Kelet-Magyarország, 1999. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-19 / 15. szám

1999. január 19., kedd Divat Elfátyolozott arcú modell halvány rózsaszín ruhát mutat be, kezében rózsák­ból készített legyezővel. Jean-Paul Gaultier francia divattervező 1999-es tavaszi-nyári kollekciójába tartozik e darab, Párizsban lehetett megtekinteni vasárnap Kislányok a bárban Tokió (MTI) — Japánban újabban iskolás lá­nyokat is vonzanak azok az éjszakai klubok, ahol férfiak állnak a hölgyek rendelkezésére. Egy 15 éves leányzó a jelek szerint némileg eltúlozta a dolgot: 125 ezer márkának megfe­lelő számlát halmozott fel a bárban, ahol sze­relmi szolgáltatásokat vett igénybe. A lány azzal indokolta a dolgot, hogy na­gyon magányosnak érezte magát, viszont amikor a férfiak a pénz fejében „elkényez­tették”, akkor elégedettség töltötte el. A klub tulajdonosát letartóztatták, de nem csupán az említett leány miatt, hanem mert kiderült: törzsvendégei között vagy húsz kiskorú leányzó volt. Az említett kislány eleinte a nagymamá­tól kapott zsebpénzéből fedezte a szolgálta­tásokat, majd amikor törzsvendéggé lett, hozómra is igénybe vehette azokat. Állati áldás Szent Anton napján fog kezet Madridban a helyi pappal egy férfi, aki disznójára kér áldást a szerzetestől. Szent Anton az állatok védőszentje és az emberek minden évben megáldatják ked­venceiket és más állataikat ezen a napon Killt«* SZÍNES OLDAL 16. oldal Kísértetek pedig nincsenek Hamburg (MTI) — Egy brit számitógépes szakember, Vic Tandy úgy véli, megtalálta a magyarázatot a kísértetek „létezésére", és arra is, hogy miért épp Nagy-Britannia a világ „kísértet nagyhatal­ma". Mindennek az oka a szakadatlan szél, amely a brit szigetek felett szüntelenül lengedez és szokat­lan hangjelenségeket idéz elő, s végső soron érzékcsalódást okoz. A tudós egy ízben maga is látni vélt hamuszürke, elmosó­dott testű kísérteiét, amelynek karjai és lábai nőttek, majd hir­telen szertefoszlott. Először a túl erős kávénak tulajdonította az egészet. A magyarázatra később lelt rá. Mint műkedvelő vivő, egy este a laboratóriumában satuba fogta párbajtőrét, hogy beélesítse a kö­vetkező versenyre. Legnagyobb csodálkozására a penge rezegni kezdett. A helyiségben ugyan ha­lotti csend honolt, ám a pontos mérések kiderítették, hogy mégis pokoli zaj volt, csak éppen a hanghullámok az emberi fül szá­mára hallhatatlan (20 alatti frek­venciájú) infrahangok voltak. Megkerült a hangforrás is, a klí­maberendezés egy frissen besze­relt ventilátora. Azt kikapcsolva a penge rezgése is megszűnt. A fizikus még tovább mért, és az eredmény igazolta gyanúját: a laborban észlelt hangfrekvencia a maga 18,98 hertzével meglehe­tős pontossággal egybeesett az emberi szemgolyó önrezgésszá­mával. Ezek a hanghullámok nyilván nem csupán a tőrpengét, de az emberi szemet is képesek egyre fokozódó rezgésbe hozni, ami látomásokat okozhat. A természetben ezek a nagyon mély hangok akkor fordulnak elő, amikor például egy széllökés belekap egy kéménybe vagy egy toronyba. A keletkezett hangok a legvastagabb falakon is átha­tolnak és különösen alagútszerü helyeken erősödnek fel. Nem vé­letlen, hogy a kísérteteket leg­többször hosszú, huzatos folyo­sókon látják. Szépségideál Egy hosszúra nyújtott nyakú nő fényesíti ékszerét kunyhója előtt a Thaiföld és Burma határán fekvő Mae Hong Sonban AP-felvétel Óriás léggömb Párizs (MTI) — Egy hatal­mas, napsárga léggömbről, a világ eddigi legnagyobbiká­ról tekinthetik meg a fran­ciák és a külföldi turisták a 2000. év ünnepségei alkalmá­ból Párizst. A tervek szerint a párizsi André Citroén-parkban már ez év júliusától legalább másfél éven át fog működni az óriás léggömb, a legna­gyobb, ' amelyet valaha is gyártottak. A héliummal töl­tött ballon felülete megha­ladja az 1500 négyzetmétert, magassága 32 méter, széles­sége pedig 22 méter lesz. A léggömb gondolájában egy­szerre összesen 30 felnőttet vagy 60 gyereket tudnak biz­tonságosan a több száz méte­res magasságba emelni. Kereszteződés Amit a kedves olvasó lát, az egy januári naplemente kereszt alakú kondenz- . csíkokkal rajzolt fényjátéka. Nyíregyháza határában ugyanis 10-13 kilométer magasban két repülő­gép-útvonal keresztezi egymást. Az egyik az Y555-ÖS útvonalon Jugoszláviából Ukrajnába, a másik a B7-esen Szlovákiából Romániába tart Balázs Attila felvétele Csínján a fejesekkel! Hollandia (MTI) — A labdarú­gásban minden fejes „néhány szürke agysejtjébe” kerül a játé­kosnak, aminek oka egy kisebb intenzitású agyrázkódás. Erre a következtetésre jutott Erik Matser holland neuropszicholó- gus, miután megvizsgálta futbal­listák agyának teljesítményét. A profi játékosokon elvégzett vizsgálatok az emlékezőtehetség, a tervezési készség és a térbeli képzelőerő felmérését szolgálták. Az eredmény pedig azt mutatta, hogy a labdarúgók agyi teljesít­ménye lényegesen elmarad az egyéb hivatásos sportolók ha­sonló képességétől. Az Apotheker Umschau című szaklap ismertetése szerint Mat­ser ennek okát a profi futballista által egy évadban elvégzett átla­gosan 1500 fejelésben látja. Min­den egyes fejes hasonló hatást fejt ki, mint amikor a boxolót ke­mény ütés éri a fején. HIRDETÉS OPEL CSŐSZ NYÍRMOBIL 1. 4400 NYÍREGYHÁZA, Rákóczi út 60. Tel.: 42/456-555, Fax: 42/311-356 Most pár kilóval Egyes Opel modellekhez január 1-től 100 ezer, vagy akár 350 ezer forinttal könnyebben juthat hozzá! Mérlegeljen! Ez még apróban sem aprópénz! • egyes Corsa modellek akár 136 ezer Ft-tal kedvezőbb áron • Vectra modellek akár 350 ezer Ft-tal kedvezőbb áron ■ Corsa vásárlásakor kezelési költség nélküli hitel az Opel Banktól További részletekről érdeklődjön Opel márkakereskedésünkben! Ajánlatunk a készlet erejéig, illetve február 28-ig érvényes. OPEL-0­Pofon a cápának Fokföld (MTI) — Egy dél-af­rikai szörföző egy ember- evő nagy fehér cápával ta­lálkozván meglepetésében pofán vágta a négyméte­res állatot, amely erre a deszkába mélyesztette fo­gait, majd eloldalgott. Evan Ridge alig 50 méterre volt a Kelet-Fokföld tarto­mányban lévő Bonza parttól, amikor szembekerült a cápá­val. Mint elmondta, érezte lá­bán az állat orrának érintését, amikor az a deszkába hara­pott. Egy szakértő később megvizsgálta a deszkát, és ki­jelentette: valóban egy nagy fehér cápának, a tengerek leg­rettegettebb emberevőjének harapásáról van szó, és Ridge rendkívül szerencsésnek mondhatja magát, hogy túlél­te a találkozást. Hozzátette: ebben az évszakban a Fokföld körüli hidegebb vizekben rit­ka a cápa. Talán azért került a part közelébe, mert éppen sok delfin volt arrafelé. Fokföld környékén üyen cá­pák faltak fel tavaly egy bú­várt. A cápaveszély miatt a legkedveltebb strandokat víz alatti hálókkal védik, s így vi­szonylag ritkák a balesetek. Síelő boszorka Boszorkánynak öltözött nő integet egy 12 kilométer hosszú lejtőn lesiklás közben a svájci Alpokban egy boszorkányparádé alkalmával. Mintegy 1200 ember vett részt a mókás eseményen, legtöbbjük jelmezben AP-felvéteiek

Next

/
Oldalképek
Tartalom