Kelet-Magyarország, 1999. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-13 / 10. szám

1999. január 13., szerda leM# KisKelet NYÍRSÉG 14. oldal Népi együttes az iskolában Nyírpazony (KM) — A téli szünet után pi­henten kezdték az évet a nyírpazonyi Színi Károly Általános Iskola tanulói és tanárai. Valamennyiük számára most a legfonto­sabb feladat a félév eredményes befejezése. Természetesen az oktatás mellett szabadi­dős tevékenységek gondoskodnak a tartal­mas kikapcsolódásról. A teljesség igénye nélkül íme néhány program: A napokban adják le a diákok azokat a pályázatokat, amelyeket „1848 a költészet­ben” és „Történelmi portrék készítése” címmel írhattak meg. Rendszeresen próbálnak a néptáncosok Pálóczyné Németh Ilona vezetésével. Ezek­ben a napokban új koreográfiát kezdtek ta­nulni, amellyel tavasszal szeretnének kö­zönség elé lépni. A próbákon és a fellépése­ken zenekar is kíséri a néptáncosokat, ugyanis megalakult az iskola háromtagú népi együttese Gyureskó Gábor vezetésé­vel. A zenekar azt tervezi, hogy a községi népdalkor munkáját is segíteni fogja. A di­ákok és a pedagógusok énekkara sem tét­lenkedik, megkezdték a tavaszi dalcsokor tanulását Ciropuloszné Veller Ildikó ének­tanár vezetésével. Továbbra is kiemelten foglakoznak a pe­dagógusok az egészséges életmódra neve­léssel. Ennek keretében négy csoport szá­mára tartanak gyógytestnevelést, valamint vannak még aerobic, teremfoci és kosár­labda foglalkozások. Az óvodával való kapcsolattartás janu­ártól még sokrétűbb, ugyanis a leendő első­sök tanítói hetente ellátogatnak az óvodai csoportokba, s megkezdik az iskolába ke­rülés zökkenőmentessé tételét. Szeptem­berben a kis elsősök tanító nénije Csikai Csilla és Szűcs Zsuzsa lesz. Horváth i Jocónak P Nagyhalászba. 2. születésnapod alkal­mából nagyon sok boldogságot és hosszú életet kíván apa, anya, testvéreid: Bogika, Mónika, Kosa papé, mama, keresztszüleid és unokatestvéred Marcsika Gotnos A/ís%jió7té'n/t0K 'PZöyelgfí tt&Muifuycl <zl6al*nádól jó egévj&éget 6loá*tu*t/é 4fySu*todn<z Míé-M/é ayenetettel áf&ietíí dátyácí, aócpyittőd, dene&jtlÓHCfOil, ‘jttti/íe •3os34o/n:» ‘SáliHt. ÖZV. VÉRTESI JÓZSEFNÉNEK Nyíregyháza, Repülő tér 32. szám Születésnapja alkalmából szeretet­tel köszöntjük: keresztlánya, férje Laca, Ibolya, Imi, Imike és Bálint. *305362/IK• Somogyi 30. áyiiieté&tuzfiod tzC&almáAót te&tvénecL é& cteiiácCfa. I I LÓRANTNAK sok boldog névnapot kíván az egész család! NYUSZIKÁNAK köszönet az egymással eltöltött 8395 napért! MSE Kerékpárúton Az utóbbi években egyre több településen készültek kerékpárutak, hogy biz­tonságosabban közlekedhessenek mind az autósok, mind a kerékpárosok. A kerékpárút nagy könnyebbséget jelent a Rakamazon élók számára is M. Magyar László felvétele Gyalogtúra a hegyekben Nyíregyháza (KM) — Kirándu­lásra hívja a természet barátait a Nyíregyházi Pedagógus Termé­szetbarát Egyesület január 16-án a Zempléni-hegységbe. A terve­zett útvonal: Erdőhorváti-Kom- lóska-Hercegkút-Sárospatak. A helyszínre autóbusszal utaznak a turisták. Ha az időjárás enge­di, a Gombos-hegyen a pincesor­nál szalonnasütés is lesz. A fent említett útvonal a Rákóczi-túra egyik szakasza. Az egyesület tag­jai ebben az évben szeretnének mind a négy túraszakaszon vé­gigmenni. A Fitt 7 próbázók a szombati túrán pluszpontokat szerezhetnek. Érdeklődni lehet a 443-274-es és a 314-517-es telefon­számon. Bevásárlókosár a kézben Rakamaz (KM) — Az első osz­lopban a Szabolcstej Tejipari Rt. diszkontboltja (Mátészalka, Jármi út 24.), a második oszlop­ban a kisvárdai Kiss Csemege (Kisvárda, Szent László u. 48. sz.), a harmadik oszlopban a Tiszatej Kft. (Rakamaz, Kos­suth u. 131. sz.) diszkontboltjá- nak árait láthatják. I. II. III. Tej 2,8 %, 1 1 88,50 103 88 Kakaó, 0,51, dobozos 69,50 81 62(zacskós) Túró 0,5 kg 262 305 249 Ráma kocka 114 127 111 Túró Rudi sima27 32 27 A névnapi és a születésnapi gratulációt hirdetések ára 500 forint. Horgolás a tárlaton Tiszalök (KM) — Kézi­munkákból rendeznek majd kiállítást a tiszalö- ki városi könyvtárban. Az érdeklődők január 29-ig még jelentkezhetnek alko­tásaikkal (kötés, horgolás, makramé, hímzés, varrás, stb.) a könyvtárban. A Páratlan páros című vígjátékot mutatja be janu­ár 28-án 19 órától a tiszalö- ki művelődési házban a Mandala Dalszínház. A művelődési házban ja­nuár 20-án 10 órától és 14 órától a Mulan című rajzfil­met vetítik. Január 29-én a Sziki szökevény című fil­met tekinthetik meg az ér­deklődők. Nyílt nap Nyíregyháza (KM) — Nyílt ta­nítási napra várja az érdek­lődő nyolcadikos diákokat január 19-én a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola mindhárom tagozata. A februári felvételi vizsgák előtt még egyszer bepillantást nyer­hetnek az általános iskolások, milyen is az élet a zenei, a képző és iparművészeti, valamint a tánctagozaton. A vendégek részt vehetnek közismereti órákon, hangszeres foglalkozásokon, táncórákon, illetve figyelhetik egy-egy képzőművészeti alkotás megszületését. Hétvégi ügyeletek térségünkben BAKTALÓRÁNTHÁZA: — A TI- TÁSZ baktalórántházi kirendelt­ségén (Köztársaság tér 15. B, tel.: 352-313) folyamatos a munkahe­lyi ügyelet. IBRÁNY: — Orvosi ügyelet az egészségügyi központban (Ár­pád u. 25.) van a munkaszüneti napokon, (tel.: 200-044). A gyógy­szertárban (Árpád u. 20.) is fo­lyamatos a hétvégi ügyelet. A gázkirendeltség ügyeletét Má­tyás Miklós tartja (Ibrány, Káro­lyi út 32„ tel.: 200-508). A TITÁSZ ibrányi kirendeltségén (Liliom u. 2., tel.: 200-381) folyamatos a munkahelyi ügyelet. Áz állator­vosi ügyeletes a rakamazi kör­zetben a hét végén dr. Türk Ferenc (Rakamaz, Szent István utca 34. sz., tel.: 371-763), az ibrá­nyi körzetben dr. Tári László (Nagyhalász, Kossuth u. 6., tel.: 202-384). MÁRIAPÓCS: — Orvosi ügye­letet az egészségügyi központban (tel.: 385-780) tartanak a hét vé­gén. Áramszünet esetén a nyír­bátori kirendeltséget értesítsék a máriapócsiak (tel.: 381-511), hétvégi gyógyszertári ügyeletet Nyírbátorban tartanak. Az állat­orvosi ügyeletes dr. Vágó Árpád (Nyírbátor, Császári u. 17., tel.: 281-091, 06/20/9513-441). NAGYKÁLLÓ: — A központi orvosi rendelőben (Szabadság tér 2., tel.: 263-408) folyamatos a hétvégi ügyelet. A TITÁSZ nagy- kállói kirendeltségén (Bercsényi u. 6., tel.: 263-131) folyamatos a munkahelyi ügyelet. A TIGÁZ kirendeltségén (Kossuth u. 149.) folyamatos a hétvégi ügyelet. A Vízműnél készenléti szolgálatot tartanak, tűz esetén Sipos Jánost riasszák a Bátori u. 13. sz. alatt. Az állatorvosi ügyeletes a hét vé­gén dr. Bajza Gábor (Érpatak, Béke utca 54., tel.: 361-460, 06/20/9214-340), aki ellátja még Nagykálló mellett a Kállósem- kén, Biri és Érpatak környéké­ről érkező bejelentéseket is. TISZALÖK: — A TITÁSZ Rt. Hajdúnánási Üzemvezetősége tart ügyeletet a hét végén (Haj­dúnánás, Jókai u. 57. tel.: 52/381- 255). TISZA VASVÁRI: — A közpon­ti orvosi rendelőben (Kossuth u. 8.) folyamatos a1 hétvégi ügyelet. A TIGÁZ ügyeletese: Pethe László (Élmunkás u. 1/a., tel.: 373-521). Az állatorvosi ügyeletes dr. Sipos Andor (Tiszadada, Jó­zsef A. u. 45., tel.: 240-091), aki el­látja a Tiszadob, Tiszadada, Ti­szalök, Tiszaeszlár és Tiszavas- vári területéről érkező bejelenté­seket. ÚJFEHÉRTÓ: — Orvosi ügye­letet tartanak az ünnepen, illet­ve a hét végén hétfő reggel 7 órá­ig a rendelőben (Bartók B. u. 16.). A Fehér Kígyó gyógyszertár tart ügyeletet. Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Öhsch- lager István (Újfehértó, Debrece­ni u. 7., tel.: 290-107, 06/60/355- 657). BALKÁNY: A hét végén az ál­latorvosi ügyeletes dr. Szentmik- lóssy József (Balkány, Adonyi út 54., tel.: 361-041, 06/60/454-220), aki ellátja még a Bököny, Geszte- réd, Szakoly területéről érkező bejelentéseket is. Katonadalok a fesztiválon Erdélyi kapcsolatokat szeretnének kiépíteni Berkesz (KM) — Mozgalmas évet zárt az elmúlt esztendő­ben a Berkeszi Hagyomá­nyőrző Népdalkör. Jól tükrözik ezt az őszi szereplé­sek: szeptemberben szerepeltek a szlovákiai Királyhelmecen, majd októberben második alka­lommal rendezték meg az Őszi­kék elnevezésű népzenei feszti­vált és versenyt. Az együttes fellépett még Sze­rencsen egy minősítő versenyen, valamint szerepeltek Nyíregyhá­zán és Tiszarádon is. Az idei tervekrők kérdeztük Juhász Jánosnét, a népdalkor ve­zetőjét. Mint elmondta, az elmúlt év utolsó hónapja pihenéssel telt, az új év első próbáját pedig január 10-én tartották meg. Az elkövetkező hetekben az április­ban Abasáron megrendezendő háromnapos országos fesztiválra készülnek, amelynek központi témája a katonaélet. A hősök napja alkalmából szervezendő fesztiválon katona­dalokat fog énekelni a besztereci együttes, illetve Pogácsás József szólista. A tarpai minősítőversenyen is ott lesznek a népdalkor tagjai. Valamennyi együttes részt vesz ezen a találkozón, hiszen mind­nyájan kíváncsiak arra, vajon hogyan minősíti a rangos zsűri a bemutatott produkciót. így a népdalkor mellett szín­padra lép a Rezeda együttes, az Őszirózsa együttes és Pogácsás József szólista. Természetesen az ősszel ismét megrendezik az Őszikék népzenei fesztivált. Erdélyi kapcsolatokat is sze­retnének kiépíteni a dalosok. Egyrészt örömmel vállalnák a határon túli szereplés lehetősé­gét, másrészt régi vágyuk már, hogy dalokat is gyűjthessenek a magyarok által lakott települése­ken. . Várják mindazok jelentkezé­sét, akik tudnának ebben segíte­ni nekik. A község kulturális életé­nek fellendítését is célul tűzték ki. Az első lépésként a népdal­kor egyesületté alakult, amely­hez csatlakoztak a Ficánka színjátszókor -tagjai és a szabadi­dős sportot felvállaló személyek is. TIPPLISTA A TOPLISTÁHOZ Nyíregyháza (KM) — A mai naptól ismét folytatódik a Top 13+1 című könnyűzenei mű­sor a Nyíregyházi Városi Te­levízióban. A műsor szerdán­ként 18 órakor kezdődik, az ismétlés másnap reggel lesz. Lapunkban rendszeresen megjelenik a 13+1 sláger, s a nézők e beküldendő szelvény alapján javaslatokat tehetnek arra, a következő héten me­lyik helyet is foglalják el a da­lok. A Tipphez írt számok ma­gyarázata: 1: marad, vagy fel­jebb megy, 2: lejjebb megy, X: kiesik. A Saját ajánlathoz be­írt dalokkal alakítható a slá­gerlista. Helyezés Előadó, cím Tipp 1. (2.) Émokfutók: Csak a csillagok _______________________________ 2. (1.) Scooter: I Was Made Fon... ________________________________ 3. (4.) TNT: Bele vagyok zúgva ___________________________________ 4. (3.) Sash: Mystérius Times _____________________________________ 5. (6.) " Touche: Y M. C. A. ________________________________________ 6. (5.) DJ Bobo: Celebrate _______________________________________ 7. (8.) Venqaboys: Up And Down ________________________________ 8. (10.) Five: Until The Time Is fraught_____________________________ 9. (7.) V I. R : Keresem a lányt ___________________________________ 10. (II.) Kozmix: Kozmix a házban _________________________________ 11. (9.) Shy Gys: Szeress akkor is, ha néha fáj ______________________ 12. (új) Kerozin: Kismalac _________________________________________ 13. (+1) Faithless: God Is A DJ ______________________________________ 13+1 (új) Cleopatra: Life In Easy Saját ajánlatok: A beküldési határidő: január 19., a cím: Városi Tv Kht., 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. Ä legtöbb találatot elé­rők között ajándékot sorsol­nak ki. Egy új játék is lesz a mű­sorban. Az adás készítői a lis­tán szereplő egyik felvétel cí­mének a betűit összekeverték, s azt kell összerakni és visz- szaküldeni a televízió szer­kesztőségébe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom