Kelet-Magyarország, 1998. december (55. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-31 / 305. szám

1998. december 31., csütörtök 3. oldal Keleti HÁTTÉR Szolid szilveszter Angyal Sándor Ránk fér a ma esti jókívánság. Ezúttal sincs másként, mint a megelőző óévbúcsúz­tatások alkalmával: az összecsendülő poha­rak nemcsak a mögöttünk maradó eszten­dőt nyugtázzák kinél így, kinél úgy, hanem biztatást is próbálnak adni az elkövetkező 365 napra. A „menetrend" most sem válto­zik: a vigasság órái után ráébredünk majd a kemény valóságra; arra, hogy átírták az ár­cédulákat, hogy mélyebben a pénztárcába kell nyúlni, mert a szabad gazdálkodás)?) adta lehetőséggel mindenki mielőbb élni szeretne, ezért emeli az árat. Fájdalom ide, bosszankodás oda, árnyék­ként kísér bennünket az infláció, ez a gaz­dasági mókuskerék, amit az egymást váltó kormányoknak legfeljebb módosítani van lehetőségük, megszüntetni nem. Márpedig ahhoz, hogy nyugdíjakat fizessenek, tanít­sanak és fűtsenek az iskolákban, gondos­kodjanak az apróságokról a bölcsődékben, óvodákban, gyógyítsanak a kórházakban és így tovább, bizony bevételre van szüksége az államnak. Ezt pedig leginkább adók for­májában képes megszerezni, tehát ő is emel. Aztán az érintett cég kaján mosollyal nyugtázza a büdzsé lépését, hiszen tudja, úgy is áthárítja ezt a pluszterhet azokra a vásárlókra, fogyasztókra, akik pedig örök elégedetlenek (nem is ok nélkül) a megszer­zettjövedelemmel. Mert ez a jövedelem az esetek nagyobb részében bizony csak hátul­ról szemléli az infláció rohanását. Mint pél­dául a benzinnél: a forgalmazó cég sok-sok milliárdos haszna úgy látszik kevés az ét­vágyhoz, ezért a tervezett infláción felül emelik a termékeik árát, mert biztos, ami biztos. Hosszan sorolhatnánk a többlet kia­dásokat, a vasúti jegytől a telefontarifáig, a cigarettától a biztosítási díjakig, a villany- számlától több alapvető élelmiszerig. Né­hány terméknek per pillanat nem emelik az árát, de már megnyugtattak bennünket, hogy egy hónap elteltével náluk is kiderül, mi mennyibe kerül (energiaár-emelkedés, egyéb közvetett költségnövekedés), ami az­tán benne lesz bizony a kenyér, a tej, a kifli árában. De mindez még ma nem valóság, ma még a derű óráit éljük, örülünk egymás­nak, a szerencsésen megúszott árvízveszély­nek. Hagyományosan elengedjük magun­kat, de nem olyan „ereszd el a hajamat" módra. Szolidabban, s talán a legmaga­sabbra csapó jó kedv pillanatában sem feledkezünk el arról, hogy éjfél után az évezred utolsó esztendejét kezdjük. Lehetőleg józan fejjel. Szabadulni a szorításokból A megyei közgyűlés elnökének gondolatai az új esztendő feladatairól, régiónk kilátásairól Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Holnap reggel már új esztendőre éb­redünk, az éjféli pezsgös koccintáskor talán fogadal­makat teszünk, s végigfut bennünk, mit is várunk az új évtől. Zilahi József, a megyei közgyű­lés elnöke Szabolcs-Szatmár- Bereg első embereként természe­tesen nem elsősorban magára gondol. • — Az 1998. év a korábbiakhoz hasonlóan igen küzdelmes esz­tendő volt, váltakozó eredmé­nyekkel, és sajnos nem túl meg­nyugtató a jelenlegi helyzet — utal a kiindulópontra. — Az itt élő embereket az élet elsősorban azon része foglalkoztatja, ami sorsukat közvetlenül befolyásol­ja, azaz miképp tudnak megélni. Munkahely kell, de legalább az, hogy jövedelemhez jusson min­denki. Kettős szorításban vagyunk, hiszen ahhoz, hogy a világgazda­ság vérkeringésébe bekapcsolód­junk, szükséges a termelés kor­szerűsítése, modernizálása, ez viszont munkahelyek megszűné­sét hozza magával. A megye gaz­dasági, politikai vezetőinek te­hát az az elsődleges feladata, hogy ezt kivédje, a munkahelyte­remtésben és a jövedelembiztosí­tó tevékenység szélesítésében va­gyunk érdekeltek. Q Több súlyos válságot éltünk át, van-e kiút? — Pillanatnyilag ideiglenes beavatkozásokkal javíthafunk csak a helyzeten, a köz- és köz­hasznú munka révén csökkent­ve (legalább az év nagyrészében, 8-10 ezerrel) a munkanélküli­ek számát, ami a téli időszak­ra visszaáll a közel negyvenezer­re. Az idei sem a siker évét jelen­ti a mezőgazdaságban, hanem a kritikus időszakot, hiszen míg korábban az aszály, most a bel-, majd az árvíz jelentett óriási gondokat. Ez hatalmas ütést mért az itt élőkre, a megye egé­szére, de főként a Beregben és Szatmárban élőkre, mert nem tudtak betakarítani, amit pedig sikerült, azt késve, vagy nyo­mott áron tudták csak értékesí­teni. Sajnos ma a mezőgazdaság­ban foglalkoztatottak 90 százalé­kának nincs annyi eszköz és for­rás a kezében, hogy a tavaszi munkákat el tudja végezni a föl­deken. Ha nem kerül sor hatha­tós állami beavatkozásra, annyi vetetlen föld marad, amennyi a második világháború idején sem volt e tájon. Az én véleményem az, hogy az orosz és ukrán válság mélyebb annál, mint ahogyan mi azt a külföld felé próbáltuk mutatni, s megyénket nagyon sújtja. Az ál­datlan helyzeten a magyar gaz­daságpolitika irányítóinak ideje és célszerű lenne változtatnia, mert nem lehet belenyugodni ab­ba, hogy az ukrán és orosz im­port ötszöröse az exportnak, s ez elsősorban megyénket sújtja. Míg mi az energiaszükségletünk jelentős részét keletről szerezzük be, addig ők az élelmiszert nem tőlünk veszik. Ezt a kereskedel­mi anomáliát hazánk nem en­gedheti meg magának. Ha csak a mostani felére csökkenne a ne­gatív export-import arány, már megoldódna megyénk élelmi­szergazdaságának sorsa. □ Foglalkoztatás, autópálya, ár- és belvizek. A reményekből és ígéretekből mi valósulhat meg jö­vőre? — Az 1999. esztendő feltétlenül a munkaerő foglalkoztatásának és a jövedelemtermelő képesség­nek fokozását kell, hogy jelentse, a pénzügyi eszközök jelentős ré­szét (ami több milliárd forintot jelent) e területen kell befektet­ni. A közeli jövőt illetően óriási jelentősége van az M3-as autópá­lya építésének, el kell érni, hogy a megkezdett ütem ne lassuljon, inkább gyorsuljon, nem állhat meg Polgárnál. ígéret van arra, hogy megkezdik a Polgár-Nyír- egyháza-Napkor szakaszon a ré­gészeti, geológiai feltárást. Me­gyénk akkor lesz bent valójában az Európai Unióban, ha az autó­pálya eléri e térség súlypontját. Világosan látni, hogy az elmúlt nyolc esztendőben a külföldi tő­ke négyötöde az autópályák mel­letti településekre irányult. Az új év másik igen fontos feladata az ár- és belvíz miatt kialakult tarthatatlan helyzet feloldása. A megye vízháztartása nem megoldott a Felső-Tisza vi­dékén, ez Európa legveszélyeze- tettebb területe. A kormányfő ál­tal ígért lehetőségeket ki kell használni, vadóra váltani. Ennek lényege, hogy az elkövetkező négy évben a legkritikusab sza­kaszokat, a Tisza, a Szamos, a Kraszna és a Túr mintegy 200 ki­lométeres szakaszán a töltésma­gasságot a mértékadó legmaga­sabb árvízszinthez kell igazítani, s szélesíteni is szükséges. A több tízmilliárdos keret negyedrészé­re van szükség 1999-ben. Ehhez a nagy programhoz kell igazodnia az agrárium struktú­raváltásának, azaz a síkvidéki árvíztározók rendszerbe állításá­nak, a halgazdálkodás és az ide­genforgalom fejlesztésének. Mindezt több évig tartó, mintegy ötezer embernek munkát adó köz- és közhasznú program kere­tében célszerű megvalósítani. Megváltozó világunkban elen­gedhetetlen az oktatási prog­ramok és kapacitások célok­hoz rendelése minden szinten, a mainál lényegesebben kvalifi­káltabb szakmunkások képzésé­vel. Kétségbeejtő megyénk munka­képes korú lakosainak fizikai ál­lapota, a mozgásszervi, érrend­szeri megbetegedések lényege­sen meghaladják az országos át­lagot, ráadásul ismét felütötte fe­jét a tüdőgümőkór, ami újabb feladatot állít elénk. Minden olyan egészségügyi és szociális programot, kezelést meg kell va­lósítani, ami a munkaképes ko­rúak fizikai állapotát javítja, re­generálja, hogy alkalmasak le­gyenek a munkavégzésre. O Mi adhat mégis okot a biza­kodásra? Ez a vendégszerető, jóindulatú szabolcsi, szatmári, beregi nép, mely az őt sújtó bajban, az árvíz idején is bebizonyította, hogy eközben is tud adni másoknak — képletesen szólva kenyerét is kettétörte a kárpátaljai károsul­tak megsegítésére —, oly gazdag érzékenységgel rendelkezik, hogy a megye legértékesebb adottságát jelenti az itt élő em­ber. Rájuk lehet számítani, épí­teni, bár önmagukban nem képe­sek saját sorsukon javítani, eh­hez országos, állami beavatko­zásra van szükség. Bízom abban, hogy összefo­gással, egymásért tudunk tenni, segíteni, ha nehéz év is lesz az 1999. esztendő. De ha egy-egy gonddal kevesebbet viszünk majd át az ezredfordulón, a két­ezredik évre, akkor, úgy gondo­lom, érzékelhetővé válik sor­sunk jobbrafordulása. Mert nem­zetünk, mely oly sokat szenve­dett a történelem évszázadai so­rán, megérdemli, hogy az új év­ezredben a jóból részesüljön. Ehhez kívánok magam és a közgyűlés tagjai nevében min­den Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei polgárnak erőt, jó egészsé­get, s még több szerencsét. Zilahi József Elek Emil felvétele Mái. _________________________I □ Galérialátogatás A nyíregyházi Városi galéria ünnepi nyitva tartása: szilveszter és újév napján zárva, viszont január 2-3-án, szombaton és vasárnap nyitva lesz. □ Múzeumi nyitva tartás A Jósa András Múzeum év végi nyitva tartása: december 31. nyitva 9-14 óráig; 1999. január I. zárva. jüVLmq&a ..________ I A parasznyi erdőben En már csak úgy vagyok ve­le, hogy nekem az erdőt mind­inkább a parasznyi erdő jelen­ti. Szépek a Salzburg környéki fenyvesek, a délolasz cédrusok, meg a csíki, háromszéki bükkö­sök is, de otthon, igazán ott­hon a parasznyi erdőben érzi magát az ember. Pedig semmi különös, sem­mi botanikai, zoológiái ritka­ság. Meredek homokdombok, néhány terebélyes szürke nyár, és akác, meg akác mindenütt. De micsoda akácok! Hatal­mas, sudár, égig érő fák, ár­nyékuk fekete csíkokat metsze­nek a hóba. Szabályos Vasa- rely-kompozíció Parasznya és Ópályi között. Harminc, harmincöt éve já­rom ezt az erdőt, nincs olyan évszak, amelyik ne őrizne em­léket a múltból. A tél is persze. A tél talán a legkorábbit. Öt pályi kisiskolás húz maga mö­gött egy szánkót, dől orrukból a pára. A szánkón ocsúval, vadgesztenyével megrakott zsákok, viszik az erdő lakóinak. A fák között már derékig ér a hó, a szánkó lépten-nyomon felborul, de ők öten mennek, törik a havat, mert éheznek az őzek, a cinkék, a fekete rigók. Most csendes a táj, mozdu­latlan az erdő. Fenn állok egy dombon, messzire látni innen. Másfél éve még gyönyörű er­dő volt itt is, de egy nyáreleji napon félelmetes vihar támadt. Kétszáz méteres sávban kité­pett minden útjába eső fát a földből. Az a vihar otthon, Pá- lyiban ért engem is, még ma is felfoghatatlanok azok a drá­mai képek. Fa és fa egymás hegyén-hátán, fészküktől meg­fosztott madarak riadt kiabálá­sa, és az országút utazóinak döbbent arca... Nemrég eltemetett nagybá­tyám szavaira gondolok. Öt­venhat telén volt ilyen puszta az erdő. Forradalom van, fu­tott végig a hír a falun, vigyük, amíg vihetjük a fákat...! De csodálatos a természet gyógyító ereje, gyönyörű erdő sarjadt a kivágott akácok he­lyén. És már éledeznek a ta­valy letarolt völgyek, dombol­dalak is. Már ujjnyi vastagok az akácvesszők, már eltakarják a vadat, a madarat. A nyomuk persze árulkodik, az éjjel var­jak, fácánok, nyulak jártak er­re. De ők maguk rejtve marad­nak. Csak egy fakopáncs kopog valahol, és a parasznyi oldal­ban feltűnik két, piros dzsekis gyermek. Szánkót húznak ma­guk mögött, nemsokára meg­telik velük a táj. De ezért nem haragszik az erdő. Ez a bölcs, szelíd, emlékeket őrző erdő. Friss sütés Hiába foglaljuk imába mindennapiként, több­nyire nem a kenyérre gondolunk elsőként, ha a szilveszteri me­nüről esik szó. Hiányát azonban rögtön megéreznénk, ha a son­ka vagy a virsli mellett lemaradna az ünnepi asztalról. Ezért jó, hogy a pékségek most is gondoskodnak a friss sütésről Martyn Péter felvétele Összetartás Tartsunk össze gyere­kek, mert újra csak ezer év múlva találko­zunk... Ferter János rajza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom