Kelet-Magyarország, 1999. április (56. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-09 / 82. szám
11. oldal Kelet «»Magyarország SPORT 1999. április 9., péntek Búcsú Bakos Bélától Aki nem ismerte Bakos Bélát, az nem is volt igazi meccsrejáró és stadionlátogató ember Nyíregyházán. Az egykori kiváló kapus, edző, gyúró és pályagondnok az utóbbi időben is rendre megfordult a pálya környékén. Már nem megy többet oda. Mint ahogy a másik szenvedélyétől, a horgászattól is örökre elbúcsúzott. A múlt csütörtökön még a halakat riogatta, a húsvéthétfőt már nem élte meg. A szíve — amely több mint 72 évig a Szpari- ért is dobogott — mondta fel a szolgálatot. Bakos Béla 1951-ben került Nyíregyházára, a Spartacusban játszott, majd ott lett edző, gyúró és vezető is. Az egész országból jöttek csodálni az általa készített gyepszőnyeget. Szinte mindenes volt, nemcsak fizikai, de lelki bajokat is meggyógyított. Temetése április 9-én 12 órakor lesz az Északi temetőben. ESELYLATOLGAT Irigyelt záhonyiak Nyíregyháza (KM) — A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság hét végi, 20. fordulójának mérkőzéseire Czup- rák László (képünkön), a Vépisz-Túrri- cse edzője tippelt. Mátészalka (13.)-Nagyecsed (12.): — A papírforma hazai győzelmet ígér, de az ecsedi csapatban — a tavasszal eddig mutatottnál — sokkal több van. Eredmény; 1-1. *• Jánkmajtis (7.)-Nyírkarász (6.): — A majtisi- ak az egyik legjobb támadóalakzattal rendelkeznek, és ezt most is érvényre juttatják. Eredmény: 3-1. Nyíregyházi Kertváros (ll.)-Nyír- meggyes (2.): — A meggyesieknek túl nagy teher az esélyesség? Ennek ellenkezőjét ezúttal egy jó csapat ellen bizonyíthatják. Eredmény: 1-2. Ajak (15.)-Tuzsér (10.): — A lelkes ha zaiak folytathatják menekülésüket a tavasszal nem túl meggyőző vendégekkel szemben. Eredmény: 1-0. Nagyhalász (3.)-Nyírlugos (4.): — A Halász a téli változások után is meghatározó csapat maradt. Eredmény: 2-0. Záhony (9.)-Kisléta (1.): — A forduló rangadója! A hazaiak agresszív védekezésükkel, lendületes támadójátékukkal, irigylésre méltó környezetben bárkit legyőzhetnek. Ugyanakkor a Léta a bajnok akar lenni. Eredmény: 1-1. Csenger (16.)-Gávavencsellő (5.): Ez a Csenger, nem az őszi Csenger! És ez igaz a Vencsellőre is. Eredmény: 2-1. N y ír csaholy (14 .)-V épisz-Túrricse (10.): — Az utóbbi mérkőzéseken megalázó vereségeket (2-5, 0-5) mért ránk a csa- holyi gárda, amely jól védekezik, erőteljesen támad. Nagyon bízom benne, hogy lelkes játékkal háromesélyessé tudjuk tenni a találkozót. Eredmény: 1-1. ASZTALITENISZ. NB II., férfi: Kazincbarcika-Apagy SE 2-16. Még csak azt sem lehet mondani, hogy szorosabb lehetett volna az eredmény, mert csak néhány döntő szettes mérkőzést hozott az összecsapás. Győztek: Hodász, Fodor G. 4- 4, Nyikos R., Fodor I. 3-3, a Hodász, Osz- lánszki és a Nyikos R., Fodor G. páros. TEKE. NB II., férfi: Szabolcsi Építők-Nádújfalu 6-2 (3120-2920). A tizenhat esztenső ifj. Czene új serdülő pályacsúcsot állított fel a sima hazai győzelmet hozó mérkőzésen. Pontszerzők: ifj. Czene 562, Ráski 536, Kosa 534, Hetei 514. Hódmezővásárhely-Nyíregyházi TK 5-3 (2940-2923). Balszerencsés vereséget szenvedtek a vendégek, hiszen az utolsó gurításokban dőlt el a mérkőzés sorsa a bajnokaspiráns javára. Psz.: Szlovenszki 528, Juhász, Hargitai 498-498. Kritikán aluli futóteljesítmény Őze a közönségre nézve sértőnek tartja a szerdai teljesítményt • Útban a megoldás felé Bodnár Tibor Nyíregyháza (KM) — A profi bajnokságban másodszor fordult elő, hogy a nyíregyházi csapat hazai pályán gólnélküli döntetlenre végzett. Az őszi, Győr elleni 0-0-nak viszont vitathatatlanul nagyobb az értéke, mint a szerdai szenvedésnek. A Nyírség-Spartacus játékosai és a szakvezetés a csütörtök reggeli edzés előtt magukra zárták az ajtót. A téma mi más lehetett, mint a Gázszer elleni gyenge teljesítmény. — Játékosaim komoly felelősségvonásban részesültek — összegezte az elhangzottak Őze Tibor szakmai igazgató. — Minden körülményt figyelembe véve is elfogadhatatlannak és a közönségre nézve sértőnek éreztem a teljesítményüket. Ugyanakkor ! X\ Baromfl-Hal-Zöldség ”1-Gyümölcs Nagykcr. 11 Nyíregyháza, Selyem u. 45. 42/407-108^ azt is hozzáteszem: a Gázszert nehéz legyőzni, mert kellemetlen stílusban játszik és nagyon fegyelmezetten. O A meccs előtt sokáig tanakodott a taktikán. A legjobbat választotta ki? — Támadó stílusban kellett játszanunk, az biztos. Viszont a támadásokkal megbízott játékosok futóteljesítménye kritikán aluli volt. Emiatt a többieknek a védekezésben hihetetlenül nagy munkát keUett elvégezniük. Ráadásul, ami az ő fő erősségük, a kombinatív játékban is nagyon rosszul teljesítettek. □ Szünet után sem tudtak felpörögni játékosai. — Annak viszont örülök, hogy akkor pezsdült meg egy kicsit a játékunk, amikor Novak személyében egy futóember került a pályára. Mindenesetre remélem, hogy a teljesítmény elgondolko- dára készteti a játékosokat. A klub körüli bizonytalanság nem lehet erre magyarázat, viszont az is tény: jó lenne már kilábalni ebből, hiszen úgy tudnánk csak következetesen dolgozni, az illetékesektől, hogy útban Én mindenesetre azt hallottam vannak a megoldás felé. A kapu elé érve elbizonytalanodtak a pirosmezes nyíregyháziak Elek Emil felvétele Várda: Vasas-verésre várva Kézilabda NB I., nők: Kerezsi Béla egyelőre nem kesereg Kisvárda (KM - K. T.) — Ez a Vasas, nem az a Vasas. Hol van már a Gódorné, Ster- binszky-féle vonal? Igaz, ami igaz: a kisvárdai NB l-es női kézilabdaegyletnél is megváltozott a csapásirány. Főként, mert Palkó János lelépett a színről. A hölgykoszorút ezentúl Kerezsi Béla, az ifjúsági gárda trénre gardírozza. A szakmai munkával a bajnokság végéig megbízott férfiúnak nincs könnyű dolga. Azonmód egy „ütős meccsen” keU bemutatkoznia. Imhol, ugyanis a pőre igazság: a tizenegyedik helyen rostokló Kisvárda; pénteken az előtte settenkedő, rémgyengén szereplő Vasast fogadja (17 óra). — Mindenki tudja, edzőváltás akkor történik, amikor nem szárnyal a csapat. Itt is így van. Én nem foglalkozom a múlttal, csakis a jelen érdekel — hangoztatta Kerezsi Béla. — Ismerjük egymást a játékosokkal, hisz korábban is nap, mint nap találkoztunk. A héten azt tekintettem a legfontosabb teendőnek, hogy felrázzam a lányokat, annak érdekében, hogy közönségünk előtt „hozzuk” a két pontot. A nyíregyházi férfiak utolsó hazai bajnoki feUépésére szombaton 18 órától kerül sor a Pécs ellen a bujtosi csarnokban. JUNIORBAJNOKSÁG Labdarúgás: Nyírség- Spartacus-Gázszer FC 0-2 (0-1). Volán-pálya, 50 néző, v.: Némethy. Nyírség: Vadon (Szalma) — Erdei (Lakatos T.), Székely Á., Babják — Lakatos I., Karaira, Székely Sz. (Janikó), Szenes, Gégény — Szé- csi, Márkus. Edző: Buús György. Gól: Vas G., Szabó. Jó: Székely Á., Babják, Janikó. Vencsellői Gávavencsellö (KM - K. T.) — A téma sikamlós. Csúszik a gávavencsellöi pálya. Mégpedig a belvíz utóhatása miatt. A tocsogós katlan ugyan már nem hasonlít kacsaúsztatóra, a megyei első osztályú futballalakulat mégsem tud lépdelni rajta. Olyannyira nem, hogy a Ven- csellő a nyitófordulóban a nyíregyházi Volán-stadionba, míg legutóbb Rakamazra kéredzke- dett be. És miként a hazai szentély, a Farkas-társulat is csúszik — lefelé a táblázaton. A momentán „hontalan”, tavasszal nyeretlen (az eddigi mérleg: két döntetlen, két vereség) kompánia a harmadikról az ötödik helyre esett vissza! — Mindennek több oka van — adta tudtul a szigoráról ismert Farkas Béla tréner. — Februárban a méteres hó miatt jószerivel egyetlen értékelhető edzésünk sem volt, a nyíregyházi stadionban futkároztunk Elmaradt hét előkészületi meccsünk, és honvágy köszönettel tartozunk a rakama- ziaknak, hogy engednek minket eddzeni saját pályájukon, vagyis legalább hétközben van hol mozognunk. És ez még így lesz egy ideig... Farkas Béla arról is regélt, hogy amíg az őszi szezonban tizenöt mérkőzésen hét gólt kapott a Gávavencsellö, eme idényben négy összecsapáson már hét „dugót” szedett be a gárda. — A télen az első öt hely valamilykét „néztük ki” magunknak, ilyen szereplésre senki nem számított. Érzik a fiúk is, hogy nem megy a játék, ezért mennek előre, a baj csak az: a nagy igyekezet fegyelmezetlenséggel párosul, fejetlenül futballoznak. Előfordult, hogy a hátvédek többet voltak elől, mint a csatárok... — Az akarattal nincs gond, ám a kudarcok következményeként mindenki elbizonytalanodott, elpárolgott az önbizalom. Egy megnyugtató győzelem kellene, s elmozdulnánk a holtpontról. Suttognak Ibronyban Nyíribrony (KM - K. T.) — A nyíribronyi futballtudorok nyomozásba kezdtek. Egy rejtély nyomában járnak. A derék drukkereket az izgatja: ki az edzője a megyei másodosztályú alakulatnak? Na és az egylet Tiszalökön aratott fényes diadala is téma. Ez volt ám a húsvéti meglepetés! Feltámadt tehát a gárda. Az előző körben ugyanis a Nyíregyházi Volánt is „elkapta”. A férfinép azt suttogja: nem véletlenül. Merthogy az elmúlt héten új edző érkezett a társulathoz. Akinek arrafelé sokan még a nevét sem ismerik. — A Volán elleni meccs előtt megkerestek az ibronyi vezetők, kérték, hogy „élesben” nézzem meg a csapatot, aztán mondjak véleményét és döntsék. Tetszett, amit tapasztaltam, megegyeztünk, így a Tiszalök ellen már én irányítottam a társaságot — fedte fel inkognitóját Vránszki Péter. Az a tréner, aki korábban a Nyirtegyházi Hardware együttesét szolgálta. VÁROSKÖRZETI FOCI Kisvárdai I. osztály, felnőttek (zárójelben az ifieredmények): Döge-Zsurk 1-1 (2-3), Tiszaszentmárton-Új- dombrád 2-2 (2-4), Tiszabez- déd-Gégény 2-1 (0-2), TiszakaA felnőttbajnokság állása nyár-Kékcse elmaradt (2-1), Petneháza-Mezőladány 8-1 (4-0), Fényeslitke-Pátroha 4-1 (1-2), Nyírtass-Lövőpetri 4-1 (0-0), Rétközberencs-Szabolcs- veresmart 1-2 (2-2). 1. Ujdombrád 18 12 2 4 44-19 38 2. Tiszaszentmárton Í8 TÖ 3 5 42-27 33 3. Lövőpetri 18 Ti = 7 52=39 33“ 4. Nyírtass 18 10 2 6 42-28 32 5. Tiszakanyár 17 10 2 5 38-25 32 6. Petneháza 18 9 4 5 56=29 W 7. Pátroha 18 9 4 5 56-29 31 8. Gégény Í8 S 5 5 34=28 29“ 9. Dögé 18 9 í 8 37=37 28“ 10. Kékese* Í7 8 = 9 37=31 23“ 11. Fényeslitke 18 7 2 9 27-28 23 12. Tiszabezdéd 18 7 I 10 3246 22 13. Mezőladány 18 6 1 11 38-57 19 14. Zsurk 18 5 3 10 24-49 18 15. Szabolcsveresmart 18 4 2 12 33-61 14 16. Rétközberencs 18 i 2 Í5 19-62 5“ II. osztály: Nyírlövő-Laskod 3-3, Benk-Tornyospálca 2-0, Berkesz-Eperjeske 1-3, Tu- zsér II.-Mándok II elmaradt. Fehérgyarmati I. osztály (zárójelben az ifieredmények): A felnöttbajnokság állása Gacsály-N.szekeres 2-1 (3-1), Gyügye-Csaholc (1-2), Kölcse- Kömörő 5-0 (2-0), Vámosoro- szi-Sz.újlak 1-0 (3-1), Szamos- sályi-Olcsvaapáti 3-3 (0-8), Sz.cseke-Nábrád 2-2 (2-0). 1. Vámosoroszi 14 11 1 2 32-12 34 2. Gacsály* 14 9 2 3 49-28 26 3. Olcsvaapáti 14 7 4 3 43-28 25 4. Szatmárcseke Í4 7 4 3 31-25 6“ 5. Csengersima Í3 7 2 4 33-20 23 6. Gyügye 14 6 3 5 28=24 2T“ 7. Szamossályi 14 4 6 4 3641 18 8. Nábrád Í4 4 5 5 36=30 VT 9. Kölese* 14 4 5 5 36-29 15 10. Szamosújlak 14 3 6 5 22-24 14 11. Nagyszekeres * Í3 3 3 7 18—28 Ti 12. Csaholc 14 í 5 8 13=28 8“ 13. Kőmörő* 14 1 - 13 10-70 2“ ‘-ónként egy pont levonva II. osztály: CégénydányádRozsály 2-A, Méhtelek-Tisztaberek 1-4, Müota-Nagyar 3-0, Kispalád-Botpalád 0-2, Kis- ar-Sonkád 5-1, Hermánszeg- Csegöld 0-2.