Kelet-Magyarország, 1998. július (55. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-07 / 157. szám

1998. július 7., kedd 7. oldal Kandi jelzőtábla Györke LAszló Ha van kandi kamera, akkor lehet kandi jelzőtábla is. Persze, „mecsoda különbség!" — mondaná Kellér Dezső. Hiszen a kandi kamerában éppen az a „hőm", hogy úgy lát. hogy őt nem látják. Hanem a közlekedésben más a módi. Hi­szen az alapelv: látni és látszani. Ezt tanítja évtizedek óta Cicus és Kutyus is a gyerekek­nek. Ám, úgy tűnik. Nyíregyházán mintha más lenne a divat. Múlt héten egy fotót kö­zöltünk ugyanebben a rovatban, ahol egy lombok közé-mögé bújtatott közúti jelző­tábla volt — illetve nem volt— látható. A minap akár érdekesnek is mondható jelenet játszódott le a szemem előtt. A Malom utca egyirányú szakaszába — természetesen szembe — akart mindenáron behajtani egy szlovák atyafi. Nem értette, hogy miért nem engedi őt be egy éppen parkolni készülő Trabant. Csak mikor ez utóbbi vezetője va­lahogy értésére adta, hogy ez az útszakasz csak a másik irányból járható, bólintott és bekanyarodott a mellékutcába. ^Jyilván, aki idegen helyen autózik, árgus szemekkel figyeli a jelzőtáblákat. A szlovák vendégnek esze ágában sem volt megsérte­ni a közlekedési szabályokat (bár nem mondható ugyanez el az ukránokról, akiket láttam már az Egyház, vagy a Kereszt utcá­ban szembe haladni), viszont kis híján ugyancsak kellemetlen szituációba kevere­dett azért, mert a „behajtani tilos" táblát egyszerűen nem láthatta a lomboktól. Már pedig az a közlekedési tábla, amelyik nem látható, nem is érvényes — érvelhet. Q Gádor Magda szobrász munkáiból és rajzaiból nyílik kiállítás július 14-én délután négykor a nyíregyházi Városi Galériában. A tárlatot Papp D. Tibor művészeti író nyitja meg. □ Jogi szakokleveles mérnök, közgaz­dász. gyógyszerész, orvos másoddiploma­képzést indít ősztől a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Jogi Szekciója Nyíregy­háza-Sóstófürdőn, a Megyei Pedagógia Inté­zet és Továbbképző Központ szervezésében. A kurzusra még lehet jelentkezni. Q Közvélemény-kutatást végeznek a Jé lenkutató Intézet munkatársai július 3-15-ig „Az önkormányzatok helyzete és lakossági megítélése 1994-98 között" országos kuta­tási program keretében. A nyíregyházi pol­gármesteri hivatal a város lakosságának megértését kéri. □ A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár jú­lius 9-én 10 és 14 óra között a nyírbátori pol­gármesteri hivatalban tart kihelyezett ügyfél- szolgálatot. Ugyanezen a napon a Nyugdíj- biztosítási Igazgatóság a vásárosnaményi polgármesteri hivatalban várja az ügyfeleket 10-től 14 óráig. □ A Reuma Klub július 7-re meghirdetett foglalkozása technikai okok miatt elmarad. □ A pszichotikus betegek érdekvédelmi egyesületének következő összejövetele júli­us 7-én 14 órától lesz a Sóstói úti kórházban. Ibrányban a helyismereti múze­umban őrzik a Korányi Miklós által aján­dékozott házi malmot. A gabonafélék őrlé­sére fa fogaskerekes malom, ami a múlt század végén készült Lelik Szász ezermes­ter keze által. A megyében egyedi darab Harasztosi Pál felvétele Ministránsok tábora Ibrányban A mostani együttlét alatt főként Szent Pál apostol életútjáról beszélgetnek Lefler György Ibrány (KM) —A meglehető­sen gazdag palettájú nyári táborok között sem minden­napinak számít a ministrán­sok tábora. Velük az ibrányi Don Bosco Ifjúsági Táborban találkoztunk. — A tíz vezetővel együtt ötven- heten töltünk egy rövidke hetet Ibrányban — kezdte mondandó­ját Ábrahám Béla, a maga is fia­tal szalézi szerzetes, táborvezető. — Az idei az ötödik a ministráns táborok sorában, többnyire Péli- földszentkereszten, a híres bú­csújáróhelyen jöttünk eddig össze. A mostani 10-16 éves tá­borlakók főleg Budapestről, Sal­gótarjánból, Borsodnádasdról ér­keztek, vagyis ahol működik sza­lézi szerzetesrend. — Az ibrányi Don Bosco Ifjú­sági Tábor a Magyar Szalézi Tar­tomány által fenntartott kazinc­barcikai Don Bosco Szakképző és Általános Iskola tulajdona lett két évvel ezelőtt. Don Bosco 1815—1888 között élt Torinóban; az ottani munkanélküli, szegény fiatalokat pártfogolta. A Szalézi Társaság Alapszabálya a követ­kezőket írja elő a szaléziaknak: „Isten szeretetének jelei és hor­dozói akarunk lenni az egyház­ban az ifjak, főleg a legszegé­nyebbek számára. Ennek a kül­detésnek a teljesítésében találjuk Apad a Kraszna Nyíregyháza (MTI) — Az egy napig tartó, 615 centi- méteres vízmagasságú ko- csordi tetőzés után megkez­dődött az apadás a Kraszna alsó szakaszán is — közölte az MTI-vel hétfőn Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidé- ki Vízügyi Igazgatóság fő­mérnöke. A vízszintcsökkenés azonban igen lassú, Ópályi- nál például már 20 órája változatlanul ötszáznyolc­vanhárom centimétert mu­tat a vízmérce. A Kraszna mentén a har­madfokú készültséget to­vábbra is fenntartják, mi­vel a több méter magas víz­terhelés hatására újabb és újabb töltéstalp-szivárgások jelentkeznek. Ezért fokozott figyelőszolgálatot tartanak, kivált az árvízi jelenségek helyén, illetve a műtár­gyaknál. HIRDETÉS Budapesti Nyári Egyetem Budapest (MTI) — Határon túli magyar jogászok, joghallgatók és tanárok részvételével hétfőn megnyílt a Budapesti Nyári Egyetem. A július 12-éig tartó program- sorozatot — immár harmadik al­kalommal — az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) rendezte meg. Az ese­ményre Szlovákiából, Ukrajná­ból, Romániából és Jugoszláviá­ból érkeztek fiatalok — mintegy százan — a magyar fővárosba. Megnyitó beszédében Ficzere Lajos dékán kiemelte, hogy a programnak a szakmai szempon­tokon túlmutató jelentősége van: hozzájárulnak a határon túli ma­gyarsággal, illetve a szomszédos országokkal való kapcsolat erősí­téséhez. A fiatalokat a HTMH ré­széről Törzsök Erika elnök kö­szöntötte. Az idei szeminárium keretét azok az előadások adják, ame­lyek az európai jogi gondolkodás hagyományát, az integráció jog- intézményeinek működését, il­letve ezeknek a magyar jogrend­szerre gyakorolt hatását tekintik át. A jogtudományi munkacso­portban szó lesz egyebek mellett a magyar média helyzetéről, a jogharmonizáció és az adatvéde­lem kérdéseiről, valamint a ma­gyar Alkotmánybíróság működé­séről. Az alkotmánytörténeti szekció résztvevői előadásokat hallgat­hatnak a Bős-Nagymaros ügyé­ben hozott hágai döntésről, az ál­lam és az egyház kapcsolatának alakulásáról, a közel-keleti ren­dezési folyamatról, továbbá a magyarországi történelemtaní­tás gondjairól. Az előadók között szerepel pél­dául Kukorelli István egyetemi docens, az Országos Választási Bizottság elnöke, Révész Tamás Mihály egyetemi docens, az Or­szágos Rádió és Televízió Testü­let elnöke és Majtényi László adatvédelmi biztos. A hallgatók a szakmai progra­mok mellett ellátogatnak a Duna Televízióba, valamint esztergo­mi hajókiránduláson és hangver­senyen vesznek részt. Zenés imádkozás a ministránsok táborában meg megszentelődésünk útját.” Törekvésünk: a fiatalokat nem büntetve, hanem bennük a jót megerősítve, s ezáltal a rosszat megelőzve nevelni. A barcikai szakiskola legfontosabb feladata sem más, mint a szegényebb, hátrányos helyzetű ifjúsággal va­ló törődés. — A szalézi rend a harmadik legnagyobbnak számít a katoli­kus egyház rendjei között; 1913- tól 1950-ig működött Magyaror­szágon, majd 1990-től ismét meg­erősödhetett. Jelenleg 17 ezer tagja van a szaléziaknak. Jóma­gam Budapesten, a XI. kerület­ben szolgálom az egyházat. A mi- nistránsokról szólva: ugyancsak szolgálatot jelent, az oltár körül végzett szolgálatot. Ezeknek a fi­ataloknak persze a teljes életük­ben helyet kapott a hit, a min­dennapjaikban is eszerint élnek. Persze, nem szent emberek ők; egészséges, nyitott, jólelkű, hit­ben élő fiatalok. Köztük nemcsak általános iskolás korúak van­Harasztosi Pál felvétele nak, de a mi templomunkban is ministrálnak egyetemisták, gyermekes apukák. — Az idei év a Szent lélek éve. A mostani tábor alatt főként Szent Pál apostol életútját beszél­jük át, de közben mód van vetél­kedőkre, játékokra is. Hegedűs Dezső bácsi által megismerked­hettünk Ibránnyal, a kisváros templomaival, megtapasztalhat­tuk az itteni emberek vendégsze­retetét. Sajnos, a Tisza most nem a szebbik arcát mutatta. 425 éve hunyt el Giacomo Barozzi da Vignola (szüle- r———n tett 1507) I 3/J olasz építész, --------------- a barokk épí­tészet egyik úttörője, a ma­nierizmus jelentős mestere. Tanulmányai és utazásai után Rómában telepedett le, s a Farnesek — köztük III. Pál pápa — szolgálatába állt. Életének fő műve az II Gesú, a jezsuita rend fő­temploma Rómában. Folyóink jellemző napi adatai: a TI- SZÄ Tiszabecsnél -56 cm, apad, 23%, 14,8 fok; Vásárosnaménynál 230 cm, apad, 40%, 15,6 fok; Záhonynál 216 cm, apad, 50%, 17,5 fok; Dombrádnál 361 cm, apad, 52%, a vízhő­fok nincs jelezve. A SZA­MOS Csengéméi 118 cm, apad, 21%, 18,3 fok; a KRASZNA Ágerdőnél 512 cm, apad, 79%, 17,4 fok; a TÚR Garbóiénál 102 cm, apad, 31%, 19,3 fok. Budapest Bank fiók: 4400 Nyíregyháza, Bessenyei tér 17. Tel.: (42) 313-018 BUDAPEST BANK Ha célja a gondtalan gyarapodás, ■ NYISSON FAMÍLIA BETÉTSZÁMLÁT A BUDAPEST BANKNÁL! Havonta, vagy bármelyik nap tegyen hozzá tetszőleges összeget állandó lekötési megbízással, s azt követően döntsön betétje sorsáról... AZOKNAK A CSALÁDOKNAK AJÁNLJUK______ • amelyek megtakarításaikat lépésről-lépésre szeretnék gyarapítani, • amelyek nem kívánják, vagy nem tudják előre eldönteni, hogy pénzüket mennyi időre kössék le, • amelyek előnyben részesítik a magas és gyakorlatilag kockázatmentes kamatokat. Família Betétszámla. A gondtalan gyarapodás. A vasutasnap alkalmából ünnepséget rendezett hét­főn délután Nyíregyházán a Vasutas Nyugdíjas Klub. A kulturcsoport szavalóinak, énekeseinek műsora után kiállítást is rendeztek a ta­gok munkáiból Ki minek mestere címmel. A kötetlen programon közös élményei­ket is felidézték az egykori vasutasok. Ügyeleti időben Nyíregyhá­zán a Szent István u. 14. szám alatt látják el a bete­geket. Az ügyeletes patika ezen a héten az Ernyey Gyógyszertár (Rákóczi u. 16.). "2h wm HAZAI H0I-M1

Next

/
Oldalképek
Tartalom