Kelet-Magyarország, 1998. augusztus (55. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-10 / 186. szám
1998. augusztus 10., hétfő 10. oldal Cutino és Martinez Argentínában! Nyíregyháza (KM - M. L.) — Amint azt színes sportoldalunkon láthatják olvasóink, megérkeztek Nyíregyházára a várva- várt kubai kézilabdázók. Amennyire öröm ez a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC-nek, olyan szomorúság szintén élvonalbeli szakosztálytársuknak, az NYVSC Sza- bolcs-Gabonának. No, persze nem a két sportoló jötte, hanem a hír, amit magukkal hoztak. Eszerint alaposan megnyengül az extraligában bajnok férfi röplabdaegyüttes, két kiváló kubai játékosát kell nélkülöznie. A hírek szerint ugyanis a röplabdázókat — a kubai kézilabdázókhoz hasonlóan — csak csapatosan engedték külföldre. Mégpedig kettőben, az egyik tagjai Olaszországban, a másiké pedig Argentínában folytatják pályafutásukat. Állítólag utóbbiban kapott helyet Cutino és Martinez, a két nyíregyházi aranykovács. Augusztusban is Rakamaz (KM) — Júliusban a magas vízállás miatt több program is elmaradt a Spori Sport rakamazi vizibázisán, amelyeket augusztusban rendeznek meg, tudtuk meg Szoóh Béla táborvezetőtől. Ebben a hónapban várhatóan valamennyi elmaradt tábort bepótolják. A kenukat viszik ie a vízre a vízitúrázók Harasztosi Pál felvétele Dobogós esélyek Nyíregyháza (KM - M. Cs.) — Spanyol* ba megyünk! Mennyien irigyelnék a két nyíregyházi súlyemelőt ezért a mondatért, ha tudnák, ők nem tengerparti fürdöcskére, izzadős diszkóbulira startolnak, hanem a súlyemelő serdülő Európa-bajnokságra. Ádám Róbert és Schmidt Gábor augusztus 25-én száll fel a Spanyolországba, La Coru- nába induló gépre. Az még csak elképzelés, hogy a nyíregyházi különítmény három főre bővül, ugyanis Bobonka Gyula, a két fiú trénere, eddig csak ígéretet kapott az utazásra, több semmit. A magyar csapatban a négy fiúból kettő nyíregyházi, emellett még három hölgy utazik. Az NYVSC két versenyzője már tavaly is dobogóra lépett a serdülő EB-n, akkor mindketten az összetettben hatodikok lettek. Most jobb eredményt remél edzőjük, aki a dobogóra várja őket. A két fiatalember a 23-as iskolában egy kiválasztón választotta ezt a sportágat, edzőjük a kezdetektől Bobonka Gyula. Ádám a Sipkay Szakközépiskolában felszolgálónak, Schmidt a 107-eSben asztalosnak tanul. A nyarukról nem igazán tudnak bőven beszámolni, hiszen hétfőtől szombatig a tatai edzőtáborban készülnek. Pénteken felmérőt tartottak számukra, ahol Ádám az 50 kg-ban (az európai szövetség még a tavalyi súlycsoportok szerint rendezi a versenyt) 85-öt szakított és 110-et lökött, Schmidtnek 110 illetve 142,5 volt az eredménye. Bobonka és két tanítványa Balázs Attila felvétele Azért melegben is tudnak játszani NB I.: tíz percbe sűrűsödött össze a négy gól • Elmaradt a végén a vitathatatlan tizenegyes Sopron (Mészáros László) — Nagyon féltették a vasvári focistákat a melegtől. Nem véletlenül, hiszen a Szolnok elleni kudarcot jelentő döntetlen fő oka az volt, hogy a csapat nem bírt a hőséggel. Aztán a Soproni FAC otthonában megmutatta a csapat, hogy trópusi körülmények között is tud futballozni. Az első húsz percben kapujához szegezték ellenfelüket, rúgtak öt szögletet, amelyek után Veres (fejését Milchram a gólvonalon — vagy azon túl? — hárította), Balogh I. és Szeműn is szerezhetett volna gólt. Az első játékrészben nagyon passzív hazaiak a folytatásra taktikát változtattak. Most övék volt a 'félidő eleje, amelynek eredményeként Taródi be is talált: Czipper beadása elsuhant volna a kapu előtt, ha nem érkezik a csatár, és egy méterről nem lő gólt. Még mielőtt bárki a két csapat tavaszi mérkőzésére gondolt volna (akkor a semmiből nyertek 3-0-ra a soproniak), gyorsan fordítottak a vasváriak: Csernijenko cselezgetett a térfél közepén, és mivel nem tudta kinek adni a labdát, 25 méterről nagy gólt lőtt. Két perc múlva pedig egy gyönyörű támadás végén Szemán labdáját Balogh I. váltotta gólra. Az eseménydús tíz perc záróakkordja a soproniak egyenlítő találata volt, melyet egy röviden kifejelt labda után Kiss 14 méterről kapásból lőtt a jobb alsó sarokba. A hajrára is maradtak események. Négy perccel a lefújás előtt Lenkey vezette a kapusra a labdát, a cserejátékost hátulról elgázolták, Kassai azonban nem ítélt tizenegyest. Pedig a szabálytalanság legbiztosabb jele az volt, hogy a középpályást le is kellett cserélni. Az utolsó percben a végig kíméletlenül játszó, tavalyi csapattársai ellen talán túlzottan is bizonyítani akaró Magyari megkapta a második sárga lapját is. A vasváriak elsősorban a meg nem ítélt tizenegyes miatt bosszúsak. Hozzá kell azonban azt is tenni: ha az első félidőben a helyzetek töredékét gólra váltja a csapat, akkor ez most nem lenne téma. Vágó Attila: Egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. Meggyőződésem, hogy nekünk a sikerért akaratban sokkal többet kell nyújtani, de a második félidei teljesítményünk biztató lehet a jövőre nézve. Szikszai Lajos: Nem tudok igazán örülni a döntetlennek, amelyet a mérkőzés előtt feltétel nélkül elfogadtam volna. A mérkőzés hajrájában a játékvezető egy vitathatatlan tizenegyes meg nem adásával elvette tőlünk a győzelmet. A 70. percben egyenlítettek Soproni FAC-ICN Tiszavasvári 2-2 (0-0) Sopron, 800 néző, v.: Kassai (Répássy, Margitai). SFAC: Milchram — Magyar, Böjté, Szabó B. — Ferenczy, Magyari, Miklós, Lahos, Zahorán — Mayer, Czipper. Edző: Vágó Attila. Tiszavasvári: Szabó A. — Havelant, Cap, Homann — Szemán, Balogh II., Veres, Szarka, Bohács — Csernijenko, Balogh I. Edző: Szikszai Lajos. Csere: Mayer helyett Taródi (39. perc), Lahos h. Kelemen Zs. (a szünetben), Miklós h. Kiss (62.), Veres h. Lenkey (67.), Balogh II. h. Takács (76.), Lenkey h. Németh (89.). Gól: Taródi (60.), Csernijenko (63.), Balogh I. (65.), Kiss (70.). Sárga lap: Zahorán (28.), Balogh I. (56.), Magyari (72.), Lenkey (81.), Havelant (90.). Kiállítva: Magyari (90.). Tóthék diadala Budapest (MTI) — Az ifjabb Tóth János, Gergely Ferenc (Toyota Rallye Team) kettős nyerte szombaton a Budapest-rali autós ország bajnoki, egyben kétszeres szorzójú Európa-bajnoki futamot. A kétnapos Sachs-Unix Budapest-rali második napján a 23. gyorsasági szakaszt a Kiss, Büki (Mol Rallye Team) teljesítette a leggyorsabban. A Kiss, Büki egység már abszolút magyar bajnok. Az amerikai Michael Johnson (az élen) 43,96-al nyerte szombaton a 400 métert a monacói nemzetközi atlétikai versenyen AP-felvétel □ A Fuji Ironman Nagyatád '98. hosszútávú országos bajnokságot augusztus 23- án rendezik. A verseny résztvevői 3800 métert úsznak, 180 km-t kerékpároznak és 42,195 km-t futnak. □ A Vili. OTP Karnevál Kupa nemzetközi gyermek labdarúgótornát augusztus 14-16-a között Debrecenben tartják. Az utánpótlás kupán hat európai országból várnak csapatoka. QA megyei sakkszövetség idén is megszervezi a megyei csapatbajnokságot. Ebben az évben csak az I. osztályban indulhatnak a csapatok. Azok a szakosztályok nevezhetnek, akik 1998. augusztus 31-ig belépnek a Magyar Sakkszövetségbe. Izomnövekedés Róma (MTI) — Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) doppingellenes bizottsága keddre tűzte ki Zdenek Ze- mannak, az élvonalban szereplő AS Roma edzőjének meghallgatását, mivel a szakember ismételten azt állította, hogy számos olasz labdarúgó izomnövekedést serkentő szereket szed. Zeman egy interjúban komoly problémákat emlegetett áz itáliai futballal kapcsolatban, amely szerinte eladta a lelkét a teljesítménynövelő szereknek és a nagy üzletnek. Bojkottálták Varsó (MTI) — A lengyel labdarúgó-bajnokság élvonalának szombatra kiírt öt mérkőzése elmaradt, miután a Marian Dziurowicz- nak, a Lengyel Labdarúgó Szövetség (PZPN) elnökének lemondását követelő első osztályú klubok bojkottálták a találkozókat. Az ország futballélete április óta zűrzavaros. Akkor a PZPN nem engedte a sportminisztérium felügyelőihek átvizsgálni a szövetség üzleti feljegyzéseit, mire Jacek Debski sportminiszter később felfüggesztette a PZPN 30 tagú vezető testületét. Vereség Riga (KM) — Az NYVSC- Szabolcs Gabona két játékosa is szerepelt a magyar férfi röplabda-válogatottban, amely az Európa-bajnoki selejtező B osztályának 1. csoportjában Rigában 3-0- ás vereséget szenvedett Lettországtól. A szombati találkozón Veres Péter kezdőjátékos volt, Pampuch Csaba a cserepadon ült, de végül nem játszott. Lettor- szág-Magyarország 3-0 (13, 6, 6) Bácskái sérülés miatt lemondta az EB-t Szombatig válogatottként készült a maratonra, de orvosi tanácsra visszalépett a küzdelmektől Nyíregyháza (KM - M. Cs.) — Szombatig úgy tűnt, kettőre bővül a közelgő budapesti atlétikai EB-n induló nyíregyháziak száma, hiszen Bácskái Zsoltot a maratonra jelölték. Egy sérülés viszont közbeszólt. Zsolt ugyanis egy korábbi talpsérülése után meghúzódott, így orvosával, dr. Pikó Károllyal együtt szombaton úgy döntöttek, kihagyja az augusztusi felnőtt Európa-bajnokságot. Bár ez a viadal számára „elszállt”, azért várhatóan a szeptember 12-i adi- das futófesztiválon már rajthoz állhat és a félmaratonin győzelmi reményekkel indul. így az EB-n versenyzőként egyedül Gyulai Miklós a sprintszámokban és a váltóban képviseli a nyíregyházi színeket. Bár Zsolt a BVSC versenyzője, Nyíregyházán lakik, itt készül és ha meg tud egyezni az NYVSC- vel, akkor szeptember végétől ismét a nyírségi klub színeiben versenyez. Miért tenne másként, hiszen minden a városhoz köti. Nyolcadikosként az 5-ös iskolában Pokrovenszki Józsefnél kezdett el atletizálni, majd a 110-es- ben épületgépész szakon végzett. Az 1994-es évet külön említi, akkor három versenyszámban (1500-on, 10 ezren és félmaratonin) szerzett országos bajnoki címet, emellett félmaratonin az ifjúsági világbajnokságon 7. lett. Tavaly már a felnőttek között Bácskái Zsolt Balázs Attila felvétele indult a 23 éves fiatalember, s 10 ezren a 3. helyet szerezte meg. Utána a NIKE-félmaratonin Küldi Zoltán magyar hivatalos csúcsát is megjavítva, 63-21-el ért célba. Márciusban Grazban 2-21,23-al megnyerte a klasszikus atlétikai számot. Ennek köszönhetően készülhetett a felnőtt EB-re. Az idei szezontól kezdve dr. Molnár Sándor, a TF egyetemi docense a trénere, aki a heti edzésprogramot készíti számára. Zsolt napi adagja 25 km, amit legtöbbször egyedül teljesít, néha Jécsák Attila és Jáger Péter fut vele. Számára most orvosi gyógykezelés és pihentető mozgás kezdődik, utána jöhet az intenzívebb futás és az adidas félmaratoni.