Kelet-Magyarország, 1998. szeptember (55. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-23 / 223. szám
1998. szeptember 23., szerda 7. oldal Focivandálok Kállai János _____________________________________ Ritkán írok sport témájú jegyzetet. Egy- * részt, mert nem „területem", másrészt: nem értek hozzá igazán. Most azonban, hogy a múlt hét végén láttam a tévében a zöld sasokért rajongók és az ultraviolákért meghalni képesek (tessék komolyan venni!) budapesti összecsapását, eldöntöttem: kimondom, amit bennem e borzalmnas látvány indukált. Az jutott eszembe, hogy hajdanán, amikor édesapámmal kisgyerekként látogattam a balmazi rangadókat, nos akkoriban a meccsre járókat még futballdrukkereknek nevezték. Akik viszont most a szó szoros értelmében szétvertek, elpusztítottak maguk körül mindent, nemigen lehet másként titulálni. ők a focivandálok. A legrosszabb fajtából. Mert, visszatérve az újvárosi találkozókra, ott is lehülyézték a nem nagy kvalitású bírókat, kaviccsal dobálták — ijesztgetésképpen — a nagy rivális nánásiak táborát, de a sportpálya épségére vigyáztak. És véletlenül sem tették a földdel egyenlővé a vasútállomást Hja, akkor békésebb idők jártak. Inkább lesték a gólokat, a jó játékosteljesítményt, mint azt: ki kit vág szájba, kinek veri ki a szemét, kit rúg t. ön. IVlost, midőn labdarúgásunk földalatti repülésének lehetünk tanúi, szóval mostanság inkább a gumibot (ezt használják a rendőrök), a gázszpré, a husáng, a japán „láncos" járja. Iszonyatos, hogy nekünk, akik még mindig a labdakergetők ügyességét (ha még van), eredményességét szeretjük, ennyi maradt. A focivandálok utcai harcának izgalma. Békétlenség a templomkertben A Föld napján nem fát ültettek, hanem kivágtak a gégényi református templom parkjából Gégény (KM - Gy. L.) — „Amikor az országban minden jó érzésű ember azon fáradozik, hogy elődei értékeit eredeti formában megőrizze, addig a mi egyházunknál pontosan az ellenkezője történik” — írja Lukács Sándor - né Gégényből. — A százéves, két világháborút átélt, épen megőrzött csempét újraburkolták — mondja panaszosunk a helyszínen. — Az utóbbi öt év alatt a Himnuszt jó, ha tízszer énekeltük. A lelkészünk szerint még nem bűnhőd- tük meg a múltat, s jövendőt. A Föld napja alkalmából nem a faültetés volt a lelkész és a presbiterek többségének a lényeg, hanem a templomkertben lévő, apáink, nagyapáink által ültetett fák kiirtása. Tudtommal engedély nélkül. A templomkert egyben községünk hősi halottainak emlékparkja is. Egy-egy vadgesztenye, hárs, fenyő és ecetfát vágtak ki. Fodor Kálmán, a presbitérium tagja szerint a régi csempe felvágáshoz nem járultak hozzá, a fűtést úgy kellett volna beszerelni, hogy a régi burkolatot ne bontsák fel. A fák közül csak az egyik odvas kivágásáról született döntés, nem négyről. — Háború van Gégényben, mióta ez a pap itt van — fogalmaz Nagy Sándorné. Természetesen megkerestük Szendrei János gégényi református lelkipásztort is, alti azonban A gégényi református templom Archív felvétel elzárkózott attól, hogy a panaszosok által felvetett kérdésekre válaszoljon. Csiszár Ákos, a Sza- bolcs-Beregi Református Egyházmegye esperese elmondta: ő is kapott leveleket, ám a békesség kedvéért nem avatkozott be, hiszen a presbitérium belső ügyéről van szó. Meglátása szerint a korszerűsítésnek mindig akadnak ellenzői, s akik nemtetszésüknek adnak hangot, nem is igazán templomjárók. A Himnusz éneklése egyébként nincs benne a református rendtartásban, inkább helyi szokás. Az elöregedett, odvas fákat pedig éppen a templom megvédése érdekében, bármennyire zokon esik is, ki kell vágni. Tudomása szerint az engedélyt megkérték, de közben kiderült, hogy arra nincs is szükség. A fűtésszereléssel járó sérüléseit pedig nyomtalanul el lehet tüntetni. Ha a presbitérium döntésével nem értenek egyet, megvan a lehetőség arra, hogy fellebbezzenek. Leveleket ugyan kapott az esperesi hivatal. de fellebbezést nem. Sajnálatosnak tartja, hogy éppen ott merülnek fel problémák, ahol példaértékűen újították fel a templomot. Megtudtuk: a fák kivágása valóban nem engedélyhez kötött, viszont kötelesek lettek volna bejelenteni. A gégényi önkormányzat legutóbbi testületi ülésén a templomkertben megmaradt fákat védetté nyilvánította. HÍRE JÖTT,... ...hogy a Parlament elé viszik az IKARUSZ dolgozói csütörtökön azt a 200 buszt, amelyet a cég az orosz piac számára legyártott, de az MNB intézkedése miatt nem szállíthat ki. A bank szerint ugyanis, ha a buszokat kivinnék, az annyit jelentene, mintha a magyar polgárok adójából fizetnék az IKA- RUSZ-t. Van egy ötletem: alapítsák meg az IKA- RUSZ-Bankot, akkor már bankkonszolidáció címén szállíthatják az autóbuszokat... (a) Cl A Magyar Szociális Zöld Párt idén tavasszal nem kis meglepetést okozott azzal, hogy megyei listát állítva jelentős számú szavazatot kapott. A párt képviselői indulnak az önkormányzati választásokon is, mégpedig Kállósemjénben, ahol a párt elnöke, Stekler Ottó. a polgármesteri címért száll ringbe. Ráadásul úgy , hogy egész testületnyi önkormányzati tagot is jelölnek a Zöld Párt színeiben a településen. a Kukoricabemutató« tartott a Novartis vetőmagnemesítő és Forgalmazó Kft. szántóföldi vetőmagvakkal foglalkozó részlege kedden Nagyecseden. A szakemberek a napraforgó fajtákról, valamint a növényvédelmi problémákról, s azok megoldásáról is tájékoztatták a résztvevőket, akik a területen a kísérleti fajtákat is megtekintették. □ A gyermeknevelés nyűgeiről kaphatnak tájékoztatást azok, akik 23-án este 6 órától a nyíregyházi dianetikai központba látogatnak el. Az előadás az ígéretek szerint szól majd arról is, hogyan nevelhetjük gyermekeinket úgy, hogy közben meghagyjuk szabadságukat. □ Nemzetközi titkárnőképző tanfolyamot indít a TIT Jurányi Nyelviskola. Az úgynevezett modul rendszerben szervezett oktatás a 160 órás alapképzésen túl a hatékony munkavégzéshez szükséges ismereteket sajátíthatják el a résztvevők. Az alapképzés után idegennyelvű kommunikációs fejlesztés, üzleti angol, szövegszerkesztői tanfolyam, illetve Internetkezelői tréning is gyarapíthatja a jelentkezők tudását. 3 A Nyíregyházi Kölyökvárban ezúttal is újra indítják a nagy népszerűségnek örvendő gyermekklubokat. A természetbarátok, rádióamatőrök, állatbarátok és repülőmodellezők mellett a képzőművészet, a tartásjavító gerinctorna, zenés gimnasztika, de még sakk és tai qi boxing is szerepel a kikapcsolódást és tudást nyújtó foglalkozások között. EKG-fax repülőről Elmarad Nyíregyháza (KM) — Az előzetes tervekkel ellentétben október 3-án mégsem kerül sor a Krétakör bemu- . tatójára a Móricz Zsigmond Színházban. A színház szervező irodájának tájékoztatása szerint a bemutató új időpontja október 10. Életmód Nyíregyháza (KM) — A Városmajori Közösségi Házban működő Érklub, a nyári szünet utáni első rendezvénye szeptember 23-án este 6 órától lesz a klubteremben. A téma előadója dr. Böjti István belgyógyász szakorvos, témája: Egészséges életmód az időskorban. Nyíregyháza (KM M. Cs.) — Szingapúrban alig egy hete nagy sikerű előadást tartott a Jósa András Kórház két orvosa, dr. Zsonda László és dr. Németh József az EKG- faxról. A Nemzetközi Repülőorvosi és Űrhajóorvosi Konferencia első napi plenáris ülésen számolt be arról az EKG-faxról a sürgősségi osztály két orvosa, amelyet az ország 19 kórháza, közöttük a nyíregyházi, a kisvárdai. a mátészalkai és a fehérgyarmati két éve használ. A kis műszer kórházi szintű ellátást nyújt olyan területen, például tanyán, ahol korábban akár fél napot is kellett várni az orvosra, s három ponton segíti a betegellátást: sürgősségi (rosszullét. infarktus, ritmuszavar) esetben, az ismert szívbetegek gondozásában, s a preventív betegellátásban. A videókazettányi, alig 1 kilós műszer akár egy hajón, akár repülőgépen, akár a világűrben pillanatok alatt elkészíti a betegről az EKG-t, amit rádiótelefonon, hálózati telefonon vagy műholdon keresztül a világ bármely pontjára, a kezelőorvoshoz el lehet juttatni. A doktor pedig azonnal javaslatot ad a kezelés módjáról. A fejlesztés értéke, hogy nem igényel speciális központokat, egy faxra, vagy számítógépre el lehet juttatni az adatokat. Az újdonság és a technikai megoldás nagy sikert aratott a konferencián, annál is inkább, mert a világon az egyik legjobb gazdasági mutatókkal rendelkező Szingapúrban még csak ezután tervezik bevezetni a rendszert. A szakmai elismerést növeli, hogy a világkonferencián az egyik slágertémának számított a nyíregyháziak előadása, akik közül érdekesség, hogy Németh József magyar-kanadai kettős állampolgárságú. Uj, korszerű, a legmagasabb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő karosszéria és fényező üzemet létesített a nyíregyházi Carmo Suzuki Autó Kft. Az új beruházást több mint 40 millió forintból valósították meg. Szokol Csaba, a kihúzópadon gépkocsit javít Elek Emil felvétele 115 éve, ezen a napon született Gundel Károly, vendég—10 Q 3 1 lős és 8aszt' I 00, ronómiai 1923 munkák író---------------1 ja. 1910-ben vette át a városligeti Wam- petich-vendéglőt, majd 1920- 25 között a Royal Szálló, 1927-től pedig a Gellért Szálloda éttermeinek bérlője lett. A magyar vendéglős és szálloda szakma egyik vezető egyénisége volt. Gasztronómiai könyvei a legjobb és legismertebb ilyen tárgyú munkák közé tartoznak. Idegennyelvű munkáival, valamint szakácskiállításokon és bemutatókon népszerűsítette a magyar konyhát, és fellendítette az idegenforgalmat. 75 éve született Kónya Sándor magyar származású amerikai énekes. A világ összes nagy operájában énekelt, a New York-i Metropolitan tagja. Ügyeleti időben megyeszékhelyünkön a Szent István u. 14. sz4m alatt látják el a betegeket/ Az ügyeletes patika ezen a héten — Nyíregyházán — a Szent Erzsébet gyógyszer- tár a Szent István u. 61. szám alatt. «v Folyóink jellemző UK ) napi adatai: A TI- SZA Tiszabecsnél -94 cm, apadó, 19%, 12,4 fok; Vásárosnaménynál 72 cm, apadó, 26%, 12,5 fok; Záhonynál 20 cm, apadó, 32%, 14, fok; Dombrádnál 221 cm, apadó, 39%, vízhőmérséklet nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 34 cm, apad, 13%. 14,2 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 236 cm, apadó, 39%, 14,2 fok. A TÚR Garbóiénál -25 cm, apadó, 15%, 12,7 fok.