Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-20 / 117. szám

1998. május 20., szerda KM-POSTA Fórum olvasóink leveleiből Nem működik Felháborodásunk késztetett le­vélírásra. mivel többszöri be­jelentésünk ellenére a rakama- zi kábeltelevíziós rendszert működtető cég nem hajlandó a kábelt Tv üzemeltetését folya­matosan megoldani. Havonta 850 forint díjat fizetünk. A magas összeg ellenére — las­san két Hete — mégsem tudjuk élvezni a műsort. Az üzemel­tető nem akar, vagy nem ért a hiba elhárításához. Mi az Ady és az Árpád utca lakói nem va­gyunk hajlandók ezután a tel­jes összeget befizetni. Amikor egy helyi lakos volt megbízva a karbantartással nem történt ilyen probléma. Ady és az Árpád utca lakói Rakamaz Életveszélyben A Kelet-Magyarország múlt heti számában olvastam egy ámokfutó autósról. Én is meg tudom erősíteni, egyes gépjár­művezetők elfelejtik, hogy az utcán vannak, írott és íratlan szabályok szerint kell közle­kedni. Aznap engem is inzul­tus ért Nyíregyházán a Debre­ceni utcában. Egy Volkswa­gen személygépkocsi a Bocs­kai utcai kereszteződésben szorosan mellénk állt. amit mi szóvá tettünk. Erre ő legalább tizenöt autót megelőzve a sor elejére vágódott. Azt hittük ezzel vége a dolognak, téved­tünk. Bevárt minket és először Célt tévesztve helyet a földre kerül a hulladék. Nem tudni, hogy az ar- rajáró „erős emberek” csak rosszul céloztak, vagy az Út­jukba kerü­lő tárgyon töltötték ki bosszúju­kat, és örö­müket lelik benne, ha kiborítják Nyíregyháza (KM) — az edény tartalmát. Az ok Nem egyedi a képen látható mindegy, az eredmény pe- eset, amikor a szeméttároló dig látható. le akart szorítani az útról. Ké­sőbb utánunkjött egész közel és hirtelen fékezésekkel riaszt- gatott bennünket. Nem törő­dött vele, hogy idegesítő visel­kedése veszélyezteti a kocsi­ban ülők életét. Jó lenne, ha a becsületes autósok összefog­nának és kivetnék maguk kö­zül az ilyen agresszív vezető­ket. Gondolom, ha hozzám ha­sonlóan mások is felírják a re- nitenskedő rendszámát, és be­jelentik a rendőrségen, meg­kapják a méltó büntetésüket. B. S., Nyíregyháza Kit zavar? A „Lakodalom van a mi ut­cánkban” című cikkünkkel kapcsolatban a lakodalmasház tulajdonosa. Mester János kö­zölte szerkesztőségünkkel, hogy a fent említett publikáci­óban az az állítás, miszerint nemcsak panaszosunkat, ha­nem a környék lakóit is zavar­ja az „intézmény” működése, nem felel meg a valóságnak, panasszal ugyanis csak Kapi­tány Sándorné fordult a pol­gármesteri hivatalhoz. (Tény­ként közöljük: a hozzánk eljut­tatott levelet nem csak Kapi- tányné írta alá. szerk.) Nehéz az élet Elkeseredett nyugdíjas peda­gógusként fogtam tollat, aki cukorbeteg, hangját, mozgá­sát, elvesztette. Miből éljen meg? Nyugdíja éppen a lakás Vajan, a Nagy Sándor utcában 360 méter új szenny­vízcsatorna épül fenntartására elég, a maradék­ból pedig már semmire sem jut. Ha körbenézek, azt látom, hogy a gazdagok ügyesked­nek, gyarapodnak. Van, aki el­lopja a másét. Én is tanítottam tizenkét évig olyan gyereke­ket, akik képesek voltak a tás­kámba belenyúlni, pedig sze­rettek. a mai napig megállíta­nak az utcán, s kérdezik, mi­kor megyek vissza. Jó is lenne, de a bénultság mellett a hang­szálaim is megsérültek. Érde­kes reagálása volt erre egy biz­tosítási ügynöknek. Megkér­deztem. hogy nem biztosítási káreset ez, hisz a munkámhoz kell a hangom. Azt válaszolta, hogy maga énekesnő? Hát nem. pedagógus! Ez a foglal­kozás is van olyan hangigé­nyes, mint a művészeké. Pár hónap híján negyven évet szolgáltam. Én is kaptam egy érmet tízezer forinttal. Most aztán nézhetem a volt minisz­ter aláírását, s közben gondol- kodhatom, miből fizetem ki a számlákat. Tudom, nem szép, hogy ilyeneket írok, de ne le­gyünk álszentek. Egyesek a lovaikkal vannak elfoglalva, balatoni vitorlázással, én pe­dig nem jutok el nyaralni. El kell tartanom egy három éve munkanélküli fiatalt, fizetni kell a lakásköltségeket, s eb­ben a fojtogató uram-bátyám világban semmi remény a lá­badozásra. Név és cím a szerkesztőségben Szerkesztőségünk fenn­tartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. E rova­tunk az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet. A közalkalmazott személyiségi jogai Dr. Bartha Beatrix Megyénk egyik városában, az egyik műszaki tanárnőt az is­kola fegyelmi tanácsa határo­zatával elbocsátás büntetéssel sújtotta, mert szerinte alkoho­los befolyásoltság alatt jelent meg a munkahelyén, az alko­holszonda használatát megta­gadta, a vérvételhez nem járult hozzá. A Nyíregyházi Munkaügyi Bíróság ítéletével hatályon kí­vül helyezte a fegyelmi hatá­rozatot és a műszaki szaktanár közalkalmazotti jogviszonyát helyreállította. Megállapította, hogy a meghallgatott tanúk a tanárnőnél nem tapasztaltak alkoholos befolyásoltságot, ami indokolta volna a vizsgá­latot. A pedagógust több sze­mély jelenlétében próbálta rá­venni az iskola igazgatója a szondáztatásra és rendőrt is hí­vott. A bírósás álláspontja szerint ebben a helyzetben a vizsgálat megtagadása nem róható fel a tanárnőnek, alkoholos befo­lyásoltsága pedig nem bizo­nyosodott be. A Megyei Bíró­ság helybenhagyta a Munka­ügyi Bíróság ítéletét, de azt állapította meg. hogy a tanár­nő az együttműködési kötele­zettségét megszegte, amikor a szondáztatást megtagadta. Megállapítása szerint a kisza­bott legsúlyosabb fegyelmi büntetés nem áll arányban a kötelezettségszegéssel, azon­ban a büntetés enyhítésére az erre irányuló kérelem hiányá­ban nem volt lehetősége. Á jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, a kereset elutasítá­sa, illetőleg a Megyei Bíróság új eljárásra utasítása iránt az iskola nyújtott be felülvizsgá­lati kérelmet. A Legfelsőbb Bíróságnak abban a kérdésben kellett ál­lást foglalnia, hogy a tanárnő magatartása fegyelmi vétséget valósított-e mee és azzal arányban milyen büntetés áll. A munkáltató a közalkalma­zott munkavégzésére képes állapotát ellenőrizheti, ennek keretében azt is, hogy fo­gyasztott-e alkoholt, illetőleg, annak hatása alatt áll-e. Az el­lenőrzés azonban nem sértheti a közalkalmazott személyiségi jogait, az ellenőrzési jog gya­korlása nem lehet rendeltetés­ellenes. Amikor az iskola igazgatója a műszaki tanárnőt szondáztatni kívánta, semmi sem utalt arra, hogy ő alkoholt fogyasztott, illetőleg annak hatása alatt végezte munkáját. Az iskola igazgatója a vizs­gálathoz a Közalkalmazotti Tanács elnökét és a szakszer­vezeti bizottság titkárát is oda hívta, majd rendőri intézke­dést kért. mert a tanárnő nem volt hajlandó az iskolában a szondát megfújni. Mindezek alapján indították arra a tanár­nőt, hogy a vizsgálatot megta­gadja. noha megfelelő körül- ménvek között a vérvételt nem ellenezte. Kezelő orvosának vallomása szerint az iskolában nem volt olyan egészségügyi intézmény, ahol ezt a tanárnő egészségének veszélyeztetése nélkül el lehetett volna végez­ni, mert a tanárnő vérzékeny­séget előidéző gyógyszert szed. emiatt állandó orvosi el­lenőrzés alatt áll. Mindezekből arra kell következtetni, hogy a tanintézet igazgatója az ellen­őrzési jogát nem rendelte­tésszerűen kívánta gyakorolni, ezzel kapcsolatban a tanárnőt nem terhelte együttműködési kötelezettség. Kötelezettség hiányában te­hát nem követett el fegyelmi vétséget, ezért vele szemben nem lehet fegyelmi büntetést kiszabni. Ezenkívül a fegyel­mi tanácsban a munkáltatói jogkör gyakorlója nem vett részt, helyette a jogtanácsos vezette a tanácsot, emiatt pe­dig még vétség esetén sem le­hetett volna fegyelmi bünte­tést kiszabni. Lakásépítési kedvezmény Vagy két hónapja hallotta a televízióban, hogy falun is adják majd lakásvásárlásra és -felújításra a szociálpoli­tikai támogatást — írja le­velében egy gávavencsellői olvasónk. Később érdeklő­dött, de azzal hárították el, hogy még nincs érvényben a jogszabály. Vettek ugyan­is egy kis házat, de önerő­ből képtelenek felújítani. Van két gyermekük és ed­dig még semmiféle támoga­tást nem kaptak. A lakásépítési kedvez­mény, mint vissza nem térí­tendő állami támogatás,. méltányolható lakásigény kielégítése céljából új ott­hon építésére, vásárlásra vehető igénybe az építtető (vásárló) által, a vele közös háztartásban élő gyermeke és egyéb eltartott családtag­ja után az építési költség (eladási ár) megfizetéséhez — válaszolt a felvetésre dr. Hajzer Lászlóné, az Orszá­gos Takarékpénztár és Ke­reskedelmi Bank Rt. osz­tályvezetője. A kedvez­mény mértéke az építési költség, illetve adásvétel esetén a vételár hatvanöt százalékát nem haladhatja meg. A törvény szerint ked­vezmény nyújtható: „új la­kás építésére, értékesítés céljára épített és építtetett lakás megvásárlására. Olyan lakás megvásárlásá­ra. amelyet értékesítés cél­jára lakás építésére, építte­tésére jogosult gazdálkodó szervezet, vagy annak bizo­mányosa, megbízottja tőle új lakást vásárló vevőjétől vett meg. Kedvezményhez juthat az is, aki a területi önkormányzat kijelölése alapján ingatlanközvetítő szervezettől olyan lakást vásárol, melynek tulajdo­nosát nyugdíjasok házában helyezték el.” Első gyerek után 200 ezer, a második után egy­millió, a harmadik után szintén egymillió és minden további gyermek után 200 ezer forint a támogatás összege. Az eltartott család­tagra, szülőre, nagyszülőre 30 ezer forint jár, ha leg­alább egy éve közös háztar­tásban élnek, s jövedelme nem haladja mega a 13 700 Ft-ot. Az 1994-ben életbe lépett kormányrendelet megszűntette a három- és többgyermekes családok la­kásának bővítése esetén nyújtható kedvezményt. A magyar állampolgár akkor veheti igénybe a tá­mogatást, ha magának, há­zastársának, kiskorú gyer­mekének, együttlakó csa­ládtagjának lakástulajdona, állandó használati joga, vagy bérleti jogviszonya Parkolóhely Nyíregyházán az utóbbi öt évben új parkolóhelyet ki­zárólag magánberuházók építettek. A polgármesteri hivatal inkább megszünte­tett ingyenes parkolási le­hetőségeket, legutóbb pél­dául az Egyház és a Síp ut­cán a megállási tilalom be­vezetésével. Az intézkedés­nek sem műszaki sem köz­lekedésbiztonsági alapja nincs. A két utcán több mint tíz éve ilyen nagy a forgalom, de a parkoló ko­csik szépen megfértek. A parkolás megszünteté­se komoly balesetveszélyt is jelent, mert a hirtelen két nyomsávra szélesedett úton a sávok felfestése nélkül a szabályos jobbratartásban haladó gépkocsik mellett irányjelzés nélkül húznak el az erősebb, gyorsabb autók. Kész csoda, hogy eddig még nem történt súlyos bal­eset. Szomorú vagyok, hogy ezzel nem állt meg a folyamat, hisz bejelentet­ték, a Bocskai utca ele jén, a Széchenyi utca további, az Iskola utca még ingyenes részén, a Szarvas és a Víz utcán 2000-ig, a körút vo­nalán 2010-ig megszüntetik az ingyenes parkírozást. Egy autós városlakó ” | Az ingatlan-... ...nyilvántartásba bejegy­zett tulajdonosa a tulaj­donjogával korlátlanul rendelkezik. Ezt, ha akarja el is adhatja — üzen­jük nagyhalászi olvasónk­nak. A közalkalmazottnak ...csak akkor jár jubileumi jutalom, ha munkaviszo­nyát egy helyen (közalkal­mazottként) töltötte le. A más munkáltatónál szerzett icKft nem lehet beszámítani — válaszoljuk S. A.-nak. Szépül, modernizálódik Nyíregyháza városközpontja, bár ennek sok régi patinás épület is áldozatul esik. Képünkön a volt Béke mozi maradványait takarítják el Harasztosi Pál felvételei wm m i n life : «- .

Next

/
Oldalképek
Tartalom