Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-18 / 115. szám
1998. május 18., hétfő Nagy ügyek, gyors eredmények Forgács: Európa középmezőnyében van a magyarországi közbiztonság Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — A Nyíregyházán megrendezett II. Európai Közbiztonsági Szemináriumon részt vett hazánk rendőrfőkapitánya, Forgács László is. Előadásában egyebek között arról szólt, hogy a magyar rendőrség hároméves, középtávú fejlesztési koncepciójának egyik leglényegesebb eleme olyan szervezet kialakítása, melyben jól képzett, megfelelő elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező állomány teljesít szolgálatot. Úgy vélekedett, a megváltozott társadalmi körülmények között a rendőrség is arra kényszerül, hogy keresse a választ az új kihívásokra, de a szervezet önmagában — az állampolgárok, az önkormányzatok és a társadalmi szervezetek aktív támogatása nélkül — nem tud gátat szabni a bűnözés térhódításának. Az ORFK vezetője a szünetben interjút adott lapunknak. — Az európai uniós csatlakozást szem előtt tartva azt kell mondanom, bizonyos szempontból, főként a szervezet kialakítása és működése terén jól állunk, a jogharmonizáció érdekében azonban bőven van még tennivalónk. Ezért is kell nagy hangsúlyt fektetni a kétoldalú együttműködésekre. O Ebben szerepe lehet a testvérmegyei kapcsolatoknak is, mint amilyen például Szabolcs-Szatmár-Bereg és a hollandiai Midden között van? — Sok európai országgal kötöttünk már együttműködési megállapodást, nyugatiakkal éppúgy, mint keletiekkel. A célok megvalósítását segítik az Ön által említett testvérmegyei tapasztalatcserék, de jónak mondhatók a szomszédos külföldi megyékkel kialakított együttműködések is. Cl Magyarország közbiztonságát sokan, sokféleképpen értékelik, jó választási kampánytéma. Egyesek szerint európai összehasonlításban nincs okunk a szégyenkezésre, mások a gyakori robbantásokat, rablásokat emlegetve a köz- biztonság csődjéről beszélnek. Főkapitányi szemmel milyennek látszik a magyarországi helyzet? — Abból indulnék ki, hogy az utóbbi időben — s most a sok közül csak néhány nagy ügyet emelnék ki —, néhány napon belül felderítettük az inárcsi fegyveres rablás tetteseit, akik más, súlyos bűncselekmények elkövetésével is gyanúsíthatok. Kézre került a sorozatgyilkos, s a körmendi kisleány gyilkosa, elfogtuk a CORA-rablókat, olajügyletekben 38 gyanúsítottunk van. A robbantások — amelyek külön kategóriát képeznek — felderítésében is vannak eredményeink, kormánydöntés alapján létrehoztunk egy különleges felderítő csoportot, melynek tagjai közvetlenül ezeken az ügyeken dolgoznak. Itt azért utalnék arra, hogy az Angolul vetélkedtek Látogatás Mátészalka-Mándok (KM) — Torgyán József, a Független Kisgazda Párt elnöke a hét végét Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében töltötte. Ballagási ünnepségen vett részt a nagyecsedi református gimnáziumban, imádkozott az istentiszteleten. Mátészalkán fórumot tartott, amelyen hangsúlyozta a keleti országrész felzárkóztatásának fontosságát. A kisgazdák első embere hétfőn a tervek szerint Mándokra látogat. 55 éve Nyíregyháza (KM) —■ Kedves kis összejövetel színhelye volt vasárnap délben a nyíregyházi Gösser Söröző. Érettségi találkozón örvendeztek egymásnak azok a hölgyek, akik 55 évvel ezelőtt a Széchenyi utcai női felsőkereskedelmiben érettségiztek. Az egykori maturan- dusok közül a találkozóra tucatnyian mentek el. sajnos a tanári kari már senki sem képviselhette. Fórum Tyúkod (KM) — Szekeres Imre, az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője május 18-án (hétfőn) 18 órától lakossági fórumot tart Tyúkodon Kertész István, a 9-es számú választó- kerület MSZP-s képviselő- jelöltje vendégeként. Kisvárda (V. P.) — Az elmúlt hét végén Kisvárdán. a 4-es Számú Általános Iskolában rendezték meg a város általános iskolás nyolcadikosai számára az angol nyelvi versenyt. Az ügyesség és játékosság mellett az angol nyelv tudása fontos mércéje volt a megmérettetésnek. A szakértő zsűri Kisvárda V. P.) — Az elmúlt hét végén, pénteken Kisvárdán a Somogyi Rezső Általános Iskolában rendezte meg a városi rendőrkapitányság közlekedési osztálya az általános iskolai tanulók számára a kerékpáros közlekedésbiztonsági városkörzeti versenyt. Tomyospál- ca, Ajak, Nyírlövő, Pap, Gyulaháza, valamint a kisvárdai Somogyi Rezső Általános Isosztrák kollégák például 5 évig nyomoztak a levélbom- bás után, s egy véletlen baleset folytán jutottak el a tetteshez... A nemzetbiztonsági bizottság előtt a parlamenti meghallgatáson három csoportba soroltam a robbantásokat. Az egyik újkeletű jelenség (Torgyán-, Forgács László Martyn Péter felvétele Szájer-féle), politikai színezete lehet, a motívum, a cél még nem ismert. Majd akkor válik azzá, ha elfogjuk a tettest. A másik csoportba a leszámolás- jellegű, személyek ellen elkövetett tettek sorolhatók, a harmadik az üzleti jellegű ügyek csoportja, amikor az elszámolási vagy egyéb vitákban nyo- matékosító, fenyegető célzattal robbantanak, inkább figyelemfelhívó szándékkal, mint ember ellen irányulóan. Összességében úgy gondolom, nem a robbantások határozzák meg a közbiztonságot. értékelése alapján az alábbi eredmények születtek: Első lett a Vári Emil Általános Iskola tanulóinak csapata 54 ponttal, őket követte a házigazda iskola csapata 51 ponttal, harmadik a Teichmann Vilmos Általános Iskola kettes csapata 49 ponttal, míg az ötödik helyezést a Teichmann iskola egyes csapata szerezte kola vegyes összetételű, fiú, lány csapatai mérték össze tudásukat elméletből és kerékpáros ügyességi feladatokból. Külön említésre méltó, hogy a tomyospálcai Dudics Mihály a KRESZ elméleti tesztversenyén a maximum nyolcvan pontot érte el. Az első helyet és a megyei döntőn való részvétel jogát a tomyospálcai Szabolcs Vezér — A kérdésre válaszolva azt sem szabad elhallgatni, hiszen jól jellemzi a helyzetet, hogy az önkormányzatok előtt beszámoló megyei főkapitányok, városi kapitányok és őrsparancsnokok beszámolóit mindenütt elfogadták, azzal a természetes megjegyzéssel, hogy még lehet a közbiztonságot javítani. Ismerve az európai országokat, azt mondhatom, a kontinens középmezőnyéhez tartozunk, s nem a végén kullogunk. O Kedélyborzoló és a testületbe vetett hitet megingató hír, amikor áruló rendőrökről hallunk... — Negyvenezer rendőr közül kiszűrni őket igen nehéz, más munkahelyeken sem köny- nyű. Mindig voltak és lesznek pénzért, vagy csupán felelőtlenségből, vagy jólértesültnek látszóként információkat elmondok, mi arra törekedhetünk, hogy ha lelepleződnek, kivessük őket magunk közül. Általános ítéletet mondani azonban az testületről ilyen rendőrök miatt nem szabad. O Meglesz Fenyő gyilkosa? — Optimista vagyok. O Megyénkbe nem olyan régen nevezett ki új főkapitányt. Emiatt fordítottak-e ide nagyobb figyelmet? — Szerencsére nem kellett, pozitív véleményeket hallottam. Hamar beilleszkedett, megtalálta a hangot az állománnyal, elfogadták a közéletben is. Ahogy tapasztalom, elindult itt egy más irányú eredményeket felmutató munka. meg 45 ponttal. A zsűri értékelése alapján — mint ahogy azt Nagypál Béla osztályvezető, a zsűri elnöke elmondta — hagyományt kellene teremteni az ilyen jellegű versenyeknek a városban, hogy a tanulók játékosan, de a feladatok nehézségi fokának megfelelően megmérhessék tudásuk szintjét. Általános Iskola csapata szerezte meg. Tagjai: Gilicze Eszter, Bakó Adrienn, Dudics Mihály és Móré Bence. A leányok és a fiúk versenyének első három helyezettjét a megyei balesetmegelőzési bizottság jutalomban részesítette. Kisvárda város és környéke Közbiztonságért Alapítvány különdíjjal jutalmazott három fiút és leányt. Az ügyességi verseny egyik pillanata A szerző felvétele Diáksikerek két keréken Pethő Iván, az SZDSZ ügyvivője volt vasárnap megyénk vendége, aki először Nyíregyháza nevezetességeivel ismerkedett, majd a délutáni órákban tovább utazott Tiszatelekre Martyn Péter felvétele Először szólt az utolsó csengő Nagyecsed (KM - Sz. E.) — Emlékezetes nap volt május 16. a nagyecsedi Bát- hori István Református Gimnázium életében. Szombaton rendezték ugyanis az első ballagást a négy éve működő intézményben. A Szatmári Református Egyházmegye nevében Balogh Tihamér esperes köszöntötte az érettségi előtt álló fiatalokat, majd a ballagási istentiszteleten igét hirdetett Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke a nagyecsedi református templomban. Oláh István igazgató azzal engedte útjukra a fiatalokat, hogy adjanak hálát Istennek, szüleiknek, nevelőiknek, és mindazoknak, akik az intézmény létrejöttén munkálkodtak azért, hogy négy csodálatos évet tölthettek a nagyecsedi református gimnázium falai között. Az ünnepség zárásaként Bölcskei Gusztáv a Magyarországi Református Egyház Zsinata nevében emléklapokat adott át. Balogh Tihamér, Oláh István és Torgyán József pedig könyvekkel ajándékozta meg a Nagyecseden elsőként ballagó fiatalokat. Népszerű a tőzsde Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — A tőzsde népszerűségét a pillanatnyi áringadozás sem rendítette meg, a banki betétek hozamával elégedetlenek közül egyre többen fektetik pénzüket részvényekbe — utalt az átmeneti visszaesésre Lovász Károly, a Wellington Bróker Értékpapír-forgalmazó Rt. elnök-vezérigazgatója, aki szombaton megnyitotta a cég nyíregyházi irodáját. A debreceni központon kívül így most már itt is fogadják az ügyfeleket olyan szolgáltatásokkal, mint tőzsdei és tőzsdén kívüli, valamint határidős ügyletek lebonyolítása, értékpapírok letéti őrzése, pénzügyi és befektetési tanácsadás. Az ünnepélyes megnyitón Csabai Lászlóm’, Nyíregyháza polgármestere is köszöntőt mondott, amelyben kiemelte: a városban megtelepedő cégek, pénzintézetek vagy pénzügyietekkel foglalkozó társaságok megerősítik azt a tényt, hogy az ország keleti régiójában a gazdaság elmozdult a holtpontról, s a befektetők, a pénzügyi szakemberek mind több lehetőséget fedeznek fel e térségben. A megyeszékhely költségvetésének tervezése is ezt támasztja ará, hiszen a helyi iparűzési adó változásai 10 százalékos gazdasági növekedésre engednek következtetni, ez pedig jóval meghaladja az országos átlagot. Beiktatási ünnepség Pátroha (KM) — Fontos eseménynek számított a pátrohai református gyülekezet életében, hogy vasárnap délután beiktatták a lelkipásztort, Petró Bélát. A „nyáj” új vezetőjét Bölcskei Gusztáv püspök iktatta be. A ceremónia kedves eseménye volt, hogy a harminc éve szolgáló lelkipásztort fia, ifjabb Petró Béla köszöntötte, aki a szomszédban szolgálja az urat, ugyanis ő a kéki gyülekezet vezetője. Veszélyek és esélyek Nyíregyháza (KM) — Veszélyek és esélyek címmel konferenciát rendeznek május 21-én 10 órától Nyíregyházán a KPVDSZ Művelődési Házban. A rendezvény témája a prevenció fontossága a szenvedélybetegségek elkerülésében. A következő előadásokat hallgathatják meg az érdeklődők: A drogfogyasztás helyzete a világban és Magyarországon; A drogbeteg és családja; A szenvedélybetegségek és megelőzési lehetőségeik; Az egészséges személyiség; Az iskolai mentálhigiéné; A megye lakosságának szociális helyzetét befolyásoló tényezők; Mentálhigiéné — prevenció — népfőiskolák. . MEGYÉNKBŐL _