Kelet-Magyarország, 1998. november (55. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-07 / 261. szám
1998. november 7., szombat 3. oldal Delegondolni is szörnyűség, mi történne, ha már nem állna a gát. A közvetlenül érintett 53 ezer lakoson túl egy megye, az egész ország szorong és reménykedik ezekben az órákban, hogy bár „alul a víznek árja", felül végül mégiscsak az ember lesz az úr és győz az elemi erővel szemben. Szükség is van most nemcsak a reményre, de a gyors és határozott cselekvésre is, hiszen az évszázad legnagyobb árvízi fenyegetettségéről van szó ezen a vidéken. Mint a híradásokból, köztük lapunkból is kiderült, ezúttal az 1970-es árvizet is felülmúló vízfal feszíti óriási erővel a gátakat, áztatja át a százezer számra megtöltött homokzsákokat. Akkor, 28 évvel ezelőtt 57 ezer hektár került víz alá és 5400 épület, lakás pusztult el, közel százezer embert kellett kiköltöztetni. A remény és a kétségbeesés óráról órára váltják egymást a gáton, s ha már fenyeget a veszély, a készenlétben lévők első csoportjai — gyerekek, nők — buszra szállnak és indulnak biztonságosabb helyre. Összecsomagolt ezekben a napokban a Felső-Tisza környékén lakók nagy többsége, hogy a legfontosabbat, az emberéletet mindenképpen sikerüljön mentenie. Ezekben a drámai órákban nemcsak aggódott, szorított egy ország e távoli vidékért, hanem segített is. Jött a miniszterelnök, az államfő és a kormánytag, de jönnek nyomukban a katonák, a polgárőrök, a szomszéd falvak életerős férfijai, meg a gépek. Jön a technika, készenlétben sorjáznak a helikopterek, úgyszintén bevetésre készen áll az egészségügy, a Volán, a MÁV és minden olyan erő, amely segíthet megelőzni, vagy csökkenteni a bajt. All a gát — mondta remegő hangon tegnap a rádióadásokban a kormány részéről felelős ember, elismerve ezzel az életüket is kockáztató, kifáradt emberek hősiességét. Még áll a gát és reméljük állni is fog. A víz lassan visszahúzódik és visszatérhetnek szeretett otthonukba a kimenekítettek. Akkor majd megvonhatjuk e soha nem tapasztalt gyorsasággal ránk törő elemi csapás tanulságait; akkor majd kezet rázhatunk mindazokkal, akik mentettek életet, értéket. így legyen! Hajnali „vendég" Hát tehetek én róla, hogy minden kocsmába bevonszolt? Ferter János rajza HÍREK □ Horgászati tilalom A megyei szövetség kezelésében lévő császárszállási Oláhréti- víztározón (nagy tavon) november 14-én 6 óráig telepítés miatt általános horgászati tilalom van érvényben. □ Nem lesz ügyfélfogadás A Mozgás- korlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének nyírbátori csoportja értesíti a Nyírbátor és a térségben élő mozgássérülteket, hogy november 9-én az ügyfélfogadás elmarad. □ Nyugdíjasokat várnak A Nyugodt életet klub november 10-én délután kettőkor tartja összejövetelét a Szakszervezetek Házában. Az érrendszeri megbetegedésekről dr. Szabó Gyula tart előadást, ezenkívül szó lesz az EU-hoz való csatlakozás előnyeiről is. Ötszáz forint, vagy egymillió Egyeztetik a társadalombiztosítási járulékot • Levélben értesítik az ügyfeleket A társadalombiztosítási juttatások mértéke attól is függ. fizetjük-e a járulékot Balázs Attila felvétele Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Közel 3S ezer levelet küldött ki ezekben a napokban megyebeli ügyfeleinek az Egészségbiztosítási Pénztár. Az értesítők a járulékfizetési folyószámla egyenlegét tartalmazzák. A járulékfizetésre kötelezettek folyószámlájának egyenlegét, az augusztus 31-i állapotról szóló helyzetet tartalmazzák azok a levelek, amelyeket ezekben a napokban valamennyi ügyfelünknek kiküldtünk — mondja dr. Újvári Sándorné, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár járulékosztályának vezetője. Mint szavaiból a továbbiakban kiderül: az értesítő kiküldését törvény írja elő, mint ahogyan azt is, hogy az OEP-nek minden járulékfizetőt tájékoztatnia kell arról, van-e adóssága, netán túlfizetése a TB felé. A levelet összeghatárhoz is kötik, hiszen az ötszáz forint alatti összegekről nem küldenek értesítőt, az egymillió forint fölötti esetekben viszont nyilatkozatot is mellékelnek a levél mellé, melynek kitöltésével a címzett arról nyilatkozhat, elfogadja-e az értesítőben szereplő összeget vagy sem. Aki úgy érzi, hogy az értesítőben feltüntetett szám nem valós, kifogást emelhet levélben, telefonon, akár személyesen is. Utóbbi természetesen konkrét egyeztetés után történhet, ebben az esetben az ügyfélnek magával kell hoznia a szükséges okmányokat, igazolásokat, csekkeket, és ha van, azt a megáUapodást is, amelyet a tb-vel adósságának rendezéséről, annak formájáról korábban esetleg már megkötött. Ha minden dokumentum rendelkezésre áll, az ügy azonnal leren dezhető, a tartozás a házipénztárban befizethető. A járulékfizetők jelentkezhetnek észrevételeikkel és problémáikkal Nyíregyházán kívül a helyi kirendeltségeken, Kisvárdán és Fehérgyarmaton is. Fontos az, hogy ezt minél hamarabb megtegyék, hogy a TB-nek az előírt határidőig, december 31-ig módja legyen a problémás ügyeket elrendezni. Aki a levél kézhezvételétől számított 15 napon belül semmiféle jelzést nem ad, annak helyzetét és tartozását a TB elfogadottnak tekinti, s utólag már semmiféle reklamációt nem fogad, nem fogadhat el. Abban az esetben, ha a megyében kiküldött közel 35 ezer értesítő bármelyike bármilyen ok miatt a címzetthez visszaérkezik, megismétlik az értesítést, ezúttal azonban tértivevénnyel adják fel azt. Az utóbbi eljárást az indokolja, hogy bár sok cég megszűnik, elköltözik, netán szanálásra kerül, a működés alatt felhalmozott tartozás azonban mindenképpen rendezni kell. Program Szövegszerkesztést, táblázat- és adatbázis-kezelést tanulnak tizennyolcán 450 órán át a Nyíregyházi Átképző Központ számítógép-kezelő (használó) tanfolyamán Balázs Attila felvétele Maradhat a polgármester Nyíregyháza, Hodász (KM - Gy. L.) — Amint arról tegnap beszámoltunk, a hodászi polgármestert a mátészalkai rendőrkapitányság csalással és hivatali visszaéléssel gyanúsítja. Az ügyész az előzetes letartóztatásra nem tett indítványt a bíróságnak, ellenben saját hatáskörében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Vajon elláthatja-e ilyen esetben a polgármester a feladatát? — érdeklődtünk a Megyei Közigazgatási Hivatal törvényességi főosztályán. Megtudtuk: a polgármesterek jogállásáról szóló 1994. évi 64-es törvény értelmében semmi akadálya, hogy a polgármester ellássa feladatát. Viszont ha a gyanú beigazolódik és jogerős ítélet születik, a törvény erejénél fogva azonnal megszűnik jogviszonya. A képviselő-testület viszont keresetet nyújthat be a megyei bíróságon (első fokon) a polgár- mester felfüggesztése ügyében. De ehhez minősített többségű döntés szükséges. Az egyik hodászi képviselőtől megtudtuk, még nem hívták össze a testületet. A névadó: Erkel Újfehértó (KM) — A klasszikus magyar zene kiváló komponistája, Erkel Ferenc nevét vette fel Újfehértó 1. számú általános iskolája. Pénteken, a zeneszerző születésnapját (1810. november 7.) megelőzően tartották meg a névadó ünnepséget, melynek alkalmából felavatták Balogh Miklós fafaragó népművész Erkel Ferencet ábrázoló dombormű- vét. A műsorban felcsendültek Erkel-kompozíciók: az Éljen a haza! címűt az iskola kórusa adta elő. A tanulók előadásában hallhatták az egybegyűltek az Emlékképek Erkel Ferenc életéből című összeállítást. Légzőgyakorlatok Ifjú ember koromban, egy idősebb barátom mentorkodásával érdeklődni kezdtem a hindu filozófia iránt. Amikor a védákba már sikerült annyira belegabalyodnom, hogy a Vé- danta vallásfilozófiai tanításnak azon tételén rágódtam, hogy Bráma az igaz valóság és a világ csak látszat, ekkor ismerkedtem meg az éppen aktuális, halálosan nagy szerelmemmel. Az egyik randinkra a zsebemben egy könyvvel mentem, mert tudtam, az a bestia majd megint váratni fog magára. Tényleg volt rá időm, hogy alaposan belemélyedjek a Hasznos tanítások a Hitópa- désa meséiből című kötetbe, amikor a kis drága, a maga bűbájos módján hozzám libegett. A kötetet kivette a kezemből, belenézett és megérdeklődte, hogy hülye vagyok-e amiért erre pazarlóm az időmet. Majd, hogy megjegyzésének élét tompítsa, ígéretet tett, hogy megszerzi nekem a jógáról való, fotókkal illusztrált könyvet. Dicséretére legyen mondva, ígéreteinek tömkelegéből ezt az egyet teljesítette. Az, hogy útjaink hamarosan elváltak, nem okozott nagy fájdalmat, mert a jóga könyv maradt. Többszörösen összegubancolódott világunkban, ahol sikerült magamnak saját kis gubancokat is kialakítani, a jóga szemlélet segítségével rendeztem dolgaimat. A fegyelmezett légzés, a megtervezett ritmusban végzett gyakorlatok leszoktattak a hirtelenkedésről, a kapkodásról. Tudom, hogy meditációval kezdem és zárom a napot. A saját belső világomat éppen úgy rendben kell tartanom, mint az egész környezetemet. IManapság mar bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Hiába, ilyen világot élünk. Az, hogy ezeknek a történéseknek a miértjére nincs magyarázat, az lassanként a dolgok természetes rendje lesz. Ha mégis magyarázatot adnak, az bizony köszönő viszonyban sincs az igazsággal. Mindenki legbiztosabb pontja saját maga. Ez az az egyetlen biztos vár, ahová csak azt engedi be, akiben feltétlenül megbízik. Akinek még a lélegzete is igaz A légzőgyakorlat alapfeltétele a tiszta levegő. Emlékérem az MTESZ-től Nyíregyháza (KM) — A budapesti Kongresszusi Központban a Magyar Tudomány Napján tartotta a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége a megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi közgyűlését. Ezen adták át az idei MTESZ-kitüntetéseket. Megyénkből Emlékérmet kapott Scholtz Béla, az Építéstudományi Egyesület megyei csoportjának tiszteletbeli elnöke, elismerve több évtizedes, eredményes munkáját. OLVASÓNK ÍRJA Adakozás névtelenül Kamasz fiam felmászott egy villanyoszlopra, ahonnan leesve nagyon súlyos sérüléseket szenvedett — a nyomait valószínűleg élete végéig viseli majd. A Kelet-Magyaror- szág nyáron részletesen beszámolt a szomorú esetről. A cikk jól érzékeltette, hogy a tragédia — a lelki teherpróba mellett — csak tetézte családunk kétségbeejtő anyagi helyzetét, hiszen rokkant- nyugdíjasok vagyunk. A cikk sokakat megindított, s több lelkiismeretes ember pénzzel segítette fiam gyógykezelését. A gyerek lábát Budapesten, az Országos Baleseti Intézetben megoperálták; egy ínszakaszt kellett pótolni, persze a megpróbáltatások java még hátravan, újabb és újabb műtétek várnak ránk. Ezúton szeretném megköszönni lapjuknak és a jóérzésű embereknek az önzetlen segítséget. Köztük volt olyan is, aki 100 ezer forintot fizetett be a számlaszámra, de kilétét nem fedte fel... A kisebb összegek is nagyon sokat jelentettek a siker érdekében. Hálás lennék, ha az érdeklődés és az adakozókedv nem lanyhulna. Ez az egyetlen esély, hogy a fiam a lehetőségekhez mérten teljes értékű életet élhessen... Nagy Gerzsonné, Kallosemjen