Kelet-Magyarország, 1998. augusztus (55. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-15 / 191. szám

1998. augusztus 15., szombat 10. oldal Győzni mindenek felett PokrovensZki Gergely Frontálisan karambolozott a testépítő! Mérhetetlen akaraterejének köszönhetően azonban újra edzésbe állt és mintha mi sem történt volna mondogatja életfilozófiá­vá vált mondatát: Győzni mindenek felett! A nyíregyházi Fogarasi Attila 15 évesen kezdett súlyokat emelgetni. Ekkor még csak edzegetett, de három éve ennek szen­teli életét. — Tavaly a szteroidmentes Super Body bajnokságon 7. lettem. — mondja Attila. Be akarom bizonyítani, hogy tisztán, dopping­szer nélkül is el lehet érni Magyarorszá­gon azt, amit tiltott szerekkel. Hetente négyszer edzem. Életszemléletét meghal­lotta egy táplálékkiegészítőkkel foglalkozó cég, akinek a reklámembere lettem. — Negyven nap alatt olyan történt ve­lem, amit a rosszakaróim a tiltott szerek­kel hoztak összefüggésbe. 88 kg-ról 98 kg-ra növekedett a testsúlyom, és ez tiszta izom formájában rakódott rám, amit a táplálék­kiegészítőknek köszönhetek. Egyre jobb lett a formám, amikor Gyöngyösnél ka­ramboloztam. A gépkocsim elment jobbra, ezután a kormányt visszarántottam és püff... az árokban landoltunk édesapám­mal. A combom tört el combnyaknál — mondja mosolyogva, mintha mi sem tör­tént volna. — Három és fél hét mozdulat­lan fekvés után jöttem ki a „fehér házból” és indultam mankóval az edzőterembe. Nem adom fel, mert novemberben Buda­pesten először rendezik a Naturál Nemzet­közi Body Bajnokságot, majd idén lesz Gö­rögországban a Body-Olimpia. Gyermek­koromban édesanyám meghalt, édesapám mozgássérült lett. Ekkor megtanultam, hogy csak magamra számíthatok, így érhe­tem el céljaimat, és ma is azt mondom: győzni mindenek felett... Fogarasi Attila Amatőr felvétel FEL A FEJJEL Reménytelen? Pillanatok alatt barátságot kötök a fiúkkal, de futó kapcsolatokon kívül nem történt ed­dig semmi különösebb az életemben, pedig már 16 éves elmúltam. A nyáron megismer­kedtem egy fiúval, akivel minden tekintet­ben összeillünk. Ráadásul pillanatok alatt megcsapott a szerelem szele is. Csakhogy a fiú azt mondja gyerek vagyok még, és né­hány hetes együttjárás után nem foglalko­zik velem. Nem hiszem, hogy sokkal komo­lyabb lehet, mint én, hiszem egy évvel idő­sebb nálam. Mit tegyek, hogy visszahódít­sam? Ha a fiú nem foglalkozik veled, akkor te se erőltesd ezt a kapcsolatot! Semmiképpen se fuss utána, mert akkor még kegyetle­nebb lesz. Tudom, hogy nem könnyű, de próbáld meg elfelejteni. Ne gubózz be, és az önsajnálatot is felejtsd el, töltsél minél több időt a barátaiddal, szórakozzál, és használd ki a nyár örömeit. Lesz még az életedben számtalan hozzád illő srác, aki­nek te leszel a legfontosabb. Ha csak egyet­len ilyen akad, már tiéd a főnyeremény. Várj reá türelmesen! Horányi Zsuzsa Gabú az indián leszármazottak között Tengerimalac-sültet evett a Csimborasszó tövében Szőke Judit Miután udvariasan és mit sem sejtve megette a sültet, amit elé­tettek (vendéglátói mind a tíz uj­júkat megnyalták), megkérdezte, mi az étel neve; Mondták, hogy kiu. A szótárban, melyet a hóna alatt hurcolt, az állt: tengerima­lac... Mándy Gabriella a napokban érkezett haza egy év után a dél­amerikai Ecuadorból, ahol pá­lyázati úton szerzett középisko­lai évét töltötte (Magyarország­ról ketten utazhattak). Nagyon váratlanul érte az egyenlítői át­lag 18 fok után a magyar perzse­lő hőség. A Zrínyi gimnázium diákja, aki jó angolból és németből, egy szót sem beszélt akkor még spanyolul. Most megpróbálko­zik a felsőfokú nyelvvizsgával. Gabúról (az indiánok leszárma­zottai nem tudják ejteni az ó-t) nem akarták elhinni, hogy ő az európai cserediák. Nem is csoda, hiszen számukra a külföldi egyenlő szőke haj és kék szem. Gabi pedig minden tekintetben barna és latinos temperamentu- mú. Az idegeneket nem nagyon kedvelő náció, akikről az a be­nyomása alakult ki, hogy na­gyon kedves, melegszívű embe­rek, hamar befogadták. Katoli­kus iskolába került, ahol fizika­matematika tagozatot választott, gondolta, a számokkal könnyeb­ben elboldogul, meg különben is Mándy Gabriella Martyn Péter felvétele közgázra készül. Eleinte nem kis rémülettel vette tudomásul, hogy nagyon fé­lelmetes az ismeretlen nyelvi kö­zeg, de fél év elteltével az ecua­doriak kérlelték, ne beszéljen már annyit... Járt Galapagoson, naponta csodálta a Csimbo- rasszót, látott valódi iguánát, cá­pát és fókát, végigkóstolta a kéz­nyújtásnyira lévő egzotikus gyü­mölcsöket, potyogtak a nyakába a majmok az őserdőben, ivott a vízből (kórház lett a vége), kézzel mosta a holmiját, átélt egy-két kisebb földrengést, megtapasz­talta, milyen a családjával csak levelezésben állni, tíz évre védve van a sárgaláztól, beoltották ma­lária ellen. S hogy milyenek az ecuadori fiatalok? Igényesen öltözködnek, a fiúk nagyon udvariasak, ma- gázzák a kortárs lányokat is. Az ember értékeit és nem csak kül­lemét ismerik el, erkölcsösek és ha meglátnak egy gitárt, énekel­ni kezdenek s azonnal táncra perdülnek. A lányok büszkék, kemények és európai szemmel tekintve konzervatívan önérze­tesek. A külföldi lányok hülyék és rosszak — ezt a tévhitet Gabi hamar megcáfolta, ezt kinti sok­sok barátja is kénytelen volt elis­merni. Furcsa lesz visszaállni, az élet­re szóló hatalmas élményeket feldolgozni, vágyik is vissza — vallja be, s ezt jelzi az érzelmi fű­töttség is, ahogyan mesél. Kissé keserűen ejti ugyan ki, de egy­szersmind jólesően ízlelgeti még az ismerős, kedves szavakat, mi­kor kérdezem a köszönési mód­ról: a szia megfelel a hola-nak, viszontlátásra pedig egyszerűen csao... A mai sikerlistát a Rocky üzlethálózat boltjaiban (Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. sz., Búza tér, Kelet Áruház) eladott kazetták és CD-k alapján állítottuk össze: 1. Scooter. No time to chill 2. Bravo Summer Hits 3.: Válogatás 3. Nana: Father 4. Five: I. 5. Zámbó Jimmy: Fogadj örökbe! Egy korábbi rejtvényünk megfejtéséért a Rocky üzlet- hálózat ajándékát Kása András nagycserkeszi olva­sónk nyerte. A mai kérdé­sünk a Sikerlistán szereplő zenekar nevéhez kapcsoló­dik. Mit jelent vajon ma­gyarul a Five együttes ne­ve? A megoldást levelezőla­pon küldjétek be a szerkesz­tőségbe! Amíg lehet élvezzük a nyár örömeit Martyn Péter felvétele Akár egy napig is fonhatják a hajat Pikó Gabriella Napjainkban egyre nagyobb divat a műköröm, és az afro­fonás. Csikósné Sashalmi Zi­ta kozmetikus-manikűrös évek óta foglalkozik ezek ké­szítésével egy nyíregyházi körömstúdióban. ö Hogyan kerültél kapcsolatba ezekkel a különleges divatszak­mákkal? — Már kiskoromban a rajzzal, kézimunkával volt kapcsolatos minden, amit csináltam. Egyszer bőrdíszműves, máskor épület- szobrász akartam lenni. Miután befejeztem a gimnáziumot, elvé­geztem egy kétéves kozmetikus­képző iskolát. Ezt a munkát azonban nem igazán szerettem, mivel nem volt látványos. Aztán az egyik születésnapomra afrofo­nást kértem ajándékba. Ahogy fonták a hajam, kedvet kaptam arra, hogy én is megtanuljam az elkészítését. Miután befejeztem Pesten a tanfolyamot, jött az új ötlet: a műköröm. Az elsők kö­zött nyitottam Nyíregyházán műkörömstúdiót Rekordok Az emberi haj havonta kö­rülbelül 1,27 centimétert nő. A világon a leghosszabb haj az indiai Mata Dzsag- damba asszony fejét díszíti, amely 4,3 méter. A világ le- hosszabb körmével az indi­ai Shidár Chillal büszkél­kedhet, bal kezének öt uj- ján összesen 587 centiméter köröm van. Elmondása sze­rint 1952-ben használt utol­jára körömvágó ollót. □ Csak a fiatalok fonatják ha­jukat és hosszabbítják meg kör­müket? — Az afrofonást főleg fiatalok kérik. Gyakran vannak extrém kívánságok, kék, zöld fonat. Ezek készítése hosszadalmas, gyakran egy egész napba belete­lik, mire befejezem. A fonás egyébként három hónapig tar­tós, mivel a haj lenő, és ezután már nem szép. A műkörömmel más a helyzet. Idősek, fiatalok egyaránt szívesen viselik, mivel Az afrofonást főleg fiatalok ké­rik KM-reprodukció ápoltnak tűnik tőle a kéz: Én egyébként foglalkozom a hagyo­mányos porcelánnal, de haszná­lom a korszerűbb zselés eljárást is. Van aki csak alkalmakra tete­ti fel, de a vendégeim többsége tartósan viseli, ők havonta jön­nek feltöltetni, javítani. Júlia Centrál Discobár Nagyhalász Augusztus 15-én szombaton Miss Júlia ’98. Szépségkirály nő­választás Három fordulós bemutatkozás: Fürdőruhás Alkalmi ruhás Menyasszonyi ruhás Sztárvendégek: C’EST LA VIE _______Auth Csilla_______ Szabolcsi almapálinka-party A belépő: 600 Ft/fő Az est fő támogatója: Várda Drink Rt. Kisvárda (Ingyenes buszjárat indul 20.45-kor Nyíregyházáról és Rakamaz-Tokaj- ból, amely 5 órakor jön vissza.) (x) Nyíregyháza, István u. 7. 1998. aug. 15. szombat Sztárvendég: HOFFER DANI 1998. aug. 22. szombat Sztárvendég: ÁMOKFUTÓK Bacardi — 1-et fizet 2-t kap Nyitva tartás: Szombat: 21.00—05.00 DJ: Nagy László O’NEILL Belépődíj: 500 Ft. *290348/1K* 101^ I DPIIMMMS | AJÁMlLÓ f3 t isi H Augusztus 20-án, csütörtökön Ej BACARDI PARTY Sztárvendég: I OTO 1 iH is I Augusztus 21-én, pénteken 1 (LE)MEZTELEN ÉJSZAKA | DJ: Orosz Mihály S Augusztus 28-án, pénteken 1 VAKÁCIÓZÁRÓ BULI | a PB rádióval Sj Sztárvendég: | | BON-BON 1 BABY SISTERS 1 1 DJ' PARADE 1-290350/1K- fü Nyíregyháza, a Korányi F. u. eleje. Tel.:403-717 1998. 08. 22. (szombat) 20.00 GRILL PARTY 1998. 08. 27. (csütörtök) 21.00 SMIRNOFF PARTY Egy igazi borzongató kaland. Elég merész vagy? Próbáld ki! Nyitva tartás: mindennap 14.00—24.00. *290263/1K* Koncertek Az elmúlt két évtized legje­lentősebb heavy metal zene­kara az Iron Maiden együt­tes lép fel szeptember 11-én a Petőfi Csarnokban. Az egykori Queen együt­tes szólógitárosa, Brian May koncertje látható és hallható október másodi­kén szintén a Petőfi Csar­nokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom