Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-23 / 120. szám
1998. MÁJUS 23„ SZOMBAT Kambodzsai szieszta — Normantas Paulius először lapunkban publikált felvétele Nepál gyöngye tam el. Minden lényeges templomot lefényképeztem. Angkorba szárnyashajóval utaztam. A háromszáz kilométeres táv megtétele szárazföldön 18 órát igényelne. Hogy milynek a kambodzsai „sztrádák”? Gödörben gödör! Aztán az aknák! Ez sem hagyható figyelmen kívül. A romvárosban, Ang- korban délután hatig lehet szemlélődni. Á belépő borsos: húsz dollár! A dzsungel mélyén a hatalmas objektumegyüttes — 40 km hosszú, 16 km széles — lenyűgöző! Lakni persze másutt kell: én Seam-Reap kisvárosban szálltam meg. Itt vannak panziófélék, motorbiciklit is lehet bérelni. Ez már igazi luxusnak számít. Két hétig dolgoztam ott. Harmincnyolc templomot lefotóztam a negyvenből. — A legrégebbit a VIII. században kezdték építeni, a XII.-ben fejezték be. Ak Yum — ez a neve. Mindössze pár kő, az alap maradt meg. Van a dolognak magyar vonatkozása is: a Rose Group felújításán ma- gyar-angkori alapítvány rekonstruktőrei szorgoskodtak. Akkor tértek vissza Magyarországra, amikor a politikai harcok kiújultak. —- Az angkori templomok közül számomra a XI. században emelt Bayon nevezetű a legszipmatikusabb. Jó állapotban van, az UNESCO is „rajta tartja a szemét”, részt vállal a restaurálásában. — Itt még nem ért véget az utam. Thaiföld északi részén folytattam a „sétát”. (Itt megszakad a történet fonala. Kétségtelen: hallgatná az emberfia a kalandidézgetést napestig, ám Normanatas Paulius igazándiból mégsem a szavak embere. Kamerájával járja a világot, azokat a vidékeket, ahová sokunk legfeljebb álmaiban, ha eljut. Magyar kiejtése néha megmosolyogtat, szófordulataiban is folyvást lehet érzékelni az „idgenszerűséget”. De a lényeg, miképpen az élet más dolgaiban, most sem a furcsaságokban keresendő. Máshol. Lehet, hogy a Himalája csúcsai közelében, netán a tibeti magas fennsíkok kőrengetegében, vagy a liánokkal befont Buddha-szobrok mosolyában. Igen. Valahol bennük. Valahol ott.) Kállai János már vágyakozni, és kérem, hogy ne értse félre!” „Nem, mondja, majd aztán eszem, tiszt úr. Én, mondja, miközben segít lehúzni a csizmám, tiszteletben tartom az élvezetét.” Ilyent is csak egy német nő tud mondani. Na, levetkőztünk a sötétben, és nagyon kedves lett. — És ekkor a nők, az izgalmas részre várva, hunyorítani kezdtek. Sokat dohányoztak, de még többet hunyorogtak. Én is arra gondoltam, hogy a német nő valamiben spekulál, de nem szóltam, hallgattam tovább. — Engem viszont — mondja Borisz Davidovics — kétely fogott el, mert érzem, túl kedves a nő, fogtam magam, és meggyújtottam a gyertyát, nézem: hűha! A bizonyos helyein tele volt mérgező kiütésekkel! Hát minden világos. Pölpattantam. Ő pedig ezt mondta: „Tiszt úr, nagyon akartam enni!” „Akkor most KM-reprodukció felelj!, mondom neki, hány tisztünk fordult meg ma nálad?” Maga! Csak maga!”, esküdözik a mellére szorított kézzel, akár a legártatlanabb teremtés, ő maga nem több húszévesnél, a melle, megmondom maguknak nagy és fehér. Ott állok, anyaszült meztelenül, pisztollyal a kezemben, és durr, a pofájába! „Mondd meg, parancsolok rá, az igazat!” „Maga, aszondja, a tizedeik.” „A tizedik? Aha...” Mintha áram ütött volna meg. „Na, mondom, isten veled, német lány!” Az arcába, ahogy most emlékszem, a teljesen angyali kis arcába adott lövéssel öltem meg. Aztán lehajoltam, még egyszer megnéztem a mérgező kiütéseket, köptem, és elégedetten, hogy megbüntettem a bűnöst, elmentem... — Micsoda ocsmányság! — kiáltott fel indulatosan Ahmet Nazarovics, a gyurmaarcát elfintorítva. — Nem szégyelli magát? Először mászott hozzá, aztán megölte! Megölt egy nőt! — A háborús idők törvényei — tárta szét a kezét a saját mentségére a régi bűne miatt elkeseredett Borisz Davidovics. — De hogy micsoda teremtés volt! — fénylett az arca. — Ilyen egy igazi kamikaze! Bosszút állt a megtiport Németországért! — Valahol már olvastam egy hasonló történetet — mondta mogorván Jura Fjodorov, akinek szintén nem tetszett a dolog. — Én nem tudom, hogy maga mit olvasott, fiatalember — mondta Borisz Davidovics —, de én a saját életemből meséltem egy történetet. — Az összes háborús történet hasonlít egymásra — szólt közbe békítőén az őr Jegor — és melyik Németországban volt ez? — támadt fel bennem az érdeklődés. — Nyugatban vagy az NDK-ban? — Válaszként Jura Fjodorov nyomatékosan felröhögött, Amhet Nazarovics pedig diadalittasan mondta: — Na, ugye, látják!? Látják?! —Tőlem látványosan elfordulva ült, a nők pedig ügyeltek rá, hogy a férfiak igazságosak legyenek és ne ismerjenek kompromisszumot. — Hogy képes így!? — gurult dühbe Borisz Davidovics, és jól állt neki a harag, akár Ilja Mu- romecnek. — Ugyanolyan, mint az a német lány. — Nem igaz — tiltakoztam —, én tiszta vagyok! — és eszembe jutott Ri- tulja. — Tiszta? — nevetett fel Ahmet Na- zarovics. — Hiszen egy versztára árasztja a bűn szagát! — (Közben nem néz rám.) De Jegor Merzljakovval a segítségemre sietett, és arról beszéltek, hogy a sors és a bosszú eszköze vagyok, és hogy nemhiába halt meg Vlagyimir Szergejevics, és hogy ezek által kétségbeesésbe kergetve intéztem hozzá a kihívást. (Jerofejev prózája esztétikai és etikai provokáció. Lehet szeretni, el is lehet utasítani. Figyelmen kívül viszont nem hagyható. Az utóbbi évek legnagyobb orosz könyvsikere. Magyarul 1996-ban jelent meg.) . ; \ S ■HIIIIIIMMtMtlHiHMIÉIHÉIHÉMIIÉMMÉIÉMIIÉÉÉMiMÉÉiltlIÉlÉlÉÜÉÉÉÉIÉIÉIIIIÉMIIIÉIIIIIMIIIIIIÉÉIHIIIÉi MÚZSA Áprily Lajos versei Madarak zenéje Hajnalszürkület A fellegek sűrűn szőtt fátyolán hideg, szemérmes fényt szitál kelet. Egy csillag reszket még a hegy felett. A pusztuló, öreg cseresznyefán, . melyről tegnap kakukkszó zengve szállt, most ritkuló szavú bagoly kiált anyja, a menekülve tűnő éj után. Zöld harkály 1. Sikoltó hangod csendem áthasítja s lüktet tovább a friss hegyoldalon. Hím-fejeden a frígiai sipka tavaszt lobbantó láz: forradalom. 2. Klü-klü-klü-klü! — Hogy ujjong és nyerít, hogy átnyilall a fényen és ködön. Itt járja majd a várhegy völgyeit, ha én már benne nem gyönyörködöm. 3. Klü-klü! Sikolts és verd a torba fát, verd meg a világ véres homlokát, vallassa ki a csattogó verő, mit őröl benn az őrült agyvelő. Halász-sas A nagy folyó felett kószál, szitál, majd az öreg fűz csúcs-ágára száll. Összecsukódnak fényes tollai s magasra tartja büszke, szép fejét. Ilyen merészen nézett szerteszét hódolt ország felett a római. Gyurgyalagok Ékes tollú szivárvány-madarak, fuvola-füttyel, ringva szállanak. A Maros-parton volt egy fűzberek, abban lakott egy gyurgyalag-sereg. Titkos utakra madarat ki hajt? Ki küldte hozzám ezt a drága rajt? Házam körül köröz. Varázs-körök? A Maros a lelkemben hömpölyög. Költöző madár Ázott mezőkről száll az őszi szag. Hol jársz te már, gyönyörű gyurgyalag? Lobogva kéklő déli ég alatt arany sugár villantja tolladat. (Nemes Nagy Ágnes írta Áprilyról: A költők igen sokfélék..., de véletlenül sem hasonlítanak rá. Hát annyira különös lett volna? Talán nem. De másutt, egészen másutt kell keresni a rokonait, nem az irodalomban.) Martyn Péter felvétele
