Kelet-Magyarország, 1998. október (55. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-20 / 246. szám
9. oldal 1998. október 20., kedd □ Aranysisak A hétvégi mureki, ausztriai Aranysisak nemzetközi salakmotoros versenyen Stefáni Attila, a Nyíregyházi Speedway Rallye Club versenyzője negyedik lett. Másnap egy szintén ausztriai öregfiúk versenyen klubjának elnöke, Seres János tartalékként a hetedik helyre motorozta magát. □ Erdei futás Kedden rendezik Nyíregyháza nyílt erdei futóversenyét. A résztvevőknek a rajtot és a célt a hármasdombnál jelölték ki. Fél háromtól elsőként a II. korcsoportúak startolnak, a táv 1200 méter. A III. és IV. korcsoportoknak 1800 métert kell futni. Délután 4 órától a felnőtteké és a negyedikes középiskolásoké lesz a terep, ők 3600 métert teljesítenek. □ Kispályás kupa Ezúttal Balkányban rendeztek a hét végén Horex-kupa kispályás focitornát, amelyet a Marján Kft. csapata nyert meg. Szintén ez a csapat adta a gólkirályt, Ratkó személyében. Előnyleadók Nyíregyháza (KM) — Egy elmaradt mérkőzést pótoltak a Taurus NB Il-es férfiteké- zői, midőn a gyulai keresztesekhez látogattak. Gyula-Nyh. Taurus 6-2 (2879-2817). Nagy lehetőséget szalasztottak el a gumigyáriak, mert a mérkőzés elején szerzett kilencvenfás előnyüket nem tudták megtartani. Pontszerzők: Spisák 528, Szlo- venszki 526. Siker és vereség Női röplabda NB II: Örökösföld-Bujtos SE-Rákospalota 3-0 (8, 3, 6). Örökösföld: Lévai, Tóth, Győri, Teschmayer, Kovács, Frankovics. Csere: Varga, Mérész, Török. Edző: Moravszki Gyuláné. Magabiztos hazai siker. Junior: 3-1. Közgazdasági Egyetem-Örökösföld— Bujtos SE 3-0 (14, 5, 5). Örökösföld: Lévai, Tóth, Győri, Teschmayer, Kovács, Frankovics. Csere: Varga, Mérész, Török. Edző: Moravszki Gyuláné. Az erőteljesebb hazaiak megérdemelten nyertek. Junior: 1-3. Itthon győzelem Harasztosi Pál felvétele 42. hét 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 24 918 539 forint. 13 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 9 380 417 forint. 12 találatos szelvény 17 darab, nyereményük egyenként 223 787 forint. 11 találatos szelvény 249 darab, nyereményük egyenként 15 279 forint. 10 találatos szelvény 2143 darab, nyereményük egyenként 2959 forint. Szabályos gólt nem adtak meg Az átlagtól jobb erőnléte van a nyíregyháziaknak • Kedden indulnak a dunántúli túrára Kirchmayer (pirosban) most nem játszott jól Martyn Péter felvétele — Mindent megtettünk a győzelemért, Az eredménnyel elégedett vagyok a mutatott játékkal már nem — kezdte szokásos hétfői visszapillantást Őze Tibor vezetőedző — Az győrieknek öt válogatottjuk (felnőtt és utánpótlás) van és győzni jöttek hozzánk. Ráadásul egy szabályos góltól fosztottak meg bennünket, hiszen ország-világ láthatta a tévében, hogy Novák nem lesről indult, amikor végül Stark lábáról a hálóba vágódott a labda. Azt még hozzá kell tennem, hogy a kéthetes bajnoki szünetbe az volt a feladat, hogy összerázzuk a csapatot, a meccs előtt pedig legalább olyan fontos volt az, hogy lélektanilag szét ne essen az együttes. Mindent egybevéve a bajnokság második csapata ellen értékes döntetlen értünk el. □ Melyi játékrész játékával elégedett? — Mindkettővel. Az első félidőben a védekezésre fektettük a hangsúlyt, az ellenfél szakemberei is elismerték, hogy jól lezártuk a középpályát, a győriek Jól mixeltek a vendéglátók Mán László Nyíregyháza (KM) — Szombaton döntetlent játszott otthonában a Nyírség-Sparta- cus profi focicsapata, ám a Győr ellen szerzett egy pont sikernek tekinthető Emgés győzelmek a Fiedler Barna nemzetközi tornán Nyíregyháza (KM) — Pénteken és szombaton 32. alkalommal rendezték a Fiedler Barna nemzetközi kosárlabdatornát, illetve harmadszor tartották a nemzetközi mix röplabdatornát a mező- gazdasági főiskolán. Mindkét tornán a hazai csapatok mellett két külföldi, a Kassai Safarik Egyetem és a Rzeszów gárdája vett részt. Eredmények, kosárlabda, nők: Nyh. MGFSC-Kassa 84-73 (70-70, 36-41), DASE-Kassa 73-71, Nyh. MGFSC-DASE 81-60. Végeredmény: 1. Nyh. MGFSC, 2. DASE, 3. Kassa. Férfiak, helyosztók: 5, helyért DA- SE-Kassa 99-66, 3. helyért: Nyh. MGFSC-Rzeszów 104-101, döntő: Békéscsaba-Nagykálló 92-75. Végeredmény: 1. Békéscsaba, 2. Nagykálló, 3. Nyh. MGFSC, 4. Rzeszów, 5. DASE, 6. Kassa. Mix röplabda, döntő: Nyh. MGFSC-Rzeszów I. 2-1. Végeredmény: 1. Nyh. MGFSC, 2. Rzeszów I., 3. Kassa, 4. Rzeszów II. Különdijak, kosárlabda. Legjobb irányító: Farkasinszki Gyuláné (Nyh. MGFSC), Zom- borszky György (Nagykálló), center: Lugosi Gabriella (Nyh. MGFSC), Svider Svavomir (Rzeszów), dobó: Smihulova Ivetta (Kassa), Czifrák Csaba (Békéscsaba), legjobb hazai: Garai István. Röplabda, legjobb előkészítő: Greksza Zoltán (Nyh. MGFSC), legjobb női: Czecin Márta (Rzeszów, legjobb támadó: Tunja Krysztóf (Rzeszów). Hiaba volt rámenős a Demecser Labdarúgó NB L: Rozsnyai Béla a vereség ellenére is optimista Demecser (KM - K. T.) — Igaz, ami igaz, a Demecser nem tündökölt Tiszavasváriban. Ám Rozsnyai Béla nincs elkenődve. Bár a DFC 2-0-ra elbukta a házirangadót, az edző hétfőn reggel már csak a szépre emlékezett. , — A mezőnyben megtettük, ami tőlünk tellet. Nyílt játékra törekedtünk, megpróbáltunk szó szerint futballozni — merült bele a részletekbe a demecseri tréner. — Többet is támadtunk, főként azután, hogy már az első félidőben emberelőnybe kerültünk. „Rámentünk” a Tiszavasvárira, csak a gól hiányzott. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, komoly helyzetet nem tudtunk kialakítani, a hazaiak pedig ügyesen kihasználták lehetőségeiket. Nem úgy a Demecser. Az utóbbi meccseken a kapu előtt „nem sül” a társulatnak. Magyarán: gólínségben szenved a DFC. Természetesen Rozsnyai Béla is kiszúrta eme problémát. — Mit csináljak... Én is csatár voltam, s ha nem kaptam jó labdákat, „meghaltam” a védők között. Nálunk ez történik immáron hetek óta. A középpályásoknak oda kell tenni magukat, mivel a támadóknak hatékonyabb segítségre lenne szükségük. Azért az elől játszó embereknek is jobban kellene koncentrálniuk. Mindenesetre a meglévő hibák ellenére is optimista vagyok: nyerhető meccsek következnek, csak rajtunk múlik, hogy meddig jutunk... nem tudtak kijönni. Szünet után a támadójátékunk veszélyeket rejtett nfiagában. Ráadásul nem kényszerből akartunk támadni, hanem tudatosan volt bátrabb a játékunk. □ Nemrégiben felmérésen voltak a Sportkórházban. Milyennek az eredmények? — Éppen itt vagyok a kórházban, nemrég kaptam meg a dokumentumokat. Malomsoky főorvos úr vizsgálatai alapján a magyar átlagtól jobbak az eredményeink. A szombati mérkőzésen ezért is tudunk a második félidőben a győriek fölé kerekedni. □ Kemény hét elé néznek... — Igen. Kedden délelőtt itthon edzünk, aztán buszra szállunk és ránk is vár egy hosszú utazás. Szerdán Zalalövőben játszunk kupameccset, majd maradunk a környéken, Hévízen. Ott csütörtökön kétszer pénteken egyszer kezdünk, szombaton pedig Zalaegerszegen játszunk. Nehéz dolgunk lesz, mert az egerszegieket megnéztem vasárnap Székeshe- férváron, és nagyon jó csapatot alkotnak. Kordé nyert Budapest (MTI) — Kordé Emese, a Koko-Gym versenyzőnője nyerte az idei fitness országos bajnokságot. HIRDETÉS Jöhet a bajnokság Elrobogtak a moldován kisvonat mellett Nyíregyháza (KM - M. L.) — Nem volt gond, az NYVSC Szabolcs gabona férfi röpiab- dázói magabiztosan vették a BEK-selejtezö első akadályát. A Moldávia Parkani ellen kettős sikerrel jutottak tovább. □ A továbbjutás tényén túl mennyire volt hasznos ez a két találkozó? — kérdeztük Botos Ferenc vezetőedzőt. — Annyiban mindenképpen, hogy előkészületi meccset játszottunk a bajnokira. Új dolgokat próbálhattunk ki élesben, ám nem volt egy súlycsoportban a két együttes. Olyan nagy volt a különbség a mérkőzés képe alapján, mint az InterCity és a kisvonat között. □ A meccs előtt hangsúlyt kapott a nyitás, hogyan vélekedik a játékkezdésekről? — Nem lehet kategorikus véleményt alkotni. Bugyi eddig is jól nyitott, Veres■ és Tornyai javult, a többiek sem hatékonyságban,a sem eredményességben nem léptek előbbre. □ Milyen tanulságokkal szolgált a találkozó? — Ilyen szerkezetű csapattal, mint a mienk élni kell a liberó adta lehetőségekkel, főként a nyitásfogadásoknál. □ Szerdán jóval nehezebb mérkőzés, bajnoki vár a csapatra Dunaújvárosban. — Igen és amennyiben Pam- puch nem játszhat, akkor ismét szerkezeti változást kell végrehajtanunk, és tovább fiatalodik az egyébként sem öreg csapatunk. Egy percig sem forgott veszélyben a továbbjutás M. P. felvétele SZÖVEGSZERKESZTŐ TANFOLYAM TELJESEN KEZDŐKNEK Ajánljuk: mindazoknak, akik még nem dolgoztak számítógéppel Alapismeretek *"'§Sr ’'tófíSÍL» Formázások IglM VW©?« Táblázatkészítés Körlevélkészítés Boríték címkézése Gyakorlatok CT Microsoft fit Alapismeretek Az Inkubátorházban: 60 óra november 9-től hétfőnként 4 óra. Tankönyvekkel, vizsgával, 28.000 Ft/fő 5NAUÓ SZAMltÓOÉH HASZNAIM E G Y E N I KONZULTÁCIÓI GYAKORLÁSI lEHETŰStS ÜOTiült®rT EWT g :(42) 502-106