Kelet-Magyarország, 1998. szeptember (55. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-17 / 218. szám

1998. szeptember 17., csütörtök 13. oldal Kosztpénz lesz a hullámpapírból Nyíregyháza (KM - MML) — Feszülnek a tizenéves legényke izmai, amint húzza Nyíregyháza utcáin hullámpapírral meg­rakott kocsiját. Nem zavarja a nagy forga­lom, nem törődik a mellette elszáguldó au­tókkal, magabiztosan halad a Káliói úton, majd befordul a közeli hulladékgyűjtö-te- lepre. — Hetente hozok ide papírt — mondja érdeklődésemre Balogh Zoltán, a 22. Szá­mú Általános Iskola 7. osztályos diákja. — Egy másik, jóval kisebb kocsival gyűjtöm — főleg Örökösfóldön — a kukásedények­ből a hullámpapírt. Összehordom a laká­sunk udvarára, s amikor már sok van, el­hozom ide. Hogy miért pont a hullámpa­pírt gyűjtöm? Mert itt azért fizetnek a leg­többet. Van úgy, hogy 600 forintot kapok érte, kaptam már 800 forintot is, de elérte már ez az összeg az ezer forintot is. Anyámnak odaadom a pénzt, kaját vesz rajta. Ketten élünk együtt anyámmal, ő a Közterület-fenntartó Vállalatnál dolgozik. Ha elvégzem a nyolcadik osztályt, én is odamegyek majd dolgozni, ám valójában kőműves vagy gépkocsivezető szeretnék lenni. Zoltán a megpakolt kiskocsival A szerző felvétele Irány a garázs, a csillagok alól Nyíregyháza (KM) — Ha az embernek van egy autója, szeretné garázsban tartani, hi­szen egy zárt épület nemcsak a tolvajok dolgát nehezíti meg. de védi a járművet az esőtől és a hótól is. Ám mit tegyen a városi ember, ha sok az autó, kevés a garázs. Kölönösen jellemző ez a helyzet Nyíregyházán a Jósavárosban, ahol a 3500 lakáshoz mindössze 400 garázs épült. Az ott élők körében mind nagyobb volt az igény, hogy növekedjen a garázsok száma. Ezt a lakossági szándékot vette fi­gyelembe az önkormányzat, s módosította tavaly a lakótelep rendezési tervét. Ez a módosítás lehetőséget adott arra, hogy a Korányi-Eperjes-Ószőlő-Garibaldi utcák ál­tal határolt területen közel 10 tömbben ga­rázsok épülhessenek meg. A 10 tömbben 76 garázstelek kelt el. Ala­páron 9 tömb lelt gazdára: Korányi u. 34-36. sz„ Eperjes utca 10-14. sz„ Gádor Bé­la köz (2 tömb), Ungvár sétány 20. sz. (két tömb), Ungvár sétány 14-16. sz., Május 1. tér 4-6. sz. (2 tömb). Egy helyen, az Őszőlő utca 103-105. szám közötti területre licitál­niuk kellett a pályázóknak'. A nyertes épí­tőközösségek a közelmúltban megkapták az értesítést. A cél az, hogy az építőközös­ségek minél hamarabb megkezdhessék a garázssorok építését. A garázsok építésekor meg kell felelni bizonyos előírásoknak. Az egy tömbben lé­vő épületeknek egységeseknek kell lenni­ük. Ázonosnak kell lennie például a tető formájának és anyagának, egységesnek kell lennie a homlokzati megjelenésnek. Az is kikötés, hogy csak gépjárművek táro­lására lehet majd használni a garázsokat. Az Örökösföldön is nagyon szeretnének garázst építeni a gépjármű-tulajdonosok. A közelmúltban a polgármesteri hivatal szakemberei megvizsgálták annak a lehe­tőségét, hol lehetne Örökösföldön az előírá­sok betartásával garázsokat építeni, s meg is hirdettek hét tömböt at építőközösségek számára. Időzített bomba a mérgező gomba Ha a jók közé akárcsak egy galóca is bekerül, akkor már az egészet el kell dobni M. Magyar Uszló Nyíregyháza (KM) — Bár má­justól november végéig, az időjárástól függően decem­ber közepéig lehet hazánk­ban gombát találhi, az igazi szezonja azonban szeptem­berben és októberben van. Nemcsak darabszámra található ebben a két hónapban a legtöbb gomba, hanem fajtára is. Mindez meglátszik a nyíregyházi piac­csarnok gombavizsgáló fülkéjé­ben is, hiszen ezekben a napok­ban kora reggeltől késő délutá­nig érkeznek az ügyfelek a meg­pakolt kosarakkal. A piaccsarnok hivatásos gom­ba-szakellenőre Gál Erzsébet, aki öt éve foglalkozik e furcsa növé­nyek vizsgálatával. Már gyer­mekkorában sem volt idegen számára a gomba, hiszen Maros- vásárhelyen egy erdő közelében laktak, s nagymamája gyakran elvitte magával a gyűjtőutakra. Azon a vidéken apáról fiúra, il­letve nagymamáról unokára szállt a gombaismeret. — Szeretem ezt a munkát, de nagy felelősséggel jár, ugyanis sok rossz gombát is szednek az emberek — magyarázza Gál Er­zsébet. — Van. aki csak egyfajta gombát szed, ám olyan ember is akad, aki az összes, útjába eső gombát leszedi. Ez utóbbi megol­dás rossz gyakorlat, hiszen a jók közé a galóca valamelyik fajtáját is beteheti, s akkor már az egé­szet el kell dobni. Eddig kétszer hoztak galócát, azokat is még a tavasszal, ám valójában mosta­nában lesz majd gyakori. Ezek­ben a napokban leginkább őzláb­gombát, szegfűgombát, pöffete- get, fenyőtinórut, csiperkét szed­Nyíregyháza (DM) — A nyír­egyházi városi közgyűlés ha­tározatot hozott a megye- székhelyt körülvevő bokorta­nyák infrastrukturális (gáz, víz, út, telefon) fejlesztésé­ről. E településrendszer sok vihart megélt már. Volt, mikor a teljes elsorvasztását tűzték ki célul. Szerencsére nem sikerült, s most újra fellélegezve fejlődésnek in­dulhat. A jelenlegi hatvan tanya­bokor — az ott élő tízezernél több emberrel — nem hiába vár­ja a segítséget. — Ahol elkészült az ivóvíz és a vezetékes gáz, ott egyre jobban megnőtt az elhagyatott lakások, földterületek felvásárlási ára — erősítette meg Skolnyik András a Nyíregyházi Bokortanyák Ala­pítvány elnöke. — A városi köz­gyűlés jóváhagyta Jandek Ernő által elkészített, hat bokortanya beépítésére szóló tervezetet. A napokban három helyen Vajda-, Mandabokorban és Nyíregyhá­zán a Kertváros, Könyök utcai általános iskolában lakossági fó­rum keretében ismertettük az el­Munka közben Gál Erzsébet nek a határt átfésülök. Sokan hozzák a mérgező kígyógombát, ezt könnyen összetévesztik a lila pereszkével. A lila pereszkének vastagabb a tönkje és a kalapja, mint a kígyógombának. □ A hozzá nem értő ember mennyire mehet biztosra könyvek segítségével? — Könyvek alapján nehéz bea­zonosítani a gombákat. A könyv­ben a szín, a forma nem mindig felel meg a valóságnak, csalhat a szem, ezért ne fogyasszunk így beazonosított gombát. Nekünk szakellenőröknek is nagyon sok gyakorlásra volt szükségünk, hogy biztosan felismerhessük az egyes gombafajtákat. Nagyon ha­sonlít például a szegfügombához a mérgező hatású parlagi töl­csérgomba. A csiperkével is könnyen összetéveszthető két képzeléseinket. A közszemlére tettük ki a térképeket, s ezt néze­getve sok kérdés fogant meg az emberekben, amelyekre dr. Fa­zekas János jegyző válaszolt. Különösen az építkezésekkel kapcsolatban merültek fel észre­vételek. Az egyedi elképzelések egyeztetésénél derült ki, hogy a tervezet szerint az építésre kerü­lő létesítményeknek összhang­ban kell lenniük a tanya többi épületével. így például fontos a gerinc magassága, vagy garázs kitiltása a lakás alól. A tervezők arra ösztönözik a lakókat, hogy a család ellátására inkább a ha­gyományos melléképületeket (disznó- és tyúkólat, műhelyt stb.) készítsenek. Az új szabályo­zás lehetővé tenné, hogy a beépí­tettség meghaladja a jelenlegi tízszeresét. — Tapasztalat, hogy a tanyá­ról korábban elvándorolt (város­ba költözött) lakók, most újra ha­zatalálnak — tette hozzá az el­nök. — Ez szociális és lakásügyi kérdésekben jelent megoldást. S az alapítvány is azon fáradozik, minél több ember térjen vissza szülőhelyére, a gyökerekhez. mérgező társa, a sárguló csiper­ke és a tintaszagú csiperke. A két utóbbit úgy lehet felismerni, ha a kalapot vagy a tönköt meg­sértjük, besárgul a helye. □ Mennyire fogadják meg a gombaszedők azt a jótanácsot, hogy csak ellenőrzött gombát fo­gyasszanak? — Szerencsére egyre többen keresnek fel bennünket. Nem­csak nyíregyháziak jönnek ide, hanem többek között Kótajból, Nagykállóból, Demecserből, Sós­tóról, Őrösről is elhozzák a „gyűjteményt” az állampolgárok. Hétköznap 6 órától 16 óráig va­gyunk itt, szombaton 6-tól 14-ig, vasárnap pedig 7-től 11-ig van az ingyenes vizsgálat. Felírjuk min­denki címét és nevét, hiszen csak az általuk bemutatott gombáért tudjuk vállalni a felelősséget. Természetesen ez találkozik a város vezetőinek elképzelésével is. Sajnos, egyelőre más telepü­lésrészeken az építési szabályza­tok még szigorú előírásokat (pl. háromszázalékos beépítettséget) tartalmaznak. Konkrét esettel is találkozunk már Kazárbokor­ban, amikor egy több mint száz­ötven éves eredeti állapotban lé­vő épület jelent akadályt. Jó hír, hogy a Földművelésü­gyi és Vidékfejlesztési Miniszté­rium ebben az évben ilyen célra jelentős pénzösszeget áldoz, s re­mélhetőleg a többi tanya is fel­dolgozásra kerül. — Tény, hogy az elmúlt évek­ben rengeteget fejlődtek a ta­nyák — összegezte Skolnyik András. —• Jelenleg a gázellátás har­madik, befejező üteménél tar­tunk, amely huszonöt kilométe­res szakaszt jelent. A legalább harmincötmillió forintba kerülő beruházás magában foglalja Ló- cibokortól Alsóbadurig terjedő területet, valamint Csernyik-, Mátyás- és Sulyánbokrot. A munkák elvégzése időarányos, a befejezési határidő december 15. A szerző felvétele □ S a szakellenőr szereti a gombát? — Szeretem a gombát, igaz, egyszer már volt részem gomba­mérgezésben. Még Marosvásár­helyen történt, hogy a vőlegé­nyem hozott szegfűgombát, s ke­veredett közé parlagi tölcsér­gomba is. Az esküvő előtt egy hónappal fogyasztottuk, ám sze­rencsére már öt perc múlva jel­zett a gyomrunk, hogy mérgező anyagot ettünk, s így megúsztuk egy gyomormosással. A galócák­nál negyvennyolc óra is eltelhet, mire jelentkezik a mérgezés. Ad­digra felszívódik a vérbe, s az már nagyon veszélyes. Számom­ra a szegfűgomba a legízletesebb, főleg pörköltnek szoktam elké­szíteni. A töltött káposztába is hús helyett gombát szoktam ten­ni. Közlekedik a család Nyíregyháza (KM - F. A.) — Az Országos Rendőr-főka­pitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közlekedési balesetek szá­mának . csökkenése érdeké­ben ebben az évben is meg­hirdeti országos családi ve­télkedőjét. A vetélkedő célja, hogy a közlekedés résztve­vőinek — gyalogos, kerékpá­ros, gépjárművezető, utas — figyelmét egyidőben irányít­sák a biztonságos, baleset- mentes közlekedésre. Meg­határozóan fontos a szülők példamutatása, a családi kö­zösség nevelő ereje és hatá­sa. A versenyre nevezhet minden olyan család, ahol legalább az egyik szülő ren­delkezik érvényes „B” kate­góriás vezetői engedéllyel, és legalább egy gyermek még nem tölti be december 15-ig a 18. életévét. Jelentkezni a tesztláp és jelentkezési lap kitöltésével (beszerezhető a lakhely sze­rinti rendőrkapitányságon) a megyei rendőr-főkapi­tányság közlekedésrendé­szeti osztályán lehet szep­tember 30-ig. A területi (vá­rosi kapitányságok) verse­nyek időpontjáról és hely­színéről a jelentkező írás­ban kap értesítést. A me­gyei döntőket november 15- ig bonyolítják le, ahonnan az első helyezettek jutnak tovább az országos fináléba, amit december 3-5. között Budapesten a Városligeti Műjégpályán rendeznek meg. Ä fődíj egy VW Polo Classic személygépkocsi. A második helyezett család egy San Diego-i utazást nyer, míg a harmadik egy Yamaha robogót kap. Gáz, vezetékes víz, szilárd útburkolat segíti a tanyákon lakók életét A szerző felvétele Új otthonok a bokortanyákon

Next

/
Oldalképek
Tartalom