Kelet-Magyarország, 1998. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-12 / 265. szám
Q Halasztottak Nem játszik a hét végén bajnoki mérkőzést az NYKE-Isobau NB I. B csoportos férfi kosárlabdacsapata. A Siófokon, eredetileg szombaton esedékes mérkőzést a két klub december 9-re halasztotta. □ Elmarad A hét végére a vásárosnaményi körzeti labdarúgó-bajnokságban kiírt mérkőzések az árvíz és az ismétlődő esőzés miatt elmarad. A találkozókat csak a tavaszi bajnokságban rendezik meg, erről a körzeti szövetség értesíti az érintett együtteseket. O Választottak A nőknél a cseh Éva Cel- bovát, míg a férfiaknál a svájci Martin Lacigát választotta az Európai Röplabda Szövetség az év legjobb strandröplabda-játékosának. Stop a mobilnak! Belgrád (MTI) — Milan Zivadinovics, a jugoszláv labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megtiltotta játékosainak a mobil- telefonok használatát a jövő heti, Írország elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzés előtt. A hét elején George Graham, a Tottenham Hotspurs vezetőedzője már betiltotta a mobiltelefonok használatát játékosainak az edzőpályán és mérkőzésnapokon, csapata pedig ezt követő első mérkőzésén 3-l-es győzelmet aratott idegenben a Liverpool ellen. Atejti A holland Visser ejti át a labdát Morozova mellett a világbajnokságon. A meccset az oroszok nyerték 3-0-ra AP-felvétel Az ajakiak előre menekülnek Ajak (KM - K. T.) — Láss csodát világ! Az edzőfaló, mindenki által leírt Ajak az utolsó két meccsén emlékezeteset produkált. Előbb — idegenben — a Nyircsaholyt, vasárnap pedig hazai közegben a Kertvárost gyűrte le az Ajak. A „bekaszált” hat ponttal a megyei első osztályú futballalakulat hátbatámadta a középmezőnyt. így talán még nem veszett el semmi. Jóllehet, menet közben Gyüre József, majd Kovács Pál is köszönte szépen a bizalmat, aztán lemondott a tréneri posztról, mostanság, Rajzinger Illés irányításával beindult a gárda. — Az igazság szerint az eredmények elmaradásában közrejátszott, hogy nem egyszer nagy pechünk volt — elmélkedett az immáron csak a focira koncentráló Gyüre József. — Ha csak kicsivel szerencsésebbek vagyunk, most legalább hat-hét ponttal gazdagabb a csapat, és nem kellene magyarázkodni. Egyedüli kivétel a Kisléta elleni hazai meccs, amikor nincs mit szépíteni rajta: egyszerűen összezuhantunk. Akkor 9-1-re kalapálták el az Ajakot. De hol van az már! A jelenleg a tizenegyedik helyen tanyázó társulat számára rosszkor érkezik el a téli szünet. Gyüre József is sajnálja, hogy már csak egy mérkőzés, és menthetetlenül kitör a „vakáció”. Sárfociban vágott vissza Szatke (pirosban) és Ferenczi fejpárbaja az egyik hazai helyzetnél Elek Emil felvétele Mán László Nyíregyháza (KM) — Visszavágás! Ez fűthette a nyíregyházi profi focisták a tegnap délben kezdődő kupameccsen, hiszen a zalaiak nem is oly régen, bajnokin a hajrában nyertek. 14. perc: Kirchmayer passzolt Kiss elé, aki jobbal ügyesen vette át a labdát, majd 10 méterről lőtt a bal alsó sarokba, 1-0. 48. perc: Babati jobb oldalról indulva átcselezte magát a hazai védelmen és 14 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 1-1. 70. perc: Kirchmayer jobb oldali szögletét Janics mintegy 8 méterről fejelte a hosszú sarokba, 2-1. 71. perc: Csóka lerántotta Ja- nicsot, második sárgája után kapta a pirosat is. Kellemetlen idő, mély pálya várta a csapatokat, így aztán nem is lehetet káprázatos játékot várni. Az első félidőben a gyep állapota is mutatta a hazai fölényt, hiszen a vendégtérfélen jóval nagyobb felület volt kitaposva. A hazai vezetés jogos volt, a szünet utáni egyenlítés váratlan. Aztán ismét egy pontrúgás eldöntötte a meccs és a továbbjutás sorsát, a mezőnyfölényben játszó, több helyzetet kidolgozó nyíregyháziBicegő varjú, repülő Csóka Karkusz Anasztáz büszke apaként várta a meccset, ugyanis szerda hajnalban megérkezett az ifjú trónörökös, á pici Anasztáz. Az első félidőben a vendégek bal oldali támadójátékát jól példázta egy varjú, amelyet nem zavart a játék, békésen csipegetett a hazai térfélen a jobbhátvéd területén. Néha lebicegett a távolugró homokra, de sokszor nem zavarták meg a játékosok. A csoda a szünet után jött, mert akkor a madár átszállt a hazai védelem bal oldalára. Ott már csak pár percig bírta, aztán a rekor- tánon át távozott. Bicegett, beteg volt szegény, de nem csak a lába, hiszen egy normális varjú üyen időben nemigen néz ilyen focit... Négy nap alatt megyénkben vendégeskedett az utóbbi időszak két legjobb magyar játékvezetője. Puhl Sándor vasárnap Demecserben bajnokit fújt, Vág- ner Lászlónak• szerdáira a kupa maradt. A meccsen idő előtt és tejes joggal reptette ki a pályáról Csókát, aki pár éve a nyíregyháziaknál is játszott. a Szpari Spartacus-ZTE 2-1 (1-0) Városi Stadion, ezer néző, v.: Vágner (Szabó, Herbály). Nyírség-Spartacus: Celeszki — Barna, Szatke, Ács, Kiss — Kondora, Gra- dinariu, Kirchmayer, Karkusz — Baranyi, Novák. Edző: Őze Tibor. ZTE: Vlaszák — Kocsárdi, Szabó I., Csóka, Fi- ló — Babati, Arany, Szabó II., Casoltan — Ferenczi, Sebők. Edző: Strausz László. Csere: Ács helyett Cap (53.), Baranyi h. Janics (56.), Novák h. Bessenyei (69.), illetve Arany h. Szőke (a szünetben), Szabó II. h. Tóth (77.), Casoltan h. Németh (77.). Gól: Kiss (14.), Janics (70.), illetve Babati (48.). Sárga lap: Ács (32.), Kirchmayer (61.), Janics (87.), ill. Csóka (29.), Szabó II. (59.). Kiállítva: Csóka (71.). ak megérdemelten nyertek és kerültek a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. MESTERSZEMMEL Strausz László: — Megérdemelt a Nyíregyháza továbbjutása. Őze Tibor: — Ismét bebizonyítottuk, hogy bármelyik csapattal egyenlő esély- lyel vesszük fel a harcot. Nagy öröm, hogy a nemzetközi szereplésre még tovább él a remény. Nyugodtan edzenek A két meccsen szerzett hat káliéi pont Nagykálló (KM - B T ) — A kallói NB lll-as futballisták a utóbbi két fordulóban több pontot szereztek, mint az addigi tizenkettőben összesen. Igaz, sok választása nem is volt Boda Mihály legénységének az életben maradáshoz, hiszen ha nem akartak nagyon leszakadni, akkor a két riválisukat hazai pályán lg kellett győzniük. A Hajdúdorog ellen még döcögött a gépezet, de hozták a mécsesét a kállóiak 1-0-ra, az Ózd ellen pedig már a jó játék sem maradt el, ez szülte a 4-1-es végeredményt. — A két meccsen valóban egyértelmű volt, hogy csak akkor lehetnek vérmes reményeink, ha hat pontot szerzünk — mondta Boda Mihály edző. — Ezt be is hajtottuk, így annyiban lett jobb a helyzetünk, hogy nyugodtabban lehet edzést tartani, emelkedettebb a hangulat, hiszen két csapatot meg is előztünk a tabellán. Meg aztán az sem mindegy, hogy az idényzáró mérkőzésre miként készülhetünk. És ahogy a tréner is állítja, ezúttal a játék minősége valóban másodlagos volt. Igaz, a vasárnapi mérkőzésen olykor már sziporkáztak a fiúk. Nem lesz fejetlenség Kemecse (KM - K. T.) — Az apagyi alakulat alaposan kibabrált a Kemecsével. A hazai focitudorok Királyt emelhették trónra, aki „dugójával" elképesztette az ellentábort. Szent igaz, az Apagy piócaként tapad a megyei másodosztály Nyíri Fészek-csoportjának legmenőbb gárdáira, eme győzelem mégis a meglepetés kategóriába biggyeszthető. Ám ne gondolja senki, hogy Kemecsén félreverték a harangokat. Noha zakózott a Rubóczki-legénység, még így is hatpontos fort dédelget a második helyen nyomuló Kék előtt. Az éllovas egylet elöljárói malőrnek tartják az esetet, de... — A futballban minden előfordulhat, és nekem az a véleményem, kisiklás volt ez a vereség — hangoztatta Kondor Lajos menedzser. — Egy biztos: bár akadnak, akik másként gondolkoznak, mi nem fogjuk fejét venni senkinek. Mellesleg, éppen az a szép a fociban, hogy a pályán bármi megtörténhet. — Most a saját bőrünkön érezhettük, hogy nem lehet mindig nyerni. Ugyanakkor azt is tudom, a csapat ilyenkor dupla elszántsággal készül. így volt az Űjfehértón elbukott meccs után is, ráadásul, ha most otthon nyerünk a Kék elleni rangadón, jelentős előnnyel telelhetünk. 1998. november 12., csütörtök 9. oldal