Kelet-Magyarország, 1998. május (55. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-02 / 102. szám
199$■ MÁJUS 2., SZOMBAT Napkelet • A KM hétvégi melléklete mmmmmmamimmmmm&mmmmmmmmmmmmmmsmsim 13 N egyedszázada múlt, hogy 1972-ben egy fiatal házaspár vette át a Szegeden működő ÉDOSZ Táncegyüttes irányítását. A hamarosan Szeged Táncegyüttes névre hallgató folklór együttes vezetőivel és fiatal táncosaival már a rákövetkező év elején gyűjtőkörútra indulhattam. Első jelentős utunk a nagyecsedi láp környékére irányult. Hírből már sokat hallottam az ökö- ritói tűztragédiáról, kevesebbet a fergetegesről. Az előbbin borzadtam, az utóbbit meg magam is el-elroptam, amikor az ÉDOSZ Központi Művészegyüttesben voltam néptáncos. Ezekből máris érezhető tán, hogy nagyon vágytam Szatmárba. Kiváltképp azt követően erősödött bennem az odautazás vágya, hogy hírből sokat hallhattam Bujáki Gergely uramról, a táj kiváló táncos népművészéről. úritáncokéval, de azok mellett a mi Gergely urunk tánca meg sem állt! Három dal hangzott el, mind a három a maga három versével, amely idő alatt — úgy húsz lépésmotívummal — Gergely bácsi csak mosolygott, meg sem izzadt. Csak járta, járta. Halkra, még halkabbra váltott a zene, mire mi azt hittük, hogy elfáradt a mi kisöregünk, és kitáncol a körből. Huncutul az őt bámuló szögedi lányokra kacsintott, a másik pillanatban már a derékon ragadott feleségével, a csárdás helyi motívumaival perdült vissza, mintha egy pipadohány elszívása utáni pihenőből, új erővel érkezett volna megint elő. A csárdást Táncos lábú Emlékezés 25 év után a nagyecsedi Bujáki És elindultunk Szögedéből. Ököritófül- pösön álltunk meg igazából először, hadd tudakoljuk meg, merr e található a mi Gergely bátyánk? Hamar bévül kerekedtünk az udvarba. Már akkor föltűnt a kis ember táncos mozgása, csudaszép tájnyelvi szólása, amire mi éppúgy rácsodálkoztunk, mint az erről valók, amikor Szögedében szögedi hírős beszédöket hallhattak. Két napra érkeztünk, ami miatt csakhamar hozzáfogtunk a munkához: előkerültek a zeneszerszámok, csizmát húztak a legények, a lányok papucsba léptek. Akkor aztán a nagysebtében érkezett helyi hangászok rázendítettek a Felső-Tisza-vidéki las- susra. De micsoda zene volt az, haj! Mi még a zene csodás hangjain szédültünk, amikor Gergő urunk valahonnan beperdült a zenészek elé, és az a kis ember, mint óriás járta a maga táncát, de oly szépen, aminőre bizony azelőttről egyikünk sem emlékezett. És ő járta, közben hol a sajátosan idevalósi pörge kalapszélét, máskor finom mozdulattal hajolván, a jobb kezének mutatóujjával érintette csizmaorra hegyét. Bámult a fiatalság, és bámult a ház udvarába beszivárgó odavalósiak serege, mert ez a kis emberke, mondom, táncos óriássá lett. A lassús méltósága vetekedett a legfinomabb, akár hol összekapaszkodva, hol egymást eleresztve járták. Ha nem kapaszkodtak, akkor Gergő bátyám legényöst járt, de olyan lendületes csizma- és combeveréssel, hogy most már végképp leesett az állunk. Es mi izzadtunk, nem ők! Hosszú nóta volt, ami itt nem egy hosszú dalt jelent, hanem több lassúból, több csárdából és nem egy frissesből álló nótacsokrot. Mikor végeztek, talán érthető, hogy színházban éreztük magunkat, és hatalmas tapsvihart csaptunk. És akkor a feleség leült, Gergő bácsi meg szólította a fiatalokat: ,,Na, gyerünk. Vagy hozzam a pálinkát?” És intett a mieinkkel kiegészült bandának. Azok rázendítettek, és Gergő bácsi — máig talány! — ismét járta, mint a páva, oly kecsességgel, és figyelte, miként próbálkoznak a délalföldit már ismergető szegedi embercsemeték a felsőtiszavidéki tánccal. És lám, a nagyecsedi gondoskodás: déli harangszóra az udvarra kitett asztalnál főtt ételt ettünk. Aki bátrabb volt, az most is legurított egy kis stampedli pálinkát, de most már óvatosan, nehogy főgyűjjön a mádrája. Ebéd után kis pihenő következett. És amikor megérkeztek az ottani fiatalabb táncosok: Czine Róza és Murguly Lajos, már rég stímóltak a hangászok. És akkor folytatódott a gyűjtés, a tanulás. Most már Bujáki uram és tanítványa együtt járták a lassút, mondanom sem kell talán: improvizáltak. Lajos nagy derűt keltő csellel Gergő bácsi feleségét vitte a körbe, Gergő bácsi meg — micsoda parázs és üde lendülettel — Rózát. A nagy bámulás miatt majdnem elfelejtették a mi fiataljaink, miért is mentünk mi Nagyecsedre. Estefeléig szólt a zene, ugyanaddig porzott a Bujáki udvar. Besötétedett, hát megint enni kellett: lágy kenyér, szalonna és kolbász kívánta a hamiskásan csalós aranysárga bort. A legénysereg Gergő bácsiéknál éjszakázott (daloltunk), a lányok meg Rózáéknál aludtak (volna) de ott is dalolással ment el az éjszaka. Hogyisne, még hogy nem aludtunk, ugye? Másnap reggeli után folytatódott a munka. Most már egyik másik helyszínen, de még Gergő uramék falujában: és az új helyen szaporodtak az ottani táncosok, zenészek is. És természetesen fogyott az üres filmszalag (hol volt akkor még videofelvevő?), és fogytak a megne- tonfonszalagok is. Meg az erőnk, de nagyon. A déli harangszó megint csak főtt ételt kísért belénk, majd cihelődtünk: indulás haza Szegedre,' mert öreg estende lesz ránk, mire innen a messze nagyecsedi lápszélről haza vergődünk. Negyed százada történt mindez. Megrakott hangszalagokkal, és filmanyaggal érkeztünk haza, de évek teltek el, amikor még mindég az ottani élményeinket sóhaj- toztuk: Micsoda élmény volt együtt táncolni kis honunk egyik legnagyobb táncosával! És íme, ma huszonöt évvel a gyűjtőút után vajon idéződik e otthon is Bujáki Gergely és felesége? Ugye ott is él csodálatos emléke? Adja Isten, hogy úgy legyen, kedves szatmáriak. Hiszen annyi emléket és sikert hagyott reátok. Hajtsunk hát fejet együtt a nagyecsedi láp taposótáncosa előtt. Ifj. Lele József néprajzkutató Szeged, Múzeum a km vendége Aki ismeri a madarak nyelvét Oartkő Mihály Neve a partifecskék által lett ismert. Ismert? Világhírű! Dr. Szép Tibor a Bessenyei György Tanárképző Főiskola docense, jelenleg Magyary Zoltán-poszt- doktori ösztöndíjas. — Azon szerencsések közé tartozom, akinek a szenvedélye egyben a munkája is — kezdi bemutatkozásként. S az már első mondatok után kiderül, nagytudású, a szakmáját szerető ember. Lelkesedése, tenniakarása magával ragadó. — Tősgyökeres nyíregyháziként Császár- szálláson kötöttem életre szóló szerelmet a természettel, a madarakkal. Később, zrínyis diákként bekapcsolódtam a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkájába, s dr. Le- gány András tanítványaként ismerkedtem meg az égi vándorokkal. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen biológusként végeztem. A nyolcvanas években elkészítettem Budapesten az MME-nél Közép- és Kelet-Európa első számítógépes adatbankját a madarak kutatására, mely rendszer még mai napig jól működik. Nyolcéves fővárosi munka után 1994-ben visszakerültem szülővárosomba, a főiskolán természetvédelmet, ökológiát, etológiát tanítok. Igen a partifecskék! Számára április közepétől augusztus közepéig a Tisza a második otthont jelenti. Tizenhárom éve figyeli ezeket a part homokos falában fészkelő apró csodákat. Mintegy húszezer párnak ad otthont a folyó Tokaj és Tuzsér közötti szakasza. Az elsők között tudta igazolni, hogy milyen komoly hatása van az afrikai időjárásnak az itt fészkelő állományra. Eredményei az egész Európában vonuló és fészkelő fajok kutatásához nyújt segítséget. Munkáját a világ vezető kutatásaként tartják nyilván, s Szép Tibor nevét mindenhol ismerik a szakmabeliek. Büszke arra, hogy ezeket a sikereket az MME megyénkben élő tagjainak segítségével tudta megvalósítani. Több nemzetközi ornitológiái társaság tagja. Nagy elismerést jelent, hogy a csaknem félmillió taggal büszkélkedő Európai Madár Monitoring Tanácsban másodszor is beválasztották a nyolc tagú végrehajtó bizottság soraiba. Az elkövetkező 2001-es kongresszusukat pedig éppen Nyíregyházán tartják majd. — Csodálatos a terepen végzett tevékenység, amikor megfigyeljük a madarakat, befogjuk, meggyűrűzzük őket — folytatja. — Az igazi munka mégis a számítógépnél folyik: az adatok feldolgo- zása, összeköszönhetek perfekt angol tudásomnak, hisz a publikációk, a konferenciák nyelve is ez. S hogy most mégis mit kutat? Szinte átszellemülten kezd az ismertetésébe. Egy évre kapott ösztöndíjat. Témája pedig: valamikor az állatokat úgy te- kinte- t é k , hogy egy-egy faj minden egye- de egyforma, ugyanazt akarja. Az utóbbi évtizedekben a dóDr. Szép Tibor Martyn Péter felvétele hasonlítása, az Internetnek köszönhetően kapcsolat a külföldi kollégákkal. A kutatás mellett jelentős időt foglal el az anyagi hátér megteremtése, támogatók keresése, pályázatok elkészítése is. Sokat sok rámutattak, igen jelentős különbségek vannak az egyedek között. Például az itteni kolóniák vizsgálata hozzásegít annak megértéséhez, hogyan alakultak ki a természetben a látszatra harmonikus közösségek, de támpontokat adhat az emberi magatartás jobb megértéséhez is. Fontos a természetvédelem szempontjából, ha segíteni szeretnénk egy kipusztuló félben lévő fajnak, akkor voltaképpen az egyedekkel találkozunk, nekik kell érdekükben és képességeinek megfelelő támogatást nyújtani. — Szakmám és hobbimból adódóan sem függetleníthetem magam a természettől — erősíti meg, s a beszélgetés alatt talán először lesz gondterhelt az arca. — Az élet mindig lesz, csak velünk vagy nélkülünk, ez a kérdés! Bár a fogyasztói társadalom nem tud megváltozni. Talán a tér- és időgátat nem ismerő információs forradalom segít, és ráébreszti az embereket, bezárult a kör. Kicsi ez a föld, nincs hova elmenekülni, hogy itt hagyjuk a mocskunkat, a szemetünket. Szomorú, ha szűkebb hazánkra gondol. Megyénk természeti értékekben gazdag, de kevés a konkrét kutatás mely révén megtudnánk azt óvni, és eredményesen az itt élők érdekében felhasználni. Néha hamarabb megsemmisül az értékes rész, még mielőtt feltérképeznék, leltárba vennénk az ottani növény- és állatvilágot. Pedig a szép és még zavartalan természet vonzza a minőségi túrizmust. Nagyobb figyelmet érdemelne mindez, de nincsenek meg az anyagi források. Talán, ha jobban ráirányítanák a közvélemény figyelmét erre, s a megfelelő kutatási infrastruktúra és a kontrol alatt végzett munka meghozná gyümölcsét — véli. — Mit csinálok még szívesen szabadidőmben? — kérdez vissza mosolyogva. — A három és fél éves Edit lányommal foglalkozom, aki sajnos kicsit keveset látja az apját.
