Kelet-Magyarország, 1998. szeptember (55. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-03 / 206. szám

1998. szeptember 3., csütörtök 3. oldal Bodnár István A oktatási tárca minisztere a napokban Hajdúdorogon úgy nyilatkozott: az eddig eltelt idő is azt bizonyította, hasznos dolog volt az oktatási és művelődési minisztérium kettéválasztása, hiszen neki magának is egyszerűbb a figyelmét kizárólag az oktatás feladataira fordítania. Való igaz! Az .oktatás stratégiai ágazat, amelynek megújítása az új évezred hajnalán millió feladatot jelent. Jó időben alakult meg a Nemzeti Kulturá­lis Örökségünk Minisztériuma, amelynek a feladatköre is bővebb, mint korábban a művelődési ágazaté. Jókor létesült, már csak azért is, mert valóban méltó módon kellene megünnepelni az államalapítás ez­redik évfordulóját. A tárcához került például a műemlékvé­delem, amelynek sok feladata aktualizáló­dott. Számos teendő vár ránk megyénkben is, hiszen régiónk — mint ismeretes —, igen sok Árpád-kori műemlékkel büszkél­kedhet. Országhatáron túl is híresek az év­századok zivatarait kiálló templomaink, amelynek megmaradása — furcsa módon — a szegénységnek is köszönhető, hiszen az eklézsiának nem volt pénze újat, na­gyobbat, magasabbat építeni. Éppen egy­szerűségükben rejlik ez épületek szépsége. Nem panaszkodhattunk eddig sem arra, hogy megyénkben elhanyagolták volna a műemlékvédelmet. Sőt, pénz is csordogált az épen tartásukra, felújításukra. Épp a na­pokban, szeptember 5-én adják át az Euró­pa Nostra diplomát a szamosújlaki reformá­tus templom színvonalas műemléki helyre- állítása elismeréseként. Más, hasonlóan si­keres munkálatokkal is büszkélkedhetünk. De jó néhány hasonló hírességünk még restaulásra vár, például Csengersimán, Las- kodon vagy Csarodán. Méltatlan állapot­ban van a szabolcsi földvár, történelmünk egyedülálló, furcsa építménye. Mikor hoz­zuk rendbe őket, ha nem éppen most, az évfordulón? Ehhez várunk segítséget az új minisztériumtól. Virtuális oktatás Nyíregyháza (N. L.) — A TIT Jurányi Centrumban a közeljövőben új oktatási formákat vezetnek be, újabb tanfolyamo­kat indítanak és egy öt megyére szóló együttműködési megállapodást is aláírnak az illetékesek — erről informált Hargitai János igazgató. A korszerű nyelviskolán ősszel beveze­tik a virtuális nyelvoktatást, vagyis a nem­zetközi számítógépes hálózat, az Internet programjait is felhasználják az oktatásban. Részt vesznek a tanárok továbbképzésében is. Az ősszel induló akkreditált továbbkép­zésen többek között számítógép-használói ismereteket, módszertant, esztétikát, okta­tásszervezést oktatnak. A TIT Észak keleti Regionális Tanácsa a közeljövőben a Magyar Tudományos Aka­démia debreceni és miskolci akadémiai bi­zottságával együttműködési megállapodást köt a régió szellemi, tudományos életének javítása érdekében. Porcsalma a nyugdíjasok faluja Az összkomfort ellenére munkahelyek kellenek és az árakhoz igazított bérek! A szépen rendbe tett porcsalmai református templom jól példázza azt, hogy a falvakban nem mérkőznek egymással az értékek Elek Emil felvétele Porcsalma (KM — Sz. J.) — Por­csalma összkomfortos — jelen­tette ki összefoglalóan a napok­ban a háromezer lelkes takaros szatmári falu polgármestere azon a csegöldi tanácskozáson, melynek fő témája az egyházak és az önkormányzatok, főleg a szociálpolitikai terén gyakorolt, együttműködése volt. Harrach Péter családügyi miniszter is hallotta azokat a szavakat, amik a helyzetelemzés részeként kriti­kai elemeket is tartalmaztak. Szóval Porcsalma összkomfor­tos falu, bár szociális térképe igen kedvezőtlen. A gond már a lakosság összetételénél kezdő­dik: a hatszáz főnyi etnikum ugyanis nagycsaládokból áll, fő­leg közmunkát végeznek. A re­gisztrált munkanélküliek szá­mát a porcsalmaiak 250-300 fővel gyarapítják, de ténylegesen leg­alább négyszáz embernek nincs folyamatos és biztos kenyérkere­seti lehetősége. Aki nyugdíjassá válik, különösen ha rokkantosí- tásról van szó, szinte azonnal se­gélyezetté lesz. A jövedelempót- lós státus szükséges rossz — mondta Fehér Zoltán —, hiszen nem ösztönöz munkavállalásra (általában 150-es létszámmal kal­kulálnak). Ahogy már szinte veszélyesnek minősítette azt a tapasztalatot is, hogy aki egyszer aktív korú létére része lesz a szo­ciális ellátó rendszernek, „na­gyon nehezen tud leszokni róla”. A rossz családi körülmények ná­luk is újratermelődnek, világo­san látják az ördögi kört, érezhe­tően megállt a helyi társadalmi mobilitás. Porcsalmát — némi keserű ci­nizmussal — nevezhetnénk akár Nyugdíjasfalvának is, ugyanis több mint ezren nem dolgoznak az egészségi állapotuk vagy élet­koruk miatt (a két kategóriában épp fele-fele az arány). Rehabili­tációs foglalkoztatásukra a kör­nyéken nincs mód. Aki öreg ko­rára gondozásra szorul és társa­ságra vágyik, de nem akarja a megszokott környezetet elhagy­ni, megtalálja számítását és az ellátást helyben. Igaz, egy kis­busz a kényelmesebb szállítá­sukhoz nagyon hiányzik... Igen magas a közgyógyellátásban ré­szesülők aránya is — 423 igazol­vány van a faluban. Igyekeznek a családok nehéz helyzetén segí­teni már rögtön iskolakezdés­kor. Évek óta ingyenes tanszer­akciót szerveznek, és a srácok tí­zóraijára is van gondjuk, de is­mert arrafelé az étkezési támo­gatás egyéb módja is. Odafigyel­nek arra, sőt nyomon követik, hogy az állami gyermeknevelési pénz valóban a kicsikre fordítód­jék. A nemrég kötelezővé lett gyermekjóléti feladatokban ők már gyakorlottak — a környezet- tanulmányokat rutinosan vég­zik, úgy érzik, most kezd hatni a prevenció. A porcsalmai szakemberek úgy látják, hogy most kezdik az emberek megérteni: nem járnak az ellátási formák automatiku­san, vannak bizonyos feltételek. De érdekes vélemény, hogy a helyben megítélt, helyben kapott támogatást tekintik igazi támo­gatásnak, nem a központi nor­matíva áll nagy becsben. Sok a szerény, szégyellős rászoruló, ugyanakkor ott is akadnak indo­kolatlanul követelőzők. Ezért a helyi rendeletet úgy fogalmaz­ták, hisz mindenki ismer min­denkit, hogy hivatalból is tudja­nak segélyezni. Az, hogy az aktív korú, dolgoz­ni akaró emberek a munkájuk­hoz méltó bért kapjanak, pilla­natnyilag álom. Munkahelyek kellenek és az árakhoz igazított bérek — fogalmazódott meg a szociális és családgondozási filo­zófia a települési önkormányza­tok szemszögéből. Pezsdül az élet a főiskolákon Nyíregyháza (KM - B. I.) — Lassan megpezsdül az élet a felsőfokú intézményekben. Bár a napokban még csak az utó­vizsgázóknak kell tanúbizonysá­got tenniük a júniusi balsiker miatt, de készülődhetnek már a gólyák is, hiszen néhány nap múlva ünnepélyes tanévnyitóra, eskütételre várják őket. A négy nyíregyházi főiskolában ennek a helyét és időpontját tudakoltuk meg. A GATE Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskolai Kara szep­tember 4-én 11 órától tartja a tanévnyitó ünnepi tanácsülését az intézmény belső udvarán. Az „emgének” e tanévben lesz a leg­több hallgatója: mintegy kétez­ren kezdik, vagy folytatják ta­nulmányaikat. Több mint 900 gó­lyát fogadnak főiskolássá! A DOTE Egészségügyi Főisko­lai Karának tanévnyitóját szo­kás szerint a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tart­ják, ezúttal szeptember 6-án 11 órától. Az intézményben közel 600 nappali és levelező tagozatos elsős kezdi meg tanulmányait. Újdonság az mentőtiszti szak, amely ebben a tanévben indul, közel negyven hallgatóval. Szep­tembertől van lehetőség arra, hogy az egészségügyi ügyvitel szervező szakon levelezősök is képezhetik magukat. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola, — szokatlan módon —, nem a hét elején, vagy végén tartja az ün­nepi tanévnyitó tanácsülését, ha­nem kedden, szeptember 8-án 11 órától. A helyszín viszont a régi, az intézmény atlétikai csarnoka, ahol több mint 1100 elsős sorako­zik fel és tesz fogadalmat. Szép szokás szerint az ünnepség vé­gén adják át a jubileumi — arany, gyémánt, vas, rubin — okleveleket a nemzedékeket tü­relemmel nevelt elődöknek. A Szent Athanáz Görög Kato­likus Hittudományi Főiskolában — a szeptember 14-én 17.30-tól kezdődő tanévnyitó után — mintegy 280 hallgató kezdi el a tanulmányait. Közöttük 65 elsős lesz, és 21-en érkeznek a határon túlról, hogy hivatásukra méltó módon felkészüljenek. Köpülés és aszalás Nyíregyháza (KM — K. J.) — Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban szeptem­ber 6-án — délelőtt 10 órától —• érdekes programmal vár­ják a közönséget. A nap folyamán tucatnyi, olyan — ház körüli — őszi munkával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, ame­lyek a régi, falusi hétközna­pok részei voltak. Az egyes portákon lesz szilvalekvár- főzés, vajköpülés, tejszepa­rálás, kenyérsütés, gyü­mölcsaszalás; lehet tanul­mányozni a dohányfűzést, a káposztagyalulást, a hor- dóskáposzta-eltevést, és azt, hogyan lehet szűzdohány­ból cigarettát készíteni. Aki ez idáig még csak levesben látott csigatésztát, most ma­ga készítheti el bordázott csigacsinálón. A raktárakból előkerül­nek a régi gépek és szerszá­mok, melyekkel lehet kuko­ricát morzsolni és darálni (akár kődarálóm is!), csép- hadaróval paszulyt csépel­ni, majd a babot szelelőros- tán megtisztítatni. Aki sze­reti a pattogatott kukoricát, maga is részt vehet az elké­szítésében, de a paprikaőr­lés fortélyai is elsajátítha­tók a délután öt óráig tartó program során. Ha valakinek ízlik, ami ott készül, a készlet erejéig vásárolhat belőle. Intenzíven Nyíregyháza (KM) — In­tenzív nyelvtanfolyamokat indít az ILS Nyelviskola szeptember 7-től Nyíregyhá­zán, amelyekre jelentkezé­seket még elfogadnak. Ér­deklődni: Országzászló tér 6. Tel.: 42/313-315. Mint a mesében Ki ne látott volna már, ha má­sutt nem, a tévében csinos au­tóstopos lányokat, akik elegán­san leintik az elsuhanó kocsikat. Majd amikor a vezető lassít, sőt megáll, egy intésére előkerül a háttérből a lány barátja is. Ilyen­kor már aligha tehet mást a gyanútlan autóvezető, mint jó képet vág a dologhoz és betes­sékeli őket a kocsiba. Talán in­nen, talán máshonnan vette az ötletet a fiatal hölgy, aki az anyukáját is magával vitte, ami­kor egy álláshirdetésre jelent­kezett. A mama türelmesen kint várakozott az épület folyosó­ján. Már egy tucat lány szoron­gott a főnök előszobájában, amikor történetünk szereplője megjelent a színen. Hajói szá­molta, ő volt a huszonnegye­dik. El is mosolyodott magában, hátha most is bejön a nyerő­szám. De amikor elkezdődött a lányok meghallgatása, a távo­zók arca nem sok jót árult el. A várakozók hiába kérdezősköd­tek, mi történt, hogy sikerült, a válasz rövid és lemondó volt: majd értesítenek. A rutinosabb álláskeresők jól tudják mit jelent a valóságban a rövid búcsú­mondat, finoman kidobták őket. Ki tudja milyen okból, hirte­len kezdett felgyorsulni az ajtó előtti mozgás. Egyesek már a rövid bemutatkozás után meg­kapták a nem túl biztató szava­kat, köszönjük, hogy fáradt, majd értesíteni fogjuk. De akad­tak tíz-tizenöt percig bent idő­zök is, akikre a kint várakozók irigykedve néztek, mint akik ta­lán már meg is kapták az áhított állást. De csak a nagy fekete asztalnál ülő főnök tudta, nem eszik olyan forrón a kását. Végre a hölgy, a huszonne­gyedik pályázó került sorra. A főnök elismerően állapította meg magában, ez a legcsino- sabb, a legvonzóbb. Hát még ha okos is! A személyi adatokkal — mint végzettség, eddigi munkahelyek, és így tovább — nemigen kellett bíbelődni, az benne volt az írásos jelentkezés­ben. A főnök inkább a gyors re­agálókészséget, a fellépést, az ötletes rögtönzést, a tárgyalóké­pességet, a rugalmasságot, és ami még nagyon fontos, a pá­lyázó hangját, orgánumát tesz­telte. Már amennyire ez néhány perc alatt lehetséges. De a jó főnök, a fáma szerint ösztönö­sen is megérzi, ki az ideális tit­kárnő, Már a nyelvén volt a boldogí­tó igen, őt választja, amikor a fi­atal hölgy némi zavarodottság­gal küszködve kibökte, tévedés ne essék, nem ő a pályázó, neki most van munkája. Az anyukája helyett jött el, aki talán azóta ide is ért, épp orvoshoz kellett mennie. És amire a főnök fel­eszmélt, már be is tessékelte az anyukáját. De arra álmában sem gondolt, hogy a főnök és a mama se szó, se beszéd, egy­más nyakába borulnak. Hát te vagy az Ilike? Gratulá­lok a lányodhoz — mondta a meglepetésből józanodó főnök. A mama ugyanis osztálytársa volt a középiskolában de évek óta semmit sem tudtak egymás­ról. Perceken belül kikerült a tábla az ajtóra, az állás be van töltve. Elit; Érték­megőrzés Bocs a késésért, tanár úr! De a Balcsin elnéztük a naptárt Ferter János karikatúrája

Next

/
Oldalképek
Tartalom