Kelet-Magyarország, 1999. május (56. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-17 / 113. szám
1999. május 17., hétfő 6. oldal Kovács Noémi a nyíregyházi Zrínyi gimnázium IV B osztályából ballagott Könnyes búcsú Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — A napok óta tartó esti, éjszakai szerenádozások után szombaton eljött a búcsú pillanata: megyénk középiskoláiban is felcsendültek a „Ballag már a vén diák” vagy éppen a „Gaudeamus igitur” ismert, keserédes dallamai. A mosolygós-könnyes ballagás egyszerre öröm és bánat forrása, de túl sok merengésre most nincs idő, jön a nagy próba, az érettség vizsgája. Bár a négy év munkájának megmérettetése csak most következik, a hét vége még az ünneplés jegyében telt. Erről tanúskodnak megyénk különböző pontjain készített felvételek is. Németh Szilviát köszöntik az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnáziumban A ballagó D osztály a nyíregyházi Széchenyi szakközépiskolában Tessék mosolyogni, a Sipkay szakközépiskolában Balázs Attila felvételei Szőnyegre a drogokkal Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Hatékonyabb felvilágosító munkára van szükség, hogy az óvatos, kíváncsiságból eredő drogfogyasztás ne váljon súlyos méreteket öltő szenvedélybetegséggé. Erre a Szenvedélybetegekért Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete szombati, a nyíregyházi Városmajori Közösségi Házban megtartott rendezvényén hívták fel a figyelmet, eldöntve azt a kérdést is: kell-e vagy sem beszélni e problémáról. Egyes nézet szerint ugyanis éppen a téma napirenden tartásával kelthető fel a drogok iránti érdeklődés, de bebizonyosodott: a hallgatással csak szőnyeg alá söpörjük a gondot. A felvilágosításban a család mellett nagy a pedagógusok felelőssége is, akik közül egyre többen vesznek részt külön képzésen e témában — utalt aktívabb szerepvállalásra Pesti Lajos, a Veszprémi Drogambulancia elnöke. A jogi vonatkozásokról Virányi Judit fejtette ki véleményét, aki elmondta: ha a törvénytervezet ragaszkodik a drogfogyasztók büntetéséhez, akkor azt ki kellene terjeszteni az alkohol élvezőire is, hiszen ez is szenvedélybetegséghez vezethet. A jogi szakértő szintén a megelőzést tartotta a legfontosabb feladatnak. Az alkoholbetegek rehabilitációjáról Sztojka Kiss Márta ad- diktológus főorvos tartott előadást, rámutatva:-sajnos az alkoholizmusból kigyógyultakat továbbra is bizalmatlanul fogadja a környezet, ezért nehezen illeszkednek vissza a társadalomba. Számukra nyújt segítséget a Közösségi Ház heti klubtalálkozója. Bereget is ajánlották Budapest (MTI) — A május 18-i múzeumi világnaphoz kapcsolódó programok sorában immár negyedik alkalommal rendezték meg a magyarországi közgyűjtemények és a nagyközönség szabadtéri találkozóját. A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében vasárnap estig tartó — zenével, tánccal és gyermekműsorokkal színesített — eseménysorban idén már külhoni résztvevők is voltak. A megnyitón kiosztották az Év múzeuma 1998 pályázat díjait. A versengésre tizenkét intézmény küldött anyagot, amelyben ismertette többi között a gyűjtemények gyarapítása és megőrzése érdekében végzett munkát, a kiállítási tevékenységet, a látogatók számát, a helyi közösségeket szolgáló rendezvényeit. A bírálóbizottság a kitüntető címet és a vele járó egy-egymil- lió forintot a jászberényi Jász Múzeumnak, illetőleg a kiskun- halasi Thorma János Múzeumnak ítélte oda. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának 200 ezer forintos jutalmát a pásztói Pásztó Múzeum, a Pulszky Társaság 200 ezer forintos jutalmában a Gödöllői Királyi Kastélymúzeum részesült. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) Magyar Nemzeti Bizottsága kétszázezer forintos diját a Magyar Nemzeti Múzeum sárospataki Rákóczi Múzeumának képviselői vehették át. Kü- löndíjban részesítették a pápai Kékfestő Múzeumot. Elismerő oklevéllel díjazták a sepsiszentgyörgyi múzeumot. A Múzeumkerti bemutatkozók népes táborában ajánlotta kiállításait, kiadványait, programjait a többek között a vásárosnaményi Beregi Múzeum is. ÁLLAMI GARANCIÁVAL FENT MARAD! HL# ' - > ■n j KINCSTÁRI TAKARÉKKÖTVÉNY ,/6 Kincstári Takarékkötvény fix, lépcsős kamatozású értékpapír, amely 3 teljes évre nyújt kiszámítható biztonságot a befektetőknek. A Kincstári Takarékkötvény rendkívüli előnye, hogy futamideje alatt bármikor visszaváltható. A Kincstári Takarékkötvény névértékének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Az aktuális jegyzési árfolyamokat a Kibocsátó minden pénteken a Magyar Nemzetben közzéteszi. JEGYEZHETŐ: Magyar Államkincstár Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Fiók 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3. ABN AMRO Magyar Bank Rt. • Inter- Európa Bank Rt. • OTP Bank Rt. • K&H Bank kijelölt fiókjai. RÉSZLETES INFORMÁCIÓ: 06-40-24-24-24 (helyi hívás)