Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-02 / 102. szám
199&- MÁJUS 2., SZOMBAT Baranyi József a sorompót nyitja. A kis képen Juhos Károly Harasztosi Pál felvételei is az isten háta mögöttinek számított. Itt ért véget a kövesút, innen már csak visz- szafelé lehetett menni. Pár éve azonban összekötötték Kishódost Kispaláddal, így megszűnt a zsákjelleg, kitágult a világ. A gátőrház itt is a falu végén található, de ez Kishódoson nem mond sokat, hiszen valamilyen formában minden porta közvetlenül érintkezik a határral, az erdőkkel, mezőkkel. Mindössze egyetlen utcából áll, s vagy huszonöt házában laknak. A legtekintélyesebb köztük a gátőrház. Juhos Károly, a gátőr tizenhat éve lakja a családjával, s nagy-nagy szerencséjének tartja, hogy annak idején a vízügyhöz került, s ilyen csendes házba költözhetett. — A méhtelki termelőszövetkezetben voltam gépkocsivezető, de egyre kevesebb kavarodik, elsötétül, békanyál bugyborékol. Kegyelmünkből került a kutak sorába. Itt látható továbbá egész sornyi félberekedt próbálkozás. A padlás szájában egy hajdani tajkolóműhely szerszámmaradványai: apám iparos korszaka. A kert fejében három rozoga kaptár meg egy kucsma formájú, agyaggal tapasztott méhkas: a méhész korszak. Ezt a foglalatosságot lett a munka — emlékezik. — Volt vagy tizenöt teherautó, de végül alig párat kellett kiállítanunk. Akadt olyan hónap, hogy szégyenszemre pár forintot vittem haza. Akkoriban a vízügynek is gyakran vállaltunk fuvart, s összebarátkoztam velük. így kerültem Kishódosra. — Mit volt megszokni a legnehezebb? — Nekem, itt...!? — csodálkozik. — Én hazajöttem ide, hiszen Kishódoson nőttem fel, s csak az árvíz űzött el bennünket Méhtelekre. De hát Méhtelek is öt-hat kilométerre van ide, úgy hogy én sohasem szakadtam el a Hódosoktól. Ráadásul a feleségem is hódosi, nagyhódosi. — Mennyit keresnek a gátőrök? — Hát... — bizonytalanodik el a hangja — keveset. De ez legalább biztos pénz. Meg persze ha igyekszik az ember, a 1927-ben kezdte apám három családdal. Azóta — negyven év alatt — négyre szaporodott az állomány. Az istállóban egy emlékbe költözött tehén tejszaga a harmincas évekből; ez a földművelő korszak. A nyári konyha padlásán cséplőgép-alkatrészek: a nagy vállalkozások korszaka. A tornác végében egy széjjelesett kicsi szőlőprés: a szőlősgazda korszaka. Megannyi kudarcos életforma jegyei. Rímpróbálkoháztájiból ki lehet egészíteni a fizetést. Nekünk is van tehenünk, birkánk, aprójószág..., de hát ehhez négykor már talpon kell lennünk. És nálunk még tej- csarnok sincsen, a szomszédos faluba kell áthordani a teiet. De mi azért nem panaszkodunk. Áldás nekünk ez a ház. ♦ ♦ ♦ Béke, csend, nyugalom. Valahogy így képzeli el az ember a gátőrházakat, pláne az eldugott helyre épített gátőrházakat. Az idill azonban csalóka, mert a gátőrházak lakóinak élete örökös készenlét. Bármikor jöhet az ár, s ha Magyarországon biztosak is a gátak, a vízre vigyázni kell. Volt már alkalmunk néhányszor megtapasztalni az erejét. zások egy vershez, amelynek boldogság kívánkozik a végére. Miközben így nézelődtem, fokozatosan erősödő, dallamos zúgás keletkezett a fejem fölött. Apám futólépésben közeledett a kert aljából. Diadalmasan jelentette, hogy rajzanak a méhek. Akkor a harangok is megszólaltak e£y ifjú traktorista emlékére; ezzel a halál is megjelent, és anyám gondjai között Gergely öcsém esküvője. A dombon, az állami gazdaság udvarán felbőgött a generátor. Asztmásán pöfögött a malom, s a falu kikiáltója új rendeletekkel gyara- pított bennünket. Egy román asszony — a traktoristának valamely hozzátartozója — sírva botorkált átal a réten. Anyám fölegyenesedett, hosszan és együttérzéssel nézett utána. Az úton három cigány muzsikált, két legény — a hangot háromfelé tekerve — keservesen énekelt. A cigányok, fejüket a hegedűre hajtva, fél szemmel az eget kémlelték, mintha éppen annak a méhrajnak muzsikáltak volna, amelyet apám elszalasztott a kaptárból. Nézelődtem minden irányba. A könnyű álom reményében ott kellett kezdenem az osztozkodást az otthoni gondban, hogy magam is futásnak eredtem a szálló méhraj után. (Az anyák — miképpen szerzőnk, Sütő András szüléje is — mindig könnyű álmot ígérnek gyermekeiknek. Legalábbis: szeretnék, ha életük virága kiteljesedhetne, gond nélkül illatozhatna — holta napjáig. Az édesanyák vágya aztán legtöbbször csak részben teljesül... A pihekönnyű álmok helyett bajok szakadnak az utódokra, hogy aztán ők mégis újabb, reményteljes kívánságokkal indíthassák életnek az övéiket. — Szemelvényünket az erdélyi író talán legismertebb művéből választottuk.) MÚZSA Weöres Sándor verse Anyámnak Termő ékes ág, te, jó anya, életemnek első asszonya, nagy meleg virág-ágy, párna-hely, hajnal harmatával telt kehely, benned kaptam első fészkemet, szívem a szíveddel lüktetett, én s nem-én közt nem volt mesgye-hegy, benned a világgal voltam egy. Álmom öbleidbe újra visszatér — álmom öbleidbe újra visszatér! Alabástrom bálvány, jó anya, életem hatalmas asszonya, szemed Isis smaragd-dísze, tiszta, szép, hajad Pallas bronz-sisakja, színe ép, csak arcodon lett keményebb minden árny, mint a délutáni égen vércse-szárny. Első szép játékom, jó anya, gyermekségem gazdag asszonya. A kamaszkor tőled elkuszált, szemem a szemedbe nem talált. így tűnődtem: „Mért szült, mért szeret, ha örökre élni nem lehet? Enmiattam annyi mindent öl, temet! Mért nem tett a hóba inkább engemet! ” A kamaszkor tőled elkuszált, férfi-szívem újra rád-talált, férfi-szívem a szívedre rátalált, megköszön most percet, évet és halált. Álmom karjaidba visszatér, álmom karjaidba visszatér... Erős ház, szép zászló, jó anya, sorsomnak nyugalmas asszonya. Majd ha cseppig átfolyt rajtam mind e lét, úgy halok az ős-egészbe, mint beléd. (Május első vasárnapja az anyáké. Tisztelegjünk előttük Weöres Sándor szavaival! Nálánál többet, szebbet, tisztábbat mondani úgysem tudunk.) A képen Sütő András és az édesanyja látható. Az író a következő sorokkal kommentálta a felvételt: Anyám mesél: „Képzeld fiam, mi történt már megint a faluban...”. KM-reprodukció
