Kelet-Magyarország, 1999. június (56. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-26 / 147. szám
1999. június 26., szombat 9. oldal Társaskört és boltot „visz" Bodnár István Sokan ismerik. Kék színű munkaköpenyében tesz-vesz a háztartási és vegyi bolt gondolái között megyeszékhelyünk belvárosában. Végzi a dolgát, miképpen elárusítótársai. Segít, tanácsot ad, mit érdemes megnézni, választani a dezodorok, fogkrémek, szappanok közül. Illyés Péter Illyés Péter mégsem elsősorban kereskedői tevékenykedése okán ismert és népszerű a városban. Ő a „lelke” a Nyíregyházi Társaskörnek, melynek műsorai sokak számára adtak maradandó élményt. — Pontosan öt évvel ezelőtt támadt az ötletem, hogy a Nyíregyházán tevékenykedő amatőr előadók, képzőművészek számára jó lenne egy olyan bemutatkozási lehetőséget biztosítani, ahol közönség elé állhatnának, és visszaigazolást szerezhetnének arról, hogy valóban tehetségesek-e. Azóta több mint kétszáz fiatal versmondó, énekes, táncos, képző- és iparművész jelölt kapott bemutatkozási lehetőségét. Az elgondolás időközben kiteljesedett, nemcsak amatőrök fogadták örömmel a fellépési lehetőséget, hanem pályakezdő költők, képzőművészek és zenészek is. — Szerencséra akadtak támogatóink is, — mondja Illyés Péter. — Legelőször a házasságkötő termet, majd a Korona Kodály- termét adták kölcsön havonta egy-egy alkalommal. Az utóbbi időben pedig már két helyen: a hónap első szerdáján a Helyőrségi Művelődési Klubban a hónap utolsó keddjén pedig a Városi Művelődési Központ Kávéházában is pódiumra állunk. A Társaskör, illetve a nyíregyházi portrék című sorozat látogatói azt is tudják, hogy Illyés Péter nemcsak szervezője ezeknek a hangulatos összejöveteleknek, hanem maga is aktív résztvevője. Felkészült versmondó, az irodalmi alkotások ihletett előadója. — A nyíregyházi József Attüa Művelődési Központ irodalmi körében kezdődött harminc évvel ezelőtt. Akkoriban talán még többen szerették a verseket, és sokan vállalkoztak arra, hogy meg is szólaltatják az irodalom újabb és régi gyöngyszemeit. A kis tanyáktól kezdve az iskolák tanterA színpadon lesz lllyés-utánpótlás Elek Emil felvételei mein át, a színház terméig sok helyen szerepeltek ezek a lelkes vers- és prózamondók. Gyakran szerepeltem közöttük én is. Illyés Péter ezután a Mester Attila által vezetett Krúdy-színpadon, majd a Bessenyei Színkörben színjátszóként is bemutatkozott. Színművek, mesejátékok szerepeltek a repertoárban. Ám sokan emlékeznek Péter saját előadóestjeire is. Szerencsés és örömteli percei mindennapjainak, hogy ott lehet sok fiatal életének talán legszebb pillanatainál, amikor örök hűséget fogadnak egymásnak a házasságkötő teremben. Ilyen alkalmakkor gyakran kérik fel a versmondót is, aki szép élménnyel indítja el az ifjú párt a közös élet útjára. Illyés Péter számára nagy öröm, hogy a három fia is segítségére van olyakor a társaskör rendezvényein, ha kell, verset mondanak, táncolnak avagy a „technikát” kezelik. Van tehát utánpótlás bőven a családban. Akár csak a pódiumon is, mivel Nyíregyháza ontja a tehetséges fiatalokat. Ő nem dohányzik, nem iszik — ő ugat A nőnek kutyaszerű a magatartása, de különben olyan, mint bármelyikünk Szőke Judit Sirós volt az ég, tele véralá- futással... Vajon hány seb volt, hány bántalmazás nyoma van Móriczné Szász Erzsébeten, Foxin? Nem tévedés, Foxin. Ez van ugyanis bevésve az ujjnyi láncon nyakában lógó fémlapra. Az Ököritófülpösön lakó, ott jártunkkor éppen 26. évét betöltő, rokkantnyugdíjas — férjével, 2 éves Gabriella Lilla nevű gyermekével egy régi parasztházban lakó — fiatalasszonynak meggyőződése, hogy ő leginkább kutya. Helyesebben szólva néha az. Akkor, ha bántják, ha sérelem, trauma éri, ha „pitiszkálják”, ha felbosszantják. Ezekből pedig akadt életében bőven. Születésének körülményei ismeretlenek — viszonylag későn született egy alkalmi kapcsolat gyümölcseként. Vér szerinti apja állítólag többször is megkérte anyja kezét, de az nem akarta a házasságot. Életét csecsemőotthonban kezdte, később nevelőszülők és intézetek között hányódott. Az első idegen családnál kemény tíz évet töltött. S hogy miért a jelző? — Ott verték először széjjel az emberi méltóságomat — A részletekből gyorsan kiderül, különösen akkor lett móriczi a sorsa, amikor a másik nevelt kisfiú — akivel jóban volt, pedig nem egy vérvonal (ezek a saját szavai) — elkerült mellőle. — Egy vasárnap délelőtt minden ok nélkül a nevelőszülőm (rámszól, ne javítsam ki anyára) kiment a kutyaólhoz, behozta a szíjat, átfűzte a nyakamon, odakötött az asztal lábához, s rámparancsolt: álljak négykézláb és ugassak. Csak álltam és néztem: miért? Mivel nem engedelmeskedtem, agyba-főbe vert a nyújtófával. Maxi foxterrier keverék kan volt — az egyetlen, akivel barátkozott. — Egyszer megkapta a térdemet, mikor hasalt, és a legyeket hessegettem róla. A konfliktust, mivel a dolog csak ránk tartozott, egymás között intéztük el. Előzménye azért volt a kutyaszindrómának, bár a legmélyebb gyökerekre nem emlékszik. (Ki tudja, talán kutyák között nevelkedett, mint egy modern Maugli...) Kisiskolásként a napközi udvarán, mert ugratták valamiért, ugrálókötéllel a nyakában ugatta és ijesztgette a gyerekeket. A tanítónő félt, hogy kárt tesz magában, elvette hát a játékszert. A gyámhatóság, mivel panaszkodott, szerencsére hamar véget vetett a lehetetlen állapotnak, máshová vitték. Te vagy az egyetlen barátom — Egyszer berúgott a nevelőapám, s nem engedett be minket éjszakára a házba. Mit tehettem volna, félretoltam a többieket, s leugattam. Megijedt és beengedett minket. Kompromisszumot csak szóban tudok kötni. Ha az érdekeimet megsértik, fájdalmasakat ütök. Volt, hogy összeha- rapdáltam azokat, akik gúnyoltak. Az orosi befogadó családnak, melyet szeretett, tisztelt, nem tudja megbocsátani, hogy a szülők édes gyerekei nem engedték az anyu, apu megszólítást. Pedig ők az „ideáljába beleillettek”. Kérdem: milyen ez a családideál? — Nyugodt, normális, ezzel már a szeretet is együttjár. Nem nyalni-falni kell engem, de a hegyet arrébb rakom, ha elfogadnak olyannak, amüyen vagyok. Nagyon sok szeretet van bennem, holott fiúsnak látszom, szögletesek a mozdulataim. Ki tudom mutatni a pozitív érzelmeimet. Most már. Némelykor az örömömet csaholással fejezem ki. A pitizésnek nem vagyok híve. Noha a szakmunkásképzőnél magasabb végzettséget nem szerzett, imponáló, ahogy az idegen szavakkal, orvosi szakkifejezésekkel bánik. Egyféleképpen ez érthető, hiszen kicsi korától megszokott számára a pszichológus társaság, s nem tagadja, hisz nincs abban semmi szégyellni való, kamaszkorától már a pszichiátriai módszereket is ismeri. — Ők engem vizsgáltak, én meg őket — így a mosolygós summa. A megfigyelése időszakában az volt a feladat, hogy például 11- től 12-ig vonítania kellett. Mondván, hátha kimegy belőle. De nem ment ki. Volt, hogy eldugták előle a „kelléket”, de elég volt csak felidéznie a nyakörv képét, ha a kritikus szituáció elkövetkezett. Kezelték, gyógyszerezték, de ebből az állapotból, ami nem betegség, „csupán” identitászavar, szerinte nem lehet kigyógyulni. Mleglehet, nem is nagyon akar. így mostmár hozzá kell szoknia a környezetének is, hogy különc. Ha úgy tartja kedve, nyakörvben jár-kel. A férje már így ismerte meg, őt ugyan nem zavarja a furcsa viselkedés. — Nézd, utánaolvastam a bajomnak. Járom a könyvtárat, kijegyzetelek mindent, ami a záró- jelentésekben van — mutatja is a vastag füzetet — Tudom, mi az, hogy excentrikus, mi a bizarr szokás, s az alkalmazkodási nehézség jelentése. Csak egyet nem tudok. Mi az, hogy szenzitív? Segítek. Azonnal kapja a tollat, s szép szabályos betűkkel precízen beírja a többi közé, majd hálás tekintettel folytatja: — Én így vezetem le a feszültséget, a sok csalódást az emberekben. De vállalom magam. Van, aki dohányzik, van, aki iszik. Hol káros az én szenvedélyem?! Messze nem együgyű, szókincse, fogalmazása hihetetlenül, mondhatni megtévesztően nívós. Elhatározta, hogy a „lakhatási miliőt továbbfejleszti”, a gyerekét is taníttatni fogja, becsületes, intelligens embernek neveli majd. Néha rákiabált a nyűgös, álmából felzavart picire. Csitítottám: nem kéne. Rámripako- dott: könnyű annak, akinek ép az idegrendszere! Hát, erre nem lehetett mit mondani. Minden dátumát napra pontosan tud. Az a megtiszteltetés ért, hogy belekerülhettem a naplójába, amiben rajzok sorakoznak, s egy tanulmány is helyet kapott. Címe: A kutya a XX. század civilizációjában. Az udvaron egy megkötött vizsla lakik, mert „kell a házhoz,,, de a gyereket nem engedi a közelébe. Egy valamitől fél: a villámlástól, a mennydörgéstől. Ilyenkor „fedezékbe” húzódik. Még pöttöm volt, amikor egy nagy vihar közepette, hogy edződjön, kizárták az udvarra... Életének célja, hogy megtalálja az apját. Évek alatt összegyűlt ezer (különben kitűnő) rajz különböző pózokból egy hozzá igencsak hasonlító, markáns arcú, szimpatikus férfiról tanúskodik arról: minden idegszálát leköti a kínzó vágy. Érzéseit nem leplezi, de a szokásos szikár hangok szomszédságában a barna szeme bársonyossá válik, alig észrevehetően elpárásodik: — Azt mondják, meghalt, de nem hiszem, mert valamelyik nap is róla álmodtam. Nem ismerem minden adatát, tehát nem is tudom kerestetni. Aki családban nő fel, s el kell mennie akár csak néhány napra is, alig várja, hogy láthassa az ap- ját-anyját. Én csak az apámat akarom, akit a legjobban szeretek. Tudni, hogy ami bennem lakik, honnan van. Erzsébet, mióta világra jött, csak a természettel volt jóban, mert abban nem csalatkozott. Az emberekhez nem képes alkalmazkodni, ám a kutyákhoz valami természetfólötti meghittség, szinte testvéri, rokoni kapcsolat fűzi. Ki tudja, hányán vannak még, akik a maguk különc módján ugyan, de igénylik a társas életet, a munkát, a szórakozást, a szerelmet, a megbecsülést, a szabadságot? Akiknek kivagyokén- jüket nem sikerült humanizálni. Hány emberszerű kutya, hány kutyaszerű ember él közöttünk? Vagy elfogadjuk őket vagy sem, de leginkább több ezer éves előítéletbe burkolódzunk. Nagy volt a csábítás, hogy arra kérjem Erzsébetet, mutassa be, hogyan kell ugatni, csaholni, vonítani. De nem volt hozzá erőm. Meg el is hittem neki. Életének minden epizódját lejegyzi Balázs Attila felvételei Értékeink Félreértés ne essék, a gyönyörű parasztház nem a Sóstói Múzeumfaluban látható, hanem nemzeti zarándokhelyünkön, Szatmárcsekén. Semmi sallang, díszítés. Egyszerűségétől olyan szép ez a ház, mintha egy meséskönyvben lenne. Való igaz, sok mese és szép történet született ezen a tájon, talán azért is, mert oly sok jeles írót és költőt adott a vidék, akik közül nem egy, — nem is olyan messze innen Móricz Zsigmond —, hasonló házban született, cseperedett, tanult tisztességet Elek Emil felvétele Kelet» hétvégi _
