Kelet-Magyarország, 1998. november (55. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-23 / 274. szám

1998. november 23., hétfő Kidet«» HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT Árvízből jeles Sípos Béla ___________ Fellélegezhet a megye. Levonult az ár. Két hétig állandó rettegésben éltek a Tisza mel­lett élők, nem lehetett tudni mikor lépi át a folyó a töltést, mikor önti el a partmenti te­lepüléseket. Aztán az utánpótlás abbama­radt, megszelídült a szőke folyó, s visszatért a medrébe. A hétvége hideg, szeles időjárá­sa kedvezően hatott az ár- és belvízvédeke­zésre. Csapadék ugyan esett, de hó formá­jában, a hideg hatására pedig lefagyott a vízgyűjtőterület. Nincs már utánpótlás. Az ország éberségből, szolidaritásból je­lesre vizsgázott az árvíz elleni védekezés­ben. Ezt Göncz Árpád mondta vasárnap a Szolnok melletti Tószegen. Ott még nem múlt el a veszély, de szerencsére közel sem olyan nagy, mint volt a Felső-Tiszán. Az elis­merő szavak mindenképpen jólestek a véde­kezésben részt vevőknek, s azoknak, akik tettek valamit a károk enyhítéséért, az élet normalizásáért. így aztán nagyon sok em­bernek mondhatott közvetve köszönetét a köztársasági elnök. Számtalan felajánlás, segítség, pénzbeni és természetbeni adomány érkezett az árvíz sújtotta területek lakóinak. A legfrissebb hír, hogy ma Nyíribronyból indítják útnak azt az IFA-szerelvényt, amelyet a Nyírségi Iskola Szövetség gyűjtött a kárpátaljai árvízkárosul­taknak. Papp Béla nyíribronyi polgármester és Müller Károly, a helyi iskola igazgatója kezdeményezésére a szövetséghez tartozó tíz község (Nyíribrony, Napkor, Apagy, Nyír­tét, Levelek, Magy, Besenyőd, Nyírjákó, Nyírkércs, Ramocsaháza) lakói pénzt, ruha­neműt és tartós élelmiszert gyűjtöttek az ár­vízkárosultak javára. A IFA Beregszászba vi­szi a segélyt. Pénteken Vásárosnaményból a Nafém Kft. és a Varsánypék Kft. felajánlásá­val 600 kenyeret szállítottak ki a határon túli árvízkárosultak megsegítésére. Nagyon nagy szükség van rá. Egy emberként fogott össze az árvízi na­pokban az ország. Nehéz jelzőket találni az önzetlen segítséget nyújtókra, egyszerűen csak annyit lehet mondani: emberi köteles­ségüket teljesítették. Viszont nem szabad megfeledkezni a most is gáton lévőkről. Ők már a jövőnket építik. A nem várt hatás Mi lett veled, Dezső! Hónapok óta nem voltál így feldob­va... Ferter János rajza HÍREK □ Áram alatt Magas feszültség alá helye­zik november 23-án Kisbutykán, a 20 kV-os hálózatot és az OTR állomást. A vezeték érin­tése ettől a naptól életveszélyes. □ Árvízkárosultak segítése A vásáros- naményi és környező települések önkor­mányzatai gyűjtötték azt a négymillió értékű segélyadományt, amelyet a napokban a Kár­pátaljai Rahóra és környékére küldenek. Q Egészséges életmód Az egészséges életmód a címe annak az előadásnak, ame­lyet november 23-án 15 órától Nyíregyhá­zán, a Kölcsey gimnáziumban, a Vöröske­reszt szervezésében tartanak. Közelebb kerül Amerika A befektetési lehetőségek feltárását és kiközvetítését nyíregyházi iroda segíti Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Kétna­pos kelet-magyarországi lá­togatása során megyénk székhelyén is járt Peter F. Tufo, az Egyesült Államok Budapestre akkreditált nagy­követe, aki exkluzív Interjút adott lapunknak. ■— Űj fejezet nyílik az ameri­kai-magyar kapcsolatokban — mondta elöljáróban —, hiszen útjára indítjuk az Egyesült Álla­mok—Kelet-Magyarország Part­nerség elnevezésű programot, ami különleges lépést jelent a két ország együttműködésében. Három városban, köztük Nyí­regyházán létesítünk irodát, amelyben egy kinevezett ameri­kai nagykövetségi képviselő kez­di meg munkáját várhatóan a jö­vő év elején, aki helyi assziszten­sével a potenciális amerikai-ma­gyar üzleti lehetőségek feltárá­sát segíti elő. Kezdetben arra Peter F. Tufo, az USA nagyköve­te Balázs Attila felvétele gondoltunk, hogy a térségben egy iroda működne, amely há­rom megyére tekintene ki, de a tapasztalatok arról győztek meg, hogy három irodára van szük­ség. O Miben más ez a partnerség, mint a korábbi kapcsolatok? — Az USAID program kereté­ben — ami a jövő évben befejező­dik — az évek során 250 millió dollárt használtunk fel az Önök országában, s azért ér véget, mert hazájuk már túlemelkedett azon a szinten, hogy az efféle se­gítségnyújtásra rászoruljon. Per­sze azért arra odafigyelünk, hogy az eddigi eredmények ne vesszenek kárba. Tudatában va­gyok persze annak, hogy ez Ke­let-Magyarország szempontjából nem teljesen igazságos, mert bár az átlagolás alapján az ország jobb státusba került, a keleti ré­gió kevésbé van jó gazdasági helyzetben, mint a nyugati. Ezért is nyitjuk meg az emlí­tett irodákat, melyek léte ugyan nem jelent garanciát, dű segíthe­tik a munkahelyteremtést, az új vállalkozások indítását, a beru­házásokat. A City Bank és a Bu­dapest Bank magyarországi el­nökei is segítenek a térség prob­lémáinak feltárásában, azon üz­leti lehetőségek megtalálásában, melyekre az amerikai tőke szíve­sen mozdul. Nyilvánvaló persze, hogy e partnerségben mindkét félnek keményen és kitartóan kell dolgozni, némi szerencse is szükséges. Tapasztalataink sze­rint az adottságok megvannak, ezeket ki kell aknázni. O Mely területek, iparágak iránt érdeklődhet az amerikai tő­ke? — Elsősorban az itteni képvi­selet dolga lesz felkutatni ezeket a területeket, ebben készséggel segít a megyei és a nyíregyházi önkormányzat. Most arra gondo­lunk, hogy a repülőgép-alkatrész gyártás központja volt e térség, ami valószínűleg újraéleszthető, de nagy lehetőségek rejlenek a turizmusban és a környezetvéde­lemben is, utóbbiban különösen a környezet tisztítási technológi­ákra gondolok. O Mikor láthatjuk legközelebb Nyíregyházán? — Valószínűleg a képviselet megnyitásakor. Bővítés A MATÁV beruházásaként épül Kisvárdán az új te­lefonközpont műszaki épülete. A tervek szerint december köze­pén adják át , Vincze, Péter felvétele PÁLL GÉZA TARCAJA Szegény barát Ki gondolná, lehetnek ese­tek, amikor a tejbe-vajba fürdő gazdag ember irigyli a barát­ját, egykori munkatársát, aki olyan szegény maradt, mint az a bizonyos egér a templom­ban. Sőt, ha lehet, még annál is szegényebb. Ez utóbbi ho­mályban marad, mert amikor évek múlva az egykori két jó barát találkozik az utcán, a sze­gény barát szóhoz sem jut. A gazdag ember ki nem fogy a panaszáradatból, vagy inkább helyesebb ebben az esetben tájfunról vagy valami efféléről beszélni. Tudod te mit jelent naponta farkasszemet nézni az öldöklő konkurenciával, szegezi a ba­rátjának a kérdést a gazdag ember. Már-már olyan felelős­ségre vonó hangon, mintha a másik tehetne róla, hogy neki sikerült néhány év alatt felküz- denie magát a felső tízezer, az elit soraiba. A másiknak egy szusszanásnyi időt sem hagy­va, azzal folytatja: el tudja-e képzelni a barátja, mit jelent ma eligazodni a folyton válto­zójogszabályok dzsungelé­ben, meg milyen diktatúrát gyakorolnak az ember fölött a bankok, meg hogy állandó ré­me az életének a csőd. És még nem szóltam a fenyegető, zsa­roló telefonokról, a maffiáról, tett rá még egy lapáttal a gaz­dag barát az amúgy is sanyarú sorsának ecsetelésére. Mindig félve fordítja el a kocsija slusz- kulcsát, hátha most robban. De a postai küldemények fel­bontását is testőrére bízza, már a levélbombával is megfe­nyegették. De a kapzsi rokonság is megérne egy misét, folytatta a gazdag barát, majd egy pilla­natra abbahagyta a sirámokat. Úgy tűnik, a másikat annyira megviselte az általa előadott tragédiasorozat, hogy valóság­gal levegő után kapkod. Meg­szánta, sőt megsajnálta a ba­rátját. Azért ne vedd annyira szí­vedre. Majd csak kibírom vala­hogy. Ja, és veled mi van? De a választ természetesen nem várta meg, eszébe villant, hogy egy fontos üzleti tár­gyalásra kell rohannia. A sze­gény barát pedig lassan elve­gyült a tömegben. Miért ter­helte volna a barátját a saját nyűgeivel, hogy már egy éve munkanélküli, tele van adós­sággal, a felesége beteg. Hol érnek fel ezek az apró napi gondok a barátja világraszóló szenvedéseihez. A gazdag ba­rát még visszaintett a távolból, valamit kiáltott is. Talán ezt: Iri­gyellek barátom. A is lehet, csak ő akarta ezt hallani. Mert nagyon, de na­gyon vágyott néhány elismerő szóra. Fórum az ifjúságról Nyíregyháza (KM) — Az ifjúsá­got veszélyeztető tényezők a mai magyar társadalomban címmel fórumot rendeznek november 24- én Nyíregyházán a Váci Mihály Művelődési Központban. Köszöntőt mond 10 órakor Ka- lucza Lajos, az Országos Gyer­mekvédő Liga alenöke, a Köl­csey Ferenc Gimnázium igazga­tója, majd bemutatkoznak az if­júságot segítő szervezetek. A nyíregyházi ifjúság helyzetéről Fábián Gergely szociológus tart előadást, ezt követően pedig Moj- zesné dr. Székely Katalin szocio­lógus az ifjúságszociológiai kuta­tások eredményéről szól a meg­hívott diákvezetőknek, diákjogi képviselőknek, ifjúságvédel­mi tanároknak, iskolaigazgatók­nak. Megyénk Foodapesten Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — November 24-én, ked­den nyitja kapuit a buda­pesti vásárváros területén a Foodapest '98, a 4. Foo- dapest Nemzetközi Élelmi­szer, Ital és Élelmiszer-gép­ipari Szakkiállítás. A 24 ország több mint 600 ki­állítója között Szabolcs-Szat- már-Bereg cégei is képviselik szűkebb hazánkat. Szerkesz­tőségünkhöz eljuttatott in­formációk alapján tizen (BMB Kft., Dehidro Fruct Impex Kft., EKO Kft., ESZAT Kft, Farkasinszjti Gyula, Papp-Ker Kft., Pongó Export Import Kft., Sotex Kft., Szabolcstej Rt., Várda-Drink Rt.) mutatják be megyénk élelmiszeriparát, a cégek törekvéseit, az általuk kínált üzleti lehetőségeket. A Foodapest '98 kiállításon a Hungexpo Rt. a Külügymi­nisztériummal együttműköd­ve ismét felállítja az Európa Standot Európa Klub néven. Itt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszté­riummal közösen szakmai programot szerveznek: no­vember 24-én a bor, 25-én az élelmiszer és az állategészség­ügy, 26-án a zöldség-gyümölcs, a gabona és a tej lesz a köz­ponti téma. A standon agrártémájú ki­adványok, partnerszervezetek és információs anyagok bemu­tatójára is sor kerül. Energia Ipartner Nyíregyháza (KM) — Az Ener­gia Központ munkatársai vála­szolnak azoknak az érdeklődők­nek, akik ezen a héten hívják a Gazdasági Minisztérium közvet­len telefonszolgálatát, az Ipart- nert. A november 24-25-26-án 14-16 óra között „élő” telefon­szolgálat számait (06/1/269-3703, illetve 311-3669) tárcsázók az alábbi témakörökben kaphatnak szakszerű felvilágosítást: „Mi a lényege a hatékony energiafel­használásnak? Milyen segítséget nyújt ebben a felhasználóknak az Energia Központ?” Kárpátok-pályázat Nyíregyháza, Eger (KM) — Önkormányzati Innováci­ós Díj címmel pályázatot írt ki a települési és a he­lyi kisebbségi önkormány­zatok számára a Kárpátok Alapítvány. A program elsődleges célja megismertetni minden érdek­lődővel a Kárpátok Eurorégió területén működő önkormány­zatok tevékenységét, néhány kiemelkedően innovatív ön- kormányzati project gyakor­lati megvalósítása reflektor- fénybe állításával, illetve dí­jazásával. E program ered­ményeként önkormányzati Expo megrendezésére került majd sor a jövő év tavaszán, amely vélhetően értékes ta­pasztalatokkal szolgál, s meg­mutatja, hogy a térség ön- kormányzatai — nehéz anyagi körülményeik ellenére — gyakran európai szinten is példaértékű, újszerű ötletekkel képesek gyarapítani a helyi közigazgatás eszközeinek tár­házát. A pályázati felhívás a Kárpátok Alapítvány címén (3500 Eger, Bajcsy-Zsilinszky u. 2.) szerezhető be, telefonon a 36/315-884-es számon lehet érdeklődni. Az informáci­ókkal Kiss Erzsébet progra­masszisztens áll rendelke­zésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom