Kelet-Magyarország, 1998. július (55. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-04 / 155. szám
Ketont KjgatQemg RÁADÁS 17. oldal MmM 1998. július 4., szombat szerelme Kállai János Nem, most egyáltalán nem az illékony love story-k napjairól, heteiről, szeptember középig ívelő hónapjairól elmélke- dek (habár tehetném, márcsak érettségében előrehaladott férfikorom okán), inkább azon meditálok: mitől lobbant ez az idei nyár máris nagyobbat, fényesebbet, mint mondjuk a tavalyi vagy azelőtti. Búvárként merülve emlékeim mélyvizű tavába, valami olyan érzés-hangulat lerakódásokat sikerül felszínre hoznom (óh, jó Freud mester, a te kiapadhatatlan tudatalatti lápvilágod!), amitől egyszeriben jobb kedvem támad. Mert milyen volt a június, július, augusztus egykoron, visszahozhatatlanul gyönyörű egyetemi vakációimban? Néhány hét a balmazi kert hatalmas diófái alatt, virgonc úszóversenyek a hűsvizű Keleti főcsatornában, tévézés, mozizás, csajozás — bele a holdvilágos, estikeillatos hortobágyszéli éjszakába. És olvasás, olvasás, mindent, mindenhol, mindig. A sárga-zöld Móricz-összest megszakítás nélkül rágtam végig, csakúgy, mint Zola Rougon Macquart regényfolyamának 42 kötetét, aztán Csehov, Dosztojevszkij, szép sorjában. A testi regenerálódás periódusában jutott idő, kedv és erő a szellemi erőgyűjtésre magamnak, s a hozzánk gyakran és csapatostul kiruccanó barátaimnak. Anyám remekül főzött, apámnak kitűnő borai voltak, gyümölcs rogyásig; termettek a kajszik, a ringlók, nyestalmák nem ezresekért, csak úgy, örömükben. Nos, ennyit a Radnóti-reminiszcenciás, víg borozásokról, és a múltba csúszott, rakott asztalokról, eltűnt társakról És most, nyakig merülvén a foci vébé meccs-tengerébe, nos, "98 júliusának elején miért terít le, ölel át, tesz magáévá a volt nyarak déja vu-jének dupliká- ciós trükkje? Talán, mert idén is jobbára házon belül zajlanak szabadságnapjaim? Talán, mert rájöttem — s tudom, ezzel nem vagyok egyedül —, hogy nem az okvetlenül és csakazértis elutazás, kimozdulás, üggyel-bajjal járó helyzetváltoztatás az egyetlen és üdvözítő megoldás a fáradtság, a kiégettség, a túlpör- gés rendbetételére, az összegyűrődött lélek ráncainak kisimítására, a sérelmek, vádak ejtette sebek gyógyítására. Sokszor elég egy kitűnő mérkőzés, mégha mi, magyarok csak egy bíró erejéig vagyunk is presence a galloknál (nem hunok, csak egyszem hun Párizsban). Sebaj! Jeles pszichiáter jegyezte meg: Magyarországon a (kemény) futballt nem a focipályán játsszák. Igyhát majdnem logikus, miért nem Nantes- ban, Bordeaux-ban, avagy Marseille-ben zavargatjuk a lasztit. Hanem idehaza, „virtuálisan", az elfüggönyözött ablakú paneltornyok hűvösében — szemünket meresztve a vibráló képernyőre —, jobb esteben a szuperekrános készüléket bámulva kertes villa verandáján, egyszóval: familiáris egyszerűséggel és kényelemben kíséreljük meg kidrukkolni magunkból mindazt, ami előzőleg iszonyatosan felgyűlt, amitől már üvölteni tudtunk volna, amitől tele volt már a...Szóval amiből elegünk volt. Hajnali piac busszal érkezett Nyírtelekről. Már talpon volt, amikor négyet ütött az óra. Zöldséget, tojást, zöldbabot hozott. Az áruért kapott pénzt, még itt el is költi: két hete náluk nyaralnak az unokák, üres kézzel nem mehet haza a nagymama. És persze itt van már Jucika néni is. Csak most zöldséget árul, mert a savanyú káposztának lefutott a szezonja. Egyébként Molnár Jánosnénak hívják. Egyedül él, egy szem lánya és három unokája pedig Budakeszin. Gyakran látogatja őket, addig is, míg félárú jegyet kellett váltania a vonatra, most pedig már ingyen utazik. Jolika a tőle megszokott jókedvvel rámol az asztalon, rendezgeti az uborkát, paprikát, paradicsomot. Férjével együtt a hetvenes évek óta piacol. Eredeti szakmája kertész. Félelmetes munkabírása lehet: a hétfőt — amikor otthon takarít — leszámítva mindennap itt vannak a piacon. Az árut ők termelik. Sokáig munka mellett tették mindezt, de délutánonként még elCSERVENYÁK KATALIN Öt óra. Nyílik a nyíregyházi csarnok bejáratának rácsos ajtaja: most váltja egymást az éjszakai és a nappali portás. Horváth Béla este nyolckor állt szolgálatba, ő egy őrző-védő szervezet munkatársa. — Hajnal háromkor kellett volna jönnie! — neveti el magát, mikor megtudja, az elsp árusokkal szeretnék találkozni. — Akkor már a baromfipiacnál állt a sor. Akinek nincs bérlete, korán jön, helyet foglalni. Ki is nyitottam a kaput, hadd tudjanak bepakolni. De hadd mutassam be a segítőtársamat is — mutat a kocsijában fekvő németjuhászra —, a neve Dolf. Nyolc éve van már- itt velem. Váltótársa, Tóth Sándor tíz éve dolgozik a piacirodán, munkahelyével elégedett. Nyugdíjasként látja el a portási és rendészi teendőket. Háromkor kelt A csarnok még üres, a hátsó, szabad területen viszont már többen szorgoskodnak. Ilonka néni — teljes nevén Szikszai Antalné — a répát, gyökeret köti csomóba: — Tegnap hoztuk Ibrányból, de már nem volt időm összekötözni. Még az újhagyma is itt van az asztal alatt. Fürgén, frissen dolgozik, pedig háromkor kelt. Indulás előtt még ellátta a kacsákat, libákat, volt ideje rendbe tenni kis fonott kontyát, amit rendezetlenül még sosem láttam. A hátsó sorokban közben folyik a helyezkedés. A moziban annak idején táskával, pulóverrel foglaltuk a helyet, a piacon viszont a termények szolgálják ugyanezt a célt. Az egyik asztalon karfiolfejek sorakoznak. A hely már biztos, az árus indulhat a teli rekeszekért. Győzsi Lászlóné csak egy kis barackot hozott. Ládával együtt húsz kiló. Elég lehetett feltenni a buszra Libabokorban, aztán meg leszállni vele a Kossuth utcán! Tegnap szedték Labant Sándorné egy kosár tojással jött Kistelekiszőlőből: — Négykor keltem, a buszig kikísért az uram. Egyébként ő szokott járni a piacra. A tyúkokat is ő vette 300 forintjával a Sávgári té- esztől. Ebből a kis tojásból pótolunk a nyugdíjunkhoz. Jó két mázsa paprikát osztályoz egy hölgy méret szerint, vagy tíz ládába. A legolcsóbb darabja öt, a legdrágább 35 forint. Nem is kell kérdezni, minden ládában ott az árcédula. — Leghamarabb az olcsóbb fogy el — mondja. — Igyekszünk a kereskedőktől is olcsóbban adni a portékát. Tegnap szedtük a férjemmel, és remélem, ha nem esik az eső, ma el is fogy mind. foglania a bérelt asztalt, különben az ő helyére is pakolhatnak a „mozgó” árusok. Legjobban a péntek-szombati piacot szereti, mert akkor rengeteg a vásárló. A többi napon a felhozatal nagyobb. Sárga krumpli Épp most érkezik Őrösről Hau- zer Ilona, akinek asztala előtt már február, márciusban hosszú sorok kígyóznak — a kígyóuborkáért. Eredeti szakmája üvegműves, de jó öt éve munkanélküli lett, akárcsak párja, Kocsis Ferenc, aki esztergályos. Gondoltak egy nagyot: belevágtak az uborkába. — Tudatlanul fogtunk hozzá — emlékeznek vissza az első időkre —, saját kárunkból, meg szakkönyvekből tanultunk, s amit másoktól ellestünk. Tőszomszédjukról a törzsvásárlók is csak annyit tudnak, hogy Zsuzsikának hívják. „Igazából” pedig Hrivnyák Lászlóné, és most büszke, mert nagy sikere van sárga krumplijának, amit most hozott először: — A férjem vette a vetőkrumplit a nagybanin. Csípőspaprikát vittünk eladni, ő pedig meglátta ezt egy bácsinál. Olcsón adta, de dicsérte. A nevét sem tudom, ezért mondom csak sárga krumplinak. Az is kiderül, hogy van egy kisfia, Lacika: — Későn, 13 évre jött, ezért nagyon kedvenc. Nagynövésű, de van is étvágya! Kinyitja a szemét, már éhes. Közben a szomszédasszonyok gusztálják a sárga krumplit, persze mindenki kap belőle kóstolót. Olyanok ők már, mintha testvérek lennének. Sokan azt is hiszik róluk. Gyakorta összejárnak, arról pedig szó se lehet, hogy ne egymás mellé váltsanak asztalbérletet. Bányász és Harasztosi Pál felvétele mentek napszámba, mert építkeztek, s a két gyereket is fel kellett nevelni valamiből. Itt nőtt fel And néni maradt a végére, de ki ne hagyjuk! Már csak azért se, mert harminc éve nem volt olyan szerda és szombat, amikor ne jött volna ki tejfölt és túrót árulni. Őt Gabulya Józsefnénak hívják, Kazárbokorból jár be, s fia, Józsika — aki lassan már egy éve nősember — itt nőtt fel a Búza téren. Áldott jó gyermek volt — ma is az —: amíg a mama árult, ott üldögélt mellette az asztalon. Ahogy cseperedett, beletanult az eladásba, s most már nyaranta Megy a gőzös, megy a gőzös a Sóstói Va- daspancban Harasztosi Pál felvétele Sokszor már ötkor jönnek az első vevők, főlegkereske- dők, akik szívesebben v' sárolnak tőlünk, mint a nagykereskedőktől. Alkudoznak, de ez természetes. | Az orosi Tímár I Andrásnak a korai ke- I lés a legnehezebb. 1 Hatra viszont el kell |
