Kelet-Magyarország, 1998. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-04 / 258. szám

1998. november 4., szerda 7. oldal □ Vizsgakiállítás a megyéről A Váci Mihály Művelődési Központban ma délelőtt tízkor a megye legifjabb marketing- és rek­lámmenedzserei vizsgakiállítást rendeznek, amely a megyét mutatja be. A köszöntőt kö­vetően énekkel, tánccal várják a meghívotta­kat. □ Akik szeretik a táncot A Slip Tánc- Sport Klub november 7-én nyolc órától tánc­tanfolyamot indít hatéves kortól olyan fiúk, lányok részére, akik kedvet éreznek a táncta­nuláshoz. Jelentkezés hétfőn és csütörtökön a Jókai Mór Református Iskola tornatermé­ben este hat és kilenc óra között. □ Levéltári esték November 5-én dél­után fél hattól tartják a levéltári esték elő­adássorozat következő foglalkozását. Szó lesz II. Rákóczi Györgyről, a Vay-családról, Kállay Miklósról. Az előadások után a Kállay- gyűjtemény rendjel- és érdemrend-kiállítását tekintik meg a résztvevők. □ Önálló est November 7-én délután öt­kor a nyíregyházi zeneiskola négy pedagó­gusa: Babka József, Fesztóry Ágnes, Tündik Judit és Schroff Róbert önálló estet tartanak a zeneiskola koncerttermében. 0 Hús nélkül Vegetáriánus tanfolyam in­dul Nyíregyházán a Lakókörzeti Művelődési Házak Igazgatósága borbányai és jósavárosi művelődési házaiban. A tanfolyam hat alka­lomra szól, a foglalkozásokon az ételkészítés­sel is megismerkedhetnek a résztvevők. 0 Két baleset Mátészalkán tehérgépkocsi gyalogost gázolt. Sonkád és Kölese között személygépkocsi ütött el egy gyalogost. Szerződés nélkül Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — A Kereske­delmi Alkalmazottak Szakszervezetének megyei vezetősége az országban elsőként kötött együttműködési megállapodást a Megyei Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőséggel. Dr. Vassné dr. Kemecsei Hedvig, a fel­ügyelőség vezetője és Mrenkó László, a KASZ megyei titkára a tapasztalatokat öt pontban foglalta össze: a munkavállalókat próbaidő (egy hét és egy hónap között) alatt írásban foglalt munkaszerződés nél­kül foglalkoztatják; megbízási szerződést kötnek gyakran a valóságban munkavi­szonynak minősülő jogviszonyra; a kisebb kereskedelmi és vendéglátóipari egységek­ben gyakori a túlóráztatás, a pótlékot pe­dig igen gyakran nem fizeti ki a munkálta­tó; még mindig előfordul, hogy a tárgyév­ben nem adják ki a munkavállalónak az őt megillető szabadságot. Ezekről az aktuális kérdésekről is szól majd megyénk küldötte a KASZ november 5-ei országos értekezletén. Halott virágok Kállai János_____________________________________ (Drökösföldi kuka-konténer az út szélén. Elhaladván mellette, rápillantok a fémcsillé­re: benne kazalnyi virág. Lilák, sárgák, fehé­rek, vörösek; jobbára az ősz díszei: krizanté­mok, margarétafélék, lassan hervadók. Na, épp' ez utóbbi, amin eltöprengek. Vajon, hogyan, honnan, miért és mikor ke­rülhettek a jobb sorsra érdemes sziromhor­dozók a szemetes süllyesztőbe? Több „meg­oldással" is próbálkozom: csődbe ment az árus mindenszentek táján, s dühében kido­bott mindent, ami a boltjában volt. Másik variáció, fuccsba ment valami ünnepi alka­lom, így hát a fölösleges „kellékeket" kiselej­tezték. Harmadik: a lakótelepen olyan bő­ségben (persze, ennek pont az ellenkezője igaz!) tobzódik, pompázik a flóra, hogy ka- szálni-irtani kell a növényzetet, különben beborítja a panelhalmazt. Valószínűleg, semmi alapjuk sincs fantaz- magóriás feltételezéseimnek. Akkor hát mi a magyarázat? Lehet sohasem tudjuk meg. At viszont láttuk, észleltük: a halottak napján hány meg hány sír maradt megem- lékezetlenül. Rájuk szálanként vihették vol­na a hulladékká silányodott bokrétákat. Ta­lán, még így, ezzel a trükkel sem jutott vol­na mindegyikre... Hol sírjaik domborulnak Temetőmetamorfózis Tímáron • Az élőkről állít ki bizonyítványt Tímár (KM - Gy. L.) — Aki ré­gen járt Tímáron, és emlék­szik rá, milyen elhanyagolt volt a község temetője, an­nak igazán szembetűnő a változás. A halottak napja alkalmából ke­restünk fel a megyében néhány temetőt. Hiszen nem mindegy, elköltözött szeretteink nyughe­lye hogyan néz ki. Igaz, ez csak külcsín, ám aligha tagadható, hogy az utódokról, az élő hozzá­tartozókról állít ki sajátos bi­zonyítványt. — Szemünkben is nagy szálka volt a temető — mondja Türk János polgármester. — Amióta sikerült a felgyülemlett adóssá­gainktól megszabadulni, azóta lépésről lépésre teszünk valamint azért, hogy a temetőnk rendezett legyen. 1996-ban az 1902 előtt eltemetett, régi, jelte­len sírokat exhumáltuk, létre­hoztunk egy kegyhelyet a meglévő feszület mögött. A temető területét fokozatosan hoz­tuk rendbe, s ami a legújabb: elkészült a ravatalozóig vezető aszfaltút, melynek mentén kan­delábereket állítottak, és persze a kerítés. Ezzel együtt kijelöltük az angol típusú temetőrész helyét azok számára, akiknek A megszépült timári temető leszármazottai távol élnek Timártól. Ennek gondozását az önkormányzat magára vállalja. Hajdan a falu szélén volt a temető. Ám ahogy terjeszkedett A szerző felvétele a település, egyre beljebb került. Ma már — kis túlzással — a község központjában van. Már csak ezért sem mindegy, hogyan néz ki. Bige László előzetesben Nyíregyháza (KM) — Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adó­csalással, vesztegetéssel gyanúsított Bige László Ti­bornak, a Bige Holding tu­lajdonosának, a Tiszamenti Vegyiművek Rt elnök-ve­zérigazgatójának előzetes letartóztatását hétfőn elren­delte a megyei bíróság. A gyanúsítottat a nyomo­zás során őrizetbe vették, majd a városi bíróság sza­badlábra helyezte őt, mivel előzetes letartóztatására nem látott kellő alapot. Az ügyészség a döntés ellen fel­lebbezett. Ezt követően ke­rült az ügy másodfokon a megyei bíróság elé. A má­sodfokú bíróság már ala­posnak találta a bűncselek­mény gyanúját és elrendel­te az előzetes letartóztatást. A bűncselekmény tárgyi sú­lyára való tekintettel ugyanis tartani lehet szöké­sétől és elrejtőzésétől, vala­mint fennáll annak a veszé­lye, hogy szabadlábon ha­gyása esetén megnehezíti az eljárás sikeres lefolytatá­sát. Az ügyben a nyomozás folytatódik. Munkaszünet lesz? Budapest (MTI) — A szakszer­vezetek szeretnék elérni, hogy december 24-ét, illetve november 1-jét vagy 2-át is nyilvánítsák munkaszüneti nappá. Sajtóérte­sülések szerint a november 2-i munkaszüneti napot fldeszes képviselők is támogatják. A munkaadói érdekképviseletek határozottan elutasították a munkaidőalap további csökken­tését. Rámutattak: a Munka tör­vénykönyve 1992-es módosítása­kor a régi munkszüneti napok megszűntetésével, újak meghatá­rozásával egy plusz napot kaptak a munkavállalók. A munkálta­tók kifogásolták, hogy a Munka törvénykönyve által meghatáro­zott szabadság mértéke európai mértékkel mérve is magas, illet­ve a szabadságot nem a szolgála­ti időhöz, hanem életkorhoz köti a jogszabály. Mindez nehezíti számukra a folyamatos munka megszervezését, a helyettesítést. További munkaidőalap csökken­tést nem támogatnak. Postarablás Szamosbecsen Szamosbecs (KM — F. A.) — Az utóbbi napokban rájár a rúd a vidéki postahivatalokra. Hétfőn virradóra a nyírtéti postába tör­tek be ismeretlen tettesek és 700 ezer forint készpénzei távoztak. (Erről az esetről keddi számunk­ban már beszámoltunk.) A dél­után folyamán a szamosbecsi postahivatal volt a célpont, ahol már rablás történt Az eddigi adatok szerint dél­után 14,30 és 14,45 között egy 20- 25 év körüli, 160 cm magas férfi fekete bőrdzsekiben és fekete álarcban, a kezében fegyvernek látszó tárggyal berontott a posta- hivatalba és készpénz átadására szólította fel az ott dolgozó höl­gyet. Az alkalmazott a fenyege­tés hatására 106 500 forint kész­pénzt átadott a rablónak. A legfrissebb információnk szerint a gyors nyomozás ered­ményeként a rendőrség látóköré­be került egy férfi, aki alaposan gyanúsítható a rablás elköveté­sével. Az esemény pontos tisztá­sa érdekében a rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki a bűncse­lekménnyel kapcsolatosan bár­milyen információval és érdem­leges adattal tud szolgálni, for­duljon a legközelebbi rendőri szervhez, vagy a 107-es telefon­számon tegyen bejelentést. Megalakultak a képviselő-testületek Megyénkből (KM — Cs. K„ K. D., Sz. J.) — Most már minden megyénkben városban letet­ték az esküt az önkormány­zati képviselők, a legtöbb helyen megválasztották az alpolgármestert, sok helyütt a bizottságokat is. Baktalórántházán hétfőn csak a szükséges eskütételen esett túl a Vida Károly polgármesterrel együtt 12 főből álló döntéshozó csoport, melynek kilenc tagja a Baktalórántházáért Választási Szövetségből került ki. A három tervezett bizottságot — amiből egy a foglalkoztatással törődik majd — és az alpolgármestert két héten belül választják majd meg. Csengerben hétfőn tartotta ala­kuló ülését a város önkormány­zata. Esküt tettek a képviselők és Apáti György polgármester. Társadalmi megbízatású alpol­gármesternek Vincze Józsefet vá­lasztották, a három tanácsnok: Vincze Zoltán, iß. Székely Zoltán és Fábián László. A testület négy bizottság (pénzügyi és városfej­lesztési; egészségügyi és szociál­is; oktatási, egyházügyi, ifjúsági és sport; ügyrendi és jogi) felállí­tásáról döntött. Ibrányban továbbra is Beren- csi Béla a polgármester, a hét­fői alakuló ülésen viszont csak a szavazatszámláló és ügyrendi bizottságot hozták létre, az al­polgármester személyéről, s a többi bizottságról legközelebb döntenek. Csupán két új tagja van a 14 fős testületnek a koráb­bihoz képest, alakulóban a négy­tagú SZDSZ-frakció, de elképzel­hető a FIDESZ-frakció létrejötte is. Máriapócson Palóczy Lajosné polgármesterrel együtt 11 tagú a testület, alakuló ülését október 29-én tartotta. Négy bizottságot alakítottak: pénzügyi, szociális, továbbá oktatási, kulturális, sport, valamint településfejlesz­tési bizottságot. Nagyecseden pénteken alakult meg a testület, a polgármester Szűcs Gusztáv, mellé társadalmi megbízatású alpolgármestert vá­lasztottak dr. Szűcs Lajos szemé­lyében. A bizottságok felállításá­ról még nem döntöttek. Nagyhalászon az új polgár- mester Albók József, alpolgár­mesternek dr. Földi Istvánt vá­lasztották a pénteki ülésen. A ko­rábbihoz hasonlóan hat bizott­ság működik majd 3-6 taggal, el­nökeiket megválasztották, a kül­ső tagok személyéről később döntenek. Valamennyi képviselő független. Egy nem hivatásos alpolgár­mester lesz Nagykállóban is, aki majd Fodor János polgármester munkáját segíti, egyelőre azon­ban a 17 fős, hétfőn megalakult testület a személyi javaslatot nem fogadta el. Az elmúlt héten csütörtökön állt fel a 18 tagú újfehértói képvi­selőtestület Nagy Sándor polgár- mester vezetésével. A két függet­len mellett hatan a helyi nyugdí­jas-egyesületet, hárman az Összefogás Újfehértóért Mozgal­mat, hárman a Fideszt, ketten az SZDSZ-t, egy városatya pedig a FKGP-t képviseli. Koalíció nincs, a szervezetek a polgár- mesterrel kötöttek megállapo­dást. Az alpolgármesteri posztot társadalmi megbízatásként Szántó Miklós tölti be. A hat bi­zottság külső, belső tagjait is megválasztották. Záhonyban a polgármester Háda Imre maradt, a 14 tagú tes­tületben hárman újak. Az alpol­gármester dr. Kádár András lett, öt bizottság alakulását határoz­ták el, melyek 5-7 tagúak, de a személyekről még nem született döntés. A testületbe egyvalaki jutott be párt képviseletében, a többi függetlenként. Hívás nélkül Nem kell várni a tüdőszűrő-vizsgálatra in- |i vitáló levélre. Rendelési időben bárki bármikor mehet saját if egészsége érdekében Balázs Attila felvétele p W

Next

/
Oldalképek
Tartalom