Kelet-Magyarország, 1999. július (56. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-07 / 156. szám
1999. július 7., szerda Kelet** MEGYEI TÜKÖR 5. oldal □ Szent Kamill ünnepség A nyíregyhá- za-borbányai templomban és Kamilliánus Kolostorban R Dr. Anton Gots negyvenéves papi jubileuma alkalmából hálaadó szentmisét tartanak július 1 l-én, vasárnap délelőtt 9 órakor. □ Ifjúsági és családi tábor Ebben az esztendőben tizenhatodik éve szervezte meg az evangélikus egyházközség a tábort tehetséges, rászoruló fiatalok, valamint kisgyermekes családok számára. Három turnusban zajlik a program, korosztályonként, figyelembe véve az életkori sajátosságokat. Az első turnus július 5-10., a második július 11- 18., a harmadik július 19-25. között tart. □ Nöszövetségi névadó A fehérgyarmati református nőszövetség ünnepi alkalmán június 26-án Pilder Mária nevét vette fel. Dr. Pásztor Jánosné a református nőszövetség országos elnöke ismertette Pilder Mária életútját, munkásságát. Balogh Tihamérné, a fehérgyarmati nőszövetség elnöke névadójuk művéből olvasott részletekkel tisztelgett Pilder Mária előtt. Q Hálaadó istentisztelet A Holt-Számos jobb partján fekvő középkori eredetű Her- mánszegen hálaadó istentiszteleten mondtak köszönetét Istennek a templom mellett álló felújított fa haranglábért. Balogh Tihamér, a szatmári egyházmegye esperese hirdette az összegyűltek előtt az igét. Bartus Zoltán lelkipásztor ismertette a harangláb felújításának történéseit. Szeretvendégség Lelkészbeiktatás Milotán Milota — Június utolsó vasárnapján a zsúfolásig megtelt milotai templomban iktatta be Balogh Tihamér esperes Szalay Kont lelkipásztort ünnepi istentiszteleten. Erre az alkalomra a templom és a parókia megújult, ünneplőbe öltözött, hogy méltó lehessen a jeles alkalomhoz. Dr. Bölcskei Gusztáv püspök hirdette az igét. A püspöki tanítás rávilágított a lelkipásztori hivatás természetrajzára. A lelkipásztori élet feladata az Isten akaratának a közvetítése, melyre Ő elhív, kiválaszt embereket, akiket átrendez, hogy erre a szolgálatra alkalmassá váljanak. így történt ez Szalay Kont életében is. Közelből és távolból harminc lelkipásztor volt jelen, akik egy-egy igével köszöntötték a beiktatott lelkipásztort, köztük Kézy György nyugalmazott lelkész, dr. Fazekas Sándor volt elődök. De ott volt a köszöntők között dr. Marjovszki Tibor, dr. Pásztor János. Az egyházközségi ünnepi közgyűlést Szalai László egyházmegyei lelkész vezette, melyen felszólalt, illetve köszöntött Bariba Bálint gondnok, Klapka György Milota polgármestere, Kelemen Béla Uszka polgármestere, Murzsa Miklós az uszkai szabadkeresztyének nevében. Az ünnepi műsorban az uszkai cigányok énekeltek Istent dicsőítő énekeket, valamint a gyülekezet gyermekei zsoltárokat, dicséreteket. A forró templomi hőség után felüdülés volt a szabadban megterített szeretet- vendégségben lenni. A Jehova tanúi kongresszusa Nyíregyháza (KM) — Több mint 40 ezer résztvevőre számítanak Jehova tanúi a négy helyszínre tervezett háromnapos kongresszusokon. Az elsőre Nyíregyházán kerül sor, július 9-ével kezdődően. A június 23-25-ig tartó budapesti kongresszus programját jelnyelvre is lefordítják. A kongresszusokon többek között a következő előadások hangzanak el: Szimpózium pénteken délután 14.10-kor Találjunk örömet Isten szavának olvasásában címmel. Kulcselőadás Figyelj Isten prófétai szavára címmel pénteken délelőtt 11.30-kor. Bibliai dráma Értékeljük szellemi örökségünket címmel vasárnap délelőtt 11.30-kor, amelynek célja annak bemutatása, hogy a Biblia nem csupán egy ősi történelem- könyv, hanem Istentől ihletett és az egész ma élő emberiség számára hasznos tanácsokat tartalmaz. Előadás Minden újjá lesz — A jövendölésnek megfelelően címmel vasárnap délután 13.50-kor. Az egész világ Jehova Tanúi több mint 14 millióan vannak. A tanúk 233 országban prédikálnak, de a fő hivataluk New Yorkban van. Központi tanításaik többek között, hogy Jehova az Isten személyes neve, Jézus Krisztus az Isten egyetlen nemzet fia, és az, hogy Krisztus az Isten Királyságában hamarosan igazságosan fog uralkodni a föld felett. Csak névleg különleges övezet Torgyán József miniszter a záhonyi térség elkótyavetyélt lehetőségeiről Kisvárda (V R) — A közelmúltban megyénkben tett látogatása alkalmával Torgyán József, mint a megye országgyűlési képviselője, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rövid látogatást tett Kisvárdán is. Itt Oláh Albert polgármester tájékoztatta a város és a régió gondjairól, terveiről, s egyes kérdésekben kérte a képviselőt, a minisztert segítségadásra. A rövid látogatást kihasználva kértünk interjút lapunk számára Torgyán József minisztertől. □ Miniszter úr, hogyan látja a záhonyi különleges gazdasági övezet helyzetét, különös tekintettel az ukrajnai, ungvári különleges gazdasági övezettel való együttműködésben? — A Magyar Köztársaság Országgyűlésében én már 1990 nyarán felvetettem ezt a kérdést, s akkor teljes értetlenség fogadta a javaslatot. Igaz, az én terveimben nem egészen olyan elképzelések voltak, mint ahogy most van ez Záhonyban, az övezetben. Ez csak a nevében különleges gazdasági övezet, ennek semmi köze a valóságos gazdasági övezethez. Most is állítom, sokkal szerencsésebb lett volna ipari parkokkal, különleges vámmegoldásokkal együtt kimunkálni, s igazi vállalkozói, befektetői övezetté tenni a térséget, ami eredményt is hozhatott volna. Ennek ellenére ez az övezet mégis csak egy különleges lehetőséget ad a vállalkozók, befektetők számára. Nekünk alapvető érdekünk Ukrajnával baráti, gazdasági együttműködést kialakítani. Mindent el kell követni, s a magam részéről mindent meg is teszek, hogy itt egy sikeres gazdasági, s együttműködési övezet működhessen. □ Két évvel ezelőtt, amikor miniszter úr Kisvárdán járt, megtekintette a PILU már elbíresült építményét, az almasziromüzem még álló épületét. Ott kijelentette, mindent megtesz azért, hogy ez az üzem mihamarabb működjön. Semmi nem történt. Most miniszterként, tud-e segíteni? — Sajnos azt kell mondanom, hogy a tulajdoni viszonyok nem Torgyán József a legsürgetőbb feladatnak a vidékfejlesztést tartja A szerző felvétele teszik lehetővé a beavatkozást. A minisztérium a vidékfejlesztés kapcsán egy olyan struktúrát kíván megvalósítani, amelyben a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés azonos a nemzetfejlesztéssel. Szükségesnek tartom a mezőgazdaság fejlesztését, a munkahely- teremtést, olyan élelmiszeripari és konzervipari üzemek .létrehozását, amelyek megteremtik a mezőgazdaságban megtermelt áruféleségek feldolgozóiparát. Az elmúlt években ebben az országban elkótyavetyélték az élelmiszeripari üzemek döntő részét. Idegen kézbe adták, akik piacot vettek és térdrekényszerí- tették az ország egyes régióit. Ezt nem akarom, s ezért is harcolok. Ezért tartom fontosnak s a legsürgetőbb feladatnak a vidékfejlesztést az összes lehetőségeivel együtt. □ Ön akácfaprogramot is hirdetett. Kisvárdán a Blondel Kft. akácfából készült bútorokat gyárt nyugati exportra. Az igényeket alapanyaghiány miatt nem tudja kielégíteni, mert az akácfát kiszállítják az országból. Tud-e ebben segíteni az üzem vezetésének? — A téma konkrét ismerete nélkül nem tudok erre válaszolni. Ezért kérem az üzem vezetőitől, hogy egyeztessünk időpontot, s ezt követően meglátjuk, mit tudunk tenni. Ezt a nagy lehetőséget e térség számára nem szabad kihagyni. Házasság köt és diplomaszerzés után Akcióterv Nyíregyháza (KM - F. A.) — A nyíregyházi rendőrkapitányság a külföldiek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésére akciótervet dolgozott ki. Legtöbb bűncselekményt Nyíregyházán a Tokaji úti piacon, és annak szomszéd- . ságában lévő kamionparkolókban követik el. Emiatt fokozottabb rendőri intézkedéseket vezetnek be. Ezzel párhuzamosan a „frek- ventáltabb” területeken nyomozó portyaszolgálatot szerveznek. Mindezt az indokolja, hogy a nyíregyházi rendőr- kapitányság illetékességi területén ebben az évben eddig 17 rendbeli bűncselekményt követtek el külföldi állampolgárok sérelmére. A bűncselekmények értékelése során megállapították, hogy sorozat jellegű elkövetés nem történt. A legjellemzőbb a lopás. Kálóm Krisztina Vásárosnamény (KM) — Ritka, de kellemes kötelességünknek tettünk eleget, amikor Csontos Szilvia és Wächter Péter esküvőjére látogattunk. Részvételünk apropója az volt, hogy átnyújthattuk nekik a Ke- let-Magyarország ajándékát, melyet a szatmári KisKelet legszebb jegyespárja pályázat győzteseként nyertek. Megismerkedésükről így mesél Szilvia: — Mindketten a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolára jártunk. Tanulmányaink alatt jó barátságban voltunk, de nem gondoltuk, hogy ebből valaha házasság lesz. Egy évvel ezelőtt azonban egyre jobban vonzódni kezdtünk egymáshoz. Megfogott Péter intelligenciája és határozott egyénisége. — Engem Szilvia fejedelmi tartása és szépsége kápráztatott el — vallja Péter. Az együtt töltött idő mindkettőjük számára életük legboldogabb perceit jelentették. Elhatározták hát, hogy a diploma megszerzése után egybekelnek. A nagy esemény június 26-án Tarpán történt. Az ifjú pár egyházi és világi szertartáson is örök hűséget fogadott egymásnak. Ezt követően a vásárosna- ményi Marianna Center éttermében látták vendégül a meghívott rokonokat és barátokat. Az ízletes vacsora után kezdetét vette a mulatság. A talpalávalót Pitkin és zenekara szolgáltatta. Éjfélkor a Gyertyafény keringő hangjaira táncolt át Szilvia és Péter a jegyességből a házasságba. Másnap már mint férj és feleség indultak egyhetes nászút- jukra a Sóstóra. Lapunk részéről ezúton is nagyon sok boldogságot kívánunk az ifjú párnak! Tolvajt fogtak a KGST-piacon Nyíregyháza, Kisar, Szamos- angyalos, Mátészalka (KM - F A.) — Lebukott az a 39 éves tiszadadai férfi, aki július 4-én délben Nyíregyházán a Tokaji úti piacon egy lezáratlan autóból ellopott egy kézitáskát. A tolvajnak nem volt szerencséje, ugyanis a sértett még időben észrevette a mesterkedését, majd menekülés közben elfogta. A gyanúsított ellen a nyíregyházi rendőrkapitányság indított eljárást. Garázdaság miatt folytat eljárást a fehérgyarmati rendőrkapitányság egy 40 éves kisari férfi ellen. A gyanúsított az utcán hajba kapott egy 23 éves márok- papi férfivel, akit vitazárásként megvert. Ittas járművezetés vétsége miatt indult rendőrségi eljárás egy 18 éves szamosangyalosi legény ellen. A fiatalember július 3-án hajnalban ittas állapotban közlekedett személygépkocsijával a falu belterületén. Az egyik kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, és az út menti árokban landolt. Segítségnyújtás elmulasztása miatt keres a mátészalkai rendőrkapitányság egy ismeretlen személyt, aki július 3-án, szombaton délelőtt 11 órakor Mátészalkán elütött egy szabályosan közlekedő kerékpárost, majd megállás nélkül azonnal elhagyta a helyszínt. Családi tragédiát okozott az ital Nyíregyháza (KM -FA.) — Halált okozó ittas járművezetés bűntettében kedden jogerős ítéletet hozott a megyei bíróság dr. Bodnár Zsolt vezette fellebbviteli tanácsa. A vádlott, M. Imre Miklós (40) ti- szadobi lakossal szemben a Nyíregyházi Városi Bíróság által korábban meghozott 2 év letöltendő börtönbüntetést, 1 évre mérsékelte. A vádlott 1998. április 13-án már a délelőtt folyamán pálinkát és sört ivott, majd ebéd után is felhajtott néhány pohárral. Az elfogyasztott italtól közepes fokú alkoholos állapotba került. Ennek ellenére délután, feleségével és két kiskorú gyerekével beült a Wartburg típusú személygépkocsijába és Tiszavasvá- riba indultak. Az autót a vádlott vezette. Alig hagyták el Tiszado- bot, amikor 87-90 kilométeres sebeséggel egy gyalogosan közlekedő társaságot került ki az úton, majd hirtelen mozdulattal megrántotta a kormányt, hogy sávjába visszatérjen. Az autó ekkor megcsúszott, és az út menti fának ütközött. A baleset következtében a vádlott felesége a helyszínen életét vesztette, míg M. Imre Miklós és a két gyerek súlyos sérüléseket szenvedett. A vádlott elismerte bűnösségét, csupán azzal védekezett, hogy az egyik gyalogos hirtelen kilépése miatt rántotta el a kormányt és akkor következett be a baj. A két kiskorú gyerek neveléséről a vádlott példaszerűen gondoskodik, éppen azért a kedvező személyi körülményekre is tekintettel enyhítette a másodfokú bíróság az ítéletet. Ám a cselekmény kiemelt tárgyi súlya miatt nem látott indokot a szabadság- vesztés végrehajtásának a felfüggesztésére. MDF-FKgP egyeztetés Nyíregyháza (KM) — A Független Kisgazdapárt és a Magyar Demokrata Fórum megyei vezetése programegyeztető megbeszélést folytatott július 5-én — tájékoztatta lapunkat Zilahi József (MDF) és Balogh Gyula (FKgP) megyei elnök. Áttekintették a pártok helyzetét, megfogalmazták a további folyamatos együttműködés szükségességét. Két fő témakörben — a megyei érdekérvényesítés ügyében, valamint a megyei közgyűlésben folyó szakmai és politikai együttműködés kérdésében — állásfoglalás is született. Mindkét párt megyei vezetése szükségesnek tartja a megye politikai közéletében részt vevő pártok közötti párbeszédet a megye fejlődése érdekében. HIRDETÉS FELVESSZÜK A RITMUSÁT & CIB BANK 4400 Nyíregyháza, szarvas u. 7. Telefon: (42) 422-000 BETÉIE!UtALLALKQZAS<?K RÉSZÉRE Lekötési Idő Évet kämet, 1M Ft felelt (%) (EBKM) 1 hét 9,000 (9,13) 2-3 hét 11,500 (11,66 1-2 hó 13,500 13,69) 3 hó 13,500 (13,69 6 hó 13,000 (13,18 Folyószámla 3,00 (3,04) MAGÁNSZEMÉLYEK részére 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Betétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1 hó 13,500 (13,69) 13,625 (13,81) 13,750 (13,94) 3 hó 13,500 (13,69) 13,625 (13,81) 13,750 (13,94) 6 hó 13,000 (13,18) 13,125 (13,31) 13,250 (13,43) CIB Classic Magánszámla látraszóló kamata: éves kamat (%) EBKM 0-100 EFt-ig 3,500 3,55 100 E Ft—500 E Ft 6,000 6,08 500 E Ft felett 10,500 10,65 A KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 14,000 14,19 6 hónap 13,500 13,69 12 hónap 13,000 13,18 Lejárat előtti visszaváltás esetén: 30 napon belül: 0% 30 napon túl: fix 5% A KINCSEM 2000 kötvény’(min. 100 E Ft) éves kamat (%) EHM1 1 hó 14,000 14,00 3 hó 14,000 14,00 6 hó 13,500 13,50 12 hó 13,000 13,00 ' Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. HITELEK Éminyes; 1999. lúllus 1-iétől Éves kamat (%) HUF prime rate 16,750 Lombardhitel magánszemélyek részére 300 E-5 M Ft-ig lr 5 M Ft felett j CIB^064024?' A BANCA COMMERCIALE ITALtANA-'" Vg!