Kelet-Magyarország, 1998. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-23 / 274. szám

1998. november 23., hétfő Mit# PROGRAMOK 12. oldal Mozi NYÍREGYHÁZA Krúdy mozi: Dr. Dolittle este 20 és 22 órá­tól. Nászok ásza 14,16 és 18 órától. Montázs mozi: Éjfél a jó és a rossz kertjé­ben, színes amerikai film, este 6 órától. Lost Highway-Útvesztőben 20 órától. Kiállítások A nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mellett a Barbárok a birodalom peremén; A pénz története az ókortól című tárlatok várják a látogató­kat. Ugyanitt tekinthető meg Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész gyűjte­ményes kiállítása. A Móricz Zsigmond Színház galériater­mében Szente Mónika festőművész tárlata látható. A Váci Mihály Művelődési Központ első emeleti fotógalériájában Robert Cressin Párizsról készült fotóiból nyílt tárlat. Színház A Móricz Zsigmond Színházban a Kréta­kör kerül színre. Az előadás este 7-kor kezdődik, és a Sarkadi-bérlet érvényes. Csendélet napraforgóval. Kerülő Ferenc festménye Elek Emil felvétele Versekkel a megyeházán Nagy volt az érdeklődés az előadói verseny iránt Martyn Péter felvétele Kállai János Nyíregyháza (KM) — Szép ha­gyomány, hogy megyei ön- kormányzatunk hivatala évente megrendezi a közép- iskolások vers- és prózamon­dó versenyét. így történt ez az idén is. A közel­múltban lezajlott előválogatókon százan álltak ki a pódiumra: vagy 1848/49-es forradalmunk és szabadságharcunkhoz valami­lyen módon kötődő verssel, vagy Karinthy Frigyes egy, szabadon választott prózai művével. A Megyeházán megtartott döntő két kategóriájába 20-20 versenyző jutott be. A szakmun­kástanulók és szakközépiskolá­sok mezőnyében a legjobban a következők szerepeltek: Láng Éva és Hős Dorina (Művészeti Szk., Nyíregyháza), Vass Anikó és Erős Emese (Szt. László Gimn., Kisvárda), Szigeti Gábor (ÉVISZ, Nyíregyháza). A gimnazisták mezőnyében az öt legjobban szerepelt előadó: Haller Katalin és Kemény Ildikó (Korányi F. Gimn. Nagykálló), Ferkó Dániel (Evangélikus Kos­suth Gimn., Nyíregyháza), Be- linszki Gabriella (Zrínyi I. Gimn., Nyíregyháza), Borbás Zsuzsanna — képünkön — (Esze T. Gimn., Mátészalka). Vala­mennyi döntős oklevelet ka­pott; az első tíz legjobb előadót — mindkét kategóriában — könyvjutalomban részesítette a zsűri. Virradóra a Duna Tv-ben Nyíregyháza (KM) — A Duna Televízió keddi Virradóra című adásának tartalmából: December 1-jétől forgalomba kerül az új 500-as; Privatizálják a háziorvo­sok rendelőit; Fegyvert kapnak az adóellenőrök. A fő téma: az autóalkatrész-piaci körkép. Ár­vízi híradó a szokott időben: Hívható a 061-375-4812 számon. OLVASÓINK ÍRJÁK Ellopott síremlék Nagy fájdalom ért bennünket. November 4. és 13. között (3-án még rendbe tettük!) a nyíregyházi Északi temető II. parcella 76-77 sírhelyről ismeretlen tettesek elvittek egy fekete gránitból készült sírkövet és két virágtartót. Nagyon bátor volt a tolvaj, mert a sírunk 25-30 méterre található a temető Pazonyi úti bejáratától. Szeretnénk, ha jelentkezne, aki esetleg látta, amint kocsira rakják a síremléket, mert akkora súlyt mással nem lehet elszállítani! Az anyagi kárunk 120-150 ezer forint, de sokkal na­gyobb a lelkifájdalmunk. Szerintem az ilyen cselekedet az emberiség legszörnyűbb tettei közé tartozik, hisz még a holtakat sem hagyják nyugodni. P. JöZSEFNÉ, Nyíregyháza Veszélyes homokbánya Nyíregyházán, a Százados ut­ca elején régen állt egy sző­lősdomb. Az itt lakók nagy szomorúságára most a helyén homokbánya működik. A munkagépek és a teherrel megrakott gépkocsik felvág­ják az utat. Különösen esős időben lehetetlen a gyalogos közlekedés. Nem készül szi­lárd burkolatú út, mert azt mondják, nincs kiépítve a csapadékvíz-elvezetés. A ho­mokbánya közben egyre mé­lyül, veszélyeztetve ezzel a mellette elhaladó keskeny út­szakaszt, a közelben lévő há­zakat, az ott elhaladó gáz- és vízvezetékeket. Nemegyszer előfordul, hogy a környékbeli gyerekek, a gödör szélén áll­nak, onnan ugrálnak Je, fity- tyet hányva a veszélynek. Pe­dig bármelyik pillanatban le­omolhat a fal és maga alá te­metheti az ott tartózkodót. Vajon a balesetért ki lösz a felelős? Ha ez engedélyezett bánya, tudomásom szerint kprbe kell keríteni és őriztet­ni. Itt nincs se kerítés, se őr. Ha nem engedélyezett?! L. I. a Százados utca lakói NEVÉBEN Helytálltak Oly sok — megérdemelt — dicséret elhangzott már az árvíz miatt a töltéseken . helytállók felé. Én mégis a vízügyi szakembereknek szeretnék köszönetét monda­ni. Bizakodunk, amíg ilyen hivatásukat szerető dolgozók - teszik a dolgukat, nem lehet baj. Köszönet a sajtónak, a rádiónak, a televíziónak is, akik minden helyszínen ott voltak, és tudósítottak az eseményekről. K. Mihálync, Mátészalka Tisztelt Olvasók! Köszönjük eddigi aktivitásukat, s várjuk továbbra is a köz­ügyekről, mindennapos gond­jaikról szóló észrevételeiket. Szerkesztőségünk fenntartja magának a jogot, hogy a be­küldött hosszabb írásokat terje­delmi korlátok miatt rövidítve közölje. E rovatunk az olvasók fóruma, a közölt levelek tartal­mával a szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet. BARTÓK RÁDIÓ É ......' . Jjm 't ■ I 5.50 Nap-kelte. Reggeli információs ma­gazin 9.35 Bor és hatalom. Spanyol (ka­talán) tévéfilmsorozat 10.10 Terra X. Ősi kultúrák nyomában (ism.) 10.55 Új Ref­lektor magazin 11.30 A szerelem jogán. Tévéfilmsorozat 12.00 Déli harangszó - Híróra 12.55 UNI-JÓ 13.05 Erdészház Falkenauban. Német tévéfilmsorozat 13.50 Nemzeti értékeink 14.00 Patrin - Üzenet-Vorba. Cigánymagazin 14.25 Domovina. Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 14.50 Magyar felfedezők. Hopp Ferenc (1833-1919) 15.10 Vízi zsaruk. Tévéfilmsorozat 15.55 Délutáni rendelés Dr. Lavicska Kálmánnal 16.10 Holdfényes történet. Német filmsoro­zat, XXVI/25. rész 17.05 Europercek 17.10 „Engedjétek hozzám!...” A hitről gyerekeknek 17.20 Cimbora 17.35 Mon­dák a magyar történelemből. Szentgal- leni kaland. Rajzfilmsorozat 17,45 Dör- mögőék legújabb kalandjai. Bábfilmso­rozat 18.00 Mixiklub 18.20 A bestia. Té­véfilmsorozat 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia. Tévéfilmsorozat 19.30 Híradó ___________________________ 20.00 Visszatérés Édenbe Ausztrál tévéfilmsorozat, XXII/22. 20.50 huszonhárom VOLT Hírek a múltból ___________ 21.00 Nyitott száj Politikai vitashow 22.00 Aktuális _______ 23.00 Földön járó borászok II/2. rész: A villányi-siklósi borút. Dokumentumfilm ______________ 23.50 Képújság 8.00 Tudóra 9.00 Szomszédok. Telere- gény, 164. fejezet (ism.) 9.30 Kincsestár 11.00 Tanoda. Generációk egymás közt. 12.00 Déli harangszó - Híróra 13.00 Tévémagiszter. Közművelődési hetilap (ism.) 14.00 Parlamenti napló 15.00 Közvetítés a parlament üléséről kb. 16.00 Repeta 17.45 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat, 118. rész 18.30 Magyarország ma 19.30 Mesetár 19.50 Maqyarok cselekedetei (ism.) 20.00 Híradó 20.30 Shadow, a vándorsólyom Angol ismeretterjesztő film 21.20 A folyó Amerikai film ____________ 23.20 A zenén túl... XIII/8. rész: Vásáry Tamás zenés beszélgetése Verdiről ___________ 0.55 Napbúcsúztató Duna TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika: Kezes 9.10 Emlékképek - Régi Híradók (ism.) 9.30 Heti Hírmondó (ism.) 10.25 Bolondos ládafiák - nagy nevettetők. Gyerekes dolgok. Amerikai burleszk- film (ff.) 10.40 A hegy védangyala. Olasz tévéfilmsorozat, XIII/8. rész 11.40 Esti kérdés (ism.) 11.55 Vers. Szécsi Margit: Páva a tűzfalon 12.00 Déli ha­rangszó 12.20 Lóverseny. Összefoglaló 12.40 Föld alatti tavak birodalma 13.40 A körbezárt tenger. Angol ismeretter­jesztő film, X/10. (ism.) 14.10 Ami igaz, az igaz (ism.) 14.25 Szóbazár - Játékos nyelvi magazin (ism.) 15.00 Tarkabarka (ism.) 16.00 Katedra nélkül 16.30 „Megy a gőzös..." Magyar ismeretter­jesztő sorozat 17.05 Menekülés a Jupi­terről. Ifjúsági sci-fi, XIII/13.17.35 Mese 18.00 Híradó 18.20 Héthatár 18.55 Hej- hej-helyesírás! 19.05 A család apraja­naqyja. Tévéfilmsorozat, 8. rész ____ 20.10 Á szamba Német film __________________ 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.40 Ezredvégi krónika A dokumentumfilm-sorozatot be- vezeti a rendező: Sára Sándor 21.55 Sír az út előttem Magyar dokumentumfilm (ff.), IV/1.: Hazátlanok_______________ 23.45 Híradó 24.00 Vers (ism.) _________VLÁ_________I 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00-13.05 Délelőtt a TV2-vel! Benne: 9.00 Csupa-csupa élet. Német filmsoro­zat, 289. rész 9.30 Kakuk! Talk-show 10.00 Satöbbi 10.30 Gyökereink 11.00 A tudás titkai 12.20 Igazi szellemirtók. Rajzfilm 12.45 1001 amerikai. Spanyol rajzfilmsorozat 13.10 Mindent tudni akarok 13.15 Családi kötelékek. Vígjá­téksorozat 13.40 Édes hármasban. Fran­cia vígjátéksorozat 14.10 Egy titokzatos hölgy. Olasz tévéfilmsorozat 14.50 Ked­ves nővérkék. Német kórházsorozat 15.15 Acapulco-öböl. Tévéfilmsorozat 16.00 Kakuk! Talk-show 16.25 A szuper­csapat. Amerikai kalandfilmsorozat, 22. rész 17.15 Gazdagok és szépek. Ameri­kai sorozat 17.40 Sunset Beach. Ameri­kai filmsorozat 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.25 Tények plusz ______ 19.50 Életben maradtak 20.45 Stefanie Német kórházsorozat TV3, 19.30 Egy rém rendes család 21.35 Mindent vagy semmit! Ismeretterjesztő vetélkedő 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues Amerikai bűnügyi sorozat 24.00 Tények (ism.) 6.30 Jó reggelt! 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 A farm, ahol élünk. Amerikai film­sorozat, 199. (ism.) 10.00 Borostyán. Olasz filmsorozat, 25. rész 10.50 100-ból egy. Vetélkedő (ism.) 11.20 Az első csók. Francia filmsorozat, 187. (ism.) 11.45 Barátok közt (ism.) 12.10 Time Trax - Hajsza az időn át. Amerikai film­sorozat, 22. (ism.) 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Angyali érintés. Ame­rikai filmsorozat, 5. rész 14.20 Wow! Slágerlista 14.40 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók. Francia filmsorozat 16.30 A farm, ahol élünk. Amerikai filmsorozat 17.25 100-ból egy. Vetélkedő 17.55 Time Trax - Hajsza az időn át. Amerikai filmsorozat, 23. rész 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt. Filmsorozat 2Ó.ÖÓ Medicopter 117- Légimentők Német akciófilm-sorozat ________ 21.40 Híradó 21.55 Oreglányok Amerikai komédiasorozat, 5. rész 22.25 Ellen Amerikai komédiasorozat, 5. rész 22.50 Stephen King: Aranykor Amerikai thrillersorozat, 4. rész 23.45 Fókusz (ism.) 8.05 Mindent a győzelemért! Filmdrá­ma 10.00 A hálózat csapdájában. Thril­ler 11.55 így készült: A hálózat csapdá­jában 12.25 Kő' egy csapat. Amerikai vígjáték 14.00 Drágám, a kölykök összementek! Amerikai vígjáték 15.35 Jumanji. Kalandfilm 17.20 A túlélők. Vígjáték 19.00 Lois és Clark - Superman legújabb kalandjai. Amerikai sorozat 20.00 Tökéletes másolat Amerikai thriller __ 22.05 Értelem és érzelem Feliratos vígjáték __________ 0.20 Halálos örvény Amerikai akciófilm _____________ 1.55 Az utolsó tánc Amerikai filmdráma 4.30 Reggeli Krónika 9.05 Napközben 11.05 Szonda 11.35 A kolostor regénye 12.00 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Krisztus közöttünk! 14.05 Kamarazene 14.35 Tetten ért szavak! 14.45 Közönségszolgálat 15.06 Tudós Fórum 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutá­ni Krónika 17.06 Kassza 18.00 Esti Króni­ka 19.06 Sportvilág 19.30 Mese 19.34 Az angyalarcú kígyó 20.05 Élő népzene 20.30 Határok nélkül 21.05 Szól a Rá­dió... 21.15 Hétfő esti filmzene 21.55 Szóló 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Ré­giók 23.05 Lemezmúzeum 24.00 Hírek 0.10 Himnusz URH: 5.55 Körzeti információs magazi­nok 9.00 Azonos a középhullámú mű­sorral 18.30 Nemzetiségi műsorok 21.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00 A BBC késő esti magyar műsora 6.03 Reggeli csúcs 7.38 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 8.05 Zenezóna 9.04 Délelőtti terefere 9.50 Apró-cseprő 10.09 Gordiusz 11.07 Nosztalgiaparádé 11.52 Manapság... 12.00 Jó ebédhéz szól a nóta 13.04 Egészségpercek 13.12 Sporthírek 13.44 Korkérdés 14.00 Kettőtől ötig 17.05 Apukám világa 18.30 Délutáni csúcs 19.03 Hétpróba 19.30 Kölyökrádió 20.00 Világzene-ma­gazin 21.03 A zene varázsa 22.00 Szál­kák 23.00 Hírpercek - Sporthíradó 23.15 Ennyi... A Petőfi rádió zárórája 24.00-4.24 Éjfél után... Polgár Gyulával 05.55 Rákóczi-induló 06.00 Muzsikáló reggel. Harmóniában a Matávval! 06.15 Fővinform, útinform 06.45 Kulturális lapszemle 07.03 Fővinform, útinform 07,33 Rejtvény 07.45 Kulturális hírek 08.03 Műsorismertetés 08.05 Pódium. A Budapesti Fúvós­együttes játszik 09.07 Zenekari muzsi­ka 10.05 Hunyady Sándor: Az arany­ifjú 11.04 Születésének 100. Évfor­dulóján Ernster Dezső Richard Wagner operáiból énekel 11.30 A hét zene­műve. Mozart C-dúr (Linzi) szimfónia, K. 425.12.00 Hírek-Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben. Bravissimo! 14.05 Jer és lásd. A Talmud könyvei l fMf »V j ilfotfli F1 18.00 Egy 7 18.45 Híradó - Kék hírek 19.05 Business Profil 19.15 Kamarai híradó 19.30 Képes recept 20.00 Nyílt tér 20.35 A szerelem nem szégyen. Magyar vígjáték. Szamos TV 17.00 Műsorismertetés — Mese 17.10 Képforgató —telefonos játék 17.20 Csányi Ottó mátészalkai tanár és diák­jai 17.30 Kórházat épít a Kelet-Speeck Kft. Fehérgyarmaton 17.42 Tanuljunk együtt eszperantót Sereghyné Zengő Enikővel 18.00 Horváth Rozi konyhája 18.05 Bodó Sándor polgármesterrel és Oroszi István alpolgármesterrel Tiszta­berekén 18.25 Gyöngyösi Zsolt énekel 18.30 Cigány kisebbségi önkormány­zat a Túr mentén 18.45 Szamos Híradó 19.05 Vendégváró 19.29 KM lapszem­le, műsorajánló — Vidékfejlesztési ma­gazin 20.00 ATV film M VJ 18.00 Sportközvetítés felvételről. A Szakszig NRK—Miskolci VSC női extra­ligás bajnoki röplabdamérkőzésről 5.55-8.10 Reggeli hírmagazin 6.00 Kossuth krónika 6.30 Regionális króni­ka 6.15 Útinform 6.20 Regionális lap­szemle 6.45 Mikrofon előtt 7.20 Ügye­leti hírek 7.45 Aktuális 8.00 BBC. Ma­gyar nyelvű világhíradó 8.10 A Nap. Délelőtti információs magazin 8.55 Napi műsorajánló 9.00 Regionális hí­rek 9.05 Calypso Rádió zenés magazin­14.58 Francia operákból 15.30 Fiatalok minikoncertje. I. Éneklő Ifjúság 16.05 Muzsikáló délután. Válogatás Haydn, Talis, Vaughan Williams, Mendels­sohn, Prokofjev és más szerzők műveiből 17.00 Kulturális hírek, Közlekedési információk 18.05 Délutáni hangverseny. Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 19.05 A véges végtelen. Himnusz a városhoz 19.35 Simándy József operafelvételeiből 20.30 Mítoszok a zenében. Az Eurorádió hangversenysorozata 21.35 Versek 22.50 Régi fúvószene 23.05 Kamarazene 24.00 Hírek — Időjárás - Szózat műsor 10.00 Regionális hírek 10.05 Tájszólás a körzeti stúdiók délelőtti zenés magazinja 12.00 Kossuth Króni­ka 12.45 Regionális krónika 13.05 A körzeti stúdiók délutáni zenés műsora. Magyarországról jövök másként 15.05 Leveles kívánságműsor 18.00 Kossuth krónika 18.30-22.00 Nemzetiségi mű­sorok PB Rádió Állandó műsorok: 5.30 Műsorismerte­tés, időjárás 5.45 Helyi útínformációk 5.55 Hírek, időjárás 6.00 Műsorismer­tetés 6.05 Közérdekű információk 6.30 Megyei napilapok szemléje 6.40 Kultúra, napi aktualitások 6.55 Hírek, időjárás 7.05 Napi aktualitás 7.10 Ügyeleti információk 7.20 Aktuális közlekedési információk 7.30 Lap­szemle (országos lapokból) 7.45 Ese­mények, kultúra 7.55 Sporthírek, ese­mények. 0.00-6.00 Lámpafénynél. Benne 4.00-5.00 Magnósoknak sztere­óban 5.30-8.00 Reggeli információs magazin 8.00-9.00 DL stúdió 9.00-12.00 Délelőtti magazin Jonatán Rádió Állandó műsoraink: 12.30-tól 18.30-ig minden óra 30-kor hírműsor, 13.30, 16.30,23.00 BBC hírek, 20.00 Esti me­se. 16.55,18.55,21.00 Ingyenes lakos­sági apróhirdetés. Tel. 423-886.12.00 Délidőben — Kovács Tibor 15.00 Heti menü — Baranya Magda 16.00 Turmix — DJ Fricivel 18.00 Fokhagyma — Hadházy László humorórája 19.00 Esti sportsáv Pál Szabolccsal 20.00 Zenei oázis — Huszta Péter 22.00 Hangár: Zenék a '90-es évektől napjainkig — Játékok Leslye-vel ^^ENDEZVÉNYE^^-

Next

/
Oldalképek
Tartalom