Kelet-Magyarország, 1999. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-17 / 63. szám

1999. március 17., szerda 8. oldal A pápa nem megy Erdélybe Vatikánváros (MTI) — II. János Pál pá­pa nem keresi fel Erdélyt, háromna­pos romániai látogatása csak Buka­restre szorítkozik — közölték kedden a Vatikánban. A Szentszék sajtóosztálya kedden délelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy Tucci atyának, a pápa személyes megbízottjának hétfői bukaresti megbeszélésein megegye­zés született a román kormánnyal és a ro­mán ortodox egyházzal a látogatás idő­pontjáról és programjáról. A pápa május 7-9. között tesz látogatást Romániában. II. János Pál pápa Az előkészületek nehézségeit és kényes voltát jelzi, hogy a Vatikánban kedden nyilvánosságra hozott közleményt négy fél — a román köztársasági elnöki hivatal, a bukaresti kormány, a román patriarchá­tus és a katolikus egyház — látta el ellen- jegyzésével. A részleteiben is egyeztetett program szerint a katolikus egyházfő május 7-én, pénteken érkezik Bukarestbe és elsőként a romániai katolikus püspökökkel találko- * zik, majd a román államfőnél tesz látoga­tást. Május 8-án, szombaton felkeresi a be- lui katolikus temetőt, utána pedig a buka­resti székesegyházban mutat be misét. Dél­után találkozik Teoctist pátriárkával. Má­jus 9-én, vasárnap délelőtt a katolikus egy­házfő asszisztál a Teoctist pátriárka által celebrált ortodox misén, délután pedig az ortodox egyház feje segédkezik a II. János Pál által bemutatott katolikus rítusú mi­sén. A katolikus egyházfő vasárnap este utazik vissza Rómába. II. János Pál pápa Bukarestet felkeresve első ízben tesz látogatást egy ortodox több­ségű országban. A pápa valószínűleg azért nem keresi fel Erdélyt, ahol pedig a katolikusok óriási többsége él, mert nem akar további konf­liktust az ortodox egyházzal, amellyel amúgy is problémákkal terhes a kapcsola­ta — vélik római megfigyelők. A katolikus egyházfő romániai látogatását amúgy is gyanakvással figyeli a moszkvai ortodox patriarchátus is. Az erdélyi katolikus püspökök levélben kérlelték a pápát, hogy romániai látogatá­sa alkalmával ne mulassza el felkeresni az erdélyi római és görögkatolikus egyház­központokat se. Ha csak Bukarestet keres­né fel, azzal nagy csalódást okozna a hí­veknek — hangoztatták aggódó felhívásuk­ban az erdélyi püspökök. Elérzékenyülve Még a táncparkett is elérzékenyült a képen látható pillantá­sok alatt a nyíregyházi Korona Szállóban vasárnap megtartott orvosbálon Balázs Attila felvételei Hol az emberiség bölcsője? Washington (MTI) — Amerikai kutatók kételkednek annak a fel­tevésnek helytállóságában, amely szerint az emberiség böl­csője Afrikában ringott. A Proce­edings című tudományos folyó­irat legújabb számában megje­lent tanulmány szerint ugyanis 35 európai, ázsiai és afrikai em­ber génanyagának elemzésénél a tudósok meglepő különbségeket fedeztek fel. Ezek szerint Eugene Harris és Jode Hey, a Rutgers Egyetem kutatói (Piscataway, New Jersey állam) az európai­aknál és az ázsiaiaknál az X-kro- moszóma olyan mutációjával találkoztak, amely az afrikai­ak génanyagában nem fordult elő. A kutatók ezért feltétele­zik, hogy ez a mutáció mintegy 200 000 év óta fennáll. Az amerikai tudósok szerint ez a meglepő eredmény fontos következtetésekre ad alapot az emberiség fejlődéstörténetét ille­tően. Eddig a homo sapiensnek csak 100-130 ezer évesre becsült maradványaira bukkantak. A genetikai eltérés felfedezése alapján arra lehet következtetni, hogy az ember addigra már szét­szóródott a Föld különböző ré­szein. Azt ellenben nem lehet megállapítani, hogy milyen tá­volságra telepedtek le egymástól — idézte a cikket a francia hír­ügynökség. Telitalálat Patriottal A céllal ütközve robban az új rakéta Washington (MTI) — Az amerikai hadsereg hétfőn Új- Mexikóban sikeres kísérletet hajtott végre a Patriot PAC-3 típusú rakétával, amelyet a régi (ugyancsak rakétaelhárí­tó funkciójú) Patriot rakéta megnövelt képességű új válto­zataként fejlesztett ki a Lock­heed Martin cég. A PAC-3-assal a felső lég­körben sikerült eltalálni egy Hera típusú rakéta robbanófe­jét, mégpedig a Boeing által készített, a PAC-3-as orrára szerelt kereső berendezés se­gítségével. A régi Patriotok, amelyek­kel például az öbölháborúban az iraki Scudok ellen vették fel a harcot, nem feltétlenül ütköztek a megsemmisítendő támadó rakétával, hanem — helyes irányzás esetén — an­nak közvetlen közelében rob­bantak. A PAC-3-ast azonban a kereső rávezeti megsemmi­sítendő robbanófejre. HIRDETÉS Most nemcsak magst, társat is meglepheti egy minőségi mobiltelefonnal. Ha kártyával együtt vásárol egy EHCSSötl GF7Ó8/SL' készüléket headsettei nettó 19.200** , brutto jg.000 forintért. kap hozzá egy Alcatel MAX/SL1 vagy egy Alcatel Club/SL* mobiltelefont*** előfizetéssel együtt. igyeUwi« westei boo-nsi a legfontosabb Kapcsolatok még elérhetőbbek lesinek Legyen partnere Magyarorsiág placveyetO mobilszolgáltatójának, amelyet már több mim hatszázezren választottak. Aligha véletlenül. WESTEL <rn mintabolt: Nyfregyháaa. Szarv« u. 2-4 tat. 0Ó-42/3H-432.04-3Ű/TO-7012 Hivatalos üzletkötőnk, 0é-30jW0-38?í Ofotért: Nylragyháia. Kossuth lér 14 •Tslamobil 96 Kft.: Nyíregyháza Körte u. 3 • Nyírbátor. Bilhort u. I. * Star- Invsst: Nyíregyháza. Debreceni u. 69. • Hajósi Miklós. Uszavasváti. Kossuth u. 53. » Ny<r-Mobll-Esst: Nyfrtgy- háza. Rákóczi u. 3. • KIsvárda. Krucsat Márton u. 2. • Can-Tal-East Kft,: Mátészalka. Kálvin tér 7. • A kászótekak caak Wasiei 900 aktáméi kártyával haunáihatók! "Csak új Waatal 900 «Mázaiéiul, kaiéval aaarzéaé taai Ai ér éa Erkiton Ok Ht/Sf késHtlékra és « válaszható Alc«tal/SL‘ késiiUékra kártyával együtt vonatkozik! A készüiékvásárláshöí fnagánsxomólynok érvény«« bankkártyát kelt bamvitatflla További í*Uót«l«k ás egyéb kadvozmányas ajánlatok aa (izlatekban Információi 2*5-92-10. 00-30/730*30-30 vagy 184 íz Wastet 900 hálózatán balül ingy*n«s«n hívható). httpi//www. wtsl8l90Q.hu Kóróséra üzletkötőnk hótho2 megy. hívja a 8á-3Ö/9$0-30~39*as számot! TWfík bheravill ofotért vJssm Halál a víztárolóban Győr (MTI) — Víztároló hordóba fulladt a hét végén egy 3 és fél éves kisfiú a Győr-Moson-Sopron megyei Petőházán — tájékoztatta az MTI-t kedden a Győr-Mo- son-Sopron Megyei Rendőr­főkapitányság illetékese. A 120 literes műanyag hordó a családi ház udva­rán állt, s nem egészen félig volt vízzel. A kisgyerek az udvaron a homokozóban játszott, miközben szülei kertészkedtek. A kisfiú va­lószínűleg meg akarta me­ríteni játékkannáját a víz­be, felállt egy betonlapra, s vélhetően fejjel belebukott a hordóba. Édesanyja fedez­te fel a tragédiát, amikor a gyermeket ebédelni hívta. Gázrobbanás Vecsésen Budapest (MTI) — Kedd hajnalban Vecsésen a Ta­más utca 23. szám alatti családi házban gázrobba­nás történt. A robbanás kö­vetkeztében egy idősebb férfi súlyos, harmadfokú égési sérüléseket szenve­dett — közölte az MTI-vel a Pest Megyei Tűzoltó-pa­rancsnokság ügyelete. A vezetékes földgáz által okozott robbanás következ­tében kidőlt a családi ház hátsó fala, és tetőszerkezete is megroggyant. A tűzoltó- egység kiérkezésekor tűz már nem volt. A sérült fér­fit a mentők a budapesti Honvéd Kórházba szállítot­ták. Kelet» MINDENFELŐL Izzasztó nappalok A hűvös éjszakákra gondol a nagyecsedi Szabó Julianna és Tatály Melinda, amikor nap mint nap tűzifá- j val megrakva térnek vissza otthonukba Balázs Attila felvétele Egyet fizet, kettőt vihet! ük. »■fc.íaHr te.

Next

/
Oldalképek
Tartalom