Kelet-Magyarország, 1999. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-24 / 69. szám

1999. március 24., szerda MvíW ÉLETÜNK ÓSZÉN 9. oldal Őszi Napfény évforduló A nagykállói Őszi Napfény nyugdíjasklub alighogy befejezte a klub születésének év­fordulójával kapcsolatos ünnepségeket, máris itt volt a másik ünnepség, a nőnap. A huszadik évforduló ünnepség alkalmá­val tudtuk meg a klub vezetőjétől, hogy itt mindenkinek egyforma rangja van, nyug­díjas. A városi polgármester is örömmel állapította meg és juttatta kifejezésre, hogy egy igen jól összekovácsolódott családias formában működő kis közösség a miénk. Ezért tőle és a ház igazgatójától is tehetsé­geken belül adható anyagi és erkölcsi tá­mogatást mindenkor biztosítják a klub eredményes működéséhez. E mozgalmas életből egyenesen következik, hogy a hosszú évek során a klub tagjai e kicsiny kis ország számtalan nevezetességét, más­részt őket is megismerhették és megszeret­hették, mert örömmel és tiszta szívvel vit­ték magukkal, önként vagy meghívásra azt a kedves kis műsort, amit maguk szerkesz­tettek és tanultak meg. Az évforduló, ün­nepség az egykori ifjúsági könyvtáros Ilon­ka néni által előadott szavalatával, közös énekléssel ért véget, melyet vidám szóra­kozás követett. Közben a két alapító tagot a polgármester külön köszöntötte és mega­jándékozta. A nőnapi ünnepségen a klubvezető a fér­fitagok nevében köszöntötte a jelenlévő hölgyeket. Míg a férfiak egy-egy szál virág átadásával kívántak még nagyon sok bol­dog nőnapot, a nők pedig farsangi fánkkal vendégelték meg a jelenlévőket. Befejezé­sül a szokásnak megfelelően közösen éne­kelték az Elszaladtak az évek felettünk. Természetesen a vidám szórakozás ekkor sem maradhatott el. Vajda Albert klubvezető Ötvenöt év együtt Nagy nap március 24-e a kótaji Balázsi Antal és felesége, Szentpéteri Julianna éle­tében. 1944-ben e napon fogadtak egymás­nak örök hűséget. Ötvenöt boldog év telt el azóta, mely ha küzdelmes is volt, soha sem hiányzott belőle az egymást segítő, becsülő és kitartó szeretet, a példamutatás. Az élet mindennapi „igája” alatt megfáradva ugyan, ha sebeket ejtettek, begyógyították, ha elcsüggedtek, biztatták egymást, a tü­relmetlenség és a harag fölé jóságuk emel­kedett. Házasságuk, érzelmeik és gondola­taik csendes kicserélése, két embernek egy életen át tartó beszélgetése. Hittel vallják: „a szeretet, a megértés, a harmónia megte­remtése a közös célunk, és nem egymás el­len, egymásért vagyunk, összetartozunk.” Szívünk minden melegével köszöntjük őket, lányuk, két unokájuk és unokavejük. Hajzer Julianna Életet az Éveknek Tíz esztendeje annak, hogy az Életet az Éveknek Nyugdíjasklubok és Idősek Or­szágos Szövetsége megalakult. Eme szervezetnek természetesen Nyír­egyházán is vannak tagjai, akik fontosnak tartják, hogy rendszeresen találkozzanak, gondolatot, eszmét cseréljenek. Megyénk­ben mintegy negyven klub létezik, közöt­tük olyan is, amelyik nem hogy tíz, de már huszonöt éve gyűjti egycsokorba az időse­ket. Kiemelkedő hagyományőrző tevékeny­séget folytatnak, rendszeresen részt vesz­nek országos versenyeken, bemutatókon is. Március első napjaiban — éppen az év­fordulóra emlékezve — Budapesten köz­ponti ünnepségen emlékeztek meg az ala­pítókról, az egykori és mostani tagokról, s vázolták a jövő terveit, gondolatait is. Szó esett arról, hogy az idei esztendő az idősek nemzetközi éve, s hogy mi a feladata az Idősügyi Tanácsnak, mit tehet, illetve sze­retne tenni az aktív éveket maguk mögött tudó öregekért. Örvendetes tényként emlí­tették, hogy hazánkban rövidesen megin­dul az idősgyógyászati szakképzés, az idős­kori — geriátriai — szakápolóképzés, s így biztosított lehet az idősek sajátos problé­máinak egészségügyi bajainak speciális gyógyítása, illetve rehabilitációja is. Orosz Istvánná megyei nyugdíjas képviselet vezetője Az oldalt összeállította: Kovács Éva Szabályok és szolgálati idő Kizárólag a befizetett nyugdíj járulék lehet az alap • Változatlan szabályok Nyíregyháza (KM) — A nyugdíj alapja változat­lanul a szolgálati idő. Lényeges szerepe van ab­ban, mennyi lesz, milyen lesz az öregkorban havonta megítélt járandóság, a nyugdíj. Éppen ezért jó tudni, miképpen változik e téren a szabály, válto- zik-e egyáltalán. Nem változott, változatlanul érvényes, hogy szolgálati időnek számít az 1997. december 31-e után biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony­ban eltöltött minden olyan idő, amelyre az előírt nyugdíjjárulé­kot megfizették. Szolgálati idő a biztosítási idő­nek az a tartama, amelyre a munkáltató a biztosított kerese­téből, jövedelméből a nyugdíjjá­rulékot levonta, de annak befize­tését egészben vagy részben el­mulasztotta. Az sem számít, hogy sikerült-e behajtani a befi­zetetlen járulékot. Ha pedig a nyugdíjjárulék befizetésének té­nye a rendelkezésre álló okira­tok, igazolások alapján nem bi­zonyítható, a nyugdíjjárulék le­vonását, megfizetését vélelmezni kell. Az idevágó törvény alapelv­ként rögzíti, hogy az 1997. de­cember 31-ig hatályos rendelke­zések alapján megszerzett jogo­sultságot nem lehet megszüntet­ni, illetve korlátozni, az 1998. ja­nuár 1-je előtt megszerzett szol­gálati időt az 1997. december 31- én hatályos jogszabályok szerint kell szolgálati időként figyelem­be venni. Az egyetemi, főiskolai tanul­mányok ideje 1997. december 31- ét követően nem számít bele a szolgálati időbe, kivéve a rok­kantsági nyugdíjra jogosultsá­got. Nem tekinthető szolgálati időnek a gyermekgondozási se­gély folyósításának időtartama sem, csak ha erre az előírt nyug­díjjárulékot megfizették. A szol­gálati idő igazolásának és a szá­mítás módjának szabályai alap­vetően nem változnak. Nem változtak a nyugdíjnöve­lésre vonatkozó jogszabályok se. Ennek értelmében növekszik a nyugdíja annak a nyugdíjigény­lőnek, aki 38 év szolgálati idővel rendelkezik, és 62 évesen nem megy nyugdíjba, hanem legalább egy év — 365 naptári nap — to­vábbi szolgálati időt szerez. A növelés mértéke minden har­minc nap után az öregségi nyug­díj 0,3 százaléka. A kedvezmény azt is megilleti, aki az egy év el­telte után baleseti rokkantnyug­díjas lesz. Mint már említettük, az öreg­ségi nyugdíj — baleseti rokkant­sági nyugdíj — a növeléssel meg­haladja a nyugdíj alapját képező havi átlagkeresetet is. Több évtizednyi munka, de főképpen a befizetett járulék jelenti a nyugdíjt Martyn Péter felvétele Batyusbalon mulattak Petiiben Táncolnak a batyusbalon Amatőr felvétel A nyugdíjas-egyesület szervezé­sében rendeztük meg első ba- tyusbálunkat a nyugdíjasok ré­szére tavaly februárban. Mivel nagyon jól sikerült, elhatároz­tuk, hagyományt teremtünk, s ezentúl minden évben megren­dezzük. Ebben az évben február 15-re tettük a bál időpontját. Saj­nos, a nagy hó kicsit áthúzta szá­mításunkat, miatta kevesebben voltak, de reméljük jövőre ilyen akadály nem lesz. A gondozási központ dolgozói adtak műsort számunkra, ami igen szép gesz­tus volt, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk. Meghívott vendégünk, s egyben a bál fővéd­nöke Pataki László polgármester volt, a talpalávalót pedig Tamás György alpolgármester és zene­kara szolgáltatta. A batyuból a terített asztalra kerültek a finomabbnál fino­mabb sütemények és háziborok. Mindenki nagyon jól érezte ma­gát, a résztvevők kedvükre rop­ták a táncot, nótázgattak, felidéz­ve a régi dalokat, amiket fiatal korukban és együtt énekeltek a fonóban, aratáskor és a szüreti bálokon. Újra húszévek lettek ezen az estén, s hazafelé menet már nem is volt olyan nagy az a hó, mert az élmények mesélése közben észre sem vették. A bál befejeztével megalakítottuk az egyesülettel közösen működő nyugdíjasklubot. Ezúton is sze­retnénk megköszönni mindenki­nek, s annak a néhány vállalko­zónak is, akik hozzájárultak hogy sikeresen zajlott le rendez­vényünk. Demeter Ferencné elnök Megfagyott virág Dankó Mihály .A. meggyötört arcú asszony könnyeit törölgetve, sirdogál: — Megbántam, ezerszer meg­bántam, de mit tegyek! — tárja szét a kezét. Lendül a jobb, de a bal félszegen billen le. — Látja, nyomorék lettem... — akad el a hangja. — Annyira bíztam ben­ne, hittem neki... Aztán, hogy kicsit lecsülapo- dik, mesélni kezd: tíz éve halt meg a férje, harmincévi házas­ság után ment el az ember. So­kat szenvedett szegény, Isten nyugosztalja. Mikor magára maradt, sokat sírt, nagyon el volt keseredve. Megharagudott a sorsra, a te­metőben, a férje síija mellett lelt csak nyugalmat. Aztán az egyik nap találkozott András­sal. Nagyon meglepődött, bár tudta, hogy ő is özvegy. Vala­hogy eddig észre sem vette. Pe­dig, de nagy szerelem volt az övék! Csak hát a szülők sem örültek, meg valahogy elkanya­rodott egymástól az életútjuk. Sokáig bánkódott a fess legény után, de ahogy megismerkedett férjével, a seb hamar begyó­gyult. Most pedig itt állt előtte. Szomorúság ült a szemében, látszott elhagyatott. Panaszko­dott, gyereke messze van, maga főz, mos. Szó szót követett, következő­leg már kölcsönösen keresték egymás társaságát. Jólesett ki­panaszkodni magukat, no meg az ifjúság szép emlékeit felidéz­ni. A fia és a lánya nem nézte jó szemmel. Gyakran nyaggat- ták: anyu, mit mond a falu, majd rajtatok köszörülik a nyelvüket. Sok ám az irigy, hisz András, így hatvanon túl is jó kiállású, stram férfi. Lett volna neki ajánlkozó, de csak legyintett. Most azonban őt is megperzselte az egykori emlék. Még le sem telt a gyászév, hoz­záköltözött a férfi. Nagy volt a haddelhadd, de nem érdekelte semmi. Újra tudott mosolyogni. A temetőbe most is kijárt, de már sokkal ritkábban. Nehezen vallotta be magá­nak, a nagy érzelmek teljesen felkorbácsolták. Nagyon örül­tek egymásnak, csak a gyere­kek miatt volt néha vita. Ami­kor eljöttek az unokákkal, And­rás mindig félrevonult. A te dolgod, hajtogatta, de látszott, hogy zavarja a hangoskodás. Addig, addig zsörtölődött, hogy azok lassan elmaradtak. Érez­ték, hogy nem kívánt szemé­lyek az ősi, atyai házban. S ahogy kimondja a szava­kat, újra zokogásba, tör ki: — Én meg nem tettem ellene sem­mit, vak voltam. Hagytam, hogy uralkodjon rajtam, sőt még a gyerekeimet hibáztat­tam. Bezzeg ő, soha sem ment üres kézzel a lányához látogató­ba. Nem volt sok idő a gondol­kodásra, állatokat tartottunk, keményen dolgoztunk. Aztán hirtelen estem le a lábamról. Agyvérzés, állapították meg az orvosok, a fél oldalam lebénult. Egy hónap után kimondták a végső szót, az állapotom végle­ges. No, Andrásnak sem kellett több, már a kórházban hangos­kodott, hogy ő nem lesz senki szárazdajkája. Menjek, ahova akarok, de nem ápol engem. Azt hittem az ég szakadt rám, megfagyott minden körülöttem. Nem is akartam meggyógyulni. A fiam és a lányom vigasztalt. Nagyon szégyelltem magam előttük. Én eldobtam őket ma­gamtól, most meg... IVIire hazamehettem, már el­költözött, sok mindent elvitt magával. Most folyik a válópe­rünk...

Next

/
Oldalképek
Tartalom