Kelet-Magyarország, 1998. október (55. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-16 / 243. szám
1998. október 16., péntek 16. oldal J Bábok és állatkák Játszóházba várja a Magyar Honvédség Helyőrségi Klubja október 17-én 10 órától a gyerekeket, ahol levélmontázsokat, kollázsokat, termésekből bábokat és állatkákat lehet készíteni. A részvétel ingyenes. J Építik a járdát Valóságos járdaépitő mozgalom bontakozott ki az elmúlt hetekben Záhonyban, ahol több utca lakói összefogtak, hogy új járdaszakaszt építsen. Az öntevékeny akciót a polgármesteri hivatal is felkarolta. J Nyugdíjasok közösségben Nyugdi- jasklub nyílt a napokban Nagyecseden. A klub célja, hogy a településen élő idősek számára legyen egy olyan hely, ahol magányos napjaikat tevékenyen, kellemes környezetben tölthetik. A klub felszerelése között szövőszék, varrógép és videomagnó is található. Kisvállalkozók a közgyűlésben Nyíregyháza (KM) — A Kisvállalkozók Megyei Társulása úgy ítéli meg, hogy az előző években a megyei önkormányzatban nem voltak olyan személyek, akik a kisvállalkozók és őstermelők érdekeit képviselték volna. A kis- és középvállalkozók, valamint őstermelők emiatt csak elvétve jutottak fejlesztési támogatásokhoz. Hogy érdekeik megfelelő szinten képviselve legyenek mindkét megyei listán: 10 ezer alatti és felettiben is indítanak tagjaik közül jelölteket a megyei közgyűlésbe. A 10 ezer feletti lista öt első helyezettje: Jécsákné Orosz Tímea őstermelő egyetemista Nagykálló. Csukrán Mihály maratoni futó foglalkoztatott Újfehértó, Magyar Miklós őstermelő vezető gazdajegyző Tisza- vasvári, Farkas Lászlóné vállalkozó Kis- várda, dr. Somogyi János ügyvéd vállalkozó Nyírbátor. A 10 ezer alatti lista első tíz helyezettje: Balogh Attila újságíró, megyei elnök Kö- mörő. dr. Szabó László orvos vállalkozó Kisléta, Kiss Dániel őstermelő, publicista Ököritófülpös, Szántó Sándor gazdajegyző Nagyecsed, Suszté László polgármester Nyírcsaholy, Kása Barnabás polgármester Nyírmada, Fórizs Árpád vállalkozó, kft.- igazgató Vásárosnamény, Kiss János kereskedő, Áfész-elnök Nyírbéltek, Bodnár Sándor építész vállalkozó Rakamaz, Zol- csák Béla fuvarozó vállalkozó Milota. A jók jutalma Esztergomban a szakolyi gyerekek Amatőr felvétel Szakoly (KM) — A Dunakanyarhoz szervezett kirándulással ismerték el a közelmúltban a szakolyi Arany János Általános Iskola és Szakképző Iskola legjobb tanulóinak munkáját. Azok a diákok vehettek részt a kiránduláson, akik a különböző tanulmányi versenyeken jó eredményekkel, előkelő helyezésekkel öregbítették az iskola hírnevét. Az út során Esztergom, Viseg- rád és Szentendre nevezetességeivel ismerkedett meg a csapat. Az iskola tanári kara mellett a település önkormányzata is hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekek ismeretekkel és élményekkel gazdagodva térhettek haza az emlékezetes útról. Humorban pácolt évtized Immár országos hírnévnek örvend a most jubiláló IQ 40 páros Tiszavasvári (KM - Ny. Zs.) — Tíz éve úgy indultunk, hogy Savanyú (alias Hadházi László) gyakran beugrott hozzám, s ilyenkor dőlt belőle a hülyeség, de persze poénokért én sem mentem, a szomszédba — emlékszik az immár országos hírnévnek örvendő, most jubiláló IQ 40 humorista páros történetére Fülöp Attila, kizárásos alapon az IQ másik tagja. Egyet megfogadtak: soha semmin nem fognak összeveszni (pénz, nő), s ehhez a mai napig tartják magukat. A kimeríthetetlen humorzsák mellett ez is kellett ahhoz, hogy ennyi ideig öregbítsék Tiszavasvári és persze megyénk hírnevét. Korábban a Rádió Kabaré Humor- fesztiváljának elődöntőjébe sem sikerült bejutnia szűkebb hazánk fiainak, ők idén a döntőben röhögtették könnyesre a publikumot. Kezdetben kerestük a kapcsolatot ismertebb humoristákkal, de naiv lépés volt részünkről. A fővárosi hegemóniát látva hamar rájöttünk: csak magunkra számíthatunk — derül ki Attila szavaiból, hogy a nevetve is kaphat pofonokat az ember. Az 550. fellépésre készülődve elmondhatják: sok híres emberrel dolgoztak már együtt, de csak az Az IQ 40 párosa: Hadházi László és Fülöp Attila Amatőr felvétel igazán nagy nevekre jellemző a szerénység. Munkájukkal ők is keresettekké váltak, László rádiózik, Attila egy országos vicclap főmunkatársa, s most például a Karinthy Színpad kért tőle .anyagot. Laikus nem is hinné, milyen kemény munka a tréfagyártás, korábban 2-3 percenként egy poén már jó műsort jelentett, ma 2-3 poént kell bedobni egy perc alatt — vallja a szakember. Na meg azt, hogy a humorral nem politizál, mert ebből elegük van az embereknek, nem akarnak szórakozás közben is ezzel foglalkozni. Fáklyás felvonulás Nyíregyháza (KM — Cs. K.) — A hagyományokhoz híven zajlik a megemlékezés a 1956-os forradalom és szabadságharc 42. évfordulóján Nyíregyházán. Az ünnep előestéjén a TIB és az 56-os szervezetek rendezésében fáklyás felvonulás lesz, melyhez bárki csatlakozhat. A menet 22-én 17 órakor indul a Béla utca 1. szám alól. A résztvevők megkoszorúzzák a forradalom nyíregyházi hőseinek emléktábláit. A megyeszékhely lakossága nevében az önkormányzat koszorúz. A városi ünnepség október 23-án délután háromkor kezdődik a Váci Mihály Művelődési Központban. Az irodalmi, zenés műsorban közreműködnek: Varjú Olga, Pregitzer Fruzsina és Kocsis Antal — a Móricz Zsigmond Színház színművészei —, továbbá Horváth Kálmán versmondó, a Can- temus Vegyeskar és a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar. Elmarasztalták a függetleneket Nyíregyháza (KM - BG)) — Az SZDSZ megyei irodája panasszal fordult a választási bizottsághoz, miszerint a Független Képviselők Egyesülete negativ kampányt folytat a politikai pártok ellen, továbbá kifogásolta azt, hogy a Nyíregyházi Napló október 10-i számában olyan közvélemény-kutatási adatsort jelentetett meg, amire már nem lett volna lehetősége. A választási bizottság igazat adott a szabaddemokratáknak, határozatuk szerint a Független Képviselők Egyesülete megsértette az 1997. évi C. tv. 8. paragrafusának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést. Ez a jogszabály kimondja, hogy a szavazást megelőző nyolcadik naptól a szavazás befejezéséig a választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményét nem szabad nyilvánosságra hozni. Ezért felhívják a hirdető egyesület figyelmét, hogy a jövőben tartózkodjon hasonló magatartástól. A függetlenek fellebbeztek a döntés ellen. HIRDETÉS Halálos szomszédolás Újfehértó, Nyíregyháza (KM-F. A.)— Halált okozó testi sértés és segítség- nyújtás elmulasztása bűntettében hirdetett ítéletet első fokon a hét közepén a megyei bíróság dr. Horváth Géza büntetőtanácsa. Az elsőrendű vádlott, büntetett előéletű N. Istvánt (23) 4 év 6 hónap, míg a másodrendű vádlott K. Sándort (43) 1 év börtönbüntetésre ítélte. Az utóbbi vádlott esetében a bíróság a szabadságvesztés időtartamát két év próbaidőre felfüggesztette. A bűncselekmény idén május 14-én történt Újfehér- tón. A vádirat szerint K. Sándor külön élt a feleségétől. Emiatt összeismerkedett B. Istvánná (47) ugyancsak újfehértói lakossal. A kérdéses estén a férfi lakásán tartózkodtak, amikor meglátogatta őket N. István, aki egyébként K. Sándor sógora. A „vendég” nem nézte jó szemmel, hogy B. Istvánnét ott találja. Ezért a nőt brutálisan bántalmazta, közben a közbelépő sógorának is lekent néhány fülest. Amikor a sértett az ökölcsapásoktól és rúgásoktól elájult, szólt a rokonának, hogy „takarítsa” el. K. Sándor — tartva a további bántalmazástól — az eszméletlen hölgyet kihúzta az utcára, és magára hagyta. Hajnalban egyszer megnézte a magatehetetlen sérültet, de még akkor sem hívott segítséget. B. Istvánnét reggel 6 órakor találta meg a szomszéd. Mire a szerencsétlen nőt kórházba szállították, beállt az agyhalál. Az orvosszakértői vélemény szerint: ha 1-2 órán belül orvosi ellátásban részesül, lett volna esélye az életben maradásra. Az elsőrendű vádlott N. István a bíróság előtt tagadta tettét, mondván, hogy sógora verte meg a sértettet. Ő csupán közbelépett, hogy a verést megakadályozza. K. Sándor viszont elismerte bűnösségét, miszerint nem nyújtott segítséget a sértettnek. Most aztán belevághat a nehezébe! A Nissan Vanette Cargo mindent elvisz. Személyszállításra és teherszállításra egyaránt alkalmas, és dkár a Nissan GRAND Tartós Bérletet, akár a Summit GRAND Hitelt választja, a korábbihoz képest 20 százalékos kamatkedvezménnyel is hozzájuthat. A Vanette Cargo olyan haszonjármű, amely egy személyautó kényelmét nyújtja. A Nissan GRAND Tartós Bérlet- vagy a Summit GRAND Hitel-szerződést az ország bármelyik Nissan márkakereskedésében megkötheti.