Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-27 / 123. szám

ígéretek A pártok választási programja is egy marke­tingmunkával elkészített termék. 3. oldal Látni és láttatni Pünkösdvasárnap közleke­désbiztonsági akcióra vár­ják a családokat a megye- székhelyen. 7. oldal Tanácskozás Kedden és szerdán Nyír­egyházán rendezik a Ma­gyar Sportújságíró Szövet­ség területi tanácskozását. 10. oldal Negyven rendőrnek és nyomozónak kellett kedden Belgrád központjában rendet tennie, ahol több ezer diák vonult az utcákra. A belgrádi egyetem hallgatói demonst­rációjukkal a törvénykezés azon lépése ellen tüntettek, amely megvonta az egyetem autonómiáját AP-felvétel Tágas lakóövezetet álmodnak Belterület a Korányi-Pazonyi összekötő úttól északra fekvő terület Diáktüntetés Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — Olykor személyeskedésbe torkolló, még (?) vagy már (?) választási hangulatban telt el a tegnapi nyíregyházi köz­gyűlés nagyobbik fele, pedig több mint harminc téma várt döntésre. Az önkormányzat különben igen tartalmas, sokszínű nemzetközi kapcso­latainak részletezéséhez pél­dául a „ki hányszor utazott és kinek a pénzén és ki nem utazott” mellékkérdések csat­lakoztak. Határoztak a pedagógusok minőségi bérpótlékára szánt 11 milliós központi támoga­tás húsz százalékának felosz­tási elveiről. A tavaszi idő­szakban nagyon sok esethez riasztották a tűzoltókat, az éves dologi kiadásra terve­zett 18 mülió forintból 13-at elköltött a városi tűzoltóság. Félő, hogy október-novem­berre kiürül a kassza. A tes­tület ezért a megyei terület- fejlesztési tanácshoz fordul támogatásért. Belterületté nyilvánították a Korányi-Pa­zonyi összekötő úttól északra fekvő területet. A Tesco Áru­ház alapközműveinek kiépí­Kravecz Ildikónak (képünk bal oldalán) es szomszédasszonyának, Szabolcsi Pálné- nak megvan a véleménye a bérlakások helyzetéről Balázs Attila felvétele tése adta ahhoz az apropót, hogy a kedvelt családi házas lakóterület nyújtotta lehető­ségeket bővítsék. Tágas lakó­övezetet álmodtak ide az épí­tészek. Mivel a jogi bizottság is — előkészítetlensége miatt — csak tárgyalgatásra találta alkalmasnak a lakások bérle­téről szóló rendelet módosítá­sát, így azt további munkára visszaadták az előterjesztők­nek. Pedig ez a helyi törvény a 2600 szociális bérlakásban élőket és a lakást valóban bérlőket érinti. Abban egyet­értettek, hogy a Jósaváros egyes tömbjeit — az életbe lé­pő lakáshasználati szerződés kiterjesztésével — nem kelle­ne tovább „szlamosítani”. Edzenek a válogatottak Az ukránok elleni hat évvel ezelőtti mérkőzés után szerdán újabb válogatott labdarúgó­találkozót rendeznek a nyír­egyházi stadionban. Kedden a magyar és a litván válogatott is edzett a mérkőzés színhelyén, ahol ma délután öt órától valószínűleg telt háznyi közönség várja majd a csapa­tokat. Lesz előmérkőzés is, fél háromtól a női Magyar Kupa döntőjét játsszák. (Részletesebben a 9. oldalon olvashatnak a mérkőzés előtt történtekről.) Balázs Attila felvétele .... , BkI i . ♦ 1k Ti 1^* t -T" Ffft'TTa ✓ Göncz Árpád köztársa­sági elnök az Országos Vá­lasztási Bizottság végleges jelentésére vár, hogy a vá­lasztásokon győztes párt el­nökét megbízhassa kor­mányalakítással. (MTI) ✓ Orbán Viktor, a Fidesz- Magyar Polgári Párt elnöke, a miniszterelnöki poszt vá­rományosa, a Magyar Rá­dió Reggeli Krónika című műsorában kedden kijelen­tette: ha Göncz Árpád ál­lamfő az országgyűlési vá­lasztások hivatalos végered­ményének ismeretében még ezen a héten felkéri őt a kormányalakításra, akkor semmi akadálya, hogy két- három héten belül új kor­mánya legyen Magyaror­szágnak. (MTI) ✓ Az új kormánynak telje­sítenie kell az előző kabinet augusztusi nyugdíjemelésre vonatkozó ígéretét, noha ez gondot okoz majd a költ­ségvetésben. Nem akarják megadóztatni a nyugdíja­kat, és nem tervezik a nyug­díjasok továbbdolgozásá- nak korlátozását sem — mondotta Orbán Viktor mi­niszterelnök-jelölt kedden a Magyar Rádió Reggeli Kró­nika cimü műsorában. (MTI) ✓ Az elmaradott térsé­gek felzárkóztatására az iga­zi megoldás az lehetne Or­bán Viktor szerint, ha ezek a régiók is be tudnának kapcsolódni az ország vér­keringésébe. A miniszterel­nöki poszt várományosa a Reggeli Krónikában ked­den úgy vélekedett: most nem autópályákat, hanem négysávos autóutakat kel­lene építeni, ugyanis ezek kialakításának a költsége ötödannyi pénzbe kerül. (MTI) ■ - - ' Június 2-án megismerheti a Kelet-Magyarország új arcát! Lapunk június 2-ától megújult külsővel, átalakított szerkezettel szolgálja olvasóink tájékozódását és szórakozását. 180 000 (Igen, száznyolcvanezer!) példány Bemutatkozásképpen a megújult Kelet-Magyarország június 2-án emelt példányszámban jut el a megye olvasóihoz. Ez kivételesen jó hirdetési lehetőség! Cégének, termékeinek, vagy szolgáltatásainak ismertetésére nem találhat ennél jobb alkalmat. Keresse hirdetésszervezőinket! Némethné Fórizs Erzsébet: 06 (20) 589-911 Kiss Lóránd: 06 (20) 589-909 Fehérné Tilki Anna: 06 (20) 589-912 Farkas László: 06 (45)415-955 Sípos József: 06 (20) 589-910 Fax: 06 (42) 310-150 1998. május 27., szerda Ára: 31 Ft SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA ív. év?.. 123. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom