Kelet-Magyarország, 1998. szeptember (55. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-16 / 217. szám
1998. szeptember 16., szerda 5. oldal □ Környezet, építészet, örökség 98 címmel a környezetvédelmi minisztérium pályázatot hirdet a 14-18 éves korosztály számára. Célja: a lakókörnyezet építészeti és településszerkezeti értékei történeti fejlődésének megismerése, bemutatása, a helyi védelem jelentőségének felismerése, elősegítése. A pályamunkákat október 15-ig lehet benyújtani a minisztérium címére. D A hét második felében az alábbi helyeken számíthatunk rendőrségi traffipaxos ellenőrzésre: szeptember 16-17-18-án a nyíregyházi kapitányság illetékességi területén, 19-én a 4-es főútvonalon, 21 -én a kisvárdai kapitányság illetékességi területén. A tervezettől a rendőrség eltérhet. □ A diákok, szülők, pedagógusok számára jelent segítséget a napokban megjelent Iskolaválasztás előtt 1998 című pályaválasztással foglalkozó könyv. Bővebb információt a 317-2333 számú telefonon lehet kapni. O Új időpontban. A Magyar Televízió Debreceni Körzeti Stúdió műsorai a hét elejétől új műsoridőben és megváltozott szerkezettel jelentkeznek. A híradók minden munkanapon 12.10-kor — a Hírórában — és 18.45-kor jelentkeznek. A magazinműsorok péntekenként 14 30-kor kerülnek képernyőre az MTVI-es műsorán. □ Jelölt. Csokonay István független jelöltként indul az önkormányzati választásokon. Nyíregyháza 2-es számú választókerületében. (KM) Egészséges a lakosság? Nyíregyháza (KSH - Szabó Sándorné) — Szabolcs-Szatmár-Bereg területén a lakosság egészségügyi alapellátásában 276 háziorvos és 62 házi gyermekorvos vett részt. Legutóbbi adatok szerint a megye lakosságának 99 százaléka jelentkezett be háziorvoshoz, házi gyermekorvoshoz. A lakosság egészségi állapotáról ad információt a háziorvosok, házi gyermekorvosok által, 1997. év végi időponttal készített nyilvántartás. Eszerint a betegségek között mintegy 75 ezer embert érintve első helyen a magas vérnyomás áll, az ischae- miás szívbetegségek 33 ezer, a csigolyabán- talmak 29 ezer lakost érintenek. Cukorbetegségére, idült légúti betegségére mintegy 15-16 ezer ember szed gyógyszert, és több mint 10-10 ezer személyt tartanak nyilván csontsűrűség és csontszerkezet rendellenességei, valamint különböző agyi problémák miatt, de a gyomor-, nyombélfekélyre, májbetegségre kezeltek száma is közelíti a 10 ezres nagyságrendet. A kimutatható szervi betegséggel rendelkezők 95 százaléka a 35 év feletti korosztályba tartozik. Az egyes betegségek korcsoportonkénti arányát alapvetően meghatározza a betegség természete is. A kor előrehaladtával fokozódik az egészségi állapot romlása. A 45-64 éves korosztálynál fordul elő a legtöbb betegség és szinte a legnagyobb gyakorisággal, hiszen erre a korra már a betegségek halmozódása jellemző egy-egy emberre. A megyében bejelentkezettek nyilvántartásban szereplő betegségeinek 43 százaléka a férfiakat érinti. Az egyes betegségek előfordulási aránya nemenként meglehetősen különböző. Közel 5-ször annyi nő esetében állapítottak meg a csontsűrűség és a csontszerkezet rendellenességet, 30 százalékkal több nőt kezelnek gyulladásos gerincbetegségre, háromszor annyi a vashiányos nő, másfélszer annyi a cukorbeteg, magasvérnyomásos, 1,8-szer annyi a reumatikus fájdalmakkal nyilvántartott beteg, mint férfi. A férfibetegeknél viszont csaknem háromszor annyi a drog. alkohol miatti mentális- és viselkedészavar, több mint kétszeres az idült májbetegségben szenvedő beteg, mint a gyengébb nemhez tartozóknál, de a gyomor- és nyombélfe- kély, valamint az idült alsó légúti betegségeket is inkább a férfiak körében diagnosztizálták. Felrobbant a palack Nvírgelse (KM) — Tegnap délután Nyírgel- sén egy családi ház konyhájában felrobbant egy gázpalack. Egy középkorú nőt másodfokú égési sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők. Konzuli szolgálat Nyíregyháza (KM) — Ukrajna magyarországi nagykövetsége konzuli kihelyezett szolgálatot létesít Nyíregyházán, az ünnepélyes megnyitóra szeptember 17- én, csütörtökön kerül sor. Itt — a Szarvas u. 1-3. alatt, a Záhony és Térsége Fejlesztési Kft. által rendelkezésre bocsátott irodában — minden hónap harmadik csütörtökjén, 10-15 óra között a hazánk keleti régiójában megtelepedett és az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó ukrán állampolgárok, a határ menti megye magyar lakossága, illetve harmadik országból érkező személyek juthatnak konzuli szolgáltatáshoz (útlevélcsere, vízumkiadás, dokumentumok hitelesítése, stb.). A gabonaválságtól a megoldásig Budapest (KM) — A gabonaágazatban kialakult gondokért, a mezőgazdaság biológiai sajátosságai, s a vetésszerkezet megvál- toztathatatlansága miatt, nem a kormány a felelős — jelentette ki a gabonahelyzetet szerinte valótlanul bemutató sajtócikkekre reagálva Tamás Károly a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Tovább nehezítette a kialakult gabonaválság kezelését, hogy az előző évről több százezer tonna termés maradt a tárolókban. Az új kormány felelősséget érezve, nem kívánta a termelőket cserben hagyni, hangsúlyozta Tamás Károly. Nehezítette a problémák gyors megoldását a végrehajtó szervezetek felkészületlensége. s az, hogy a termés jelentős része az érvényes szabványtól gyengébb minőségű. Ennek fő Nyíregyháza (KM - M. M. L.) — Zsúfolásig megtelt tegnap délután Nyíregyházán a református gyülekezeti ház Kálvin terme, itt ünnepelte ugyanis megalakulásának nyolcadik évfordulóját a Nyugdíjasok Közössége. A közös imádkozás után dr. Fazekas János, a megyeszékhely jegyzője a polgármesteri hivatal nevében köszöntötte a megjelent idős vendégeket. Szólt arról, hogy a megalakuláskor két alapvető célt tűzött ki az egyesület, s az elmúlt nyolc év során mind a kettőnek maradéktalanul megfelelt. Egyrészt közösségi színteret Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — A kisvállalkozóknak naprakész információkkal kell rendelkezniük az őket érintő intézkedésekről, s már a döntések előkészítésében is részt kell venniük. Ezért indítjuk jelöltjeinket a megyei önkormányzati választásooka a szakértelem hiánya. Számos helyen elmulasztották a megfelelő talajerő-utánpótlást, gyomirtást, a hatékony növény- védelmet. Az idén betakarított gabona- mennyiség Magyarországon nem számít rekordnak, de mivel az állatállomány közel felére csökkent, az összes termésen belül lényegesen megnőtt az értékesítésre váró gabona aránya. A hazai fogyasztás minden mező- gazdasági termékből jelentősen csökkent, tovább növelve az eladásra váró mennyiséget. Döntő jelentőségű, hogy az exportálandó gabonamennyiségek értékesítésére elsősorban nem a belföldi, hanem a közel 30 százalékkal lecsökkent világpiaci árak hatnak. A kialakult helyzetben a kormány katasztrófaelhárító szerenyújtott, ahol a tagok barátkozhattak, másrészt pedig nem felejtkezett el a szociális gondoskodásról sem. A megnyitó gondolatok után a Mandala Dalszínház kedveskedett egy kis zenés összeállítással a nyugdíjasoknak, majd Makara István, az egyesület elnöke értékelte az elmúlt nyolc évet. Eredményként könyvelte el, hogy 1990-ben 16 fővel alakult meg a Nyugdíjasok Közössége, ma pedig a tagság létszáma 1197 fő. A sikeres tevékenységet jelzi az is, hogy szociális boltot működtetnek. Számos neves vendéget is köszönthettek kon — jelentette be a napokban Szabó László, a Kisvállalkozók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Együttműködési Társulásának ügyvivője. Szavaiból kiderült: a megye településeinek túlnyomó többségében indítanak saját jelöltet ilpet vállalt. A termelők négy értékesítési lehetőség között választhattak: garantált áras, intervenciós felvásárlás, közraktári elhelyezés, a végfelhasználók kedvezményes terményvásárlását segítő intézkedések. Az átvétel csakis a szabványnak megfelelő terményekre vonatkozik. Mivel az EU-hoz kívánunk csatlakozni, nem volna helyes a minőségi termelés előírásain változtatni. Ez nem volna ésszerű a humán- és az állategészségügy szempontjából sem. Az átvett, a közraktárban elhelyezett terményt el is kell adni az államnak, hiszen a felvásárláskor az adófizetők pénzét használták fel a termelők megsegítése érdekében. A jövő feladatairól szólva az államtitkár elmondta: az FVM a következő években hasonló helyzet kialakulásának megelőzésére körükben korábbi rendezvényeiken, például Balczó Andrást, dr. Béres Józsefet. Kudarcként értékelte az elnök, hogy az évente megírt 10-15 pályázatból mindössze 1-2 lesz nyertes dolgozat. Az is fájó pontja az egyesületnek, hogy a képviselő-testületben senki sem képviseli az idősek érdekeit. Éppen ezért döntöttek úgy. hogy az idei helyhatósági választáskor indítanak, illetve támogatnak jelölteket. A tegnapi rendezvényen ezekkel a képviselő-jelöltekkel személyesen is megismerkedhettek a Nyugdíjasok Közössége tagjai. letve lesz támogatásukat élvező, de más szervezet, párt színeiben induló jelölt. Ugyanakkor leszögezte: a Társulás nem támogatja azokat, akik az egyes pártokban meghatározó szerepet játszanak, és nem fogadják el a pártok támogatását. törekszik. Legfontosabb teendő a szabályozott, előre tervezhető piac megteremtése, amelynek nem az állam a legfontosabb szereplője, hanem a kereslet és a kínálat viszonya. Ebben az állam csak befolyásoló és válság-, katasztrófaelhárító szerepet vállal. Törekszik arra, hogy a termelőkben tudatosodjon, milyen veszteséget okoz a szervezetlen termék-előállítás, mennyire elkerülhetetlen a jövőben a felelősség- és kockázat- vállalás, az információs hálózatban való részvétel. Sokat segíthet a feszültségek megelőzésében bizonyos gabonafélék vetés- területének ésszerű csökkentése, a szerkezetváltás (pl. a repce, napraforgó-termelés bővítése), az állattenyésztés piacra alapozott fellendítése, a takarmánytermelés és az állattenyésztés egyensúlyának kialakítása. Elhunyt Orosz Ferenc Gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, néhány napja nyolcvanéves korában budapesti lakosként érte a halál. Az ötvenes-hatvanas években megyénk egyik meghatározó közéleti személyisége volt. Többek között tankerületi főigazgatóként, megyei tanács vb- elnökhelyettesként dolgozott, majd különböző pártfunkciókat vállalt. 1964- től a Magyar Szocialista Munkás Párt megyei első titkára, 1967-től országgyűlési képviselő, egy ideig a megyei tanács elnöke volt. A hetvenes évek elején elköltözött a megyéből, diplomáciai megbízást vállalt: több évig a Magyar Kulturális Intézetet vezette Szófiában. Hamvasztás utáni gyászszertartására később kerül sor. Jubiláló nyugdíjasközösség Vállalkozói érdeket képviselve KisKelet-kínáló Nyíregyháza (KM) — Csütörtökön ismét megjelenik 4 oldalon 3 változatban lapunk térségi melléklete, a KisKelet. Nyírségi kiadás: Időzített bomba a mérgező gomba. Maraton a gejzírek között. Szatmári és tiszaháti kiadás: A felzárkózás még messze van, Olasz szobrász Csengerben. Felső-szabolcsi, beregi kiadás: Felépült Ladány vára. Enyveskezű irodisták. Egyesített tanodái tanévkezdés. Uj logikai játékokat próbálhattak ki a fiatalok a közelmúltban a nyíregyházi tanárkép- zőTőiskóián megrendezésre került számítástechnikai kiállításon Elek Emil felvétele »■M.y.'.WWAWV.WJ.W.^V-y-V^'-V.y^^ ....— • --~.»"TnTV' ........ V.■ .... ■ I, ■ ■■■■.■. ■■■■■ ■' VI ................. ....... 7 Vége a nyárnak, hazaviszik a csónakokat Martyn Péter felvétele I