságos méretűvé történő kiépítésére lesz lehetőség a legveszélyeztetettebb területe­ken. □ Véradás Hétfőn Nyírmeggyesen a mű­velődési házban 10-15 között várják az ön­kéntes véradókat. □ Drogambulancia A Drogambulancia (Nyíregyháza, Árpád út 41/A) hétköznapon­ként várja és hívja azokat, akiknek informáci­ókra, tanácsokra van szükségük, vagy gyó­gyulni szeretnének. Az Aranyhal és egyetlen kívánság A lottósorsolás sajnos nem hozott szerencsét • Az óvodásokért dolgoznak Lefler György Nagyhalász (KM) — A mese­beli aranyhal boldogságot és gazdagságot hozott a sze­gény tiszai halásznak. Vala­mi hasonlót remélnek az Aranyhal Alapítvány istápo­lói is Nagyhalászban. A nagyhalászi művelődési ház­ban szerda este tartotta soros ülését az Aranyhal Alapítvány kuratóriuma, amelyre lapunk munkatársa is meghívást kapott. Mint mondták, az alapítvány február 8-ai bejegyzése óta eltelt rövid időszakban is szép eredmé­nyeket ért el, részben emiatt, másrészt azért fordultak a sajtó nyilvánosságához, mert a közel­múltban az örömükbe üröm is vegyült. A kuratórium elnöke, Szó- boszlai Ottó a június 19-ei nagy­halászi hatos lottó sorsolását említi, mint az alapítvány szem­pontjából nem éppen legszeren­csésebb napot. — A Szerencsejáték Rt. ugyan­is ez alkalomból negyedmillió fo­rintot ajánlott fel az önkormány­zatnak kisorsolásra a helyi ala­pítványok között. Ebből pedig a városban három működik: az is­kolai, a Nagyhalászért elne­vezésű, illetve az Aranyhal, amely a nagyhalászi gyermekek óvodai nevelése és oktatása ér­dekében fejti ki tevékenységét. Nos, az óvodai alapítványt egy­A népszerű tinikondi szerűen kihagyták a sorsolásból. Úgy tűnik: Albók József polgár- mester csupán a személyem mi­att bünteti az alapítványt, mert­hogy engem váltott a polgármes­teri székben. Azt gondolom, hogy a tapasztalt hátrányos meg­A szerző felvétele különböztetés nemcsak az alapít­vány kuratóriumának tagjait sérti, hanem a több száz érintett óvodás gyermeket és azok szüle­it. — Az óvodai alapítvány meg­szervezését és a kuratóriumi tag­ságot önzetlenül vállaltuk — mondta Fekete Mihályné óvónő. — Az alapítvány gondolata jó két évvel ezelőtt született. Az óvodavezető legutóbbi beszámo­lójában is szerepelt, hogy az óvo­dában a tárgyi feltételek 50 szá­zalékosak. Mi éppen ezért dolgo­zunk, így például sikeres alapít­ványi bált, gyermeknapot, mozi­látogatást szerveztünk, több helyre pályáztunk, mind a hét óvodai csoportban tini konditer­met szereltünk fel. — Most éppen az úszásoktatás lehetőségét fontolgatjuk, papír- gyűjtést szervezünk, s készek va­gyunk mindennemű pályázatra — kapcsolódott a beszélgetésbe Lukács Imréné. — Szeretnénk, ha a politika távol maradna az alapítványtól, ez egyetlen kívánságunk. Csak azt tesszük, amire vállalkoztunk: lehetőségeink szerint segíteni az óvodai munkát. Ezért árulok je­gyet a bálokon, ha kell, vállalko­zóként ezért nyúlok zsebbe — sommázott Korsoveczki László. Az ügyben megkerestük Albók József polgármestert, aki a következőket mondta: — A Szerencsejáték Rt. jóvol­tából sikeres esemény helyszíne volt városunk. A sorsolás előké­szítése még ősszel elkezdődött, az Aranyhal Alapítvány techni­kailag már nem kerülhetett be, amelynek létezéséről egyébként is csak júniusban szereztünk tu­domást. A távolmaradásuk oka egyszerűen ennyi és nem több. Tornagyakorlat egyenruhában Szamossályi (M. K.) — Régi igazság, hogy a falusi peda­gógus nem méricskél, ami­kor településéért kell tenni. Nem jelentett gondot, amikor dr. Péter András polgármester azt kérte: július közepére tanulja­nak be a gyerekek egy szabad- gyakorlatot. Lőrincz Miklósné nevelő így idézte a történteket. — Tanévzáró alkalmából Pi­ros István igazgató úr ismertette a kérést, mondván, aki részt kí­ván venni a bemutatón, jelent­kezzen. A legfiatalabb gyerek első osztályos, a legidősebb nyol­cadik osztályos. Tomagyakorla- tos könyvből állítottuk össze. A zenei aláfestést pedig Nyíregyhá­záról hoztuk. Az alig kilencszáz lelkes Sza­mossályi apraja-nagyja ott volt a sportpályán. Készek voltak arra is, hogy az egységes megjelenés érdekében áldozzanak. — Először úgy volt, hogy min­den szülő megvásárolja a gyer­mekeknek a cipőt, tornadreszt, nadrágot. Végül is meglepetés történt. A képviselő-testület úgy határozott: megvásárolja a gye­rekeknek a felszerelést. Mivel a rendezvény alkalmá­val egy vállalkozó helikopteres is munkálkodott a községben, így az önkormányzat még azzal is kiegészítette az ajándékot, hogy a szereplő gyerekek a ma­gasból is megtekinthették faluju­kat. Mivel a körzeti iskolában ta­nulnak a szomszédos Hermán- szeg iskolásai, ez rájuk is vonat­kozott. Mindehhez járult a térségből idesereglett százak tap­sa, elismerése. Sok érdelődőt vonzott a gyakorlat a szerző felvétele Kiváló A tiszadadai szabadstrand kiváló minősítést kapott az ÁNTSZ-től, az ott élők és az odalátogatók szeretik is a tiszai fürdőzést Lefler György felvétele EGYPERCES NOVELLÁK Perpetuum mobile Örkény István .A-uspitz azt mesélte, hogy odahaza péksegéd volt a Ve­ress Pálné utcában. Azt mesél­te, hogy reggelente csak úgy a hóna alól befalt egy egykilós kenyeret. Akkor kilencvenkét kiló volt. — Mit gondoltok, most mennyi vagyok? — Ezt nem tudtuk megmon­dani. Tény, hogy már szükség­re se járt ki, ami rossz jel, és csak vizet ivott, ami még rosz- szabb. Folyton itta a vizet. Nem is szomjazott, csak itta, mint egy lefolyó. Az se jelent jót, hogy a ru­hája tele lett tetűtojással. A tetveket csak úgy lehet féken tartani, ha az ember minden percben öldösi őket; másképp elszaporodnak, és telerakják serkéikkel a ruhavarrásokat, főleg a meleg testtájakon. Aus- pitznak egészen megszürkült a hónalja a tetűtojásoktól. Nem is szóltunk neki. Ilyen­kor már nem segít a szó. Egy éjszaka arra ébredtem, hogy nagyon forgolódik. Azt kérdeztem: — Mondd, mit csinálsz, Auspitz? Azt mondta: — Eszem. — Azt kérdeztem: — Mit eszel, Auspitz? Azt mondta: — Kérlek szépen, tetűtojást eszem. És, kérlek szépen, tet­veket. Gyufát gyújtottam, de rög­tön el is fújtam. Egészen közel volt már a front; cigarettázni is tilos volt éjszaka. Csak any- nyit láttam, hogy nyugodt az arca, majdnem elégedett. Azt mondtam neki: — Ne beszélj bolondokat, Auspitz. — Hanem megvárjam, amíg kiszívják a véremet? — kér­dezte. Maximum két hétig kell ki­bírni, magyarázta. Márpedig, ha ő megeszi a tetűt, akkor játszva kibírja ezt a két hetet, mert nem megy veszendőbe semmi. Minden csöpp vére, amit kiszívtak, megint vissza­jut a szervezetébe; vagyis se nem gyengül, se nem erő­södik. — Akkor te föltaláltad a per­petuum mobilét - mondtam. I^íem tudta, mi az. Mond­tam, amihez nem kell energia. Ezt sem értette. Miközben a serkéket ette, megmagyaráz­tam a perpetuum mobilét. Később elaludtunk. Reggel megpróbáltam fölrázni, de már nem volt benne élet. i' | y/cj u« jJTImBI

Next

/
Oldalképek
Tartalom