Kelet-Magyarország, 1999. május (56. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-28 / 122. szám
1999. május 28., péntek 11. oldal OLVASÓNK ÍRJA Hol itt az igazság? „Tisztelt labdarúgást szerető sporttársak! Kénytelen voltam tollat fogni és leírni. Micsoda igazságos megyei labdarúgó fegyelmi bizottság működik megyénkben? Jánk- majtison a szurkolók megverték mind a három bírót. Ezért két meccsre eltiltották a pályát és 20 ezer forint bírságban részesültek. A jánkmajtisi vezetőség ezt sokallja. Papon a kapus megverte a játékvezetőt, két meccsre (pontosabban három mérkőzésre zárták be a pályát — a szerk, megjegyzése) tiltották be a pályát, tudtuk meg egy pár soros tudósításokból. Mi, nyírma- daiak őszi utolsó meccsükön Tiszaszalka ellen vezettünk 3-2-re. Nyolc perc volt hátra Kulcsár játékvezető tizenegyest ítélt Tiszaszalka javára. Kulcsár a közelben sem volt, bemondásra adta meg a tizenegyest. Erre a kapusunk és egy másik játékos megütötte, de a harmadik játékos, akit kiállított, a nézők közt állt a menyasszonyával. Erre négy mérkőzéstől eltiltották a madai pályát, melyet Leveleken kellett lejátszani. Egy mérkőzés pályadíja 25 ezer forint volt. Tehát három meccs 75 ezer forintba került az egyesületnek. Egyet elengedtek, plusz három játékost egy évre eltiltották és még 70 ezer forint büntetést is kellett fizetniük. Kulcsár úr a rendőri jegyzőkönyvbe mondta: egy szurkoló sem bántotta. Kérdezem a tisztelt megyei labdarúgó fegyelmi bizottságát, hol itt az igazság?” Bartha Imre, Nyírmada Iskolatörténeti siker Nyíregyháza (KM) — Amióta létezik a Nyíregyházi Sportiskola, még nem fordult elő, hogy az egyesület valamelyik labdarúgócsapata külföldi tornát nyert volna. Egészen a Párizs melletti Pontherryben rendezett pünkösdi tornáig. A franciaországi településen ugyanis a Neumann Gábor vezette, 1987-es születésűekből álló csapat maga mögött hagyta a tizennégy együttest számláló mezőnyt. Ugyanitt az ötödik helyen végeztek az 1985-ben született sportiskolások, az 1984-esek pedig a harmadik helyen végeztek. A győztes csapat Amatőr felvétel Jécsákék bronza Nyíregyháza (KM) — Az elmúlt hét végén Innsbruckban járt Jécsák Attila, az NYVSC-Nyírerdő válogatott tájfutója. A miskolci Domonyik Gáborral indult a Nemzetek Váltója elnevezésű versenyen és a magyar duó végül az előkelő harmadik helyen végzett. A hazai bajnoki mezőny Nagykovácsi térségében a Budapest-ku- pán randevúzott. A köves, nehéz terepen technikás pályát jelöltek ki a rendezők, a három nap utáni összesítésben az NYVSC-Nyírerdő a második helyen végzett. Eredmények, Budapest-kupa, rövid távú verseny, F 21 A: 3. Cserpák Zsolt. F 20 A: 3. Kéri Péter., 6. Kottman Dezső. N 20 A: 3. Jana Popovics. N 16 A: 3. Mária Szemák, 4. Olga Szemák. N 14 A: 6. Liskány Diána. N 40 A: 1. Bamáné. Normáltáv, F 21 A: 5. Igor Muhigyinov. F 40 B: 2. Hrenkó László (Titász). F 50 B: 2. Kovács András. Nyílt: 4. Liskány József. N 21 A: 3. Oláh Anikó. N 20 A: 2. Jana Popovics. N 16 A: 3. Mária Szemák, 4. Olga Szemák. N 14 A: 2. Liskány Diána. N 40 B: 3. Bamáné. Váltóverseny, F 21 A: 2. NYVSC-Nyírerdő (Jécsák, Kiss, Muhigyinov), 5. NYVSC-Nyírerdő II. (Cserpák, Kottman, Kéri). N 21 A: 3. NYVSC-Nyírerdő (Oláh, Poto- palszkaja, Popovics). N 16 A: 1. NYVSC- Nyírerdő (Matisz P., Matisz N, O. Szemák). (Ahol nincs klub feltüntetve, valamennyien az NYVSC-Nyírerdő versenyzői). Örömgúla A Manchester United labdarúgó- csapata nyerte a Bajnokok Ligáját, miután szerdán este, Barcelonában 2-1 arányban legyőzte a Bayern Münchent. A találkozó mindvégig a korán vezetést szerző bajoroknak állt, mígnem az angol sztárklub Sheringham (91. perc) és Solskjaer (92. perc) szerzett góljaival az utolsó pillanatokban fordított. Másra már nem is maradt idő, kezdetét vette a manchesteri örömünnep... AP-felvétel Végső csata Csömörön Kézilabda, nők, osztályozó: várdai vágyak Kisvárda (KM - K. T.j — Ez a harc lesz a végső! Mármint ebben a szezonban. Egy biztos: nem vár tömör gyönyör Csömörön a kisvárdai kézilabda egyletre. De még mennyire, hogy nem! A KSE (mint az NB I. 12. helyezettje) ugyanis osztályozóra ítéltetett. Akárcsak a Kiskunhalas (az NB I. 11. helyen zárt), eme duóhoz csatlakozott az Orosháza (Az NB I B. Keleti csoport bajnoka). A csömöri arénában (az osztályozó találkozókat semleges pályán vívják...) a három gárda közül kettőnek adatik meg a lehetőség, hogy az őszi idényt az élvonalban kezdje. Rezeg tehát a léc, pénteken és vasárnap az életéért küzd a Várda. — Elméletileg elég egy győzelem is benn maradáshoz, de ne számolgassunk — hangoztatta Kerezsi Béla, a Kisvárda edzője. — Most már nem lehet variálni, hisz ez az utolsó esélyünk a megkapaszkodásra. Az első, Kiskunhalas elleni mérkőzésünkön nagyon sok múlik, ha pénteken nyerünk, szinte páholyban érezhetjük magunkat. Őket ismerjük, tudjuk mire számíthatunk, de az „agyonszponzorált” orosházi csapat is figyelni kell! Két román idegenlégióssal rendelkeznek, és Debrencenből is igazoltak játékosokat. Csapatbajnoki nagyüzem Nyíregyháza (KM) — Nagyüzem van a teniszezők különböző osztályú csapat- bajnokságaiban. A Nyíregyházi VTC mindkét csapata érdekelt. A női gárda az első, tavaszi kör befejeztével a Gyöngyös és a Debrecen mögött a 3. helyen áll, utánuk jön a Salgótarján és az Eger. Legutóbb a hevesi megyeszékhelyen vitézkedtek a lányok, hiszen 6-3-ra nyertek az egriek ellen. Az eredmények igen biztatóak a jövőre nézve, hiszen a csapat átlagéletkora mindössze 15 év. Ebben az évben a biztos bennmaradás a cél, jövőre pedig feljutás az NB I. alsó ágába. A férfiak elkezdték küzdelmüket az NB I. alsó ágában. Eddigi eredményeik: Elektromos-NYVTC 6-3. Gy.: Tajta, Káplán K. és a Taj- ta-Békési páros. NYVTC-Hehkon TC 7-2. Gy.: Tajta, Káplán K., Horváth, Pázmándi V., Bodnár és a Tajta-Horváth, Pázmándi- Békési párosok. Fűzfő-NYVTC 2-7. Gy.: Dajka, Tajta, Horváth, Pázmándi V. és Bodnár, valamint a Dajka-Tajta és Horváth-Bé- kési párosok. NYVTC-III. Kerület 1-8. Gy: Pázmándi. A csapat pénteken Sopronban lép pályára, vasárnap az Elektromos csapatát fogadja. Az i betűt már megrajzolták Férfi kézilabda-osztályozó: csak a feljutás jelent sikert A vasvári játékosok az élvonalat „bombázzák" Martyn Péter felvétele Tiszavasvári (KM - B. T.) — Szép, szép, hogy az NB l/B-s bajnokságot megnyerte a tiszavasvári férfi kézilabdacsapat, de az egész akkor ér valamit, ha a hét végi osztá- lyozót is sikerrel abszolválja. Merthogy a létszámcsökkentés miatt a másodosztály bajnokai nem jutnak fe automatikusan, hanem az élvonal 11-12. helyzetijeivel játszanak osztályozót. Erre kerül sor a hét végén Vácon, ahol az Alkaloida a „bajnoktárs” Pestszentlőrinccel, valamint a Komlóval és Ózddal alkot egy mezőnyt. A végén két csapat örülhet majd a feljutásnak (bent- maradásnak). A vasváriak már szerdán útnak indultak, Miskolcon vertek tanyát, hogy a megszokott környezetből kilépve kicsit kikapcsolódjanak. Van is mire rápihenni, hiszen péntektől A menetrend Péntek, 16.30: ICN Alkaloida SE-Pestszentlőrinc. 18.15: Komló-Ózd. Szombat, 16.30: ICN Alkaloida SE-Ózd. 18.15: KomlóPestszentlőrinc. Vasárnap, 10.00: ICN Alkaloida SE- Komló. 12.00: Ózd-Pest- szentlőrinc. vasárnapig három meccs vár a résztvevőkre. — Úgy érzem, felkészültünk a sorozatterhelésre, a Nyomdász elleni bajnoki után például két nap alatt két meccset játszottunk a nyíregyháziakkal — mondta Skaliczky László, a vasváriak edzője. — Erővel fogjuk bírni, az okozhat problémát, hogyha lesz sérültünk, mert költségkímélés miatt csak tizenkét játékossal utaztunk. □ Ahhoz, hogy feljussanak, le kell győzni legalább az egyik NB I-es csapatot. Melyik ellen van nagyobb esély erre? — A sorsolás adja, hogy jó lenne már szombaton az Ózdot megverni. Pénteken a másik NB I/Bs bajnokkal, a Pestszentlőrinccel játszunk. Remek játékosok alkotják azt a gárdát, de csapategységben erősebbek vagyunk. Ezen a meccsen dől el, hogy ki az NB I/B bajnoka, ha nyerünk, az erőt adhatna a játékosoknak az Ózd elleni meccsre, főleg, ha a papírforma szerint pénteken a Komló megveri a borsodiakat. □ Most már tény, hogy az új bajnokságban a Dunaferr edzője lesz. Gondolom, nyugodt lelkiismerettel szeretne távozni. — így van, 44 héttel ezelőtt vállalkoztunk valamire a vezetőkkel, és ez csak akkor teljesül, ha a hét végén sikeresek leszünk. Az i betűt már megrajzoltuk, a pontot most tehetjük fel rá. Bakosi elégedett Nyíregyháza (KM) — A napokban Debrecenben rendezték az atléták ifjúsági csapatbajnokságát, amelyen ott volt megyénk válogatottja is. A Bakosi Béla által vezette utánpótláscsapatból a fiúk az ötödik, a lányok a negyedik helyen végeztek. A mieink közül Katona Eszter igen szaporán szedte lábait, hiszen 100 (12.58) és 200 (25.70) méteren egyaránt elsőként ért célba. Tóth László diszkoszban (49.54 m) nyert, a lányoknál pedig Nándi Gréta gerelye szállt a legmesszebbre (42.50). A lányoknál a 4-100 méteren szintén megyénk együttese (Berki Krisztina, Réti Gabriella, Katona Eszter és Nagy Andrea) volt a leg - jobb. — Összességben jól helytálltunk. A lányok a tavalyihoz képest előbbre léptek, a fiúk is benn maradtak az I. osztályban. Utóbbi azért is dicséretes, mert a csapat tagjai még csak serdülő A-korc- soportúak, így idősebbek ellen versenyeztek — értékelt röviden Bakosi Béla. Rezák Lászlóval járhatják végig az utat A válogatott szövetségi edzője ül az NYKE-Isobau kispadjára • Több szerep a fiataloknak Nyíregyháza (KM - B. T.) — A következő bajnoki évben csupa olyan edző dolgozik majd a bujtosi csarnokban szereplő élvonalbeli csapatoknál, amelyek élén az egykori és a jelenlegi válogatottak mellett dolgozó edzők irányítják a munkát. Bíró Imre a férfi kézilabda-válogatott kapusedzője, Botos Ferenc és Forman József a női röplabda válogatott exkapitánya. A sor Rezák Lászlóval teljesedik ki. 0 a férfi kosárválogatott szövetségi edzője és immáron az NYKE-Iso- bau B csoportos csapatának trénere. — Igent mondtam a nyíregyháziak megkeresésére, mert a B csoportban kevés olyan csapat van, amelynél ilyen komolyak a törekvések — mondta megkeresésünkre Rezák László, aki jelenleg a Marcaliban táborozó válogatott mellett „ügyködik”. — Szolnoki vagyok, a keleti országrészben kevés a jó csapat, ez is az NYKE mellett szólt. Azért dologzunk majd, hogy új csapatom felzárkózzon a dunántúli színvonalhoz. □ Mennyire visszalépés az ön számára, hogy „csak” a B csoportban lesz edző? — Biztos, hogy visszalépés, de azon vagyunk, hogy ez csak átmeneti állapot legyen. Azok a csapatok szereplnek jól, amelyek jól igazolnak, viszont ezen gárdák mellett nincs akkori edzői kihívás. Ilyenről nem beszéhe- tünk Nyíregyházán, ahol egyre nagyobb szerepet kell kapniuk a saját nevelésűeknek. □ A vezetők már tárgyalnak a játékosokkal. Az ön igényei szerint alakítják ki a keretet? — Igen. A keretben megvannak a fix pontok, amelyek mellett luxus hetedik-nyolcadik embernek „profi” játékosokat tartani. A csapat játékát videóról már elemeztem, leginkább a centerposzton van a gond, ott javulnunk kell. □ A körmendi jajkiáltás után számít arra, hogy mégis az A csoportban kezdi a csapat az idényt? — Ennek a csapatnak úgy érzem erős lenne a legmagasabb osztály, az egyértelműen látszik. Azt tartanám szerencsésnek, ha a csapat végigjárná azt az utat, amit egész egyszerűen végig kell járnia. □ Mikor kezdi el a munkát Nyíregyházán? — Az Európa-bajnokság után július első hetében költözök, egy hetet aklimatizálódok és ismer- kedek a körülményekkel. Július 12-én pedig elkezdődik a felkészülés.