Kelet-Magyarország, 1998. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-12 / 265. szám
1998. november 12., csütörtök Setet» HAZAI HOL-MI 7. oldal HÍREK □ Továbbtanulási tájékoztató Pálya- választási szülői értekezletet tartanak a nyíregyházi Arany János Gimnáziumban november 25-én I 7 illetve 18 órától. Az intézmény a négyosztályos gimnáziumi tagozaton informatikai osztályt indít 34 tanulóval. A nyolcosztályos gimnázium induló egy osztályába 32 tanulót iskoláznak be. □ Bábelőadás koronával November I 5- én ismét bábelőadásra várják a kicsinyeket és szüleiket Nyíregyházán a Kölyökvárban. A vasárnapi matinén a Mesekert Bábszínház a Mese a királyról, aki elvesztette a koronáját című mesejátékot mutatja be. Az előadás 10 órakor kezdődik. 3 Fotókiállítás Érdekes fotótárlat nyílik Nyíregyházán a Váci Mihály Városi Művelődési Központban november 16-án. A tárlat a KEDVES-HÁZ pedagógiai programot, mutatja be képekben elmesélve. Nyúzó András alkotásai a hónap végéig tekinthető meg. 3 Utak a szobrászatban A Magyar Szobrász Társaság Utak című kiállítását november 13-án, délután három órakor nyitják meg a nyíregyházi Városi Galériában. Utat zárt a vízmosás Gávavencsellő, Balsa (KM) — Kedden délután Gávavencsellő és Balsa kötött egy szemes kukoricát szállító pótkocsis teherautó alatt a víz áztatta műút megsüllyedt és a pótkocsi az út szélét csapkodó kiáradt A kerékpárosok még közlekedhetnek. Martyn Péter felvétele vízbe borult. A szakemberek a veszélyes útszakaszt ideiglenesen lezárták a forgalom elől. így kedd délutántól, egyelőre beláthatatlan ideig Gávavencsellőről Balsán keresztül nem lehet megközelíteni Raka- mazt. Ez visszafelé is érvényes. Amúgy a térségben nyugalom volt. Gá- vavencsellőn csupán néhány mélyebben fekvő házat homokzsákoztak körbe. A Ló- nyay-csatornán keddtől stagnált a vízszint és jócskán a medrében van. Ennek ellenére a csatorna tiszaberceli hídjánál több ezer üres homokzsákot készenlétbe helyeztek, megfelelő mennyiségű homokkal együtt. A vízügyi szakemberek folyamatosan ellenőrzik a veszélyesebb partszakaszt, de tegnap délután sehol nem jeleztek veszélyt. Gödöllő és Nagyar Nagyar (KM) — Gödöllő testvértelepülésévé fogadta Nagyart. A Budapest melletti város polgármestere, a Magyar Demokrata Fórum ügyvezetője, dr. Gémesi György ezt tegnap ajánlotta fel a Tisza menti községnek. Gödöllő polgármestere közölte azt is, hogy a város önkormányzata segélyszállítmányt juttat el Kárpátalja árvizes településeire. Ittasan vezetett Mátészalka (KM) — Mátészalkán a Jármi úton lévő vasúti kereszteződésben végződött annak a vajai fiatalembernek az éjszakai kocsikázása, aki tegnap hajnalban két óra ötven perckor Jármi felé haladva Lada típusú személygépkocsijával megcsúszott és kidöntötte a vasúti kereszteződésben a két fényjelző készüléket. A harminckét éves sofőr egyedül ült kocsijában, s csodával határos módon csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Vezetői engedélyét már korábban elvette a rendőrség, s a helyszínelésnél most is kiderült, gyorsabban hajtott a megengedettnél és közepesen ittas állapotban volt. MEGKÉRDEZTÜK: MIT SZÓL AZ ADÓBEHAJTÁS SZIGORÍTÁSÁHOZ? Kérdezett és fényképezett: Cservenyák Katalin .A.z a véleményem, olyan rendeletet kellene hozni, amely minél hamarabb elő tudná segíteni, hogy a pénz befolyjon. Az az igazság: ha egy kispénzű elmarad valamivel, azonnal jön a felszólítás, ha viszont 10-15 milliós adócsalásról van szó, évekig elhúzódik az ügy. Ez így nem mehet sokáig. Tudok olyan ügyekről, amelyek öt éve tartanak. Szerintem visz- sza lehetne állítani az adósok börtönét. ÍVtár rég meg kellett volna csinálni. Ne legyenek, akik meggazdagodnak abból, hogy adót csalnak. Vannak, akik köteg tízezressel járnak, olyan kocsikkal, hogy csak nézünk. És fiatal srácok! Miből? Az is érdekes még, hogy a sok rokkantcédulát honnan szerzik be. Szerintem fényképesnek kellene lennie, hogy azok használják, akik tényleg jogosultak rá. Van, aki a szegedi nagyiét veszi el. Szerintem igazuk van, hogy szigorítani akarják az adóbehajtást. Hiszen érthetetlen, hogy csak mi, bérből, fizetésből élők fizetünk nem is kevés adót. Tőlünk automatikusan levonnak mindent, kérdezés nélkül. A fizetésből élőnek, a kispénzű embernek még könyvelője sincs, akit azért fizetne, hogy a fizetéséből, jövedelméből minél többet eltagadjon, hogy aztán több maradjon a zsebében. A zért az APEH-osok- nak sem ártana a körmére nézni. A bérből élők rendesen fizetnek, míg a Princz Gábor-félék „nyomulnak” előre, 100 milli- árdokat költenek. Nagyon jó, hogy szigorítani fognak. Ne legyenek kiskapuk, bár szerintem a legnagyobb manipuláció az adóhivatalban van. Azért odáig viszont nem kéne fajulnia a helyzetnek, hogy az ellenőrzés ellenőrző szervét is felállítsák. Tanárember vagyok, testnevelés-technika szakos. Sajnos, egy időre ott is kellett hagynom a pályát, mert nem tudtam megélni az alacsony fizetésemből. Szigorítani kell az ellenőrzést, mert súlyos milliók tűnnek el. Csak az a baj, hogy a törvényeket úgy alkotják, hogy a „főokosok” ki tudják játszani. De mindenképp helyesnek tartom, hogy lépéseket tesznek végre az adóbehajtás irányába. Szűcs Jánosné alkalmazott Mészáros Józsefné parkolóellenőr Fekésházy Gábor környezetvédelmi előadó Regös József főiskolai adjunktus Győrffy Attila pedagógus Köszönet a gyors segítségért Tiszapéterfalva-Tiszabecs (M. K.) — Alig múlt el a komoly veszély Tiszabecs környékén, amikor arról érkezett hír, hogy a szomszédos kárpátaljai területen átszakadt a gát. A bajba jutott kárpátaljai magyarokon segítendő gyűjtést indítottak a határszéli önkormányzatok, s több szállítmány élelmet és ruhaneműt vittek át Petrovó- ba. A segítséget Írásban köszönte meg Tiszapéterfalva és Tiszabö- kény lakossága, illetve polgár- mesteri hivatala. Lőrincz Gusztáv Tiszabecs, Sértő-Radics István Uszka, Kelemen Béla Magosliget, illetve Bandies Zsigmond Sonkád polgármestereihez küldött levelében arra kérte őket Homoki Erzsébet, Tiszapéterfalva polgármestere: köszönjék meg a magyarországiak önzetlen segítségét. November 10-én reggel Klapka György milotai polgármester vezetésével teherautókkal vitték azt a szállítmányt, amit a három kitelepítésre szánt magyarországi település lakói gyűjtöttek a Ti- szakóróddal, Tiszacsécsével szemben az ukrajnai Tisza-sza- kaszon, a jobb parton lévő Vári árvízkárosultjai részére. Ötvenhat forradalma Kisvárda — A klsvárdai Városi Könyvtár november 12-én — délután három órakor kezdődő — összejövetelén az 1956-os forradalom helybeli eseményeiről lesz szó. A kötetlen beszélgetést Dikán Nóra muzeológus vezeti. Útonállók Újfehértónál Mátészalka, Nyíregyháza, Új- fehértó (KM - F. A.) — Kedd este ismeretlen tettesek a 4-es számú főútvonalon több tehergépkocsival megállásra kényszerítettek egy 18 éves újfehértói fiatalembert. Az egyik útonálló kalapáccsal betörte a sértett autójának a szélvédőjét és a bal első ajtó üvegét. Ezt követően a kellően megfélemlített férfit megverték, aki a váratlan kalandot köny- nyebb sérülésekkel megúszta. Az autójában okozott kár 70 ezer forint. Tegnap reggelre ismeretlen tettesek Nyíregyházán, a Rákóczi utcában betörtek egy divatáruüzletbe, ahonnan 500 ezer forint értékű pulóvert loptak el. Szerda reggelre történt egy gépkocsilopás is a megyeszékhelyen. A Damjanich utcából ismeretlen tettesek megfújtak egy Lada 2105 típusú személygépkocsit. Az autó rendszáma DIH-369. Értéke félmillió forint. Fegyverrel a kezében reklamált vásárlás közben egy 46 éves nyíregyházi férfi kedd délután az Arany János és Toldi utca sarkán lévő zöldséges pavilonnál. Vélhetően valamilyen elégedetlensége miatt egy Flóbert típusú pisztolyt tartott az eladó fejéhez. Fülön csípte a rendőrség és őrizetbe vette azt a 39 éves nyír- pazonyi férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy november 3-án éjjel betört a helyi orvosi rendelőbe, és onnan 1 millió 200 ezer forint értékű orvosi műszert lopott el. Garázdaság és súlyos testi sértés miatt a mátészalkai rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 26 éves nyíregyházi férfit, aki hat társával kedd délben megjelent Nagyecseden az egyik étteremben és egy 31 éves helybéli férfit súlyosan bántalmaztak. Távozóban, még megfenyegették, hogy családtagjaira is hasonló sors vár. HIRDETÉS Használt autójuk eladásakor sokan tartanak a kétes, esetleg veszélyes ügyletektől. Jogos félelmükre az Opel hathatós orvosságot kínál! * . Az Opel OK H-MODELL rendszer a biztonságos gépkocsi adás-vételt jelenti önnek. H-MODE1 f Nem kell hirdetések sorozatát feladni, foglalkozni az ismeretlen vevőkkel, vagy heteken át rostokolni az esetenként nem éppen biztonságos autópiacokon, hogy a többi kellemetlen lehetőséget már ne is említsük. Az OK H-MODELL kereskedésekben Ön biztonságos és korrekt körülmények közt'kap vételi ajánlatot autójára. AUTOBORZE NOVEMBER 21-22-EN! Magán-bonyolítású autóeladásokhoz: az OK H-MODELL nyitott hétvégén biztosítjuk a következő INGYENES szolgáltatásokat: műszeres gyorsellenőrzés • gépkocsi származásvizsgálat • adás-vételi dokumentumok • biztosítás helyi ügyintézése. Ha eladna: 5 évnél fiatalabb, 80 ezer km-nél kevesebbet futott gépkocsija bekerülhet az OK H-MODELL rendszerbe is. Ha vehne: kifogástalan állapotú, garanciális használt gépkocsijaink közül is választhat. Az Ön OK H-MODELL kereskedője: Opel Csősz (Nyírmobil 1), 4400 Nyíregyháza, Rákóczi út 60. Az autóját akarja eladni? Akkor miért a bőrét viszi váss