Kelet-Magyarország, 1998. december (55. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-31 / 305. szám

1998. december 31., csütörtök 2. oldal m ORSZÁG, VILÁG □ Csökken a leértékelés A forint csú­szóleértékelésének havi üteme január 1 -jén 0,6 százalékra mérséklődik. Ezzel 0,1 száza­lékkal csökken a most érvényes havi 0,7 szá­zalékos leértékelési ütem, amelyet október 1 -jén hirdetett meg a kormány és a jegy­bank. □ Törzskönyv A gépjárművekkel kapcso­latős bűncselekmények visszaszorítását célzó okmányokat, az új forgalmi engedélyt és az autó származását kizárólagosan igazoló gép- jármű-törzskönyvet mutatták be szerdán Bu­dapesten. □ Újságírók doyenje Életének 95. évé­ben, december 28-án, hétfőn elhunyt Hajdú Endre újságíró, a magyar zsurnaliszták do­yenje. □ Újabb incidens Az iraki hadsereg egy szóvivője azt állította szerdán, hogy az or­szág légvédelme szinte biztosan lelőtt egy amerikai vagy brit katonai repülőgépet Irak déli részén, a repülési tilalom övezetében. □ Fogadalom Igor Ivanov orosz és Tang Csia-hszüen kínai külügyminiszter szerdán telefonbeszélgetést folytatott egymással, és kölcsönösen megfogadta, hogy Moszkva és Peking a jövő évben tovább fejleszti újkeletű stratégiai partnerségét. A várakozásokkal ellentétben az év utolsó hetében a BUX nemhogy emelkedett, hanem kismértékben még esett is az előző heti értékhez képest. A befek­tetők inkább kivártak. Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt év nagy árfolyamingadozásai miatt óvatosabbá vált befektetők hosszúnak ítélték meg a következő kereskedési napig hátralévő időt. Szer­dán a tőzsdeindex 64 pontot esett. A forint a hétfőn gyengült, majd újra erősödött kis forgalom mellett. A jegybank bejelentése szerint januártól 0,1 száza­lékkal csökkentik a forint havi leértékelési ütemét. A BÉT csütörtökön és pénteken zárva tart, majd ezt követően 1999. január 7-én nyit ki újra. RÉSZVÉNY 98.12.23. 98.12.30. VÁLT. (%) BCHEM 5.690 5.555 -2,4 DEMASZ 18.300 18.950 + 3,6 EGIS __________4.815 4.900 + 1,8 GRABO 1.685 1.645 -2,4 MATAV __________1.270 1.231______-3,1 MÓL ___________5.970 5.920______-0,8 OTP 10.800 10.750 -0,5 PPLAST __________5.800 6.040 +4,1 RABA 1.675 1.620 -3,3 RICHTER 9.100 9.175 + 0,8 TVK 3.000 2.920 -2,7 ZKERÁMIA 1685 2MÖ Nyíregyházi Képviselet: pro/ent savért (/ 4400 Nyíregyháza, Epreskert u. 4. M.innm »T ________T:42/501-045,501-040 Idei» Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Dénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5.'Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. TeL/fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20-9589-906) Marketing vezető: Kereső Magdolna (telefon: 06-20-9747-742) A kiadó elme: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. Lapunk eladott példányszámát 3~T.J rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1800 forint, fél évre 3510 forint, egy évre 6960 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 34 forint, pénteken a TV Plusszal 39 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Tilalom Több mint húsz amerikai repü­lőgép szállt fel szerdán a dél-tö- rökországi Incirlik légi támaszt- pontról, hogy a bagdadi fenyege­tések ellenére járőrözésre indul­janak az észak-iraki repülési ti­lalmi övezetben. A Pentagon szerdán megjelentetett közlemé­nye szerint egy észak-iraki lég­védelmi egység a napokban há­rom rakétát lőtt ki a légtérvé­delmi zónában őrjáratot teljesítő F-16-os amerikai harci repülőgé­pekre, amelyek válaszul három rakétát és hat precíziós irányí­tású bombát lőttek ki. Képün­kön egy, a tilalmi zóna határán őrjáratot teljesítő F-16-os va­dászgép látható AP-felvétel Nincs egyezség vasutasügyben Még egy százalékot kérnek a négy mellé a mozdonyvezetők • Ütemezett formában Budapest (MTI) — Részmegál­lapodások lehetőségéről tárgyalt szerda délután a Vasutas Érdekegyeztető Tanács. A tervezet szerint a balesetmen­tességi jutalmat további hétezer vasutasra terjesztenék ki. Eddig Budapest (MTI) — A Posta­bank és Takarékpénztár Rt. rendkívüli közgyűlésén Auth Henrik vezérigazgató előter­jesztésében a tulajdonosok elfogadták a bank középtá­vú stratégiai tervét. Auth Henrik elmondta: a mosta­ni adatok ismeretében a banknál az eddigiek mellett 141 milliárd forint további céltartalékra lesz szükség, és várhatóan 17 milli­árd forint lesz az ez évi üzemi veszteség. A vezérigazgató utalt sírra, hogy a szeptember 30-i álla­Nulla Bern (MTI) — 1998-ban nullaszázalékos volt Svájc­ban az infláció. A pénzrom­lás most érte el a legalacso­nyabb szintet az alpesi or­szágban 1959 óta, amikor negatív (mínusz 0,7 száza­lékos) volt az inflációs rá­ta. Tavaly az inflációs ráta +0,5 százalék volt, míg 1996-ban +0,8 százalék. a mozdonyvezetők kaptak bale­setmentességért jutalmat, amely a negyedéves alapbér négy szá­zalékát tette ki. Ennek kiterjesz­tése más, forgalomban részt ve­vőkre 70 millió forint kiadást je­lent a MÁV-nak. A javaslattal a Vasutasok Szakszervezete egyetért, a Moz­pot szerint — az Ernst and Yo­ung vizsgálatai alapján — a 244 milliárd forintos összes hitelállo­mány mögé 82 milliárd forint céltartalékot kell még félretenni. A Deloitte and Touche könyv- vizsgáló cég által átnézett 98 mil­liárd forintnyi befektetésállo­mány pedig még további 56 mil­liárd forint hiányzó céltartalékot igényel. Arról is döntés szüle­tett, hogy bruttó értéken 157 mil­liárd forint eszközállomány — amely nettó értéken 53 milliárd forintot ér — kikerül a bankból. Auth Henrik utalt arra, ha Bonn (MTI) — Három és fél hétig tartó fogság után szer­dán visszanyerték szabadsá­gukat a december elején Je­menben elrabolt német tu­risták. A négy túsz kiszabadulásának körülményei egyelőre nem isme­retesek. A három nő és egy férfi már úton van Jemen fővárosa, donyvezetők Szakszervezete to­vábbi egy százalékot kér a négy százalék mellé a mozdonyveze­tők számára, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete pedig a kör bővítését kéri. Egy másik tervezet szerint a szociális juttatás rendszerét áta­lakítanák és az erre vonatkozó büntetőfelelősség felmerülne, a hitelintézet megteszi a szükséges lépéseket. Az elkövetkező 2-3 év alatt vissza kell szerezni a bank iránt most megcsappant bizal­mat és a cél egy lakossági orien­táltságú, univerzális bank felépí­tése. A bank igazgatóságának lét­számát a mostani hét főről ki­lenc főre emelte a rendkívüli közgyűlés. Az igazgatóság elnö­kének tiszteletdíját havi 350 ezer forintban, a tagok tiszteletdíját havi 300 ezer forintban állapítot­ta meg a közgyűlés. Szanaa felé, a német külügymi­nisztérium pedig megpróbálja minél hamarabb hazajuttatni őket. Egy jemeni törzs december 6- án rabolta el a négy német turis­tát. A dpa jelentése szerint a he­gyek között fogva tartott túszo­kért cserébe azt követelték, hogy a kormány fejlessze a térség inf­rastruktúráját. munkálatok jövőre, ütemezett formában megkezdődnének. A következő megállapodás-ter­vezet szerint a távközlési szolgá­latot ellátó vasutasok ösztönzé­sére jövőre 20 millió forintot for­dítanának. A bérkérdésről a felek később tárgyalnak. Jelcin üzenete Moszkva (MTI) — Borisz Jelcin orosz elnök felhívta amerikai kollégáját, Bili Clintont, hogy munkálkod­janak a két ország közötti kapcsolatok javításán. írá­sos újévi üzenetében Jelcin ismételten bírálta az Irak ellen végrehajtott amerikai­angol katonai csapásokat. Mint arról Dmirtrij Jakus- kin, a Kreml szóvivője szer­dán beszámolt, az üzenet­ben az orosz elnök ismétel­ten hangot adott azon meg­győződésének, amely sze­rint elfogadhatatlanok azok a kísérletek, hogy nemzet­közi problémákat erőszakos módszerekkel próbálnak megoldani. Csonka Golf Nyírbátor, Nyíregyháza, Tiszavasvári (KM - F. A.) — Kedd hajnalban ismeret­len tettesek alaposan meg­csonkítottak egy VW Golf típusú személygépkocsit a megyeszékhelyi Dob utca melletti parkolóban. Lesze­relték a két hátsó kerekét, amit a csavarokkal és dísz­tárcsákkal együtt elvittek. A pórul járt tulajdonos ká­ra 60 ezer forint. Betörők jártak kedd haj­nalban egy nyíregyházi vendéglőben. A záróra után érkező „vendégek” szeszes italt, hangfalakat, erősítőt, magnódecket és cigarettát cipeltek el. A kár 150 ezer forint. Hasonló bűncselekmény történt Nyírbátorban is. Ott egy lakás udvarán lévő sö­rözőbe törtek be ismeretlen tettesek. A hívatlan vendé­geknek csupán egy liter körtepálinkára volt szüksé­gük. Annál inkább érdekel­te őket a helyiségben lévő játékgép. Kifeszítették az aj­taját és a pénzgyűjtőből ele­meitek közel 100 ezer forin­tot. A Postabank irányt vált Fogadás Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke tegnap a megyeházán fogadta a fegyveres testületek vezetőit. Megköszönte az egész évi munkájukat, különös tekintettel az árvíz ideje alatt nyújtott áldozatos helytállásukat. Képünkön a résztvevők egy csoportja Martyn Péter felvétele Kiszabadultak a túszok A három nő és egy férfi már úton van Kivárásban A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos rész­vényindexe a BUX szerdán 6307,67 ponton zárt, ami 32,92 pontos (0,52 százalékos) esésnek felel meg, az előző szerdai 6340,59 pontos értékhez képest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom