Kelet-Magyarország, 1998. július (55. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-09 / 159. szám

1998. július 9., csütörtök 11. oldal Kelti»: KisKeiet «<*» A tartalomból: Parádéznak a patások Az 1884-ben épült nyírteleki lovarda nagy hírnévnek örvendett. 1898-ban Dessewffy Alajos tagja lett a vármegyei lótenyésztési bizottságnak. Ezek a visszaemlékezések is arra utalnak, hogy Nyírteleknek a lótenyésztésben komoly múltja van. (12. oldal) • Kettős siker a kórusversenyen Szép nyíregyházi siker született a napokban Debrecenben a XVIII. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen. A két együttes vezető­jét kértük meg arra, osszák meg tapasztalataikat olvasóinkkal is. (13. oldal) • Találkozás az egykori iskolában Az emberek ün­neplőbe öltözve érkeztek a salamonbokori egykori iskolába. Ta­lálkozni jöttek egymással, a régi alma materrel. (13. oldal) Rozmaringos örömtánc Nagykálló (KM) — Jól kezdődött a Rozma­ring néptánccsoport számára a nyári szü­net, ugyanis a vakáció első napjait Metzin- genben, Nagykálló testvérvárosában töltöt­ték. Menet közben azért más látnivalók megtekintésére is sort kerítettek, így pél­dául több órát töltöttek Münchenben. A vendéglátóknál három helyszínen mutat­hatták be hazájuk, szűkebb pátriájuk tánc­művészeiét, folklórját. A táncosok minden alkalommal nagy sikert arattak. Márton Lászlóné csoportvezető és táncosai köszö­nik mindazok segítségét, akik lehetővé tet­ték számukra a bemutatkozó utat és a fe­ledhetetlen élményeket. Metzingeni színpadon a Rozmaring Amatőr felvétel Nem mindennapi gombát ta- 1 Iáit Hankó András a tiszavasvári réten, hi­szen a képen is látható csiperke kalapja 32 cm átmérőjű. A kosár így hamar megtelt ez­zel a spórás növénnyel, amelyből kitűnő ebéd készült Amatőr felvétel Erős emberek vetélkedtek Tiszadob (KM) — Falunapot rendeztek jú­lius 4-én Tiszadobon. A nap attrakciója volt az az immár hagyományosan verseny, amelyen eldől, ki Tiszadob legerősebb em­bere. A tavalyi győztes, Sipos Géza az idén a második helyre szorult, a győzelmet Tóth Róbert szerezte meg. A legerősebb ember jutalma egy fél disznó volt, amelyet a Ti- szadobi Sertéstenyésztő Szövetkezet aján­dékozott a nyertesnek. Egész napos programról gondoskodtak a szervezők, a gyermekek homokvár-építés­ben serénykedtek, a nagyobbakra büntető­rúgó- és kosárra dobó verseny várt, míg a felnőtteknek kispályás labdarúgótornát rendeztek. Hódító hadjáraton az orbáncfű Biztos piaca van, a térségben még nem maradt gazdára gyógynövény Horányi Zsuzsa Nagyhalász (KM) — A növé­nyek gyógyító erejét már az ókori emberek is ismerték, s napjainkban is egyre többen használnak gyógynövénye­ket. Nagyhalászban másfél évtizedes múltra tekint vissza a gyógynö­vénytermesztés. A Florexim Kft. a mezőgazdaság e területén nagy előrelépést tett az elmúlt évek­ben, ugyanis a vadontermő és a telepített gyógynövények feldol­gozásával egyaránt foglalkoz­nak. Nagyhalászban és környé­kén közel 200-250 hektáron ter­mesztik a gyógynövényeket. Munkalehetőség A településen a földtulajdon még rendezetlen, ez hátráltatja a pá­lyázati lehetőségek kihasználá­sát. Ennek ellenére látványos ütemben fejlődnek. Kiválasztot­tak pár olyan növényt, amelynek a piacgazdaságát nemcsak Euró­pában, hanem az Egyesült Álla­mokba is kiépítették, elsősorban az USA-ba és Németországba ex­portálnak. Partnereik számos or­szágból érkeznek a termést meg­tekinteni. A betakarítás június közepétől július végéig tart. Térségünkben, ahol a munka- nélküliség többszörösen megha­ladja az országos átlagot, a mun­kahelyteremtő beruházások kü­lönösen nagy jelentőséggel ren­delkeznek. A gyógynövények termesztése sok embernek ad munkalehetőséget ebben a régió­ban. A Florexim Kft. továbbra is előre tekint, újabb és újabb gyógynövények telepítését kez­dik meg. Az elmúlt évtől termesztik az orbáncfüvet. Ezt a növényt 15 hektáron telepítették, így alkal­muk volt megfigyelni, hogyan tűri az itteni időjárási viszonyo­kat. Az első vágásokon már túl vannak, tapasztalataik kiválóak. Import Hollandiából Hazánkban azonban még gyer­mekcipőben jár az orbáncfűpa­lánták nevelése, ezért Hollandiá­ból importálják. A telepítéseket tovább növelik, őszre több mint 100 hektárra való palántát ren­deltek a tulipánok országából. Nemcsak az orbáncfűvel fog­lalkoznak, citromfüvet, macska- gyökeret is termesztenek. Ebben a térségben mindig is nagy ha­gyománya volt a borsmentának, így ennek a növénynek a ter­mesztésével sem hagytak fel. A termesztőknek az összes szaporítóanyagot térítésmente­sen adja a Florexim Kft, ezzel is segítik vállalkozásukat. Mivel a gyógynövényeket Nyugat-Euró- pában értékesítik, a kft. négy­éves szerződést köt a kisterme­lőkkel és a felvásárlást is garan­tálja. A növényeket nyersen is átveszik, azonban a nagyobb ter­melőket segítik abban, hogy pá­lyázati támogatást kapjanak szá­rítók megvásárlásához. Orosz Károly agrárszakember magánemberként több hektáron gyógynövényeket termeszt, vala­mint zöldség-gyümölcs termesz­téssel is foglalkozik. Mellesleg a kisebbség részére szervezett gyógynövénygyűjtő-tanfolyam egyik oktatója. Garantált a felvásárlás — Beruházás szempontjából össze tudom hasonlítani a gyógy­növénytermesztést a paprikával. A paprikánál a földmunka, a gyomirtás, a palántanevelés együttes költsége eléri a 250 ezer forintot egy hektáron, s a kiadá­sok mind kora tavasszal terhelik a termelőt. Ezzel szemben az or­báncfűnél csak az ültetés költsé­gét kell finanszíroznunk, ami egy hektárt figyelembe véve 25 ezer forint, hiszen díjmentesen adja a Florexim a palántát. Az orbáncfű előnye az is, hogy a to­vábbi növényvédelem mindössze egy megelőző jellegű munkát igé­nyel, mivel szerencsére nem is­meretes betegsége. Ellenben a paprikát ötször kell permetezni és még így sem százszázalékos a védelem a gombabetegségek el­len. Már ezek a tények is amel­lett szólnak, hogy érdemes bele­kezdeni a gyógynövények ter­mesztésébe. — Tovább növeli értékét, hogy a felvásárlása is garantált, a tér­ségben még nem maradt gazdára gyógynövény. Kedvezőek a szer­ződések, garanciával adják a pa­lántát és a felvásárlás is biztos. Ilyen bizonytalan időjárási vi­szonyok közepette ez az a nö­vény, ami a legbiztonságosabban termelhető. Tavaly a szárazságot is bírta, az idén az esőre is ked­vezően reagált, sőt ebben az év­ben még jobb terméseredménye­ket értünk el, mint az elmúlt esz­tendőben. Orosz Károly átveszi az orbáncfű-palántákat A szerző felvétele Az esőből is megárt a sok Tőavató Máriapócs (KM) — Immár nemcsak álom, hanem való­ság: elkészült a horgászpa­radicsom Máriapócson. Sőt, július 11-én szombaton 6 órától megrendezi a Sza­badidő SC horgászszakosz­tálya az első horgászver­senyt is a tavon. Eddig hu- szonhatan jelezték indulási szándékukat, ennyien ne­veztek ugyanis. Az ered­ményhirdetés 11 órakor lesz, ezt követően a csóna­kázótavon első alkalommal vízibiciklizhetnek és csóna­kázhatnak a kirándulók, a pihenni vágyók. Fórum az üdülőkről Tiszalök (KM) — A hagyomá­nyoknak megfelelően ebben az évben is szervez a tiszalöki pol­gármester üdülőfórumot. A ko­rábbi évekhez képest az idén annyi lesz az eltérés, hogy két helyen különböző időpontban rendezik meg a tanácskozást. Jú­lius 18-án 9 órától az ősi üdülőré­szen tartják a fórumot a Halász- csárda előtti kerthelyiségben. Július 25-én 9 órától a Carbo Kft. üdülőjében a Szellő utcában lesz a megbeszélés. Tiszatelek (KM) — Különleges helyzetben van Tiszatelek, hi­szen nagyon szétszórt település, hozzátartozik Érhát, Kocobata- nya, Kétérköz. Az utóbbi évek­ben már több gyermek született, mint ahányan meghaltak, azon­ban a korábbi években elörege­dés mutatkozott. Mára, ha kis mértékben is, de növekszik a község lélekszáma, 1592-en élnek a Tisza menti faluban. — A település mezőgazdasági jellegű, ezért az itt élők kiszol­gáltatottak az időjárás viszontag­ságainak. Az esőből is megárt a sok, a rengeteg csapadék miatt jelentős a belvízkár ebben a tér­ségben is. A termelők nem tud­ják a munkafolyamatokat sem elvégezni, nemhogy betakaríta­ni. Az idén csak azokon a része­ken lesz aratás, ahol a belvíz nem terjeszkedett, azonban ott is jelentős a terméskiesés a túlsá­gosan sok csapadék miatt — ecseteli szomorkásán a tényeket Tompa József polgármester. — A belvízkárra az igénybejelentő la­pokat beadták a gazdák, a szük­séges mellékleteket csatolták, de ma még nem tudják, milyen mértékű kártérítést kapnak, és mikor jutnak pénzhez. A munkanélküliség csökken­tésére a régi iskolaépületben varrodát alakít ki a Nyírség Ru­házati Szövetkezet. Előrelátható­lag 30-35-en találnak itt munka- lehetőséget, főleg lányok és asszonyok. Nagyon fontos az ön- kormányzatnak, hogy ennyi nő munkahelyhez jut, mivel ezzel a szociálpolitikai kiadásaik is csökkennek. Várhatóan szeptem­ber elsejétől megkezdődik a munka. Közhasznú munkára pályáza­tot nyújtott be az önkormányzat. Öt munkanélküli talál ily módon munkalehetőséget a községben, akik kommunális, köztisztasági feladatokat látnak el a falu terü­letén. Ezenkívül csak az önkor­mányzat ad munkahelyet, a munkanélküliségi ráta 15-20 szá­zalékos. Az elmúlt év decemberében át­adtak egy nyolc tantermes isko­lát, így egy épületben tanul a nyolc évfolyam. Az egészséges testi nevelés megkívánna egy tornatermet, már meg is kezdték ezt a beruházást, azonban saját erőből nem tudják befejezni, s eddig elutasították pályázati ké­relmüket. Egy főzőkonyha kiala­kítására is szükség lenne, mivel a jelenlegi konyha állapota nem alkalmas arra, hogy 150-200 főre főzzenek. Ezért is adtak be pá­lyázatot, hogy átalakítsanak egy épületet konyhának a régi iskola épületében. Sajnos, ez a pálya­munkájuk sem járt eredmény­nyel. Emlékezés a püspökre Máriapócs (KM) — Halálá­nak évfordulóján, július 15- én, szerdán szentelik fel dr. Dudás Miklós hajdúdorogi püspök bronz portréját Má­riapócson. Az alkotást Ba­logh Géza nyíregyházi szob­rászművész készítette. Dr. Janka György teológia ta­nár emlékező előadást tart 9.30 órától a kegytemplom­ban, 10 órától püspöki litur­giát tart dr. Keresztes Szi­lárd megyéspüspök. Ezt kö­vetően 14.30 órától a mária- pócsi galériában Balogh Gé­za alkotásaiból rendeznek kiállítás, amelyet Győrfi Sándor karcagi szobrász­művész nyit meg. Gondozzák a parkot Tiszadob (KM) — A tiszadobi gyermekvárosba az Útilapu szer­vezet közvetítésével Európa több országából egyetemisták érkez­tek az Andrássy-kastélyba július 6-án. A fiatalok két héten keresz­tül építőtábori formában a kas­tély parkját tartják rendben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom