Kelet-Magyarország, 1999. április (56. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-09 / 82. szám
1999. április 9., péntek Kelet# MINDENFELŐL Diótorta és bejgli Naményból Vásárosnamény (M. K.) — Bereg központjában az Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátó Ipari Szakmunkás, Szakközép és Szakiskola tucatnyi szakmában képzi a jövő szakembereit. Az egyik legkedveltebb a cukrász szakma. Korábban a gyakorlati oktatást külső szakember segítségével oldották meg. Az utóbbi években az iskola állományában lévő cukrász irányítja a tanulást. Készülnek a finomságok a szerző felvétele Mint Andrásiné Temesi Hilda szaktanár, a vendéglátó munkaközösség vezetője elmondta, a diákoknak sikerült olyan feltételeket biztosítani, ahol tökéletesen megtanulhatják a szakmát. A közeljövőben már új helyen, a most átadott épületegységben kapnak helyet a cukrászok is. Most a régi falak között folyik a termelés. — Van egy olyan kis cukrászdánk, ahol a gyerekeink által megsütött süteményeket, illetve elkészített termékeket tudjuk majd árusítani, illetve hidegtál megrendelésekkel rendezvényekre való felkészítéssel ezt a fajta értékesítést itt meg tudjuk oldani. Minden naményinak, illetve környékbelinek lehetősége van az iskolában készített termékekből fogyasztani. A régi cukrászműhelyben jelenleg a szakácsok és a gazdaasszonyképzősök is helyet kapnak. Egyszerre 8-12 tanuló ténykedhet. A harmadikosok már a vizsgára készülnek Kollonay István cukrászmester irányításával. Diótorta, dobostorta, gyümölcskosár csokoládétorta, pozsonyi kifli, beigli, fonott kalács, linzerkoszorú és Stefánia torta jelentette a végrehajtandó feladatot. Fenyeget a tífusz Ungvár (MTI) — A kárpátaljai Szolyva lakói attól tartanak, hogy a meleg időszak beköszöntével városukban ismét felüti fejét a hastífusz. A Munkács környéki hegyi kisvárost 1993 óta, amikor a járvány 300 embert betegített meg, a hastífusz fertőző gócaként tartják számon. Az elmúlt években kisebb számban ugyan, de rendszeresen történtek megbetegedések. Mint a vizsgálatok megállapították, az állandósult tífuszveszély oka a város elavult csatorna- és vízvezetékhálózata. Ennek felújítására azonban a településnek nincs pénze, az új vezetékrendszer kiépítése igen lassan történik. Csak az egészségügyi és járványmegelőző hatóságok erőfeszítéseinek köszönhető, hogy az elmúlt hat évben nem történt nagyobb baj. 1 A szakma legjobb reménységei A ruhaipari technikusok penzuma női blúz varrása, melyhez az iránymutatást Tőkey Péterné adta a budapesti versenyzőnek Nyíregyháza (KM — K. J.) — Rangos esemény helyszíne megyénk néhány szakképző intézménye tegnaptól. Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) országos döntőjét a nyíregyházi Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Szakiskolában nyitották meg ünnepélyes keretek között. Az ország számos tanodájából kétszáznegyvenhét jelölt érkezett a megméretésre, hogy öt helyszínen, tizenegy szakmacsoport (gépipari, gyengeáramú szerelő, erősáramú szerelő, elektrotechnika, informatika, vegyipari, könnyűipari, faipari, ruhaipari, bőripari, nyomdaipari) tizenhét szakmájában számot adjon elméleti és gyakorlati felkészültségéről. A vereseny lebonyolításában a Wesselényi szak- középiskola gesztorsága mellett közreműködnek: a nyíregyházi Bánki Donát Ipari Szakközépiskola, a Széchenyi István Szakközépiskola és Szakiskola, a tisza- vasvári Vasvári Pál Középiskola, Szakiskola és Kollégium. Mint megtudtuk: a versenyzők közül a százhuszonkét legjobbat vizsga nélkül felveszik szakirányú felsőoktatási intézménybe; a többiek „jutalma”: szakmunkásvizsga-mentességet kapnak. Nagy Balázs a textilipari szakmacsoportban fonalat mér A villamosipari szakmások mérés- és kapcsolástechnikai feladatokat kaptak Élek Emil felvételei frffÜMi f&m Kelet wMagyarország RJj ■í'Aj5ni pülőjegyet, illetve utazást rendel a Red A Red Treff, a McDonald’s és a Kelet-Magyarország a A TT7 Y A ftí'Á'WT' A nyíregyházi éttermében, vagy kfWnc Iwl ( f/A I Kftl A TKK előfizetőként minimum negyed évre KÖZÖS lTJ.vrcjm.lA.lf A. IJl^lAt előfizet a Kelet-Magyarországra, vagy FŐdííak* '~l a Kelet-Magyarországban megjelenő r emjaiv. Mozaikjáték összegyűjtött darabjaiból Kétszemélyes utazás Kos szigetére, repülővel. zőlapra, és beküldi a Kelet-Magyaror, . . , „ , szág Lapkiadó Kft. címére (4401 NyirKetszemelyes utazas Mallorca szigetere, repülővel. % egyháza, pt. 25.). Egyéb nyeremények: 10 db Kelet-ajándékcsomag. AKKOR megnyerheti álmai 10 db McDonald’s-ajándékcsomag. 10 db Jorgos analóg óra / taZáaj^ndékok egyikét!6* Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. / |. ]§ 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. / J Jelige: „Görögországban otthon vagyunk!” i Jf Beküldési határidő: 1999. május 7. / ^ Sorsolás: 1999. május 8. (Nyíregyházán a McDonald’s éttermében) / _ _ —----------------------------D