Kelet-Magyarország, 1999. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-27 / 72. szám

IXÖRfIi mR* jf1íiroJtöiEií ij AUTÓSVILÄ6 13. oldal W^m^ktF V ■ 1999. március 27., szombat Akció a Marsónál Nyíregyháza — A csütörtöki közel 20 fokos meleg után az autósoknak már nem érde­mes halogatni a téli abroncsok lecserélését nyárira, kaptuk az információt Magyaror­szág egyik legnagyobb gumiabroncs-forgal­mazójától, a Marso Kft.-től. A társaság, amelynek fő tevékenységi kö­rébe a kis- és nagykereskedelmi értékesítés tartozik, egyre inkább bővíti a kiskereske­delmi forgalmát. A márkaválaszték mellett teljes körű szolgáltatást is kínál a Marso. Ennek eredményeként épült meg Nyíregy- háza-Rozsrétszőlőn a legkorszerűbb techno­lógiával üzemelő szerelőcsarnok, amelyben minden típusú gépjármű gumiabroncs-sze­relését elvégzik. A Marso a tavasz beköszön­tővel kedvezményes gumiabroncs-akciót in­dított. A keleti gyártmányú (Skoda, Lada, Wartburg, Polski Fiat, Trabant) autók ab­roncsai például 3800-3700 forint közötti akci­ós áron beszerezhetők. Ezekre elsősorban szlovák és román abroncsokat kínálnak. A nyugati típusú gépkocsikra főleg Nokián gyártmányú abroncsokat ajánlják, amelyek 10-20 százalék engedménnyel vásárolhatók meg. Hétfőtől péntekig a szervizben szaksze­rű szereléssel, gyors, garanciális ügyintézés­sel és ingyenes műszaki szaktanácsadással várják a gépkocsitulajdonosokat. Bővebb in­formációt az autósok a 42/490-000-es telefo­non kaphatnak. (X) Kiss Károly szerelő a téli abroncsot cseré­li le nyárira Balázs Attila felvétele Áprilisi hadüzenet az ólomnak A kipufogórendszer és a gyújtógyertyák élettartama növekszik • Alternatív lehetőség Van, aki maga önti az üzemanyaghoz az adalékot, de a 98-as ben­zinhez már nem kell keverni semmit Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - Cs. Zs.) — Április 1-től, ahogy ezt már korábban is jeleztük, meg­szűnik az ólmozott motor­benzin árusítása hazánkban. Az áttérés folyamatosan tör­ténik, ezért már van olyan kút, ahol kitették a piros 98-asra a megszűnt táblát. Az európai országok az ólmozott motorbenzinek gyártását fokoza­tosan szüntetik meg. Káros az egészségre Ausztria, Dánia, Finnország, Svédország, Norvégia területén már 1993—94-től, Szlovákiában 1995-től, Németországban 1996- tól kizárólag ólommentes motor­benzinek kerülhetnek forgalom­ba. Az Európai Parlament a tag­országokban az ólomvegyületek környezetre és egészségre gya­korolt mérgező hatása miatt 2000. január 1-től megtiltja az ól­mozott benzinek forgalmazását. Ólompótló adalék A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagjainak (Agip Hungá­ria Rt., André Hungária Keres­kedelmi és Gyártó Kftí, Arai Hungária Kft., Avanti Rt., BP Oil Magyarország Kereskedelmi Kft., Du Pont-Conoco Hungary Kft., ESSO Hungária Kereske­delmi Kft., MÓL Magyar Olaj- és Gázipari Rt., MOLTRADE-Mine- ralimpex Kereskedelmi Rt., OMV Hungária Ásványolaj Kft., Shell Hungary Rt., Tamoil Hun­gária Kft., Total Hungária Kft.) ajánlása alapján 1999. április 1- től az AB-98-as ólmozott szuper- benzin szabvány törlésre kerül, és ezzel egyidejűleg a Gazdasági Minisztérium a forgalmazását megtiltja. Ettől az időponttól háromféle, (kizárólag ólmozatlan) motor­benzin marad forgalomban: EN- 91, ESZ-95, ESZ-98. Az ESZ-98- as benzinbe — az ólmot igénylő, puha szelepülékű gépkocsik ki­szolgálására — forgalmazás előtt ún. „ólompótló”(szelepülékvé- dő) adalékanyagot kevernek. A 98-as ólmozott benzin minden szempontból helyettesíthető az­zal a 98-as ólmozatlan motorben­zinnel, amely április 1-től ólom­pótló adalékanyagot tartalmaz. Az adalékanyag a katalizátort nem károsítja, így nem kell attól tartania az autósoknak, hogy galibát okozhat az adalék. Miért jobb az ólmozatlan ben­zin? Használatával nem terheli ólom környezetünket, a kipufo­górendszer és a gyújtógyertyák élettartama növekszik, az ára kedvezőbb, mint az ólmozott üzemanyagé. A vásárló dönthet Alternatív tankolási lehetőség­ként a szelepülékvédő adalék­anyagot az autósok a töltőállo­másokon kiszerelt formában, kü­lön is megvásárolhatják. A vá­sárló dönthet tehát arról, hogy gépkocsijának oktánszámigé- nyét figyelembe véve adalékolt ESZ-98-as benzint vásárol, vagy EN-91-es vagy ESZ-95-ös benzint tankol, amelyhez maga keveri hozzá a megvásárolt adalék­anyagot. Á kétütemű motorok semmi­lyen esetben sem igényelnek ólompótló adalékot. Az ESZ-98- as, adalékolt motorbenzint ólom­pótló adalékkal tovább keverni nem szabad — derül ki a Ma­gyar Ásványolaj Szövetség tájé­koztatójából. HIRDETÉS Kelet-Magyarország AUTÓ ÜVEGEZÉS ■S (45) 405-865 S ^ Color Autókereskedés - Kisvárda, Sörgy ár u. I. y Volkswagen Golf 1,5 D. piros, 1980- as, 2 év műszakival, vonóhorggal, napfénytetővel eladó. Ár: 250 000. Tel.: 44/345-817, 60/387-662. *313385/1K*________________________ Lada Niva bordó, 1993. 06. 30. 2001- ig műszakival, 81 ezer km-rel, vonó­horoggal, 950 000-ért eladó. Tel.: 44/313-068, 20/9535-755. *313386/1K*________________________ Fiat Punto megkímélt állapotban eladó. 45/425-043.*313390/1K* Renault Twingo sárga, 1995-ös, 2001-ig műszakival, 32 800 km-rel, elektromos ablak, elektromos tü­kör, centrálzár, riasztó, magnós rádióval, 1 280 000-ért eladó. 06- 20/9818-929, Nyíregyháza, Debre­ceni út 134. *313396/1K* ___________ Mazda 121 Baby 1.3i új modell, garanciás, 1997-es, ötajtós, fehér eladó. Extrák: riasztó, üléshuzat, magnó-rádió. Tel.: 06-30/9259-032. *308057/13K* ______________________ VW Golf III. 1,4 benzines, 1997. má­jusi, fehér, sérülésmentesen, gyö­nyörű állapotban eladó. Extrák: airbag, riasztó, magnós rádió, sere lehetséges. Tel.: 06-30/9259-032. *305656/19K* ______________________ Skoda Octavia LX 1.6 16 hónapos, tornádópiros, 9000 km-rel, extrák­kal eladó, szalon állapotban. 06-30/9874-774.*311635/3K* Trabant 601 Sp. fehér, 1985-ös, 1999. decemberig műszakival, 75 E km-rel, 100 ezerért eladó. 06- 60/612-281, Kálmánháza, Kossuth u. 43.*313413/1K*_____________________ VW Bogár 1300-as 2000 ápr. műszaki­val 1971-es szép állapotban 330 000 Ft-os irányáron eladó. Tel.: 06­30/2071-424.*312645/1K* ____________ Wartburg, sárga, 1985-ös, 2000. 04. 18-ig műszakival, 90 ezer km-rel eladó. Irányár: 150 ezer. 06-42/231- 372, délután, Nyírtura, Szabadság u. 36. *312764/1K*_____________________ Ford Escort 1.3 fehér, '96-os, friss mű­szakival, 29 E km-rel eladó. Extrák: Karc jeladó. 20/9394-904. *312765/1K* Lada Samara 1500-as, 5 éves eladó. Tel.: 06-30/913-2014.*312773/2K* Renault 2 literes, 14 éves, üzemképes, automata váltós, lejárt műszakival eladó. Érd.: Bodnár Miklós Tímár, Le- hel 8„ tel.: 42/238-449.*312782/1K* Lada Niva fehér, 1993-as, 64 000 km- rel, benzin-gázüzemű eladó. 42/361- 945, Érpatak, Honvéd u. 9. *312783/1K* Seat SX (1370 cm3 Lancia motor) tompa kék, 1985-ös, 2000. 06.10-ig műszakival, 127 000 km-rel eladó. Be­mutató autó volt. Svájci extrák: köz­ponti zár, sötét üveg, alu felni. Irány­ár: 250 000 Ft. 45/405-851, este. Kis­várda, Szabadság u. 21. Szigeti, 06­20/9622-118. *312813/1K* ____________ 4 éves Opel Astra 1,4 (Miami kék) ga­rázsban tartott. 25 000 km-rel, első tulajdonostól eladó. Érdeklődni: egész nap, 44/311-655 (Mátészal­ka).*312814/2K* ____________________ Lada 1200-as, 1981-es, világoszöld, 2000. szeptemberig műszakival, vo­nóhoroggal, gyönyörű állapotban, ki­fogástalan motorral eladó. Irányár: 155 000., 45/499-168.*312815/1K* Suzuki Swift 1.0,1994-es eladó vagy cserélhető. Ára: 920 ezer. Tel.: 42/358- 861, 20/9361-151.*312839/2K* Eladó 5 éves, piros, vonóhorgos, 1500-as Lada és Kertitox axiálventilá- tor. Tel.: 44/378-136.*312864/1K* Alfa Rómeó 33 piros, 1992-es, Újabb típusú, 2000. 03-ig műszakival, 127 E km-rel, alufelni, vonóhorog, riasztó, hátsó spoiler, stb eladó. Irányár 795 000. 42/210-391.*312895/1K* Mercedes 190 D. fehér, 1988-as, 2000. áprilisig műszakival, 130 E km-rel, elektromos tető, centrálzár, 5 sebes- séges, színes üveggel, 1 250 000-ért eladó. 06-30/9854-358. *312902/1K* Citroen C-15 D. puttonyos, fehér, 1993-as, 1999. novemberig nűszaki- val, 88 E km-rel, üléshuzat, magnóval, új gumik elől, 680 E Ft-ért eladó. 30/432-347, Nyíregyháza. *312904/1K* ________________________ '93-as 1500 cm3-es, ötsebességes Lada Samara friss műszakival eladó. 44/380-294.*312920/2K* _____________ Keleti-nyugati autót 1500 köbcentiig készpénzért vennék. Wartburg 1,3, Trabant 1,1 Skoda, Samara stb, 1 mil­lióig. 20/9582-306, Nyháza, Debreceni út 119 *312939/1K* _________________ Opel Omega GLS 2.0i metálfekete, 1991. novemberi, '99. novemberig műszakival, 149 000 km-rel, ABS, alufelni, elektromos ablakok, tükrök, bőr kormány, fedélzeti komputer, 1 190 000-ért eladó. Tel.: 45/440-069. *312942/1K* Eladó! egy 1997-es, 750 kg fékes, ponyvás utánfutó, 2000. 03. hóig mű­szakival, 110 000 Ft-ért. Ugyanott Mercedes 3000 TD kombi, 2000.11. hóig érvényes műszakival, 460 000-ért vagy Mercedes mikrobuszcsere érde­kel. Érd.: 06-42/373-433 vagy 06­20/9522-373.*312944/1K* ____________ VW Vento 1,9 TD ezüstmetál, 1998. áprilisi, 2001-ig műszakival, 11 000 km-rel, légzsák, szervo, központi zár stb eladó. 20/9495-414,12.00 után.*312995/1K* ___________________ Daihatsu Charade 1.3 CS piros, 1991- es, 2001. márciusig műszakival, 82 E km-rel, szinrefújt lökhárító, üléshu­zat, kitűnő motorral, 840 ezerért eladó. 06-20/947-4154. *313027/1K* ________________________ Opel Astra közép piros, 1995.12. ha­vi, 2001-ig műszaival, 48 000 km-rel eladó. Extrák: elektromos ablakeme­lő, közp. zár, riasztó, magnó. Irányár: 1 650 000 Ft. Tel.: 06-30/9686-831. *313056/1H* ________________________ Opel Ástra Sedan GL 1,4i fehér, 1994- es, 2000. szeptemberig műszakival, 64 E km-rel, színezett üveg, vonóhorog, 1,7 millióért eladó. Molnár János Új- fehértó, Széchenyi 81. *313064/1K* ________________________ VW Golf 1,4-es, '93-as, sötét metál, hitelátvállalással is eladó. Tel.: 06­30/96 56-164. *313078/1K* ____________ Citroen Saxo 1.1-es '98-as metálzöld, extrákkal, hitelátvállalással is eladó. Tel.: 06-30/9656-164.*313079/1K* Ford Escort 1.4 benzines, grafitszürke, 1987. új gumikkal eladó. Extrák: nap­fénytető. Irányár 560 000 Ft. Telefon munkaidőben 45/421-434, hétvégén és 16.00-tól 45/416-136. Szilvási László Kisvárda, Napú. 7. *313080/1K* Peugeot 309 1300 cm3-es, benzines, fehér, 2000. novemberig műszakival, nagyon jó állapotban 550 000 Ft-ért eladó. Telefon: 42/311-068, esti órák­ban.*313093/1K* ____________________ Mercedes 190D fehér, 140 000 km-rel, 2000. VII. 03-ig műszakival eladó. Ext­rák: szervó, vonóhorog, napfénytető, rádiós magnó, riasztó, elektromos tü­kör, elektromos antenna, új akku. Irányár: 1,3 M Ft. Tel.: 06-60/472-442. Fényeslitke, Szabadság u. 34.*313101/1K* _____________________ 2 és fél éves Suzuki Sedan 1,3 GLX-C 30 000 km-rel, extrákkal, kamatmen­tes hitellel, kitűnő állapotban eladó. 10 évesnél fiatalabb, kisebb autó cse­réje érdekel. Érd.: 44/363-356. *313110/1K* ________________ Wartburg Trans '87-es eladó. Érd.: Ilk, Bethlen u. 33. *313114/2K* Trabant 601 törtfehér, 1990. 06. havi, 2000. 05-ig műszakival, 61 E km-rel, kitűnő állapotban, 178 ezerért eladó. 06-30/207-5544.*313157/1K* _________ Wartburg 1.3 négyütemű, fehér, 68 E km-rel, kitűnő motorral, vonóhorog­gal, megkíméltem szép állapotban eladó. 42/491-153, Nyíregyháza, Ha­rangozó u. 4.*313184/1K* ___________ Seat Ibiza 1,7 dízel, fehér, 1990-es, 2000. szeptemberig műszakival, 140 E km-rel, vonóhoroggal eladó, ötajtós, 5 l-es fogyasztású. Irányár: 649 E Ft. 45/420-974, Kisvárda, Virágh F. u. 80. *313187/1K* _____________________ Trabant 1,1 Lim. fehér, 1990. 09. havi, 2000-ig műszakival, 63 E km-rel, 330 000-ért eladó. Tel.: 42/431-655, Nyíregyháza. *313194/1K* ___________ Golf IV. 1.6 benzines, 5 ajtós, fehér színű, 5 hónapos, klímával, ABS, szer­vo, centrál, két légzsák, könnyű fém kerekek, szalon állapotban, mélyen a szalonár alatt eladó. 06-20/9374-589. *313204/1K* ________________________ DAF-400 3,5 D fehér, 1992-es, 2000. márciusig műszakival, riasztóval, vonóhorggal, hosszú, magas, dupla kerekes eladó. Tel.: 30/9437-957, 42/460-108.*313205/1K* _____________ Peugeot 4Ö5 szürke metál, 1991-es, 148 E km-rel, riasztó, rádiós magnó­val, 1 050 000-ért eladó. 42/461­092.*313228/1K* ____________________ Alfa Romeo 33S 1478 cm3, piros, 1986-os, elektromos ablak, alufelni, állítható kormány, 5-ös váltóval, 395 ezerért eladó. 06-20/9844-090. *313230/1H* ________________________ Álfa Romeo 145 1.4 TS sötétmetál zöld, 1998-as, 2001-ig műszakival, 11 E km-rel, szervó, immobiliser, sportülések, 2,2 M Ft-ért eladó. 06-20/9612-999. *313240/1K* Barkasz platós, törtfehér, 1986-os, műszaki 1999. szeptemberig, 55 000 km-rel felújított állapotban, ponyvá­val, spojlerrel reális áron eladó. Tel.: 06-44/311-893. Varga Mihály Papos, Ady u. 6. *313242/1K* _______________ Trabant 1.1 '90. 09 havi, 2000. 09-ig műszakival, üléshuzat, új gumik, 340 000-ért eladó. 06-20/9240-208, Nyíregyháza, Pazonyi út 27. *313243/K* Volkswagen Golf 1,3 CL fehér, 1991- es, műszaki 2000. 02. 23., 105 000 km- rel, 5 ajtós, kitűnő gyári állapotban eladó. Irányár: 900 000 Ft. Tel.: 06- 30/9638-437. Nyírmeggyes, Móricz Zs. u. 11.*313248/1K* ___________________ BMW 316i fehér, 1991-es évj., 2001. februárig műszakival, kifogástalan ál­lapotban 1 200 000 Ft-ért eladó. Tel.: 06-30/9381 -458.*313278/1K* Suzuki Sedan 1.3 GL 1997-es, 2001-ig műszakival 41 000 km-rel, alufelnivel, vonóhoroggal, centrálzárral, rádiós magnóval, szélterelővei eladó. Irány­ár: 1 600 000. Tel.: 45/460-060. Cím: Pátroha, Klapka u. 16. *313266/1K* Suzuki 1.3 GLX fehér, 1997-es, 2000. 11. hóig műszakival, 10 000 km-rel eladó. Irányár: 1 490 000. Tel.: 44/364­812. *313275/1K* ___________________ Mercedes 200 D v. sárga, 1982-es, 1999.10. hóig műszakival, 240 000 km-rel, szép állapotban 480 000 Ft-ért eladó. 20/9866-564. *313277/1K* Lada Samara 1,5 Sedan, 4 ajtós, piros, 19995. 8. havi, 2001. Vlll-ig műszaki­val, 15 E km-rel, első tulajdonostól, újszerű állapotban, 950 000-ért eladó, cserélhető. 42/491-643, 30/9536-628. *313293/1K* ________________________ Suzuki Swiftl.O GC bordó, 1998. Vili. havi, 2001-ig érvényes műszaki­val, 13 500 km-rel, vonóhorog, indí­tásgátló, rádió, szélterelővei, 1 500 000-ért eladó. 42/210-337. *313318/1K* Lada 2107 kát. fehér, 1994-es, 2001. márciusig műszakival, 76 800 km-rel, Immobiliser, vonóhorog, rádió, benzin+gázüzemű, lehet gáz nélkül is, 600-650 ezer irányáron eladó. 42/461-431,30/9531-010. *313353/1K* ________________________ Renault 19 Chamade 1.4i 1995. 06. havi, szervo kormánnyal, riasztóval, hitelre is eladó, cserélhető. 06­30/2077-734. *313355/1K* ___________ VW Golf 1.6D kék színű, 1988-as, 850 E irányáron eladó. 06-30/2077-734. *313356/1K* ________________________ Ford Tranzit 2.5D '95. 09. havi, 80 000 km-rel hitelre is eladó, cserélhető. 06­30/2077-734. *313357/1K* ___________ Skoda 105S mustársága, 1984-es, 2000.11. hóig műszakival, felújított motorral, áron alul eladó. 42/341-324, Nyíregyháza, Hegyi u. 26. *313374/1K* ________________________ VW Passat VR-6 metálkék, 1995-ös évjárat, '99.12. hóig műszakival, 75 000 km-rel, fullextrás, kivéve bőr, eladó, cserélhető, irányár: 2,8 M. 20/9670-784, Nyháza, Mező 9. Skoda 105S szürkészöld, 1986-os, 2000. VI. hóig műszakival, 90 000 km- rel, szőrme üléshuzat, rádiós magnó­val, 198 000-ért eladó. 42/492-014. *313340/1K* *313375/1K* 105S Skoda mustársága, '84-es, két év műszakival, teljesen felújított motorral eladó. 42/341-324. *313383/1K* Felsorolásunkban azokat a gyakoribb benzinüzemű személygépkocsitípusokat vettük sorba, amelyek mo­torja április 1-től csak ólompótló (szelepülékvédő) adalékkal ellátott motor­benzinnel üzemeltethetők: Típusok BMW 1985. előtti típusok Dacia 1310, 1410 Fiat 1985 előtti típusok Ford 1985 előtti típusok Mercedes 1985 előtti típusok Opel 1985 előtti típusok P. Fiat FSÓ 125 P Skoda 110 R, 105, 120, 130 VW 1985 előtti típusok Zastava 101 HÚSVÉTI AKCIÓ Vagép a megye három pontján! ESCORT 2 349 000 Ft-tól A MONDEO 3 600 000 Ft-tól ' TRANSIT nettó 2 800 000 Ft-tól & ...és a nyuszi ajándéka: • ingyenes első szerviz • átadáskor tele tank^^ &-------------mám Nyíregyháza, Kert u. 47. Telefon/fax: (42) 460-677 Kisvárda, Városmajor u. Telefon/fax: (45) 416-416 Mátészalka, Meggyesi u. 10. Telefon/fax: (44) 315-534

Next

/
Oldalképek
Tartalom