Kelet-Magyarország, 1998. október (55. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-27 / 251. szám
1998. október 27., kedd 16. oldal □ Konferencia a taposóaknákról A taposóaknákkal sűrűn borított országok, Kambodzsa, Afganisztán, Bosznia, Laosz küldöttsége, valamint mintegy 25, nekik segítséget nyújtó fejlett ipari ország képviselője vesz részt azon a hétfőn kezdődött, phnompeni nemzetközi értekezleten, amelyen a kambodzsaiak a robbanószerek megsemmisítése terén szerzett tapasztalataikat adják át, □ Heroint találtak Több mint két kilogramm heroint találtak vasárnap a nagylaki vámosok egy magyar rendszámú személy- gépkocsiban, amelynek utasai ugyancsak magyarok voltak. A vámvizsgálatnál azt mondták, nincs bejelenteni valójuk vámkezelésre. Az útipoggyász és az autó átvizsgálása során azonban kiderült, hogy a kocsi hátsó ajtajának kárpitja mögött 4 csomagban összesen 2,22 kilogramm heroin van. □ Áram nélkül Az orosz transzszibériai vasút 1230 kilométeres, a Bajkál-tavon túli szakasza maradt hétfőn áram nélkül, mivel a szolgáltató vállalat, a Csitaenergo az állam- vasútak felhalmozódott adóssága miatt kikapcsolta az energiaszolgáltatást. A transzszibériai vasúton így jelenleg is 25 tehervonat vesztegel. A személyvonatok egyelőre menetrend szerint közelkednek. Boldoggá avatás Vatikánváros (MTI) — II. János Pál pápa vasárnap Vatikánvárosban boldoggá avatta több vallási intézmény alapítóját: Zefiri- no Agostini olasz, Antonio Galvao brazil és Faustino Miguez spanyol papot, illetve Theodore Guerin francia apácát. A katolikus egyházfő vasárnapi szentbeszédében elmondta, hogy szűkebb környezetükben mind a négyen a hit és alázat közötti mély kapcsolat jelképeivé váltak, s követendő példaként állította őket a mai hívők elé. A római katolikus egyházban a boldoggá avatás a szentté avatáshoz vezető út egyik állomása. II. János Pál, akit 1978- ban választottak a katolikus egyház fejéül, két évtizedes tevékenysége alatt 800 embert avatott boldoggá, 279-et pedig szentté, többet mint e században előzőleg az összes pápa együtt. Haboscsipkés diszkréció e címmel nyílt a salgótarjáni történeti múzeumban kiállítás, amely a szebbik nem fehérneműdivatját mutatja be 1890-től napjainkig MTI-felvétel MECiÉR ECY MOSOLYT — Arisztid barátom, milyen időjárás van odakint? — Nem látni Taszilókám, mert annyira be van borulva... Rekordfogás Ahogy beköszöntött az ősz és vele együtt a hidegebb időjárás, megkezdődött a csukaszezon is. A horgászok egymás után fogják a kapitális rablókat. Képünkön a nyíregyházi Hók Attila, a Szabolcsveresmarton akasztott 8,45 kg-os zsákmányával. A hal október 23-án délután két órakor akadt horogra. Attila harminc éve hódol ennek a szenvedélynek, s azon pecások közé tartozik, aki ritkán jön haza üres kézzel. A kedvenc vízterülete az élő Tisza Harasztosi Pál felvétele Kozma Viktória nyolcadikos Nyíregyháza (DM) — Kedves, vidám, igazi tinédzser lány Kozma Viktória, a nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola 8. c. osztályos tanulója. A nagybetűs Élet még nem állította megoldhatatlannak tűnő feladatok elé, de azért már belekóstolt nehézségeibe. Manapság legnagyobb kihívás számára a tanulás. Szerencsére mint kitűnő tanulónak, úgy tűnik sikerül ezt az akadályt is venni. — A Széchenyi István Szak- középiskolába szeretnék mendául egy „Kifutó” szerű versenyen veszek részt a Kölyökvár- ban, ahol a La Bouche együttes számával lépek fel. Szabad időm nagyon kevés, hisz rengeteg különórára járok. Emellett a Nyírszőlősről történő napi ingázás is jelentős időt vesz el. Természetesen fiatalságát ő sem tagadhatja meg. Szívesen olvas leányregényeket, imád kerékpározni és táncolni. Kisebb korában balettozott, majd klasszikus társastáncot tanult. Leköti a két és fél éves húgával való foglalkozás is, akinek örömmel rajzol, olvas meséket. A legjobban a nyarat szereti, amikor a strandolhat. A szülei virágokkal foglalkoznak, így nem véletlen, hogy hozzá is közel állnak ezek a csodálatos növények. Különösen kedvenc a vörös rózsa. Elek Emil felvétele ni, majd a bátyám nyomdokaiba lépve, a jog és a közgazdaság területén továbbtanulni — jelenti ki határozottan. — Kedvenc tantárgyam a történelem és az ének. Az utóbbit űzöm is kedvtelésből. A napokban pél„Elszálltak" a nyitással Pornószerep Róma (MTI) — Pornószerepet ajánl Monica Lewinsky- nek az erotikus játékfilmjeiről ismert olasz rendező, Tinto Brass. „Drága Mónika, köszönöm, hogy létezel, mert értelmet adsz egy értelem nélküli világnak” — írta a „Lettere” című olasz folyóiratban a rendező. Brass szerint Clinton szeretője a megfelelő helyen ültette át a gyakorlatba a pacifisták „Ne háborúzz, hanem szeretkezz!” jelszavát, politikai cselszövések helyett szerelmi légyottok meghitt zugává változtatva az ovális szobát. Milánó (MTI) — A Malév is a hét végén kaotikus körülmények között átadott új, szupermodern milánói légikikötőt, a Malpensa 2000-t használja. A városközpontig járó ingyenes különbusszal kárpótolja utasait a nagyobb távolság okozta kényelmetlenségért. Tumultus, késések, járatok kimaradása, a repülőtéri szolgáltatások csődje jellemezte az első üzemi napot, a vasárnapot. Óriási torlódás alakult ki a repülőtérre vezető autópályán. A bíborosi áldással felavatott légikikötő igazi próbaköve azonban a hétfői munkanappal kezdődött, amikor a nagyobb forgalmat még sztrájkok is fenyegették. A járatok 66 százalékát terelték át indulásként az interkontinentális légi utak fordítókorongjának szánt új repülőtérre, amely jövőre percenként indít vagy fogad repülőgépet, 2000-ben 18 millió utast, kapacitása tetőpontján, 2010-ben pedig már 33 millió utast és egymillió tonna árut mozgat. A nagy nyugati légitársaságok pereskedésekkel próbálták késleltetni a hozzávetőleg 300 milliárd Ft-ba került létesítmény üzembe helyezését, mivel az 53 kilométerre fekszik a lombard főváros centrumától és még nem épültek ki teljesen az odavezető utak, mig a régi repülőtér, a Dóm tértől 7 kilométerre fekvő Linate metrón néhány perc alatt elérhető. A Malpensá- tól mindössze 90 kilométerre fekvő Torinóba is ingyenes külön- buszt tervez indítani utasai számára a Malév. Tájjellegű kutyakiállítás Közel kétszáz „versenyző” részvételével tájjellegű kutyakiállítás színhelye volt á fehérgyarmati sporttelep: a sok látogató között volt Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke, Helmeczy László, a Fidesz megyei elnöke, országgyűlési képviselők. Képünkön az ország egyik legszebb dober- mannja: Boogie-Dog Azzuró, bábérkoszorús champion (az egyik győztes) Nyíregyházáról (Fotó: Buda S.) SZÓ TÁR Lelécel A címül idézett igealak jelentéstartalmát és használati értékét tekintve a következő rokon értelmű szósorba illeszkedik: lelép, meglép, meglóg, ellóg, elkotró- dik, ellopózik, lopva eltávozik, elsomfordál, elsompolyog, elpárolog, ellábal, eltűnik, megszökik stb. Idézett példatárunkból kitűnik, hogy nagyon változatos megnevezésekkel lehet helyettesíteni, felcserélni a lelécel nyelvi formát. Újabban azt tapasztalni, hogy ez az argóból nyelv- használatunkba kerül szóalak egyre erősíti hadállásait, pedig — mint a fenti példa is igazolhatta — választási lehetőségünk bőven lenne, hogy minél pontosabban fejezzük ki magunkat. Olcsóbb nászutak Tokió (MTI) — A kedvezőtlen gazdasági körülmények takarékoskodásra késztették a nászutakra korábban óriási vagyonokat költő fiatal japán házasokat. Az évtized elején még átlagban mintegy 1,3 millió forintnak megfelelő összeget költöttek árrá, hogy a legkedveltebb helyszínre, Hawaiiba utazzanak, ma már 800 ezer forintnyi „csak” a nászútra szánt átlagos költségvetés. Szépségek pereskednek Zágráb (MTI) — Horvátországban bíróságon folytatódik az idei szépségkirálynő- választás, miután a címétől megfosztott Leila Sehovic ügyvédje bejelentette: a dubrovniki szépség kártérítésért beperli a veseny rendezőit. A szépségkirálynő- választásokat világszerte kísérő botránysorozat idén Horvátországot is elérte, ráadásul politikai felhangoktól kísérve. A verseny rendezői megfosztották címétől a dubrovniki Leila Sehovi- cot, mert azzal vádolták a zsűri néhány tagját, hogy szabálytalanságokat követtek el a szavazáskor, s bundagyanússá tették a szépek versengését. Ennek alapján megfosztották címétől Seho- vicot, aki azzal vádolta meg a testületet, hogy muzulmán vallása miatt vették el tőle a királynői koronát. I ARCKÉP Virágos Vasmegyer fi Vincze Péter felvétele r---------;---—7rarr...TTr?r?■ mm'■