Kelet-Magyarország, 1998. augusztus (55. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-01 / 179. szám

1998. augusztus 1., szombat 2. oldal Felmentések, kinevezések Budapest (MTI) — Orbán Péter dan­dártábornok, országos főkapitány, a BRFK pénteki állománygyűlésén bejelentette, hogy augusztus 1 -jei hatállyal felmenti Berta Attila dandártábornokot, Budapest rendőr­főkapitányát. Berta tábornok, akinek a tisztségét Köké- nyesi Antal ezredes, a VIII. kerületi kapi­tány veszi át, a Belügyminisztérium köz- igazgatási államtitkárának titkárságán folytatja pályafutását. A távozó főkapitány bűnügyi helyette­sét, Lázár János dandártábornokot, az ORFK bűnügyi főigazgató-helyettesévé, a BRFK megüresedett bűnügyi főigazgatói posztjára pedig Jakab Géza ezredest ne­vezte ki. Tóth László ezredes, a BRFK eddigi köz- biztonsági főigazgatója kapta meg az au­gusztus 15-től induló Mobil Különleges Csoport vezetését. Utódja Bökönyi István Óbuda-Békásmegyer jelenlegi rendőrkapi­tánya lesz. Az ORFK sajtószolgálatának vezetője Garamvölgyi László lett, aki korábban már betöltötte ezt a tisztséget. Sági Zoltán alezredest, korábbi sajtófőnököt az orszá­gos főkapitány a Bűnügyi Múzeum igazga­tójává nevezte ki. Hatvan napon belül születik döntés Sza- badfi Árpád szabolcsi és Gál László Békés megyei rendőrfőkapitányok utódjainak személyéről. Az előbbi a tb-nél fog dolgoz­ni, míg a békési rendőrfőnök munkájára Pintér Sándor belügyminiszter tart igényt. A korrupcióval és hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt Csen Hszi-tungot 16 évi börtönbüntetésre ítél­ték. Terhére rótták, hogy a korrupcióval 2,2 milliárd dollár kárt okozott Pekingnek. A 68 éves politikus a legmagasabb rangú pártfunkcionárius, akit az utóbbi öt év korrupcióellenes kampánya során elítél­tek Kínában MTI-felvétel Szabolcs-Szatmér-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor Szerkesztők: Balogh József, Esik Sándor, Sipos Béla Rovatvezetők: Kováts Oénes (belpolitika), Galambos Béla (gazdaság), Kállai János (kultúra), Máthé Csaba (sport), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 47-4401. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45) 415-955. 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 2. Tel./fax: (44) 310-651. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Terjesztés és marketing vezető: Szabó Miklós A kiadó cime: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. Telefonközpont: (42) 311-277. Fax: 315-124. Postafiók: 25-4401. Hirdetés: (42) 310-150. kJ Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Árusításban terjeszti a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi üt 11. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., és a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1800 forint, fél évre 3510 forint, egy évre 6960 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 31 forint, pénteken a TV Plusszal 34 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzúnk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058, Légikarambol A dél-törökországi tengerpart közelében tisztázatlan okok­ból összeütközött az Egyesült Államok légihaderejének két harci repülőgépe. Az egyik pilóta életét vesztette, a má­sik megsérült. Az F-14 típusú harci gép (képünkön) pilótá­jának haláláról pénteken reg­gel számolt be Antalya török tartományi fővárosban David Wood, az Eisenhower repülő­gép-hordozó másodparancs­noka. Az összeütközés után az egyik repülőgépnek még sikerült leszállnia az anyaha­jon, a másik a tengerbe zu­hant; a repülőtisztet súlyos csonttörésekkel mentőheli­kopteren Antalyába szállítot­ták AP-felvétel Solt Pál találkozója Dávid Ibolyával Budapest (MTI) — Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság, valamint az Országos Igazságszolgál­tatási Tanács (ÓIT) elnöke hivatalában fogadta Dávid Ibolya igazságügy-minisztert pénteken. A találkozót követően Dávid Ibo­lya újságíróknak elmondta: az udvariassági látogatás során szó esett arról, hogy a felek a maguk felelősségi területén belül töre­kednek olyan megoldásokat ta­lálni, amivel hozzájárulhatnak az igazságszolgáltatás helyzeté­nek javításához. Solt Pál sajtótájékoztatóján közölte: világossá vált, hogy a kormány — programjának meg­felelően — nem tekinti befeje­zettnek az igazságszolgáltatási reformot. A Legfelsőbb Bíróság elnöke egyetért azzal, hogy ke­resni kell a reform kiteljesítésé­nek módját a közös cél, a hatéko­nyabban és jobb körülmények között működő igazságszolgálta­tás elérése érdekében. Solt Pál rámutatott: noha a bí­róságok igazgatása tekintetében nincs hatásköre a kormánynak, de a működtetésükért vállalt fe­lelősségben osztozik a kabinet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormánynak a jogalkotás útján kell keresni az eszközöket, amelyek gyorsíthatják a bírósági eljárásokat. Jelezte: elsősorban az országos bírósági informati­kai hálózat létrehozása terén, va­lamint a bírák továbbképzésével kapcsolatban számítanak a kabi­net támogatására. Solt Pál közölte: az új igazság­ügy-miniszternek, mint az ÓIT tagjának, átadta a testület eddigi hét hónapos tevékenységének dokumentumait. Az MTI érdeklődésére, hogy miért maradt el á miniszterel­nökkel július 27-ére tervezett ta­lálkozója, amelyet a kormányfő hivatalában tartottak volna, a Legfelsőbb Bíróság elnöke el­mondta: a megbeszélés további előkészítést igényel, de nagy tisz­telettel várja a miniszterelnök látogatását a Legfelsőbb Bírósá­gon. Magyar áldozatok Antalya, Bécs (MTI) — A csütörtöki törökországi autóbusz-balesetnek sajnos van egy magyar áldozata és egy sérültje is, mondta Elek József isztambuli magyar konzul. Égy 38 éves hölgy különböző töréseket szenve­dett, 15 éves fia pedig életét vesztette, amikor a turistá­kat szállító autóbusz szem­ből ütközött egy nagy teher­autóval. Az áldozatok azo­nosítására pénteken került sor. Az autóbusz utasai kö­zül négyen vesztették életü­ket. Nehezítette az azonosí­tást, hogy a négy holttest között kettő hasonló korú, 15 év körüli fiú volt, szinte azonos hajszínnel, nagyon hasonló öltözetben. Négy halálos áldozatot követelt csütörtök délután egy közlekedési baleset a bécsi A21-es elkerülő autó­pályán: Klausenleopolds­dorf területén egy St. Pölten felé haladó, svéd rendszá­mú személygépkocsi meg­előzött egy osztrák nyerges­vontatót. A személygépko­csi 39 éves vezetője, Stanis­law A. svéd állampolgár, annak kettő- és négyéves gyermeke, valamint egy 49 éves magyar nő a helyszí­nen meghalt. A vezető fele­ségét, a 27 éves V. Tündét súlyos sérülésekkel heli­kopterrel a bécsi közkór­házba (Wien AKH) szállítot­ták. Az A21 -es autópálya több óráig zárva volt a for­galom elől. Terjesztési panaszaival hívja a 06-80/306-306-os telefonszámot, keresse Kertész Erzsébetet! A HÍVÁS A MEGYÉBŐL, INGYENES. £a Szolgáltató tb-re van szükség — mondta Mikó Tivadar, az egészségbiztosítási pénztár új főigazgatója Budapest (MTI) — Szolgáltató és nem hatósági jellegű társada­lombiztosítás kilakítására van szükség — jelentette ki Mikó Ti­vadar, az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztár (OEP) új főigaz­gatója, akit Selmeczi Gabriella politikai államtitkár pénteken sajtótájékoztatón mutatott be Budapesten. •• A közép- és hosszú távú egész­ségbiztosítási koncepció kidolgo­zása a legfontosabb feladat, ami­nek az elkészítéséhez feltétlenül elengedő időt kell hagyni. A társadalombiztosítás átala­kítása csak az egészségügy re­formjának részeként képzelhető el, aminek során a tb-nek együtt kell működnie az Egészségügyi Minisztériummal — mutatott rá a főigazgató. Hangoztatta: munkája során támaszkodni kíván az OEP appa­rátusában eddig felhalmozott ta­pasztalatokra és az együttműkö­dési készségre. Személyi változá­sokról szükség esetén dönt — tet­te hozzá. Selmeczi Gabriella elmondta: Mikó Tivadart, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egye­tem Patológiai Intézetének tan­székvezető egyetemi tanárát el­sősorban vezetői képességei alapján és az orvostársada­lommal fenntartott folyamatos kapcsolatára tekintettel kérte fel a főigazgatói feladatok ellátásá­ra. Számít a külföldi tanulmány­utakon és egyes világbanki prog­ramok koordinátoraként szerzett tapasztalataira is —i fűzte hozzá a politikai államtitkár. A tb-ala- pokat kezelő államtitkár most ki­nevezett szóvivőjét is bemutatta a sajtó képviselőnek. Az új szóvivő, Fazakas Béla belgyógyász, aki eddig a debrece­ni Városi Egészségügyi Szolgálat igazgató főorvosaként dolgozott, részt vett a Fidesz - MPP kor­mányprogramjának kidolgozásá­ban is. — Ezért bízom abban, hogy hi­telesen tudja majd tolmácsolni a tb-alapok ügyeiben hozott dönté­seket is — jelentette ki Selmeczi Gabriella. Pénteken egy személy súlyosan, kettő pedig könnyeb­ben megsérült, amikor Budapesten, a VI. kerületi Teréz körút 46. szám alatt egy felújítási munka során, tűzgyújtás közben egy eddig ismeretlen tárgy felrobbant. Képünkön a mentők szállítják el a súlyos sérültet MTI-felvétel Találkozó Kisorosziban Kisoroszi (KM) — Nem­zetközi Egyetemista-főis­kolás találkozót szervez a KÉT katolikus egyetemista egyesület augusztus 7-17. között Kisorosziban, ahová várják a megyénkbeli fiata­lokat is. A rendezvényekbe bár­mikor be lehet kapcsolódni, lehet részidőre is jelent­kezni. A táborban médiák­kal kapcsolatos előadások hangzanak el, néptánc, sportolási lehetőségek, és egyéb közösségi tevékeny­ségek színesítik a progra­mot. Fellép a Gyárfás István Trió, Silye Jenő és barátai, ezenkívül előadásokkal, filmvetítéssel várják az ér­deklődőket. Jelentkezni lehet: 1085 Budapest. Mária út 20. szám alatt, vagy a 06-1-267- 6336-os telefonszámon. A rendezők minden érdeklődő fiatalt szeretettel várnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom