Kelet-Magyarország, 1999. július (56. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-05 / 154. szám
1999. július 5., hétfő Kelet 3» MEGYEI TÜKÖR 5. oldal □ Energia az utcán Bemutatnak egy utánfutóra szerelt napkollektoros rendszert, de látható lesz biomassza, napcella és hőszivattyú is azon a nyíregyházi Kossuth téri bemutatón, melyet július 8-án 9-17 óra között szervez az E-misszió Természet-és Környezet- védelmi Egyesület. □ Csak délelőtt A vásárosnaményi városi könyvtár augusztus 30-ig hétköznapokon 8-12 között tart nyitva. Ilyenkor ingyenesen lehet internetezni is. Délutánonként és szombaton az állomány számítógépes adat- feldolgozása miatt a nyitvatartás szünetel. □ Szép lányok Július 10-ig nevezhetnek azok a 18 és 25 év közötti lányok, akik az idei Hajdúhéten részt vennének augusztus 15-én a hajdúböszörményi szépségversenyen. A jelentkezést a Sillye Gábor Művelődési Központban várják. Böszörményben. Kalotai László Elek Emil felvétele Erdélytől az Adriáig Nyíregyháza (KM - M. S.) — Kalotai László IBU SZ-irodaigaz- gató heti programját természetesen a nyári ide- genforgalmi csúcs határozza meg: ha itthon van, maga is beáll a pult mögé vagy éppen a pénztárban szolgálja ki az ügyfeleket, miközben minden napra jut a főnöki teendőkből is. Hétfőn Erdélyből fogad egy idegenforgalmi küldöttséget. Érezhetően megnőtt a kölcsönös érdeklődés a társasutak iránt, most új kínálatokról, csoportok indításáról és fogadásáról tárgyalnak. Kedden a MALÉV képviselőivel tárgyal. Mivel a térségben a nyíregyházi IBUSZ az egyetlen „MALÉV partneriroda”, most ezt kihasználva, az utasok számára új kedvezményeket jelentő megállapodást kötnek. Szerdán Mátészalkán a tavaly újranyitott és szépen fejlődő kirendeltségen tart megbeszélést az eddigi nyári tapasztalatokról és az új programok szervezéséről. Csütörtökön Budapestre megy az országos értekezletre, ahol elsősorban a délszláv háború miatt később indult szezon forgalom- kiesésének pótlásáról, új akciókról lesz szó. Pénteken új munkatársjelöltekkel ismerkedik, akik az IBUSZ pályázatára jelentkeztek. Szombaton is nyitva tartanak, tekintettel a nagy nyári forgalomra. Azért a munkakezdés előtt szokásához híven bevásárol a Búza téri piacon. A vasárnap a családé, a feleségé, a két unokáé. Valami közeli helyre kirándulnak, és Kalotai László — mivel most nem szurkolhat kedvenc csapatának — csupán az új focihíreket várja. A vállalkozók kamarai ellenőrzése Nyíregyháza (KM) — Hogy olvasóink könnyebben eligazodjanak aktuális gazdasági kérdésekben, a Kelet-Ma- gyarország találkozóra invitálja az érdeklődőket és az adott téma szakértőjét. A Kelet-Magyarország törzsasztalánál július 6-án, kedden 10 órától 12 óráig a megyei Kereskedelmi és Iparkamara Közigazgatási Irodájának vezetője Csokonayné Csáki Mónika számol be tapasztalatairól a július 1-től kötelező taxis engedélyek kiadásával, az egyes (különleges) kereskedelmi tevékenységeket folytató vállalkozások nyilvántartásba vételének ugyancsak ettől az időponttól esedékes megújításával, valamint az utazási irodákat érintő változások végrehajtásának ellenőrzésével kapcsolatban. A fentieken kívül is feltehetnek olvasóink szakember vendégünknek bármilyen egyéni vállalkozókat érintő témakörben kérdéseket vagy személyesen a szerkesztőségünkben, vagy a 311-277-es telefonszám 44-es mellékén. Fesztiválnyitó Túristvándiban Elsőként a 25 éve alakult túristvándi citeraegyüttes lépett a színpadra Túristvándi (M. K.) — A mintegy 750 lelket számláló Túr menti település lakossága nagy örömmel fogadta a ti- szavasvári fúvószenekar és a kisvárdai mazsorettek július 3-i kora reggeli utcai köszöntőjét. Azt már a korábbi színházi bemutató igazolta, hogy a község, a szatmári térség fogékony a kulturális programokra. Éppen ez az igény vezette a helyieket, amikor a Túr mellől egy új öthektáros terület közepére építették ki a szabadtéri színpadot, mint ezt Lakatosné Sira Magdolna polgármester megfogalmazta. Hangsúlyozta, dr. Zilahi József, a térség országgyűlési képviselője önzetlenül munkálkodott azért, hogy a terv megvalósuljon, hogy a Szatmár-Bere- gi Fesztivál nyitó rendezvényére a tervezett napon sor kerülhessen. A vendéglátók nevében a polgármester asszony megköszönte minden segítőnek a közreműködést, illetve a megye rangos együtteseinek a műsorát. Egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy dr. Zilahi József személyes jelenlétével tisztelje meg a rendezvényt, azonban levelet írt a szatmáriaknak, amit Sivadó Sándor felolvasott. Ezt követően a helyi Kis Túr Citerazenekar műsorát hallgathatták meg a környező településekről és a helyből érkező érdeklődők. Mint a Besztereci Népdalkor vezetője megfogalmazta, a megye legrangosabb csoportjai voltak részesei a nyitórendezvénynek. Nyíregyházi, nyírbátori, nagykállói, ti- szalöki, komorói, tarpai, és helyi csoportok igazolták: a hagyományok tovább élnek a szabolcsi, szatmári, beregi emberekben. Tíz órán keresztül szinte szünet Elek Emil felvétele nélkül cserélődtek a forró nyári melegben a színpadon a csoportok, s 18 óra tájban egyértelműen megfogalmazódhatott: sikeres volt a nyitány. A helyiek bíznak abban, hogy a további nyári programok még jobban sikerülnek, s több lesz az érdeklődő. Egy bankár Fehérgyarmatról Ahol dolgozik, tízszer akkora, mint az egész magyar gazdaság Fehérgyarmat (M. K.) — Vaskos elfoglaltságai közepette is alkalmat talál Nagy József (a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium egykori diákja), hogy Fehérgyarmaton élő szüleit, hozzátartozóit rendre felkeresse: — A Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében végeztem 1982-ben, MNB ösztöndíjjal. Egy vecsési albérlettel kezdődött: Fekete János közvetlen közelébe kerültem a vüágbanki belépés előkészítésében, majd Baross Imre (a mostani PHARE-ügyekkel foglalkozó szakember) hívott, a nemzetközi kapcsolatok lett a területem. Ezután Járai Zsigmonddal hozott össze a sors, amikor átNagy József Molnár Károly felvétele vette az egyik bankot. Megoldottunk egy valós és sikeres bankprivatizációt, amerikai stílusban. Az a bank amelynél dolgozom, valójában tízszer akkora, mint az egész magyar gazdaság együttvéve. Bejárta a világot. Tudása, szakmai hozzáértése révén megbecsült ember. Abból a fajtából, aki nem felejtette el, milyen küzdelmes út vezetett az egykori albérlettől a mai megérdemelt jómódhoz. S nem felejtette el Fehérgyarmatot, az itteni embereket, s ahol lehet, nem mulasztja el, hogy tegyen településéért, hiszen ő mindig fehérgyarmati marad. Gázzal a raktári kártevők ellen Vegyszerhasználat: csak a munkavédelmi szabályok alapján Nyíregyháza (KM) — Az aratás közeledtével a termelők feladatai közé tartozik a tárolásra szolgáló helyiségek előkészítése, fertőtlenítése. Az új termény betárolás előtt raktárainkat ürítsük ki, végezzünk alapos takarítást, tisztítsuk ki, majd tömjük be a padlóréseket, falrepedéseket, végezzünk alapos portalanítást. Szüntessük meg a dupla falú tárolóhelyeket, mert a burkolat mögé hullott termény a kártevők elsődleges felszaporodási helyei — figyelmeztet Merő Ferenc növényegészségügyi felügyelő. Üres raktárak, göngyölegek kémiai fertőtlenítésére javasolt inszekticidek: Unifosz 50 EC, Ac- tellic 50 EC, Reldan 50, Satisfar 50 EC. A szállítóeszközök fertőtlenítéséhez Chinetrin 25 EC ajánlott. Betárolt termény preventív védelmére javasolt inszekticidek: Actellic 50 EC, ez jó gabonafélék, napraforgó esetében, míg a Reldan 50 EC búza, árpa, kukorica, napraforgó betárolásánál alkalmazható hatékonyan. A Satisfar 50 EC búza, kukorica, bab, a K-Obiol 25 EC pedig gabonafélék, bab, napraforgó esetében alkalmazott készítmény. A vegyszerek használatánál felhívjuk a figyelmet a munka- védelmi előírások szigorú betartására. A betárolt termény befer- tőződése esetén a fertőzés csak gázos fertőtlenítéssel számolható fel, ezt azonban csak vizsgázott gázmester végezheti el. Rendelet írja elő, hogy az étkezési és takarmányozási célokat szolgáló hüvelyes növények magvait a betakarítást követően 14, de legkésőbb 21 napon belül gázosításban vagy egyéb hatásos fertőtlenítésben kell részesíteni. Csempészcigi Budapest (MTI) — A záhonyi vámosok 1,5 millió forint értékű csempészett cigarettát foglaltak le egy ukrán állampolgártól. A záhonyi határátkelőn egy ukrán állampolgár jelentkezett belépésre mikro- buszával. A férfi azt állította, hogy nincs semmilyen áru nála. A vámosok ennek ellenére tételes vizsgálatot tartottak, amelynek során a mikrobusz rejtekhelyeiből 1,5 millió forint értékű, ukrán zárjeggyel ellátott Magnum típusú cigaretta került elő. — A cigarettákat a VPOP lefoglalta, az ukrán állampolgár ellen pedig csempészés bűncselekményének alapos gyanúja miatt eljárást indított — mondta el Sipos Jenő. Pincetűz Nyíregyháza (KM) — Viszonylag csendes hétvégét tudhattak maguk mögött a mentők és a tűzoltók, bár tegnap éppen lapzárta előtt érkezett a hír: Nagyhalász egyik lakásának pincéjében eddig ismeretlen okból benzines kannák gyulladtak meg, szerencsére robbanás nem történt. Az oltás folyamatban volt. Déltájt Kisvárda és Kékese között három személyautó ütközött össze — két súlyos és két könnyű sérült került kórházba. Támad a gyapjas pille Nyíregyháza (KM) — Komoly problémát jelentenek idén a tömegesen megjelenő növényi kártevők a Nyírerdö Rt. erdészeteinek is, ahol az elvégzett védekezések hatékonyságát rontja, hogy a magáerdökben nem történnek hasonló erőfeszítések. Ebben az esztendőben elsősorban a gyapjas pille támadása jelentős. A szatmári és beregi tájon 3000, a tiszacsegei erdészetnél is több 100 hektáron jelentek meg az előbb említett lomb-káro- sítók mellett az aranyfarú pillék hernyói is. A veszélyeztetett szatmár-be- regi területből 2000 hektár védett erdő, itt csak a Hortobágyi Nemzeti Parkkal egyeztetett különleges védelmet lehetne alkalmazni. Erre pénzügyi okok miatt nem került sor, csupán 750 hektáron lehetett repülőgépes permetezéssel csökkenteni a kárt. Ennek a költsége is meghaladta a 2,5 millió forintot. Az összes fertőzött terület növényvédelme többe került volna tizenkétmillió forintnál, ám az eredmény még így sem garantált, mivel a környező magánerdőkben semmilyen védekezés nem folyik, ezért a fertőzés zavartalanul terjedhet. Az egészséges erdők érdekében a Nyírerdő nagy gondot fordít a növényi kártevők elleni küzdelemre. Ám az is szükséges lenne, mondják az erdészek, hogy a nem állami erdőkben is hasonlóan lépjenek fel a tulajdonosok. Sarkanyegetes Vasárnap este sárkányégetéssel véget ért Nyírbátorban a nemzetközi utcaszínházi fesztivál. Képünkön a honfoglaló magyarok sátra Elek Emil felvétele