Kelet-Magyarország, 1998. szeptember (55. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-05 / 208. szám
Máthé Csaba Ismerik a repülés érzését? Na nem a levegőben, hanem a földön, mondjuk az autópályán. Aki a héten kipróbálta az M3-as autópálya vadonatúj szakaszát, ilyen érzés fogja el. Billiárdsima az út, alig van forgalom, legfeljebb a Gyöngyös utáni részen. Az új szakasz legalább félórával hozza közelebb Budapestet, ennyivel gyorsítja meg a keleti részen lakók közlekedését. Csak ne lennének azok a kapuk, tudják, azok a szép nagyok, fehérre és kékre festve, amelyeket már az autópályadíj szedésére építettek. Korábban egy nagyon rövid időszak alatt hihettük, a kapukat feleslegesen építették, utána már csak az volt a kérdés: milyen mértékű lesz a díj és a pénzes vagy a matricás díjbeszedést favorizálja a kormány? Ahogy saját magunk számolgattuk, a kilométerenkénti 5-6 forint még megérné, ami egy oda-visszaút alkalmával kb. 1400 forintot jelentene. De hol van már ettől a valóság? Jelenleg már 11-13 forintos kilométerenkénti árat rebesgetnek, ami mindjárt 3 ezer forintra emelné egy oda-visszaút árát. Ennyiért valószínűleg én is nemet mondanék, s vállalnám a régi 3-as utat, a borzadályt, mert a Füzesabony és a Gyöngyös közötti szakaszt nehéz másképp jellemezni a zsúfoltság és a rengeteg baleset miatt. Ha autóstársaim is ugyanígy döntenének, akkor jöhet a jól bevált forgatókönyv, amit már máshol hasonló szituációban már kipróbáltak: a térségbeliek különböző fórumokon tiltakoznának a magas autópályadíj mellett, a régi 3-as melletti települések lakói esetleg forgalomlassításba kezdenének, az autópályát üzemeltető társaság folyamatosan azt bizonygatná, hogy ez a díj még a szükséges karbantartási munkálatokra sem elég, miközben minden változatlan maradna. És akkor még nem beszéltem azokról a dilemmákról, hogy kapu, vagy matrica? Most lehet mutogatni visszafelé, a korábbi kormány döntött a kapu mellett, fel is építették, ott állnak már, de nem kell senkinek, mert a jelenlegi „szervek" a matricát favorizálják jobban. Olyat, mint amit az osztrákok vezettek be. Ez talán jobb módszernek ígérkezik, csak tudják mitől félnek a magyarok: nem tudnak olyan matricát gyártani, amit találékony honfitársaink nem másolnának le és ne adnának fél áron egy héten belül. Persze mi lassan már immunisak leszünk arra a kifejezésre, ha egy újonnan megjelenő okiratra vagy papírra azt mondják, szinte elképzelhetetlen, hogy le- koppintsák. Erre, mint egy jelszóra, jóné- hány embernek „megindul" az agya a számítógépe előtt... Ugye, milyenek vagyunk? Eddig azon sírtunk, hogy miért nem jön közelebb az autópálya, most amikor Budapestig szinte a feleút autópálya, az a bajunk, miért akarnak pályadljat szedni? Persze ha ugyanezt már két éve bevezették volna az M7-es autópályán, akkor most kissé rezignáltan azt mondanánk, ha már ennyire be akarják vezetni a díjat, akkor legyen. De így most ragaszthatjuk a matricát, vagy ha úgy döntenek készíthetjük a két darab Bartókot. Nyéki Zsolt Hát kérem, Trianonban az országgal együtt megcsonkították a vasutat is, úgy vágták el a síneket, hogy a megmaradt végeken azóta is csak kóvályog az ember — hallgattam még gyerekkoromban egy nyugdíjas bakter csendes, akkoriban nem éppen veszélytelen monológját. Hogy keserűsége nem egészen alaptalan, arra csak később jöttem rá, ami- kör saját bőrömön tapasztaltam, micsoda különbség megyén innen és túl vonatozni. Bár 1991-ben minőségi ugrást hozott az InterCity járatok indítása, a gyorsabb és kényelmesebb utazási lehetőség sokáig csak a megyeszékhelyig ért el. A határ menti részekről „tömegközlekedve” sokszor majdnem annyi időbe került eljutni Nyíregyházára, mint onnan a fővárosba. Valamivel könnyebb helyzetben vannak immár a szatmári települések lakói, hiszen hétfői próbaútja után szeptember 1-től naponta oda s vissza kétszer menetrend szerint jár Fehérgyarmatig az InterCityhez csatlakozó InterPici. Az ember Ízlelgeti a nevet, ami előbb kissé komikusnak tűnik, de néhányszor elmormolva rájön: rövid, kifejező, találó. Hiszen csak egyetlen, 36 személyes motorvonat robog át Mátészalkán, Nyírbátoron, Kál- lósemjénen és Nagykállón, s a nagy testvéréhez, az IC-hez igazodik indulásával, érkezésével. A MÁV Rt. szombathelyi járműjavítójában (darabonként 70 millió forintért) átalakított motorvonat utastere pazar, ez első pillantásra megállapítható: kárpitozott ülések, hosszanti csomagtartó süllyesztett fénycsövekkel, csúszásmentes burkolá- sú padló szolgálják a kényelmet, a légkondicionálás pedig valóságos áldás a nyári kánikula idején. A hogyan mellett a másik fontos kérdés az idő, vagyis az, Elindul a vonat hogy előbb jut-e el céljához az utazó. A válasz igen, hiszen a MÁV súlyos pénzeket költött a vonal rekonstrukciójára, s néhány állomás is megszépült. Nyíregyháza és Nyírbátor közötti szakasz például 1887-ben(!) épült, s akkor a 60 kilométeres sebességű vonatokat is elbírta. Mi, az ükunokák javarészt már csak negyvennel döcöghettünk rajta, míg egyes részeken a balesetveszély miatt a tízes tempó jelentette a csúcsot. Ugye, nem kell kommentálni... A Pici érkezése felgyorsította az évtizedek óta esedékes karbantartást, de így is csak megközelítjük elődeinket a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebességgel. Új köntöst kapott viszont a bátori állomás, itt szálltak le először rövid időre a hétfői próbajárat illusztris vendégei: a MÁV Rt. vezetői, az érintett települések polgármesterei, ország- gyűlési képviselők. Akik később Mátészalkán megtapasztalhatták, hogyan is vesz egy gvorsraj- tot a Bz-400-as, majd a Fehér- gyarmaton elköltött ebéd után fordultak is vissza. A Pici igazi debütálására, kedden, szeptember 1-én került sor, amikor a fizető utasok foglalták el a helyeket. A délelőtti járaton vidám csapat élvezi a jó időt, a kényelmesebb környezetet, de leginkább (mint hamar kiderül) az elmaradt tanévnyitót. — A nyíregyházi Wesselényiben tanulunk, de az iskola nyírteleki Arzenál Rt.-nél kihelyezett tagozatára járunk. Vakriasztásra jöttünk, így most hazamegyünk, s mivel ezt a vonatot értük el, erre ugrottunk fel — mondja Nódasi Zoltán, aki Nyírbátorba igyekszik. Nem volt tehát tudatos a fiúk választása, de a különbséget a maguk módján nyugtázzák: Kényelmesebb, igényesebb, tisztább, szárazabb és biztonságosabb — pengetnek reklámos húrokat a méltatásnál. Egyedül Zoli tudott az InterPici indításáról (jó vicc, édesapja a vasútnál dolgozik), de a többiekkel együtt csak véletlenszerűen használja majd ki ezt a lehetőséget. Nem ártana, ha a régi személyt is gyakrabban takarítanák, mert az piszkos, ragacsos — veszi át a szót Fehér György, s áz újabb kifogásokból az is kiderül, az ülések télen szinte meggyulladnak alattuk a szabályozhatatlan fűtés miatt. A fiúk egyöntetű véleménye: többen lesznek azok, akik nem az InterCity miatt utaznak ezen a járaton. Nem cáfolásként, de elragadtatva beszél a Picinkről a percekkel korábban még IC utas Szabó Eszter, aki ugyan ritkán fordul meg e tájon, de lelkesedése — mint a nevetve elmesélt történetéből kitűnik — mégis teljesen érthető. Budapesten egyetemi hallgató az egyébként dunaújvárosi ifjú hölgy, s néhány éve meglátogatta szálkái barátnőjét. Nos, első alkalommal, amikor Nyíregyházán átszállt, arra gondolt: ez az ötven kilométer már nem lehet olyan sok idő. Aztán majdnem két órát zötykölődött akkor ráadásképpen a háromórás útra. Azóta inkább ő invitálta évfolyamtársát, de most ismét rajta a sor. Hallottam arról, hogy itt is elindul az InterPici, kimondottan ezért halasztottam szeptemberre az indulást, s most nem ért csalódás — derül fény szavaiból arra, hogy a jó információkhoz érdemes igazítani a döntést. A végek rossz közlekedési körülményei tehát ha lassan is, de javulnak, bár a bevezetőben említett veszteségek valóban megnehezítik a vidéki városok, települések közötti kapcsolattartást. A szakemberek szerint a főváros irányába most is jó vonalak juttatják el az utazót, a kisebb falvak, községek lakóinak azonban továbbra is komoly szervezésbe kerül, ha nagy útra készülnek. Pici-pihenő Mátészalkán A szerző felvételei Értékeink A Máriapócs melletti Pócspetri település is büszkélkedhet néhány szép, régi épülettel. A római katolikus templomba azoknak érdemes betérni, akik a szép barokk tárgyakat kedvelik. A képünkön látható Irinyi- kastélyt késő barokkra emlékeztető stílusban építették. Az épület nevezetes történelmi dátummal rendelkezik, 1948 június 3-án az egyházi iskolák államosítása elleni tiltakozás színhelye volt. A további szomorú események ismeretesek... A tetszetős épületet 1992-ben újították fel. Jelenleg községháza Martyn Péter felvétele 1998. szeptember 5., szombat 17. oldal Ragasztgathatunk Egy Picivel közelebb a végek Néhány szakaszon megközelítettük a múlt századi tempót