Kelet-Magyarország, 1999. július (56. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-10 / 159. szám
1999. július 10., szombat Kelet# hétvégi 9. oldal Vajai művésztelep A vajai művésztelep, amit Madarassy György vezet, összegyűjtött az eurorégióból jó néhány festőkezet, akik bizonyították, hogy csak a nap alatt lehet festeni. Az elkészült alkotások a vászonhoz állás töretlen gerjedelmét tükrözi, s azt, hogy az alkotók rendületlenül hisznek a megformált, fölfestett anyag revelatív átlényegíté- sében. Hogyan lehetne számonkérni Fodor Ilda Tengeri növényein, amelyek selyemfestészeti technikával készültek, a valóság fragmentumait, Mészáros Gábor vegyestechnikával készült Emlékképeinek reminiszcenciáit, amelyek átlényegítik a sík és a plasztika egymással acsarkodó felület problémáit. Anatol Ghimpu kettős feladatot vállalt, nem csupán igen erősen taglalt faktúrájukban élő képekkel jelentkezett, hanem vállalta Nicoleta Stati továbbképzését is. Elena Garstea a dák örökség, számára fontos grafikai meghatározásait tálalta, míg Christina Cucu a kastély múzsájával találkozott egy látomás erejéig. Elena Ka- racentev, aki grafikai erényeit is megcsillogtatta a fölmutatott ex-libriseken, egy visszaforgatható útikönyvet állított ki. Jan Freark Wierda már nem volt ott a kiállítás eufórikus átadásánál, de kezenyo- mát, amely súlyos és igényesen plasztikus, otthagyta Vaján. Papp D. Tibor művészeti író Christina Cucu: Nagybánya Boris Kuzma: Királyok Elek Emii felvételei Reviczky Gyula Hangulat Ó, ritka kedv, ó, édes pillanat! Hát újra érzem lágy fuvalmadat! Szivemet dal-sejtelmek rengetik, Új álomból új ének születik. Már azt hivém, hogy kiapadt az ér, Mely ibolyák évadján oly pazér, S ím lopva, felbuggyan megint, Susogva, zengve újra meglegyint. Magamat oly könnyűnek érezem! ringass, ragadj, hullámos érzelem! S ti elnémult, ti elfojtott dalok, Repüljetek, ragyogjatok! 1888 Méltóságjelvény ünnepi alkalmakra A régi-új jelképek bevezetése a megyének a közigazgatásban elfoglalt rangját növeli anyagból szőttek vagy több színű szövetből alakítottak. A jelvénycímer a rúdról e lobogóra került. A 12. sz. végén már nemcsak királyainknak, de egyes főuraknak is volt családi színekkel és ábrákkal díszített saját zászlójuk. A megyék ispánjai is saját zászlójuk alatt vezették hadba a csapatukat. A címeres zászló a 13. sz. elején jelenik meg hazánkban, az első háromszínű (nemzeti színeink) zászlónk 1601-ből való. A zászló mindig személyhez vagy egy csoportba tartozó több személyhez tartozó jelvény, hűségre kötelező szimbólum, becse nagy. A zászlós életével felelt a megtartásáért. A lobogó a tengeri hajózás produktuma, a hajók nemzeti hovatartozásának megjelölésére jött létre 1600 táján Németalföldén, igen praktikus okból: egy hajón annak jellege miatt csak a zászló lobogóját lehet jól láthatóan elhelyezni, az ár- bócrúdra felvonva. Mi is akkor a különbség a zászló és a lobogó között? Zászlóról beszélünk, ha annak szövetjét lobogóját egy zászlórúdhoz rögzítik és azzal egy darabot képez. A lobogót csak maga a könnyű anyagú zsineghez rögzítve valamilyen árbocra — hajóárbóc, téren álló árboc — felvonják. Tehát, ha a lobogót rúdra szegeljük, neve zászló. Ha a zászló szövetét külön mozgó keresztfára, keresztrúdra szegezzük és így vonjuk fel, neve keresztlobogó. Állami lobogónk a magyar állam felségjelvénye, de ezt használják pl. hajóink is állami szolgálatban. Insigniának, jelvénynek nevezzük a hatalom, méltóság, hivatal ismertetőjegyeit. Igen sokfélék lehetnek. Jelölhetik az államhatalmi, egyházi, katonai, bíráskodási funkciók betöltőit. Már az ókorban léteztek diadém, korona, trón, bot, a középkorban egyes jelvények öröklődtek, így a koronázási jelvények, és a korona kizárólagosan a hatalom Az előző részben leírt megyecímer látható a fehér, téglalap alakú megyezászló közepén, és a keresztlobogó felső harmadában, a zászlók széle kék-fehérrel farkasfogazott. Mindkettőt láthatjuk majd ezentúl állami és nemzeti ünnepeinken a megyeháza épületén kitűzve, illetve a megyeháza előtti téren felvonva. A zászló használata a római-bizánci hagyományokban gyökerezik, a hajdankori tábori jelképekből keletkezett, s a hadviselésben volt fontos szerepe, az egyes katonai egységek megkülönböztetésére szolgáló dísz- és jelkép ütközetben tájékozódási pont, egyszersmind a hangtalan vezénylés menetirány-kitűzési eszköze, amit többnyire elől is vittek, és a vezér, főparancsnok előtt tűztek a földbe. Kezdetben a zászlórúd hegyén elhelyezett jelvény idővel háttérbe szorult, a hangsúly a zászló szövetanyagára, lobogójára tolódott át, amit finomabb Lobogó KM-reprodukció többi királyi várossal szemben elfoglalt sajátos jogállását jelképezte. A polgármesterek méltóságjelvényeiként ismerjük a polgár- mesteri láncokat, a jogart. A különböző községi elöljárók is rendelkeztek jelvényekkel, általában láncon nyakban viselt éremmel. Az egyetemek rektorait, dékánjait a mai napig ünnepélyes alkalmakkor nyakukban lánccal, kezükben jogarral láthatjuk, ahogy a doktoravatásnál is fennmaradt az esküfa. Megyei közgyűlésünk mindezek szellemében hozta létre az elnöki funkció külső ismertetőjegyét, az elnöki láncot a medállal, mint méltóságjelvényt, amit a megyei közgyűlési mindenkori elnöke visel majd ünnepi közgyűléseken, ünnepélyes fogadásokon. Ahogy régi tradíciók felelevenítése a megyei közgyűlés testületi üléseinek mindennapjaiban az elnöki csengő és kalapács használata. A régi-új jelképek bevezetése a megyének a közigazgatásban elfoglalt rangját növeli, nagyobb súlyt ad a közgyűlés munkájának és növeli a testület tekintélyét. Lakatos Sarolta Zászló jelképévé vált. A római pápa speciális koronája a tiara. Az udvari kamarási méltóságot a ka- marási kulcs jelölte, ahogy az egyház a 10. századtól alkalmazza a püspöki méltóság jelölésére a püspökgyűrűt vagy a püspöki botot. A városi tisztségviselők jelvényei voltak a kard, jogar, pálca, a kettős bányászkalapács a bányavárosok polgárságának a Medál A KM VENDÉGE Egy népbetegség orvosa elérnem a kitűzött célokat. Ambiciózus ember voltam pedig, a szakmám igazán és nagyon érdekelt. Nemcsak a betegekkel foglalkoz tam, de tudományos cikkeket ír tam, nemzetközi fórumokon előadásokat tartottam. Két fő bogaram van, ha lehet | azt mondani. Az egyik a tüdőrák kemoterápiája, a másik pedig az öregkori tbc kezelése. Ez az utóbbi 'Ijj számomra azért is volt külö- ii r**11 nősen érhogy a hetvenes években, amikor erőmnek szellemi és fizikai teljében voltam, nem csak kizárólag a szakmára koncentráltam, el voltam foglalva egyéb bajokkal is. Elhibáztam a PR tevékenységemet, — nevet nagyot saját megjegyzésén és hozzáfűzi: látja, most már tanulok, kapis- gálom a modem dolgokat, bár későn, ezt meg kell | vallani. Arra a kér- désre, Kovács Éva A családban nem volt orvos, így a famíliában dr. Sashegyi Bertalan az első, aki a gyógyításra esküdött, öt évtizede annak, hogy megkapta a doktori diplomát, pedig — mint nevetve mondja — véletlenül keveredett erre a pályára. Érettségi után három és fél évet tanult a műegyetemen, aztán közbeszólt a történelem: katonaság, majd a hadifogság következett, végül Debrecen, az orvosegyetem. 1952-ben tették a tüdőklinikára, egyféle negatív jutalomként, hiszen az akkori személyzetis, egy ávós tiszt nemigen kedvelte őt, s főképp nem méltányolta polgári származását. — Kényszerként indultam tehát a tüdőklinikán, de aztán nagyon megszerettem. Talán ezért is volt, hogy megmarad- tan ezen a területen. 1964-ben kerültem Nyíregyházára, ahol a pulmonológiai osztályt hoztuk létre, rengeteg vesződség- gel, sok utánajárással. A tüdő- gyógyászat sosem volt olyan szakma, ami jól fizet, ezért mellékállásban a káliói tüdőgondozó felügyeletét is elvállaltam, s ettől a munkától csak az utóbbi napokban szakadtam el. Ötven évet dolgoztam az egészségügyben, harmincnégy és fél évet töltöttem el folyamatosan Nagykállóban. Ahogy kalkulálom, több mint százezer ember gyógyult a kezem alatt, de elégedett mégsem vagyok. Ha visszanézek az elmúlt évtizedekre, úgy érzem, nem sikerült Dr. Sashegyi Bertalan dekes, mert a gyermekkori tuberkulózisra emlékeztet, a nők körében hatszor-nyolcszor gyakrabban fordul elő, s ha nem ismerjük fel helyesen, tüneteiben erősen hasonlít a tüdőrákra is. Nem fedeztem fel semmi újat, utánérzések ezek — szerénykedik, majd így folytatja tovább: leginkább azt sajnálom, Balázs Attila felvétele mi az oka annak, hogy a tbc hosszú szünet után immár újra támad, dr. Sashegyi Bertalan készséggel válaszol. — Számtalan okot tudnék sorolni. Egyik talán az, hogy Magyarország borzasztó rossz helyzetből indult. A húszas évek elején a legdrámaibb időkben nem egy barátom halt bele. A tbc különleges betegség, ebből származik a következő ok is. Nem múlik el nyomtalanul, lappangó, fertőző gócok maradnak, melyek generációkat betegítenek meg. Az, hogy az 50-es évektől óriási tbc-elle- nes program kezdődött, sikerre vezetett, egy ideig úgy hihettük, győztünk a betegség felett. Nincs szó erről, hiszen elsietett lépés volt büszkeséggel jelenteni, hogy egy népbetegséggel kevesebb van hazánkban. Az illetékesek relaxáltak, diadalt ültek, ennek pedig mostanában van a hátulütője. Sajnos, a mi megyénk mindig is híres volt erről a kórról, amit a lakosság szociális életszínvonala, a szegénység és az alkohol csak fokozott. Sashegyi főorvos szám és név szerint ismeri több évtizeden át megismert betegeit, csak nevet azon, hogy arcokat már látnia se kellett, a tüdejéről megmondta, ki valójában a páciens. Ma már pihenhetne, de nem pihen. A kikapcsolódást nehezen viseli. Az olvasás és a tenisz jelenti számára a szabadidős tevékenységeket, no meg persze az, ha unokáival lehet. Hetvenhat évesen még rendszeresen teniszezik. A heti egy-két meccsnél nem adja alább, akkor a legboldogabb, ha jóbarátját, dr. Csokonay Józsefet, másfél évvel idősebb partnerét a pályán megveri. Derűsen meséli, lányától nemrég egy írógépet kapott, azzal a kéréssel, írja le, vesse papírra kalandos életét. Nehezen ül emiatt asztalhoz, szerényen azt vallja, nem sok érdekes történt vele. Azt próbálja elhitetni velünk, nem ő, hanem a kor, amelybe született, az volt az érdekes...