Kelet-Magyarország, 1998. október (55. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-17 / 244. szám
1 17. oldal 1998. október 17., szombat Űrhajós vállalkozó Kováts Dénes Balázs Attila felvétele Farkas Bertalant, hazánk első űrhajósát nem kell bemutatni megyénk lakóinak. Bár munkája másfelé szólítja, rendszeresen visszatér egy-egy látogatás erejéig. A minap Kisvárdán, a Bessenyei gimnáziumban tartott előadást az űrkutatásról, felkereste gyulaházi barátait, s természetesen a Pácinban élő szüleit is. Ma, amikor ez az írás megjelenik, Brüsszelben vesz részt a nemzetközi űrhajós szövetség közgyűlésén. □ A jelek szerint szoros kapcsolatban van még az űrhajózással... — Ez természetesen életem elválaszthatatlan része marad mindig, napi szükséglet, amiről nem akarok lemondani. Most is figyelemmel kísérem a napi eseményeket. Jelenleg egy nemzetközi űrállomás összeszerelése zajlik a világűrben, modulokból rakják össze, amerikai, orosz, nyugat-európai és japán szakemberek dolgoznak rajta. A MIR űrállomás száztonnás, az új négyszeres súlyú lesz, a teljes összeszerelése 2002-2004. közöttre várható. A MIR már tulajdonképpen duplán kiszolgálta idejét, még fogad egy-két személyzetet, utána a többihez hasonlóan befejezi küldetését, az Indiai-óceánba juttatják vissza. Talán nem oly köztudott a tény, hogy 1988 szeptemberétől egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne lett volna ember a világűrben. □ Sűrű a programja? — Meglehetősen. A brüsszeli konferencia azért fontos, mert ott első kézből szerezhetek információkat az űrkutatás jelenlegi helyzetéről. Azoktól, akik most tértek vissza a világűrből. Megtudhatom, milyen műszaki munkálatokat végeztek a MIR-en, de az új építkezés állásáról is hírt kapunk. Berlinbe az első német űrhajós repülésének 20. évfordulóján rendezett ünnepségre és fórumra kaptam meghívást, majd szeretnék Kazahsztánba utazni Talgat ezredes kérésére, aki nemrég érkezett vissza az űrből, s meghívott baráti látogatásra, eszmecserére. □ Hallottunk olyan híreket is, hogy az Egyesült Államokban fog élni, mert oda köti vállalkozása. Itthagyja Magyarországot? — Igaz, hogy egy amerikai társammal közös vállalatunk van, amelyben kettőnké a kulcsszerep, így a munkám valóban elszólít az Államokba. Az még nem teljesen eldöntött, hogy ez a gyakorlatban mit jelent majd, hiszen a családra, a gyerekekre, tanulmányaikra is gondolni kell. Az biztos, röpködni fogok a két kontinens között. Rablás az iskolakapuban Gyerekek támadnak meg gyerekeket • Még padban lenne a helyük CSERVENVÁK KATALIN Balázs Attila illusztrációi nem a helyszínen készültek nap édesanyja várja az iskola kapujában. Elkéredzkedik a munkahelyéről, hogy hazakísérje nyolcadikos gyermekét. De nem ő az egyetlen szülő, aki kénytelen volt az önállóságra nevelésről alkotott nézeteit feladni. — Egy ismerősöm mesélte, hogy a gyerekét kirabolták — mondta a másik anyuka. — Aznap este megtudtam: az én fiamtól már napokkal ezelőtt elvették ezerkétszáz forintját. De ne szaladjunk ennyire előre, mert a fenti eset után történt még valami: az iskola vezetői feljelentést tettek a rendőrségen, és segítséget kértek. Azóta mindennap ott áll az iskola előtt egy járőrkocsi. A gyerekek, amikor meglátták az egyenruhásokat, már az első délután nyugodtabban léptek ki a kapun. — Tőlem tegnapelőtt akarták elvenni a pénzemet — mondta az egyik fiúcska. — Megállítottak és elkezdték tapogatni a zsebeimet. Kértem, hagyjanak békén, de hazáig követtek. Az volt a szerencsém, hogy görkorival voltam, így nem értek utol. — Ez egy bűnbanda! — szólt közbe felbátorodva egy szeplős kisfiú. — Már vagy négy hete itt garázdálkodnak. Azelőtt nem láttam itt őket. — Biztos, hogy engem is meg akarnak verni —- néz rám őszinte, nagy, kerek, fekete szemeivel egy kilencéves forma kisfiú. — Onnan tudom, hogy sokszor észrevettem már, hogy követnek... Ki innen, ki onnan szólt be, hogy elmondja, tőle mennyit loptak. Gyűltek a forintok. Az elvesztett forintok. Meg az órák, a tornazsákok, a márkás edzőcipők. A mellettem álló kislány meggyőződéssel állította: napi hat-hétezer forint, értéket „szednek össze” ezek a fiúk. — Egyébként nagyon szegények — vélte az egyik csöppség, mire ellenkezett a társa: — Hol szegények, amikor Ni- ke-cuccokban járnak?! — De hát lopták! — érvelt a harmadik. Az egyik kis tökmag ekkor hirtelen a kör közepére pende- rült, s úgy mondta: — Tessék nézni! Ott jön az egyik! A többiek biztos a játszótéren várnak... — mutatott a közeledő széldzsekis fiú irányába, s az izgalomtól teljesen kipirult az arca. Minden szem a .Jelderítő” — mert mi más is lett volna — irányába fordult. Ő volt az, kétségkívül. Megismerte mindenki. Feszült várakozás ült ki a kis arcokra, míg a járőr odaért a széldzsekishez. Titkon talán azt remélték, hogy most akkor végre vége a hetek óta tartó rettegésnek. Honnan is tudhatnák, hogy ez nem olyan egyszerű? A többiektől közben megtudtam: a társaság korábban bejárt az iskolába is. Legszívesebben az öltözőkbe... Alig akad talán olyan gyerek, akitől még ne loptak volna. — Nem játék ez az egész — szólt valaki. — A gyerekeket megfélemlítették, így még azt sem tudjuk valójában, kitől, mit vettek el. Rövid távon megoldás, hogy itt vannak a rendőrök, és hálásak vagyunk, mert figyelnek, vigyáznak rájuk, de az idők végezetéig nem maradhatnak. Ha elmennek, attól az iskola még ugyanitt marad, és a suhancok sem költöznek el egyhamar a környékről. S ki tudja mi vár ránk, ha ezek a fiúk — vagy a szüleik — bevadulnak...? ...ez viszont már nem játék mindezt, hogy csak egyre lehet gondolni! biztonságban érzik magukat. így is van. Megfenyegették a gyerekeket: aki egy szót is szól, azt megverik. Közszájon forog, fiúk az egyik gyerektől az osztálypénzt. Több, mint hatezer forintot. Ezt már társa sem tűrhette. A rabló után szaladt és visszaszerezte a lopott pénzt. Azóta ezt a fiút minden áldott Az alábbi történet valóságos, Nyíregyházán játszódik. Mégsem lesznek benne nevek. Még az iskoláé sem. Ezt kérték a szereplők: gyerekek, szülők, pedagógusok. Mert félnek. Négy su- hanctól, akik hetek óta tartják rettegésben a környéket. Leírhatnám — hisz itt van előttem a papíron — a négy kölyök nevét. Lehet, ez lenne számukra a legnagyobb büntetés, hiszen koruk miatt bíróság előtt talán még felelősségre sem vonhatók. Pedig rablók. Erőszakos, kicsi rablók. Elvileg még az iskolapadban volna a helyük, de a tanulásban sosem jeleskedtek. Addig bukdácsoltak, míg a végén kimaradtak. Magától az iskolától (bár nem ide jártak) azonban nem szívesen szakadnának el: korábban is abból éltek, amit a társaiktól loptak, s mára életformájukká vált. Döbbenetesen primitív a módszerük: kicsengetés után odaáll- nak az iskola bejáratához, és a kilépőktől elveszik értékeiket, pénzüket. Vagy megvárják őket a közeli játszótéren, buszmegállóban. Annyira nyíltan teszik Ez csak egy kis baráti bunyó... hogy ezek a fiúk egy gyereknek már eltörték a kezét. Igaz, vagy sem, nem tudni, mindenesetre hat. Olyannyira, hogy hetekig gyakorlatilag még falaztak is ki- fosztóiknak a kisiskolások. Félelmükbe«. Néhány nappal ezelőtt aztán csak kibukott a dolog. Akkor, amikor épp az egyik pedagógus szeme láttára vették el az „erős” Értékeink Tiszavasváriban a szentmihá- lyi részen található a református templom. A korábban palánkkal kerített templomkertet szabálytalan négyszöget alkotó téglakerítés övezi. Két sarkán egy-egy 5 méter átmérőjű, külső oldalán kulcsos töréssel ellátott, fazsindellyel fedett toronyszerű építmény található. A hajdúvárosok hasonló templomerődeivel szemben a szentmihályi falak tudatos historizálás eredményeképpen 1791-ben épültek. A templomépület déli oldala középkori eredetű, az északi az 1788-1789. évi bővítés eredménye. Erre utal az 1789-ből származó feliratos kőtábla a bejárat homlokzatán Elek Emil felvétele Nyírségi táj Elek Emil felvétele
