Kelet-Magyarország, 1999. június (56. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-21 / 142. szám

1999. június 21., hétfő Kelet*» sport 11. oldal OLVASÓNK LEVELE Kislétai köszönet Tiszteletteljes kérésünk lenne, hogy mi a Kisléta SE szurkolói az Önök lapján ke­resztül mondhassunk köszönet az egyesü­let vezetőjének, Pénzes Sándor elnök úr­nak, a csapat edzőjének, Madalina György­nek, és nem utolsósorban a kislétai csapat­nak az 1998/99. évi megyei I. osztályú baj­nokságban elért eredményéért. Tudjuk, hogy áldozatos és kemény munkát vállal­tak és végeztek, melyet az eredmények tükröznek. Mi a szurkolók és a sportág ba­rátai bízunk benne és hisszük azt, hogy az elkövetkezendő időszak kihívásainak a ve­zetőség, s a csapat színvonalasan meg tud felelni. A kislétai egyesületet támogató em­berek nevében kívánunk számukra jó egészséget, töretlen harci kedvet az új, NB III-as őszi szezonjukhoz. Bekezdett a Vasas Luxembourg (MTI) — Sikeresen mutat­kozott be a Vasas labdarúgócsapata az Intertotó-kupában, hiszen az 1. forduló első mérkőzésén idegenben 3-1-re legyőzte az Union Luxembo­urg együttesét. Union Luxembourg (luxemburgi)-Vasas SC 1-3 (0-2). A Vasas gólszerzői: Zombori (12.), Sowunmi (30., 69.), míg a hazaiak a szépítő góljukat tizenegyesből szerezték az 57. percben. — Kellemes ellenfélnek bizonyult a sportszerű luxemburgi csapat, amelyet jó játékkal sikerült legyőzni. Biztos győzel­met várok a jövő szombati visszavágón is. A csapatomból a két gólt szerző Sowunmit és a védő Juhárt tudom kiemelni — adott rövid értékelést Komjáti András edző. A találkozó visszavágóját jövő szombaton, 18.00 órakor a Fáy utcában rendezik meg. Lewis megrokkan? London (MTI) — Az amerikai atlétale­genda, Carl Lewis izületgyulladásban szenved, elképzelhető, hogy hamaro­san tolókocsiba kényszerül. — Az életem nagy részét azzal töltöttem, hogy a kilencven kilós testemet a levegőbe repítettem, majd a kemény homokba zu­hantam. Mit lehet ezek után várni? — tet­te fel a kérdést a 37 éves, kilencszeres olimpiai bajnok a Sun című lapnak adott nyilatkozatában. Az orvosok azt állítják, hogy a távolug­rás és 100 m-es síkfutás egykori világcsúcs­tartójának hátgerince egy hatvanéves em­berének felel meg. Az angol lap szerint Le­wis, aki az orvosi utasításokat továbbra sem tartja be, már alig-alig tud járni. Carl Lewis 1997-ben fejezte be az aktív sportpá­lyafutását, jelenleg Houstonban él és egy éttermet vezet. Torino téli olimpiát rendez A NOB 89 tagjának szavazata alapján az olaszországi Torino rendezheti a 2006-os, XX. Téli Olimpiát. Piemont tartomány székhelye 53, míg a svájci Sión 36 voksot kapott a szombati szavazáson. Torino elő­ször, míg Olaszország — Cortina D'Ampez­zo 1956-os-ban volt házigazda — 50 év után rendezhet téli olimpiát. Sión harmadszor maradt alul a rendezési jogért folytatott küzdelemben. Tülköltek A Beira Mar nyerte a labda­rúgó Portugál kupát. Híveik rögvest világ­gá kürtölték a diadalt: kedvenceik a döntő­ben 1-0-ra verték a cifra nevű, Campomai- orense csapatát AP-felvétel Hirdetés Stefáni bravúrja Az élen a nyíregyházi Ste­fáni Attila motorozik, mö­götte (fehér sapkában) a verseny győztese, a német Barth, pirossal a cseh Dryml, kékkel pedig a szlo­vén Susterics. A németor­szági Brockingban nemré­giben rendezett salakmoto­ros egyéni világbajnokság kontinentális elődöntőjéről hatalmas bravúrral jutott túl a nyíregyházi vaspapu- csos, mégpedig drámai haj­rával. A vert mezőnyben volt például a sportág lege­redményesebb magyar ver­senyzője, a tizenhétszeres bajnok debreceni Adorján. Erről számolunk majd be lapunk keddi számában Kábái László felvétele Ön mostantól mindig elérhető lehet. És bármikor felhívhatja barátait, ismerőseit. Csak egy Praktikum Classic alap- vagy kezdőcsomag kell hozzá. Mert a Praktikum Classic alapcsomagban található újratölthető Pannon GSM SÍM kártya és a 7 200 forintos Praktikum-kártya segítségével ön bruttó 8100 forint értékben beszélgethet**, a kezdőcsomagban pedig még egy mobiltelefon is van. Nincs havi díj, nincs részletes szerződés. Nincsenek számlák. Csak feltölti a kártyáját és máris beszélhet - folyamatos használathoz a legkedvezőbb Praktikum percdíjjal. És pontosan tudja majd előre, hogy hívásaira mennyi ideje van, és ez mennyibe kerül Önnek. A Praktikum Classic tarifacsomaggal maximálisan uralhatja az idejét! A Praktikum Classic alap- és kezdőcsomagként, a képen látható mobiltelefon-készülékeink valamelyikével együtt egyaránt megvásárolható területi képviseletünkön (Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 4-6.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. A Praktikum Classic tarifacsomagon kívül két másik Praktikum tarifacsomaggal is várjuk Ont üzleteinkben. *A bruttó 90 forintos percdíj a nappali időszakban (hétköznap 06.00 órától 22.00 óráig), a bruttó 36 forintos percdíj a kedvezményes időszakban (hétköznap 22.00 órától 06.00 óráig) és a hétvégi időszakban (szombat 00.00 órától vasárnap 24.00 óráig és munkaszüneti napokon 00.00 órától 24.00 óráig) belföldre irányuló, illetve a Pannon GSM hálózatán belül kezdeményezett telefonhívásokra vonatkozik. **Az utolsó feltöltéstől számítva 90 napig. m-■ m mm ■ További részletekért hívja nonstop ügyfélszolgálatunkat a 06 20 920 0200-as telefonszámon! Ajánlatunk a készlet erejéig tart. PANNON A Praktikum Classic kezdőcsomagban található készülékek csak Pannon GSM SÍM kártyával használhatok. Az árak az AFA-t tartalmazzák. ,T„, Az élvonal. Folyamatos használathoz kedvező percdíjak. Alapcsomag + Panasonic G450 bruttó 39 900 Ft Alapcsomag + Nokia 5110 bruttó 49 900 Ft Alapcsomag + Motorola d520 bruttó 39 900 Ft PRAKTIKUM CLASSIC alapcsomag^ bruttó 9 900 Ft bruttó 90 és 36 forintos percdíjak*

Next

/
Oldalképek
Tartalom