Kelet-Magyarország, 1998. október (55. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-29 / 253. szám
1998. október 29., csütörtök 7. oldal □ Gyertyát gyújtanak A Nyíregyházi Városvédő Egyesület hagyományos gyertya- gyújtásos halottak napi megemlékezését november 2-án, délelőtt fél 11 -kor tartja a Hősök temetőjében (Kertváros, Derkovits utca). □ Továbbképzés hegedűn A Nyíregyházi Zeneiskolában (Kürt u. 5-11.) október 29-én, csütörtökön 9-től 16 óráig Perényi Eszter hegedűművész megyei szintű továbbképzést tart. □ Templomi fogadalomtétel A nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola diákjai és nevelői a reformáció emléknapján, október 30-án reggel 8 órakor ünnepi istentiszteleten fogadalmat tesznek a református templomban. Sikeres évek Nyíregyházán Nyíregyháza (KM - N. I. A.) — Amikor az 1929 őszén kaput nyitó Angolkisasszonyok Intézetének Felsőkereskedelmi Leányiskolája első osztályában és az internátus növendékei névsorában megjelenik Tolnay Klári neve, még Rózsinak hívták. Ezen a néven aratta első sikereit Nyíregyházán az iskola, a Korona színpadán. Tolnay Klári a nagymama szerepében 1997-ben a szolnoki Szigligeti Színházban MTl-felvétel Csak az első két osztályt végezte az intézetben, de életre szóló hatást gyakoroltak rá itteni élményei, ahogyan a róla szóló könyvben maga vall erről: „A szigorú zárdái előírások, a bezártság figyelmesebbé tettek a külvilág dolgai iránt. Nyíregyházáról mind a mai napig többet tudok, mint diákéletem másik két helyszínéről, Balassagyarmatról és Debrecenről. Szerettek bennünket a városban, főleg a diákfiúk... A Korona Szálló előtti- téren megálltunk, leülhettünk a hófehér padokra. Ilyenkor odasandítottunk a Korona alatti trafikra, ahova mindig ki volt írva, hogy hol, mikor lehet jelentkezni Perczel Karola tánctanfolyamaira.” (Párkány László: Tolnay Klári egyes szám első személyben) Az apácák már az első évben felfigyeltek a tehetséges kislányra, aki könnyedén tanulta a nyelveket, kitűnő zenei képességekkel rendelkezett, jeleskedett jó énekhangjával, a ritmikus tornán mozgásával, szépen táncolt, szívesen vett részt az amatőr színjátszásban. Jellemformáló, s nem utolsósorban művészformáló két esztendőt töltött a zárdában Tolnay Rózsi-Klári. — Számomra mindig az a tizenhat esztendős csitri marad, akire én, az első licis- ta bámulattal tekintettem föl, amikor a duruzsoló vaskályha köré gyűlve, a drága jó Mater Horváth irányításával francia nyelvű színdarabra készültünk. Ki lehetett volna más a hókirálynő, mint Rózsi, s mi, szerető alattvalói, a hópelyhek, körülrajongtuk őt — mondja az egykori iskolatárs, Szitka Mária, aki nem egyszer szerepelt az immár a halhatatlanságba költözött Tolnay Klárival itt, Nyíregyházán, a különböző iskolai rendezvényeken. A szöveget írta Györke László, a fotókat készítette Martyn Péter ^Jem kétséges, hogy a képviselőknek az adott település közügyeivel kell foglalkozniuk. Nyíregyháza egy-egy kerületében, negyedében nyilván más-más gondok, sürgős tennivalók vannak. Tehát én személy szerint azt várom el a testület tagjaitól, hogy ne csak globálisan tevékenykedjenek a városért, hanem elsősorban azoknak az érdekeit tartsák szem előtt, akik őket megválasztották. Nyilván a helyi politika nem ugyanolyan, mint az országos, itt jobban kell érvényesülnie a lokális érdekeknek. Ezenkívül több posz- toló rendőrt szeretnék látni, a Kossuth téren, és a város minden olyan pontján, ahol ez indokolt. Kiekern választott városom Nyíregyháza. Azért választottam két és fél éve éppen ezt a várost, mert tetszett a dinamikus fejlődés, hogy lépéselőnyre tett szert, és most az új felállású képviselő- testületnek azért szurkolok, hogy ezt megőrizzék, s igazi régióközponttá váljon Nyíregyháza. Elvárom, hogy ugyanolyan emberarcú, emberközpontú legyen a vezetés, mint a korábbi volt. Szeretném, ha még nyitottabb lenne a testület, s egy-egy kérdés eldöntése előtt kikérnék a lakók véleményét, akkor elkerülhetőek lennének olyan problémák, mint ami a Spar körül kialakult — bizonyára sokan emlékeznek rá. Tudja, manapság, ha van munkája az embernek, elégedettebb a helyi vezetéssel is. Én hál’ istennek huszonöt éve egy helyen dolgozom. A belvárosban lakom, s azt nem lehet nem észrevenni, hogy mennyit szépült Nyíregyháza. Ebből azt a következtetést vonja le a külső szemlélő, hogy jól dolgoztak a városatyák. Én azt várom el az újaktól is, habár sok régi, ismerős arc is megmaradt a testületben, hogy legyenek mozgékonyak, mert csak a jó munkának van eredménye. Elég baj az, hogy sok munkahely megszűnt. Szerintem egyáltalán nem kell félni attól, ha itt lesznek a multik, legalább több lesz a munkahely. Van már minden a faluban, amire szükségünk van. A régi polgármesterrel meg voltunk elégedve. A népek bíznak az új polgármesterben is, meg a testületben is, hogy mindent jól csinálnak. Csak hát több munkalehetőség kellene a községben, hogy a fiatalok ne menjenek el. Tudja, nekem is az lenne a legnagyobb örömöm, ha legalább egy gyermekem a faluban lakna. De hát elköltöztek mindnyájan. Sok a faluban az idős ember, jó hogy már szépen berendezték az idősek otthonát, mert szükség van rá. Én is igénybe veszem. Remélem, az új ön- kormányzat ugyanúgy törődik majd velünk, öregekkel, mint a régi. Most, hogy ritkábban vagyok otthon, jobban szembeötlik az a fejlődés, amit Mátészalkán tapasztalok. Sok létesítménnyel, intézménnyel, kulturális és egyéb rendezvénnyel lett gazdagabb a város, színháza is van már. Ez akkor is előnyére válik a városnak, ha például még mindig eléggé nyomasztó a munkanélküliség. A városlakók többsége nyilván meg van elégedve a régi vezetéssel, hiszen olyan gyökeres változás nincs a képviselő-testületen belül. Szerintem azonban lehetne valamelyest javítani a városi tömegközlekedésen, hogy ennek eredményeként gyorsabban eljuthassunk egyik végéből a másikba. Hcrlngh Csaba képviselő. Nyíregyháza Herczku Anikó tanár, Nyíregyháza Gál János anyagbeszerző. Nyíregyháza Auxl Istvánná nyugdíjas, Sényö Farkas Agnes főiskolás, Mátészalka HIRDETÉS 4400 Nyíregyházé, Széchenyi u. 3. Telefon: (42) 418-888 (pénztári órák: hétfőtől-péntekig 08-13 óráig) Szolgáltatásaink: Állampapír forgalmazás (Magyar Államkötvény, Kincstári Takarékkötvény, Kamatozó Kincstárjegy, Diszkont Kincstárjegy) • Másodpiaci forgalmazás (korábbi kibocsátású állampapírok vétele és eladása) • Újrabefektetési lehetőség (időkiesés és kamatveszteség nélkül) • Ingyenes értékpapírszámla • Vételkor és eladáskor átutalás folyószámláról, folyószámlára Vásároljon állampapírt közvetlenül a Kibocsátótól, a Magyar Államkincstár Fiókjaiban, ahol az állam az állampapírokra teljeskörű garanciát vállal. Állampapírok vásárlására lehetőség van még az elsődleges forgalmazóknál és egyéb értékpapír-forgalmazóknál is.* A Magyar Állampapírok biztonságét az állami garancia adja, melynek értelmében az állam az adott állampapír tőkéjét és kamatait esedékességkor a forgalmazóknak mindenképpen kifizeti. *Felhívjuk a befektetők figyelmét arra, hogy a forgalmazók kiválasztásakor és megbízásakor körültekintően járjanak el, mivel a kifizetőhelyek esetleges szerződésszegése, vagy visszaélése esetén a kifizetésekért a kibocsátó (azaz az állam) nem vállalhat felelősséget. Részletes információ: 06-40-24-24-24 (helyi hívAs) Gyógyítás és minőség Nyíregyháza (KM - K. É.) — A gyógyítás minősége, az ellátás színvonala volt a téma azon a tanácskozáson, melyet a napokban a nagy- kállói pszichiátriai szakkórházban illetve a megyei Jósa András kórházban tartottak. A Nemzeti Minőségi Klub soros összejövetelére az ország legtávolabbi sarkából is érkeztek vendégek azért, hogy megtárgyalják, milyen módon lehet egységesíteni a gyógyítás színvonalát, a minőségbiztosítási rendszerek hasznát. Szakmai Arany Debrecen (KM) — Az elmúlt években megszokott kiadásoktól eltérően 1998- tól a megyei telefonkönyv két kötetben jelenik meg. Szeptemberben Arany Oldalak címmel a szakmai telefonkönyv látott napvilágot, év végén pedig a Fehér Oldalak jutnak el majd az ügyfelekhez. Utóbbi tartalmazza az adatközléshez hozzájárult összes előfizető telefonszámát és címét. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Arany Oldalak könyve az utolsó havi távbeszélőszámla és a mellékletként megküldött értesítő- levél felmutatásával október 14-től már átvehető a MATÁV kisvárdai, mátészalkai, nyírbátori és nyíregyházi ügyfélszolgálati irodáiban. A megye többi településén a helyi postahivatalokban október 14. és november 11. között adják át a szakmai telefonkönyvet az ügyfeleknek. Magyar Államkincstár ^Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fiók